Makói Népujság, 1947. december (3. évfolyam, 273-296. szám)

1947-12-21 / 290. szám

IS­T december 21 ­ Újabb féliter petróleumot kapnak az eljutatlan­ok. A közellátási hivatal jelzi, hogy az újabb kiutalásból félliter petróleumot tud juttatni azoknak, akik­nek nincs villanyvilágításuk. Erről az újabb kiszolgáltatásról a kereskedők ki­mutatást tartoznak vezetni. Azok a ke­­­reskedők pedig, akik az­­elszámolást még nem váltották be, azok a Városháza 113. számú szobában adják be.­­ A méhészek váltsák be cukorutal­ványaikat. A közellátási hivatal felhívja azokat a­ méhészeket, akik méhetetésre cukorutalványt kaptak, hogy az­ utalvá­nyokat december 31-ig feltétlen váltsák be, mert ellenkező esetben a be nem val­lottakat vissza kell küldeni a szegedi­­ írévi­­szét­i fel­ügy­el­­tségh­e­z. Az államügyészségre kísértek egy­ cipészt. A budapesti főkapitányság me­gyében tartózkodó csoportja őrizetbe vette­,. majd a szegedi államügyészségre, kísértette Klement István tótkomlósi ci­­vészt, aki Mezőhegyesen 110 forintért búzát vásárolt a gazdáktól.­­ A gazda­sági rendőrség nyomozói eljárást indí­tottak. Gulyás István magyarbánhegyesi és Rozgonyi­ ülés battonyai lakos ellen, akik az elszámoltatással kapcsolatban “követtek el visszaélést.­— Szélhámos álü­gynök több makói ke­reskedőt becsapott azzal a mesével,­­hogy árut szállít. Pénzt vett fel, de utána eltűnt a városból. A rendőrség a feljelentések alapján az álügynök kézre kerítésére megindította a nyomozást. — A kereskedelmi alkalmazottak ka­rácsonyi báljára meghívó igénylés és jegy kapható Kettőzné­ könyv- és papír­kereskedésében. (x) — A belvárosi ref. általános iskola i.Házkaptára vasárnap 10 órától Hétfőn estig olcsó karácsonyi vásárt tart az is­­kola földszinti tantermében. A takarr­ányakcióban való részese­dés érdekében adjuk be a kérelmeket. Az UFOSZ makói vezetősége közli, ••■hogy akik a takarmányakcióból akar­nak részesedni, január 5-ig adják be a­­érelmeket. A Park Mozi e heti műsora : December­­21-én,­­vasárnap: Mrs. Mini­ver (Mopex) 1 Deccmmber­ 22-én, hétfőn: Mrs. Miniver (Mopex) .December 23-án, kedden: Mrs. Miniver (Mopex)­­1 Decem­ber 24-én, szerdán nincs előadás december 25-én, csütörtökön­ .• Az ördögfovas (magyar) ! de­cm­ber 26-án, pénteken: Az ördöglovas (magyar) December 27-én, szombaton: A máltai ház­(francia).___________ • — Anyakönyvi hírek. Házasságra je­lentkeztek: Juhász Lajos Hess Julian­nával. — Házasságot kötöttek: Pőcze János Rozsnyai Etelkával, Sípos Antal K Kisjakab Lídiával, Barta István­­Gera­­Mórhival, Szentesi Mihály Meliska An­­itával, Kanalas Sándor F. Kiss Margit­tal, Tari János György Jolánnal, Halász Lajos Karnitsik Máriával. — Elhaltak: Igaz István (Tanya 709) 50 éves, Len­gyel Bálint (Nádasdy u. 37) 83 éves ko­r •rábait., ■­­ A Református Gyermekotthon sze­retettel kéri a karácsonyi ünnepélyre adakozókat, hogy adományaikat 24-én d­élig a Gyermekotthon helyiségében a rc-f. öregiskola emeletén) leadni szíves­kedjenek. A karácsornyfaünnepély 24-én este 6 órai kezdettel lesz a nagytanács­teremben, melyre szeretettel várjuk úgy írv- adományozókat, mint az érdeklődő­­i Let. Vezetőség. V PARK MOZI .. V­ALMIT Telefon 275 a. ,­­ vasárnap, hétfőn és kedden Társ. Mliniver A legnagyobb amerikai sikert elért film, am­ely­ évekig nem kerülhetett, le­ az amerikai mozik műsoráról A filmalkotás remekműve. . 