Makói Népujság, 1946. október (2. évfolyam, 218-244. szám)
1946-10-08 / 224. szám
1 4 Kakaós-uzsonna az almási utcai iskola növendékeinek Vasárnap délután rendezte meg a Nemzeti Segély kakas, kalácsos uzsonnáját az Almási-utcai iskola növendékei részére. Miután az iskola helyiségei szűknek bizonyultak, az uzsonnát a Vertán-telepi Otthonban rendezték meg. Rendkívül nagyszámú érdeklődő vett részt az iskola délutánján, amelyen a műsort az Almási utcai iskola tanulói adták. A műsorelső részében kegyeletesen emlékeztek meg október 6-ról. A beszédet Mendey Mihály igazgató mondotta. A műsor második részében a gyermekek népdalokat, táncokat, balladákat és népi játékokat mutattak be. A műsor e második részében Erdei Ferencné szólt a gyermekekhez a Nemzeti Segély nevében. Ezután az iskola tanulóit kakáéval és kaláccsal vendégelték meg. Ez alkalommal a délután háziasszonyi teendőit és munkáit a MNDSz lelkes asszony és leánygárdája vállalta el áldozatos szívvel. Gyűjtés a Népi Kollégiumok javára A Népi Kollégiumok Országos Szövetsége október 10-től kezdve országos gyűjtést rendez, amellyel kapcsolatban a belügyminiszter rendeletet adott ki a vármegyék vezetőinek, hogy ezt a gyűjtést hathatósan támogassák. A gyűjtést a Nemzeti Bizottságok bonyolítják le úgy Makón, mint a vármegye községeiben. A gyűjtőivel már megérkeztek. Szaloniki rendőrfőnökét meggyilkolták. Athén. (MTI.) Szaloniki város rendőrfőnökét meggyilkolták. NYILTTÉR 8 rovatban közölteknek sem alakjáért, sem tartalmáért nem vállal felelősséget a szerkesztőség. A Fonciere Általános Biztosító Intézet értesíti t. ügyfeleit, hogy Nagy György úr (gróf Apponyi u. 4. szám alatti lakos) nincs az intézet kötelékében, részünkre pénzt nem vehet fel. Makó, 1945 október 7. Fein Rudolf. GYÁSZJELENTÉS Fájdalomtól megtört szívvel, de a mindenható Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy a felejthetetlen jó édesanya, drága jó nagy- és dédnagyanya és rokon ÖZV JOÓ JÓZSEFNÉ szül. Baranyi Rozália f. hó 6-án hosszú, súlyos szenvedés után , életének 84-ik, özvegységének 47-ik évében elhúnyt. Temetés f. hó 8-án délután 3 órakor lesz a ref. egyház szertartása szerint prédikációval az ótemető ravatalozójából ugyanabba a temetőbe. A gyászoló család. Emlékét kegyelettel szívünkbe zárjuk Lakása: Tisza u. 6. Makói Temetkezési Szövetkezet GYÁSZJELENTÉS. Fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen jó testvér, nagynéni és rokon ÖZV. TÓTH MIHÁLYNÉ szül. Juhász Erzsébet f. hó 7-én rövid, súlyos szenvedés után életének 66-ik, özvegységének 5-ik évében elhúnyt. Temetése f. hó 9-én délután 4 órakor lesz a ref. egyház szertartása szerint könyörgéssel az ótemető ravatalozójából ugyanabba a temetőbe. A gyászoló család. Emlékét kegyelettel szívünkbe zárjuk Lakás: Kígyó u. 11. Makói Temetkezési Szövetkezet MAKÓI NÉPÚJSÁG Szabadiskolák A mai magyar kultúrpolitikának egyik legfontosabb kérdése az, hogy a széles néprétegek számára hogyan tegyük hozzáférhetővé a tudás megszerzését. A meglévő és újonnan létesített iskolák kereteibe, a dolgozók iskolájába, az általános iskola és a középiskolákba a társadalomnak csak egy része jut el, tehát továbbra is megoldandó marad a felvetett kérdés. A szabad művelődés alkalmaint a hallgatóság szintén kap porszemeket a műveltség egységes rendszerébe; mozaikokat, amiket talán sohasem tud szellemileg feldolgozni, mert összefüggéstelenek és szervetlenek. .Inkább a szórakozás alkalmai ezek, egy-egy műsoros est, hangverseny, ismertterjesztő előadás, stb. de nem a rendszeres nevelést és oktatást szolgálják. Ezen a hiányon igyekszik segíteni a közoktatási minisztérium most megjelent rendelete a szabadiskolák szervezéséről. Egyben ki akarja küszöbölni azt a téves felfogást, amely néhány hetes, sőt néhány napos tanfolyamot népfőiskolának, vagy más hangzatos magasiskolának nevez. A rendelet egyik pontja ugyanis előírja, hogy a jövőben bizonyos elnevezéseket egy iskola csak akkor viselhet, ha az előírt feltételeknek megfelel. Nem használhatja pl. egy