Makói Népujság, 1947. december (3. évfolyam, 273-296. szám)

1947-12-02 / 273. szám

fi *«" Merénylet Csangkajsek ellen Pekárig. Meg nem erősített kínai sajtójelentések szerint vasárnap rálőttek Csangkajsek generalisszi­musz autójára, mikor a pekingi re­pülőtérre hajtatott. A kínai légi­erő egy főhadnagyát azonnal letar­tóztatták Gsangkajsek testőrei. A­­főhadnagyot azzal gyanúsít­ják, hogy ő lőtt Csangkajsekre. ■%. Fokozódik az érdeklődés a Hangverseny Iroda estjei­ iránt A vasárnapi szám anyagtorlódása emiatt csak most tudunk beszámolni a Hangverseny Iroda­­szombat és va­sárnap esti műsoráról. László Imre nagy sikert aratott két estje után Balosa Katát, Hámori Imrét és dr Tolnay Gusztávot hozatta le szom­bat és vasárnapra az iroda. A neves művészek szereplése iránt szomba­ton mérsékelt, vasárnap már jóval nagyobb érdeklődés nyilvánult meg Az országos hírű énekművészek ma­­gyarn­étákat, opera áriákat és ope­­rettduetteket adtak elő Kiss Tóni és dzsessz zenekarának kísérete mel­lett, amelyek mindvégig általános tetszést arattak úgy­annyira, hogy a művészeknek néhányszor újrázniok kellett. A derűt, mosolyt és sokszor a­ harsogó kacagást dr Tolnay, a pécsi öregdiákok kiváló hum­ori­stá­­ja vitte a nézőtérre időszerű esetek­kel fűszerezett, ötletes konferanszá­val. futott határátlépők felett ítélkezett a makói Járás­­bíróság A határvadászok szeptember 18- án elfogták Jámbor Györgyné Ma­kó, Hajnal utca 24. szám alatti la­kost, aki engedély nélkül lépett át­­a jugoszláv határon és Zentán lakó szüleihez ment látogatóba. Útjáról visszatérőben fogták el. December 1 én tárgyalta ügyét a makói járásbíróság és tiltott határ­­átlépésért 100 forintt, pénzbüntetésre ítélte, amely nemfizetés esetén 5 na­pi fogházra változtatható. Az ítélet jogerős. Ugyancsak december 1-én tárgyal­ta a makói járásbíróság Tárnoki Fe­renc és Csu­ffe György szegedi lako­sok ügyét, a­kik 1946 június 1-én engedély nélkül lépték át a m­agyar­­román­ határt, hogy­ Romániába la­kó rokonaikat, meglátogassák. Tiltott határátlépés vétsége miatt 100—100 forint pénzbüntetésre ítél­ték öteket jogerősen, amely 10—10 napi elzárásra változtatható. Divatbemutató és hangverseny a Hagymahátzban december 6—7-én A Hangverseny Iroda vezetője ez­úttal újítással, divatbemutatóval egybekötött hangversennyel kedves­kedik városunk közönségének. Az estnek külön érdekessége­hez, hogy Makón először látjuk az igazi balett táncot két kiváló művész előadásá­ban, ami felejthetetlen élmény lesz szemlélőjének. Az est másik szenzációja, ami kü­lönösen a hölgyeket érdekli , a di­vatbemutató, amelyen részt vesz ezebbnél-szebb modelljeivel: Bauer Zsuzsa, P. Oláh Vica, Neumann Sándorné, Huszár Mici, Bánczky Mihály. A vasárnapi előadásem fodrászbe­­ma fotót tart Frank Feri. Az előkészületek már serényen folynak minden cégnél. Az előadás nívójának emelését elősegíti a Sze­gedi Nemzeti Színház kiváló művé­szeinek közreműködése. E nagysza­bású, igazán fővárosi, nívójú elő­adásra a közönség körében igen nagy érdeklődés és készülődés nyíl-­­ ,vanul meg. maiei Nfrtrisxe Platti Gyula nem tudott elszámolni a betelepültek gabonájával Elvesztette első helyét a megye a beszolgáltatásnál Szombaton a megyei elszámoltatás ve­­­­zetője és a megyében razziázó buda-­­ pesti GR csoportja vizsgálatot­ tartott s Pitvaroson, Platti Gyulánál, a betelepí- t tési kom­ánybiztosság pitvarosi körze­tének vezetőjénél. Platti Gyifta papír­darabokon próbálta igazolni a reábízott gabonamennyiség hovafordítását. Igye­kezete aznban nem járt sikerrel, mert nagymennyiségű gabonahiányt ész­lelt az elszámoltatás megyei veze­tője és a GR detektívje. Platti Gyulának m­a reggelig adtak ha­ladékot, hogy a kenyérgabonáról pontos elszámolást készítsen: bevételről és a