4 s­zeregben: Greer Garson és V­alter Pigeon. Azonkívüli Híradó. U­­rra Itt a béka K­iss Tónimél állandóan Szent János sör ! kapható! 5/93 A „Változó eszmék — örök igazsá­­­­gok" című előadássorozat következő mű­­­sora: 1. József Attila: Három királyok. Előadja: Sziebig Ferenc. 2. Medgyesi * kabtáló; Gálostai betleh­emes játék; Sze­gedvidéki három király; Pereszlényi kis bölcsőke. Előadja a görög katolikus ált. iskola dr Szentzky Józsefné és Kiss Lívia rendezésében. 3. Ady:­ Karácsony. Előadja: Szőnyi Zoltán. 4. Szabolcsi Gábor előadása: Krisztus, aki békét ho­zott a földre. 5. Szabolcsk­a Mihály: Egy nap meg egy este. Szavalják: Brutyó Katalin és Kószó Éva. 6. Szabó Dezső: Az elfelejtett arc. Felolvassa: Döme Mi­­­­hály. 7. Babits: Himnusz. Előadja: Né­meth Ferenc. 8. Karácsonyi kánonokat énekel a belv. r­ k. ált. isk. ifjúsági ének­kara. Vezényel: Héber János. Az elő­adást a belvárosi kát. .Közben tartjuk december 22.éji, hétfőn délután 4 és este 7 órai­ kezdettel. Belépődíj nincs.­­ Ellensége saját magának, ha kará­csonyi ajándékai, nem Iritz-üvegesnél (telefon 407) szerzi be, ahol mindent a legolcsóbban vásárolhat. Tekintse meg Hitz-ü­veges kirakatát­, ahol minden íz­lésnek és igénynek megfelelő olcsó ajándéktárgyakban gyönyörködhet és tegyen egy próbavásárlást. Győződjön meg a százharminc éves örök igazság­ról: „Vásároljon Irisz-üvegesnél**, mert ott minden a­­legolcsóbb. MAKAI N­A­P U .? SA­G . —­ Jogtalan határátlépőket fogott el a rendőrség. A makói kapitányság járőre elfogta a román állampolgár Papp Sán­­dort és Molnár Pált,­ akik illegálisan­­szöktek Magyarországra. Pappot az or­szágból kitoloncolták, m­íg Molnárt a­­já­rásbíróságra kísérték. . . "— Nem szűnik a kanyaró. Többször je­­­­len­tettük már, hogy a megye területén kanyarójárvány megbetegedések töme­gesen fordulnak elő. Több iskolát is be­zártak. Legújabban a torontáli járásban történt megbetegedés. Ószentivánon be kellett zárni az óvodát, míg Magyarcsa­­­­nádok­ az iskolát és az óvodát. (­ Jótékonyáért) karácsonyi filharmo­nikus zenekari hangverseny december 23-án, kedden este fél 8 órakor a Gaz­dasági Egyesület nagytermében. Vezé­nyel Donáth Antal. Közreműködik dr Szi­­­­rányi Miklósn­é zongoraszámokkal. Gyu­­ris Istvánná tanár karácsonyi versekkel­­ és a Belvárosi Róni. Kát. Vegyeskar, Héber János karnagy vezénylésével ka­­­­rácsonyi énekekkel. A zenekar Mozart, Mendelssohn, Handel, Massenet, Bárdos műveit játssza. Műsor elővételben (3 Ft) a Szervita atyáknál és a helyszínen kap­ható. (x) Kereskedők! Szuperior papirzsák - és csomagolópapír Csörgőnél