rövid tanfolyam a szabadlíceum, gimnázium,iskola, vagy egyetem, stb. elnevezést, ha legalább három hónapig heti 16 órában nem működik. Ezenkívül a létesítéséhez miniszteri engedély szükséges, ami az illetékes szabadművelődési felügyelő felterjesztése és a kerületi szabadművelődési tanács véleményezése alapján szerezhető meg. A szabadiskolák rendszeres oktató és nevelő intézmények általános műveltség nyújtására, valamint kiegészítésére smélyítésére szolgálnak, amellett — ha, szükség mutatkozik — szakmai műveltségre is,oktatni. Képesítést nem adnak, csak látogatási igazolványt, tehát éppenazok számára valók, akik a tudást akarják megszerezni, minden mellékes szándék nélkül. A szabadiskolák célja a korszerű, szabad műveltség megalapozása, képességek fejlesztése és a helyes közösségi magatartás kialakítása. ■ A szabadiskolákra vonatkozó rendelet kitér az iskola fenntartójára, minden társadalmi szervezet, vagy egyes személy is alapíthat szabadiskolát, ha rendezik az iskola fenntartásához szükséges kellékeket, épülettel, tantermekkel, tanítókkal, akik között természetesen nemcsak nevelési oklevéllel rendelkezők is lehetnek, hanem mindazok, akik valamilyen ismeret birtokában annak tanítására vállalkoznak. . Aszabadiskola hármas fokozatú, alsó, középső és felsőfokú. Közli mindazokat az ismeretanyagokat, amelyek — a hallgatók szellemi fejlettségét tekintve — a szabadiskola céljának elérését szolgálják. Kiterjed tehát az ismeretek teljes körére. Fontos körülmény, hogy a tanítás megkezdése előtt, maguk a tanulók megjelölhetik azokat az ismeretköröket, amiről hallani akarnak. Tremészetesen nem minden szabadiskola kapja a népfőiskola, vagy éppen népegyetem, vagy munkásegyetem elnevezést, ezek egyetemi városok mellett működnek. Helyi viszonylatban bizonyosan lesz több alsófokú és legalább egy középfokú szabadiskola. Makón és vármegyékben is meg is indította a szabadművelődési felügyelői hivatal a szabadiskolák szervezését. A kívánatos az volna, hogy minden községben létesüljön legalább egy ilyen intézmény, városunkban pedig több is. A pártok, egyházak, társadalmi és ifjúsági egyesületek külön-külön ,mind rendezhetik a sajátos viszonyaiknak megfelelő szabadiskolát, hogy a társadalom művelődési vágya végre rendszeres s alapos kielégítést nyerjen, viszont szükség lesz egy középfokú szabadiskolára is, ahol a haladottabbak tanulnak. Fontos tétele a szabadiskoláknak, hogy az általános műveltséget nyújtó tagozata mellett ott működnek a szakmai tanfolyamok, amiket a különböző szakminisztériumok, vidéki szervei rendeznek, így bizonyára lesznek gazdasági, ipari, keresketdelemi, egészségügyi jellegű tanfolyamok, esetleg művészeti tanfolyam is. Így alakul ki a művelődési telep, egy városban a kultúra egész területére kiterjedő szabadiskola-hájózat, amelyben mindenki megtalálja az érdeklődésének megfelelő területét. Ehhez természetesen megfelelő épület is szükséges. Ennek megoldására a szabadművelődési felügyelői hivatalnak tervei vannak, amiket a közeljövőben összeülő és véglegesen megalakuló Kerületi Szabadművelődési Tanács elé visz. A tanácsnak, mint erőteljes társadalmi szervezetnek lesz a feladata a szabadiskolák megalakítását elősegíteni. Reméljük, hogy a társadalom széles rétegei meglátják a szabadiskolák alapításának jelentőségét, létrejöntüket elősegítik és munkájukban részt vesznek. Tudomásunk szerint már több társadalmi szervezet bejelentette szabadiskola alapítási szándékát s ezt télfolyamán meg is valósítja. Varjú Sándor.'msmmmmmmmmnmmmmmeah. m Makói Napujságban Makói m. pénzügyigazgatóságtól K./3.—1946. 1. Tárgy: Szöllösi Jenő volt makói lakos vagyonának elkobzása. Hirdetmény A budapesti népbíróság 1946. évi márc. hó 18-án jogerős nb. X. 289— 1946. számú ítéletével Szöllösi Jenő volt makói lakost vagyonelkobzásra ítélte. A pénzügyigazgatóság tudomása szerint Makón, Széchenyi-tér 5. szám alatt háza, lakása és gyógyszertára, Makón, Széchenyi-tér 4. és Béke utca 9. szám alatt, valamint Budapesten ,Bocskay út 65—67. sz. alatt házas ingatlana, Kaszaperen 67 kat. hold, Nagybánhegyesen 28 kat. hold, feleségével közös ingatlana volt. A Magyar Közlöny 1946. évi 81. számában megjelent 1.170—1946. P. M. számú rendelet 1. §. 