kiadásról. Nem tudjuk, Platti Gyula ho­gyan fog elszámolni ? . . . Hankóczi Ferenc közellátásü­gyi taná­csos adatai alapján közöljük, hogy a megye elvesztette első helyét a beszolgáltatási versenyben. Nem kell ezen csodálkozni, hiszen mindenki tudja, hogy ebből a megyéből szál­lították el a legtöbb gabonát a bu­dapesti dolgozóknak. Csanád megyében eddig 38 vagon ke­nyérgabona gyűlt össze, míg Somogy megyében 150 vagonnal szolgáltattak be. Lehetséges azonban az is, hogy az el­számoltatás hátralévő idejében több ga­bona folyik be a megyéből és ismét az első helyre kerülnek a megyei termelők. Ár- és belvízvédelmi munkálatokat végeznek rövidesen a torontáli járásban . A vetést megvédik a víztől . Ma reggel a megyei építés- és köz­­munkaügyi hivatal igazgatója, Kőrösfőy Zoltán a torontáli járásba ment gépko­csival, hogy az ott végeztetett közmun­kákat ellenőrizze. Vizsgálata során első­sorban a rövidesen meginduló csatorná­zási munkák menetét fogja megállapítani és a tervet elkészíteni. A Maros hullámaitól és a belvizektől a csatornák kijavításával, a szükséges árkok megépítésével kívánják megvé­deni az ország jövő évi kenyerét, a sarjadó vetést. Szükséges ezeknek a munkálatoknak az elvégzése , nehogy meglepetés következzen be. A téli földmunkálatok során elsősor­ban a kübekházi csatornákat javítják ki, mert ott a legkritikusabb a hely­zet. A munkálatok tervét a Tervhi­vatal néhány napon belül — mainden remény megvan rá — jóváhagyja és megindul a téli földmunka. A munkálatok során sok kubikos jut kenyérhez és megélhetéshez. A csator­názási munkálatokat a Torontáli Ár- és Belvízszabályozó Társulat fogja végez­tetni. Viharos kiskereskedői gyűlés A kiskereskedők zöme a KISOSz tagja akar lenni A Kereskedő Testület elnöke a KOKSz-ba akarja kény­szeríteni a tagokat • A KOKSz nem képviseli a kis­kereskedők érdekeit Vasárnap délután 3 órakor a ma­kói kereskedők a városháza nagy­termében gyűlést tartottak. Az érte­kezletet Kocsis János a kereskedők megkérdezése nélkül hívta egybe. A célja az volt, hogy a megjelent KOKSZ kiküldöttek a m­akói Keres­kedő Testületet belekényszerítsék a KOKSZ tagjai közé. A nagyszámban megjelent keres­kedő- gyűlést Kocsis János nyitotta meg, majd Luca Ferenc, a szegedi Kereskedő T­estü­le elnöke, a KOKSZ országos társelnöke beszélt. Ezt követően dr Sebes László, a KOKSZ országos főtitkára szólott a megjelentekhez. Hasonlóan Luca Fe­renchez, azt akarta bizonyítani a kereskedőknek, hogy a KOKSZ az az érdekvédelmi szerv, amely a ke­reskedők érdekeit védi. A hallgató­ság egy részének körében azt a lát­szatot keltették, hogy a­ KOKSZ védd meg a kereskedőket, azt kell tá­mogatni. Sebes László azt bizonygatta, hogy a KOKSZ intézte el, hogy csak az 5. adóosztályon felüli ke­reskedőknek kell az élelmiszerjegyek­ért fizetni. Természetesen ez nem felel meg a valóságnak, mert a KISOSZ a kis­kereskedők védelmére, érdekükben illetékes kormányszerveknél a hosz­­szas tárgyalások után érte el. A luxusadó rendelet — mondotta Sebes­ László.— csak­­ A budapesti kiskereskedőket érinti, a vidékieket nem. Az adóközösségről szólva ki­jelentette, hogy továbra is fenn fog maradni a­­kiskereskedőknél, csupán a nagykereskedőkét szüntetik meg.