kapható. — SERTÉSVÁGÁSRA és névnapokra elsőrendű fehér és vörösbort a Munkás Szövetkezetnél a legolcsóbban szerez­heti be. — Mielőtt karácsonyi ajándékot vá­lasztana, nézze meg a Horváth papir­­kereskedés­ kirakatát almi legszebb ajándékokat legolcsóbban megtalálhatja. x HARAB villany borotva makói egyed­­árusitója Páger drogéria. * i BELELT bőrkesztyűk nagy válasz­­ákban Kéri Imrénél, Korzó Mez­­rael lett. x Jegygyűrűt, órát vásároljon Leit­­manni órásnál, Szabadság tér. Használt aranyat, ékszert veszek.­­ — A 6% -stal befizetett mentesítési áta­­lánykulcsát utólag 4,5%-ra szállították­­ le. A különbözet visszatérítése iránt a­­ Kereskedő Testület intézkedik. E célra­­ az érdekelt textitkereskedők a csekk­­f­elismervényt legkésőbb december 22-ig , a Kereskedő Testület irodahelyiségében­­ adják le és egyidejűleg az elkészített­­ visszautalási kérvényt írják alá. Veze- 5 tőség. (x) ! — Kereskedői adóközösségi­­tagok,­­ figyelem! Az 1948. évi adóközösségek­­ megalakulásához szükséges nyomtatvá­­­­nyok elkészültek és a Kereskedő Testü­l­­et épületében működő adóközösségi iro­dában rendelkezésre állanak. Mindenki, aki az adóközösség tagja kíván lenni a­­ jövőben is — avagy ezútta­l első ízben — a »Nyilatkozatot« tartozik aláírni legké­sőbb december hó 23-ig. Az esetleges hátralékok előzetesen befizetndők. Veze­­­­tőség: (x) AAAfWinAA/WW­V/WWWW­­/VMAMWMUVWWVM V sztántotopi fiatalok, ügyelem I­TM A MKP VII. b­ér. pártszervezete minden vasárnap 3^-7*­­9 ingyenes menedélutánt rendez, melyre mindenkit szeretettel vár a Vezetőség- Városi hirdetmények. Makó m. város polgárimentara­l3l. 28.967—1947. Tárgy: Szilveszter a­ Lánc­­hídért. Az idei Szilvesztert Makó város közönsége a főváros első holja,, a. Lánch­íd újjáépítésének kívánja szentelni.­­ Valamennyi szórakozóh­elyen, ven­­déglőikben és kávéházakban ezen­­a napon mérsékal felárral számítják a fogyasztást, útozik , és­ tárcmulatsá­­gokon pedig drágábban adják el a­­ jegyeket, hogy a különbözettel tá­­­­mogassák a Lánchíd felépítését.­­ Abban a remény­ben, hogy Minke János,­ közönsége átérzi * a Lánchíd újjáépítésének történelmi és hazafias jelent­őségérg, segítségére lesz annak felépítésében és támogatja e nemes akciót. Befizetések a városi javadalmi hi­vatalnál (fez. 10.)­ eszközölhető. Makó. 1947 december 19. Kiss Imre polgármester. ' ^ • 29.492—1947. Tárgy: G­yapjúkészletek beszolgáltatása. Közhírré teszem­, hogy a­­— 14.210—1947. szám­i korailányhatósá­g .gi­ rendelet szerint a termelő csupán a sa­ját részére és­ a vele közös h­áz­­tartá­sban élő családtagjai részére Mindenkit örömmel várunk és hí­vunk a karácsonyi családi Sport teaestünkre 23-én, 7 órától reggel 4-ig az Ipar­testület termeibe, ízletes rumostea, a szokásos jó MTE hangulatról gondoskodva! Rendezőség. Jegyek elővételben Takács és Csorba, tex­tilfü­letében. 