Makói Népujság, 1947. július (3. évfolyam, 145-171. szám)

1947-07-08 / 151. szám

. 1947 július 8 HÍREK ♦ — MI VAN MA? 1947. évi július 8. kedd. Róm. kat.: Erzsébet kir. Prot.: Teréz. Napkelte 3 óra 54 perckor, nyug­szik 19 óra 43 perckor. Holdkelte 22 óra 41 perckor, nyugszik 8 óra 33 perckor. — Időjárásjelentés. (Budapest, MTI.) A Meteorológiai Intézet jelenti: Várható időjárás kedden estig. Mérsékelt dél­nyugati, nyugati szél, változó felhőzet, ■néhány helyen záporeső, zivatar. A hő- m­érséklet alig változik. — Adomány a kórháznak. Farkas Jó­­zsa Vince és Kallós Margit házasságkö­tésük alkalmából 20 forintot adományoz­tak a kórház megsegítésére. — Meghalt Huszár Pufi. (Budapest, MTI.) Huszár István színművész, akit Huszár Pufi néven ismertek, 1943-ban Oroszországban meghalt. Felesége 1946 tavaszán halt meg. — Elkészült a város költségvetése. Értesülésünk szerint a napokban elké­szült a város jövő évi költségvetése. A költségvetésbe 4 millió 680.110 forintot irányoztak elő. Ezzel szemben csak 2 millió 386.102 forint áll rendelkezésre. A belügyminiszter az elmúlt napokban ren­deletet adott ki a városok költségveté­sével kapcsolatosan. A rendelet szerint a kiadási és bevételi összegnek egyen­súlyban kell lenni. A polgármester és az illetékes bizottságok által előkészített jö­vő évi költségvetés pénteken délután 5 órakor kerül a közgyűlés elé.­­ 300 vagon liszttel biztosítva van Budapest ellátása. (Budapest, MTI.) A főváros élelmezésügyi osztályának érte­sülése szerint Triesztből 300 vagon ame­rikai liszt és gabona indult útnak Buda­pest felé. Ez a mennyiség lehetővé te­szi a budapesti liszt- és kenyérellátást július végéig. Az élelmiszerfelhozatal, különösen zöldségfélékben állandóan nö­vekszik. Több élelmiszer étkezése vár­ható, mint amennyit a budapesti közön­ség felvásárolni képes, ezért most az illetékes tényezőknek most már az ad gondot, mit csináljanak a felesleggel. A nagy felhozatal következtében az árak lemorzsolódása várható.­­• Fiatalkorú betörőbanda a törvény­szék előtt. (Szeged.) A fiatalkorúak ta­nácsa tegnap vont felelősségre egy 17 és egy 13 éves szegedi fiút, akik Kis­­zomboron és Makón közel tíz alkalom­mal törtek be különböző lakásokba és üzletekbe, ahonnan többezer forint ér­tékű holmit zsákmányoltak. A fiatalab­bik előzőleg már a javítóintézetből szö­kött meg. A fiatalkorúak bírósága most az idősebbik fiút jogerősen 5 hónapi fog­házra ítélte, a kisebbiket pedig vissza­utalta a javítóintézetbe, ahol ezentúl bi­zonyára jobban fognak vigyázni rá. — Anyakönyvi hírek. Házasságot kö­töttek: Farkas Józsa Vince Kallós Mar­gittal. — Született: Kolompár Gyula és Kolompár Vilmának Gyula. Szilágyi Já­nos és Fodor Jolánnak János nevű gyer­meke. — Elhalt: Papp Józsefné Kenéz Julianna (I­onovics-sugárút 10-a) 60 éves korában. — Kérjük azt az illetőt, aki Raffai Ist­vántól hírt hozott, keresse fel szüleit. Kmetty­ u. 26. — Három évet kapott a püspökfelei revolveres férj. Még tavasszal történt, hogy Szakács János püspökielei hentes­­mester a rögtönítélő bíróság elé került. Fe­leségétől különváltan élt s többször hivta haza, de