3. tvkezdése alapján a pénzügyigazgatóság felhívja mindazokat a természetes ésjogi személyeket,akiknek az elítélt elkobzás alá eső vagyonához tartozó ingó, vagy ingatlan vagyontárgyak vannak birtokában, illetve őrizetében, továbbá, akiknek az elítélttel szemben tartozásuk, vagy követelésük van, azt a törvényes következmények terhe alatt a hirdetmény közzétételét követő 8 (nyolc) napon belül az 1170/1946. P. M. számú rendelet 6. §-ban foglalt büntető következmények terhe mellett a makói pénzügyigazgatóságnál, írásban jelentsék be. A bejelentési kötelezettség kiterjed az elítélt vagyonához tartozó 1946 október – minden bútorra, lakásberendezési tárgyra, képre, szőnyegre, ruházati cikkre, gyógyszertári berendezésre, stb., tekintet nélkül arra, hogy az milyen címen jutott ,jelenlegi birtokosához, vagy őrizetéhez. A hivatkozott 1.170—1946. P. M. számú rendelet 1. §-nak 6. bekezdése értelmében mentesíteni kell az elkobzás alól az elítélttel együtt élt és az ország területén tartózkodó családtagoknak háztartásához szükséges házi- és konyhabútorokat, edényeket, főző- és evőeszközöket, kályhákat, tűzhelyeket, ruházkodási szükséges tárgyakat, vagy úgy- és fehérneműescet, gyógyszereket, valamint három havi időtartamra szükséges élelmi, tüzelő és világítószereket. Felhívja a pénzügyigazgatóság ■t. érdekelteket, hogy a vonatkozó igényeiket a tartózkodási hely igazolása mellett ugyancsak a hirdetmény közzétételét követő 8 nap alatt írásban jelentsék be. Makó, 1946 október hó 2-án. 6836 Pénzügyigazgatását! Makói m. pénzügyigazgatóságtól K. 2/1946. I. Tárgy: Gera József volt makói lakos vagyonának elkobzása- Hirdetmény A budapesti népbíróság 1916. évi március hó 1-én jogerőre emelkedett N. B. X. 239—1946. számú ítéletével de Gera József makói lakost vagyonelkobzásra ítélte. A pénzügyigazgatóság tudomása szerint nevezettnek Makón, Szent János-tér 13. szám alatt háza, lakása és orvosi rendelője volt. A Magyar Közlöny 1946. évi M számában megjelent 1.170—1946. ti. M. számú rendelet (banak 3. bekezdése alapján a pénzügyigazgatóság felhívja mindazokat a természetes és jogi személyeket, akiknek az elítélt elkobzás alá eső vagyonához tartozó ingó- vagy ingatlan vagyontárgyak vannak birtokában, illetve őrizetében, továbbá akiknek az elítélttel szemben tartozásuk, vagy követelésük van, azt a törvényes következmények terhe alatti hirdetmény közzétételét követő 8 (nyolc) napon belül büntető következmények terhe mellett a makói pénzügyigazgatóságnál írásban jelentse be. A bejelentési kötelezettség kiterjed az elítélt vagyonához tartozó minden bútor, lakásberendezés tárgyakra, képre, szőnyegre, ruházati cikkre, orvosi rendelő berendezésre, stb., tekintet nélkül arra, hogy milyen címen jutott jelenlegi birtokosához, vagy őrzőjéhez. A hivatkozott 1.170 -1946. P. M számú rendelet 1. §-ának 6. bekezdése értelmében mentesíteni kell az elkobzás alól az elítélttel együtt élt és az ország területén tartózkodó családtagoknak háztartásához szükséges házi , konyhabútorokat, edényeket, főző- és evőeszközöket, kályhákat, tűzhelyeket, ruházkodáshoz szükséges tárgyakat, ágy- - és fehérneműeket, gyógyszereket, valamint 3 havi időtartamra szükséges élelmi, tüzelő- és virágitószereket. Felhívja a pénzügyigazgatóság az érdekelteket, hogy vonatkozó igényeiket a tartózkodási hely igazolása mellett ugyancsak a hirdetmény közzétételét követő 8 nap alatt, írásban jelentsék be. Makó, 1946 október hó 2-án. 6837 Pénzügyigazgatóság. TEITELBAUM-féle ház. Eötvös-u 34. szálait sürgősen eladó. Ért. Deák Ferencu. 45. sz. alatt: 6752 MAKÓI NÉPÚJSÁG a Demokratikus Nemzeti Bizottság lapja. Felelős szerkesztő: Koncsek László. Felelős kiadó: Demokratikus Nemzeti Bizottság. Makói „Szabadság 41 Nyomdaipari Kft. Makó, Szegedi utca Imc. Felelős nyomdavezető: Haláss Ferdinánd.