531* Szakszervezeti hírek A Munkaközvetítő Hivatal feltúvja a nyilvántartott munkanélkülieket fa szá­rítóüzemben dolgozottakat is­­, hogy 20- tól, szombattól 23-án reggel 8 órától 1-ig, délután 3-5-ig a karácsonyi textiljegye­­ket 40 fillér ellenében átvehetik. Mindenki a munkanélküliségét, hitelt érdemlően igaz s­zolni tartozik, mert a törvény értelmé-­­ ben kettős ellátásban senki nem része­­sülhet. (A)­zedéses termesztése. Közbűnk teszem, h­ogy a beszol­gál­tatási kötelezettség teljesítse alól­ mentesül mindaz a termelő, aki szerződéses ala­pok­ tavaszi olajban mag. nolli­ismag, szójabab napra­­forgómagra köt termelési szerző­dést. Egyéni szerződések 1 fcn­t. ható­ra, vagy annál nagyobb területre köthető, míg csoportos szerződésnél­ a legkisebb terület 800 h­égyzetel. Részletes felvilágosítás a Mag*,var. Országos Szövetkezeti Központnál­ Makón, a Földmíves Szövetkezetnel, Széchenyi tér 17. (Károlyi ház) mmt megbízottnál nyeanető. Mink­ó. 1947 december 19. Kiss Imre 580! polgáriieéreiv : 29.004—1947. Tárgy: Kendermag fel-e­mesztés. Közhírré teszem, hogy a Földöm-*­v­elésügyi Minisztérium lemelan-i­ként díjmentesen 5—5 dkg. kender­magot­ bocsát az igénylők gazdáid r­endelkezésére. Ezt a­ mennyiséget, ha­t igénylő gazda az 1948. évben kukorica, között elvető, — úgy az 1949. évre 8—45 kg. kendermag állt vetőmagként rendelkezésére, amely a mennyiség­e 400—600 négyzet ös terü­leten biztosítja a továbbtenyesztés. A vetés ideje a tengeri vetés­ idejével esik össze és­ az érése is Legtöbb­­ esetben a tengeri érési idejével esik össze. Minden negyedük, vagy ötö­dik sorban, minden negyedik, vagy ötödik fészekbe kukorica helyett 4— 5 kendermagot vessünk. A kikelt­ kender kapálása, ritkítása ugyanak­kor és ugyanúgy történtük, mint a kukoricánál. A földmives lakosságnak anyaga _____________ _ * " Meghívó Makó Puszta FÉKOSz helyi"­­ csoportja december 25-én trótert rendez a Kultúr­házban.­­ Mindenkit hív és vár a 788 a Rendesség. ia a­dhat, meg a személyenként 3 kg, zsíros gyapjút, míg az ezen­ felüli­ mennyiséget tartozik valamelyik vá­­sárlási jogo­sulszággal rendelkező ker­eskedőnek december hó 10. nap­jáig felajánlani. Az 1947. évi devega bér Sió 10. napjáig el neon adon­tó gyapjút a készlet­­tulajdonosa, a Ma­gyar Országos Szövetkeze*®.­ Köz­pontnak köteles felajánlani. Makóc­­& Szövetkezeti Központ megbízottja. ’ a. Földmíves Szövetkezet, Széchenyi Mér 17., (Károlyi ház) készlet beje­­* Lentését tehát ott eszközölje. Kiss Imre ‘ 5805 , polgárm­­estor. • 29.491—1947. Tárgy: Olajosvturgyak s®er-t stORXó mozi ~~ Ma vasárnap ~• bemutatjuk az amerikai Mopex legizgal­masabb és különleges új filmjét, a Titokzatos lakó Forraló melódiák, különleges új történet, melyben a világ bűnügyi krónikájának­ izgalmas fejezete elevenedik meg. Fő­­szerepben: Merie Aberon, George Saa­­d■ siers. de vezetésül: Mopex világhíredé.­i Jön hétfőtől: Stan és Pan Chikagóball. Kla­dások vasárnap 4, 6 és 8 órakor. Vasárnap est© 7 órak­or a PilCOSz szokásos bálját tartja a Hagymaház nagytermében, éjfél után 1 óráig. Mindenkit szeretettel várunk. Vezetőség.

Next