az asszony nem akart vissza­­­térni. Tavasszal elvette a vele közösen lakó Virág János rendőr revolverét, fel­kereste feleségét, aki ismét elutasította. Erre rálőtt, de nem talált, majd ismét lőni akart, ekkor a fegyver csütörtököt mondott. A rögtönítélő bíróság rendes bíróság elé utalta az elkeseredett férj ügyét. A törvényszék Sza­lay-tanácsa tegnap szándékos emberölés bűntettének kísérlete miatt nem jogerősen 3 évi fegy­­házra és 5 évi hivatalvesztésre ítélte Szakács Jánost. PARK MOZI (MAFIRT) Telfeon 275 Július 7-én hétfőn és 8-án kedden Fiúk a gáton Két srác izgalmas kalandjai rejtelmes világban. — Két kiváló gyermekszínész nagyszerű alakítása. Azonkívül: Híradó. Előadások kezdete hétköznap 7 és 9-kor Szép idő esetén a 9 órás előadásokat a kerthelyiségben tartjuk meg. MAKÓI NAPÚJSÁG Az újbirtokosok földet kaptak, amit kötelességük megvédeni Csanád megyében a földreform sok nincstelen emlőért földhöz jutta­tott. Az újbirtokosok örültek na­gyon a földnek. Kezdetben törődtek jövő sorsukkal,­­ a földdel. Most azonban sajnálattal meg kell álla­pítanunk, hogy Csanád megyében még mindig vannak olyan újbirto­kosok, a­kik további sorsukkal nem törődnek. Érdekvédelmi­ szervüket az UFOSz-t, nem támogatják, nem ta­núsítanak érdeklődést az UFOSz működése iránt. A földhözjuttatott újbirtokosok­­nak a földreform és a felszabadulás jogokat adott. Ezzel szemben nem szabad elfelejteni egy újbirtokosnak­­sem, hogy nemcsak jogai, de köte­lességei is vannak. Kötelessége az, hogy tömörüljön az UFOSz- szerve­zetbe, amely megvédésükre, életszín­vonaluk felemelésére törekszik. Min­den törekvést és minde­n tervet, így a hároméves mezőgazdaságii terve m­ás, egységesen, egy­­akarattal, az UFOSz szervezetbe tömörülve tudja kiharcolni. Az újbirtokosok tehát saját érde­kükben mielőbb sorakozzanak fel az UFOSz tagjai közé, törődjenek saját sorsukkal. Tanúsítsanak ér­deklődést az UFOSz munkája és ténykedése felé. Most, amikor meg van adva a lehetőség, hogy irányít­sák saját sorsaikat, vegyék ki részü­ket az irányításból, a munkából és az UFOSz szervezet keretein belül harcoljanak, küzdjenek, dolgozza­nak is sorsuk és életszínvonaluk fel­emeléséért. Az UFOSz vezetősége ezúton hív­ja fel az újbirtokosokat, hogy min­den UFOSz tag augusztus 1-ig vált­sa ki tagsági könyvét. Azok a sze­mélyek, akik még nem tagjai, az UFOSz-nak, lépjenek be a szervezet­be és szaporítsák tagságukkal az újbirtokosok nagy táborát, amely megvédi földjüket és szabadságu­kat. A beszolgáltatási gabona gyűj­tésével megbízott kereskedők megbeszélést tartottak illetékes közellátási szervekkel a felvásárlással kapcsolatos kérdésekről Tegnap délelőtt a vármegyeháza tanácstermében a beszolgáltat­ási gabona felvásárlásával megbízott csanád megyei terménykereskedők megbeszéléseket folytattak illetékes hatósági­­szervekkel. Előadták a megjelen­t gabonakereskedők pana­szaikat. Megbeszélték az új gazda­sági év eljöttével a gabona­kereske­dők­re és a beszolgáltató gazdák-; ,ra vonatkozó rende­­etet. A megbeszélésen jelen volt Kiss János főispán, Vadai László ter­ményforgalmi miniszteri