­­ Takács László barom­fikereskedő a kötelező könyvvezetést előíró ren­delethez szólt hozzá. Kotor­ári Antal kiskereskedő, a KISOSZ makói elnöke a megjelen­tek tetszésnyilvánítása mellett a KOKSZ vezetők beszédéhez szólva a következőket mondotta­: — A KOKSZ vezetői megjelentek városunkban, — anélkül, hogy tud­tunk volna mi kereskedők róla —, valószínű azért, hogy valakinek, vagy valakiknek ebből hasznuk le­gyen, jövedelmező álláshoz adjuk í­l a segíséget. — A KOKSZ — mondotta — idegen tollakkal ékeskedik. Beszélnek és ígérnek, de nem tettek semmit a dolgozó kiskereskedők érdekében. Az öregségi és betegbiztosítást nem intézték el. A KOKSZ nem védi a kiskereskedők érdekeit, csupán a nagykereskedőkét. Nem lehet a ki­csiket egy olyan érdekvédelmi szerv­be — akaratukon kívül — kénysze­ríten­i, aminek nem akarnak a tagjai lenni. A megjelent Műkereskedők meg­tapsolták a szónokot és hangoztat­ták, h­ogy a KISOSZ védi meg csak érdekeiket. Beszéde befejező részében rámu­tatott arra, hogy a kiskereskedők­nek nem kell a KOKSZ. A jelenlé­vők zöme hangosan tüntetett a KOKSZ ellen. Kovács László borkereskedő hoz­zászólásában hangsúlyozta, hogy a KOKSZ nem védi a­ kiskereskedők érdekeit. A KISOSZ-ban van a he­lye­t kiskereskedőnek, az az ő igazi érdekvédelmi szervük. Kocsi­s János, a makói kereskedő 1947 december 2 Testület elnöke hangoztatta, hogy a testület minden tagja belép a KOKSZ ba. A jelenlévők többsége hangosan tüntetett Kocsis János önhatalmú intézkedése ellen. A KISOSZ mellett foglalt állást a hallgatóság nagy része. A viharos kereskedő gyűlést Ko­csis János zárta be. A gyűlésen megjelent kiskereske­dők zöme a KISOSZ tagja akar lenni, mert érdekeiket csak ott tudják megtalálni. A hallgatóság másik része nem foglalt állást. A makói Ke­res­k­edő Testület két részre szakadt : Kocsis János elnök íég vele egy cso­port a KOKSZ tagja, akar lenni, míg a másik nagyobb csoport a KISOSZ tekinti egyedüli érdekvédelmi szer­­véne­k. A kérdés eldötése szavazás útján "történjik meg rövidesen. Nem kétsé­ges, hogy a kiskereskedők legtöbbje a KISOSZ-ra, egyedüli érdekvédel­mi szervére fog szavazni. Nótárius tolvajt fogott a rendőrjárőr Az elmúlt napokban De. Kiss Ist­ván járandó 48. szám alatti gazdál­kodó feljelentést tett a bűnügyi osz­tályon ismeretlen tettes ellen, aki a záratlanul hagyott tyúkólból több baromfit ellopott. A tolvajt a rendőr­járőrnek sike­rült elcsípni Deák Antal csavargó személyében. Kihallgatása során az is kiderült, hogy nem magyar állam­polgár. Lopásból tartja fenn magát. Deák­ Antal ez év november 17-én szabadult a szegedi csillagbörtön­­ből, ahol lopás miatt töltötte bünte­tését. A notórius csavargót, tolvajt ki­hallgatása után a járásbíróságra kí­sérték át, ahol bizonyára szigorúaan megbüntetik. Meglopta szállásadóját a javíthatatlan leány A makói kapitányság bűnügyi osztályán, tegnap Szikora Mihály n­apszámos vásártéri ha­ráki lakos tett panaszt. Elmondotta, hogy „al­bérlője", Csorba Rozália az egyik délután, amikor sem ő, sem pedig v­ad házastársa Németh Máriás nemi, voltak odahaza, kifosztotta a laká­sukat. A tolvaj Csorba Rozália Szikora Mihály vadházastársának lakásbeje­­­lentőjét is ellopta. Valószínű, avval akarja megalapítani a ..karrierjét, egy másik csládnál. Csorba Rozália egyébként ismert alakja a makói rendőrségnek. Nem régien Horváth Jenő Szilágyi Dezső utca 10. szám alatti lakos szobáját fosztotta, ki, néhá­ny napi albérlet után. A detektívek akkor elfogták, a­­szegedi ügyészségre kísérték át, de a leányt a tárgyalás megtorlásá­ig szabadon bocsátották. Csorba Rozália be sem várta, hogy első ügyében ítélkezzenek fe­lette, máris lopásra vetemedett. A nyomozók a tolvaj javítttlatat­­la­n Csorba Rozália kézrekerítésére megindították a nyomozást. Párizs. (MTI.) A párizsi rádió szerint a francia nemzetgyűlés vasárnap este 404 szavazattal 184 ellenében megsza­vazta a köztársaság védelméről és a munka védelméről szóló törvényjavasla­tot. A büntető rendelkezések eldöntésére hétfőn kerül sor, Budpest. (MTI.) A népjóléti miniszter karácsonykor segíteni akar az önhibá­jukon kívül állás- és jövedelemnélküli pedagógusokon. Ezért a Pedagógus Szak­­szervezet felkéri az állástalan kartár­­sakat, hogy jegyzők befoglalásuk végett december 4-ig jelentkezzenek a járás­­titkárságokon.

Next