biztos, Sze­­rafity Elemér az MSzK igazgatója s Balázsi Béla közellátási főfel­ügyelő. A nagyszámban megjelent csanád­­­megyei terménykereskedők előadták panaszaikat. Sérelmezték a zsákos­­szakszervezet által megállapított 2­40 forintos zsákolási díjat a mi­niszteri rendelettel szemben, amely 80 fillért állapított meg. Elismerték a terménykereskedők, hogy a meg­állapított 80 fillér kevés a zsáko­soknak, azonban hivatkoztak arra, hogy a­­mázsánként 2 forintos juta­lék és 80 fillér kezelési költség mel­lett nem tudják megfizetni a szak­szerviket által megállapított 2­40 fo­rintos árat. ( A továbbiak során ismertették, hogy az illetékes kormányszervek nagyon mostohán bánnak ebben az évben a terménykereskedőkkel. Sé­relmezték a­ minfúra anyagok és be­rendezések sorsát. Ismertették, hogy ,a rinfúza berendezéseket, a­melye­iket a kereskedők adnak a­ szállítás­hoz­­, nem térítik meg. sent, nem küldik vissza, ami érzékenyen érin­nti a gabonakereskedőket. Előfordul az is, hogy visszaküldik a rinfúza be­rendezéseket, azonban használhat­­atlan állapotban. A továbbiak so­rán a terménykereskedőkre érvé­nyes a­ — beszolgáltatással kapc­so­latosi — rendeleteket beszélték meg a megjelent kereskedők. Kiss János főispán válaszolt a gabonakereskedők panaszaira: — Nem szabad a­ szakszervezeti munkások jogos, 2­40 forintos ár­megállapításukat sérelmezni. A Szak­szer­vezetnek­­ joga van megvéde­ni érdekeiket. Az Országos Szak­­szervezeti Tanács fog dönteni vég­legesen ebben a kérdés­ben. A zsáko­sok kívánsága teljesen indokolt és­­helyes úton akarják kívánságukat érvényesíteni. — Eljártam illetékes közellátási szerveknél, — folytatta beszédeit —, hogy a terménykereskedők 3 forint jutalékot, 1,30 forint kezelési költsé­get kapjanak. — Most van döntés alatt.­­A gabonabegyűjtésnek nem sza­bad késedelmet sz­envedni, mert az egész ország lakossága érez­né az ebből származó bajt. — A miafúra berendezéssel kap­csolatban, — mondotta —, a ter­ménye kereskedőknek jobban ki kell építeni az összeköttetést. Megala­kult a gabonakereskedők egyesüle­te, tömörüljenek-e szakszervezetbe a gabonakereskedők és így orvosolják panaszukat. A továbiak során a főispán is­mertette a terménykereskedőkre és a beszolgáltató gazdákra, az új gazdasági évben érvényes rendeletet. Kiss János beszéde után felolvas­ták a beszolgáltatás- és adógabona­­gyűjtésével kijelölt csanád megyei kereskedőket. Továbbá, ha a termelők augusztus 3-ig eleget tesznek beszolgáltatási kötelezett­ség­üknek, mázsánkén­t 10 forint jutalmat, augusztustól ez év végéig ha eleget tesznek, 5­­ forint jutalmat kapnak máz­sán­­ként a beszolgáltatott gabona­áron felül. -­ Vadai Llászló, a terményforgalom miniszteri biztosa ismertette, hogy a­ gabonakereskedő a beszolgáltatás után nem vásárolhat szabad gabo­nát, mert­­azt a termelőnek az önellátói iga­zolvánnyal rendelkező szemé­lyeknek kell eladni. A gabonakereskedők gépkocsival nem járhattak ki a­ községekbe és nem vásárolhatnak gabonát. A köz­ségben kjelölt gabonakereskedőktől így nem veszik el a kenyerét. A mininiszterii biztos továbbá ismer­tette, hogy a MOSzIK ezután minden A PARK MOZ! MAFIRT Telefon 275. Július 8-án, kedden délután fél 5 órai kezdettel . ifjúsági előadás alsó- és középfokú iskolák részére bemutatásra került Fiúk a gáton Két srác izgalmas kalandjai rejtelmes Világban. Azonkívül: Kísérő műsor. Belépőjegy 80 fillér, megváltható a mozi pénztáránál 4 órától fél 5 óráig. SPORT Befejeződött a Nemzeti Bajnokság Az Újpest a bajnok,­­ kiesett a Do­rog, ERSO MaDISz, Pereces és Testvériség csapata. Vasárnap játszották a Nemzeti Bajnokság utolsó fordulóját, amely­ben a bajnokság kérdése, a második hely, valamint a kiesés nagy izga­lommal várt problémája dőlt el­. Hol nagyszámú, hol csekély érdeklődés mellet zajlottak le az izgalmas mér­kőzések és egy-két kisebb meglepe­téstől eltekintve a várakozásnak megfelelően végződtek. A mérkőzések során az Újpest is­mét bajnok lett, immáron harmad­szor egymásután, a második helyért folyó küzdelemben a Kispest győ­zött, míg a Ferencváros saját pályá­ján is­ vereséget szenvedett, így a második helyről is lecsúszott, sőt a Vasas győzelmével a 3. helyre ke­rült- míg a Ferencvárosnak meg kellett elégednie a 4. hellyel. A kiesők küzdelmében -hiába szer- 5 ’ Iparosnak, kereskedőnek nélkü­lözhetetlen segítőtársa a jól dolgozó nyomda. A levelezés, könyvelés, szállí­tás nyomtatványai és a reklám célját szolgáló nyomtatványok­ el­sőrendű szükségletei minden üzem­nek és üzletnek, legyen az kicsiny vagy nagyobb. A célnak megfelelő üzleti könyv a rend, a pontos és biztos szám­adások kelléke. Munka- és idő­megtakarítást jelent már egy egy­szerű űrlap, vagy számla is. És nem utolsósorban: ezernyi ember látja és olvassa a nyomtatványon lévő nevet, annak áruját és rögzíti mindkettőt a köztudatban. Szép és olcsó nyomtatványokkal szolgálja Makó és környéke keres­kedő- és iparostársadalmát a me­gye legmodernebb nyomdája: a Szabadság nyomda, Makó, Sze­gedi­ utca 1. héten elszámol a gyűjtőkereskedők­­kel és a gabonát azonnali átveszik, így a­­befektetettt pénzüket vissza­kapják a­­keres­k­edők. A g­abon­a ke­reskedőknek, folytatta a miniszteri­­biztos­­, tisztában kell lennni az­zal, mire szolgáltat be a termelő. A termányekereskedők és a közel­látási szervek értekezlete egyes ren­­deletek megbeszélésével ért véget. ■ — Budapesten országos bércséplő­­kongresszus volt. Budapesten tegnap délelőtt az ország bércséplői rendkívüli közgyűlést tartottak. Megbeszéléseket folytattak a közellátásügyi, földművelés­­ügyi minisztériumban. Panaszaikat a megyékből beküldött bércséplő megbí­zottak kérték gyorsan orvosolni. Kérték Bárányos Károlytól, Szobek Andrástól és Vass Zoltántól a bércséplés után a 6 százalékos részesedést. Kérésükben a G. F. szerdán fog végleges döntést hozni. A cséplőgéptulajdonosok ettől füg­getlenül minden fennakadás nélkü­l vé­gezzék munkájukat. Csanád megyét az értekezleten Mágori Sándor képviselte. KORZÓ MOZI Telefon 281 Kedden és szerdán bemutatjuk az olasz filmigyártás hatalmas alkotását, a,­­ Király bolondja (Rigoletto) Viktor Hugó világhírű regénye filmen. Bevezetésül: Híradó. Jön csütörtöktől a Mopex izgalmas film­­újdonsága, a „Villamosszék felé". t

Next