Makói Népujság, 1948. február (4. évfolyam, 26-50. szám)

1948-02-05 / 29. szám

f •" — összeverekedtek a testvérek. Valkó­­Józsefné batilonyai lakos Pitvarosra uta­zott, hogy a községben élő testvéreit meglátogassa- Békés baráti beszélgetés után szóváltás támadt­ testvérével, Ta­tai Pállal. A vita hevében Tatai a föld­­höz vágta Valkónét és megrugdosta. A nyomozás megindult hogy megállapít­sák, ki kezdeményezte a verekedést. Cselé­nyi József M­akén­­ujaníta- művész- és stíni est is Cselényi József országos hírű énekes magyarnótaestje a Gazdasági Egyesület színháztermében február 7-én és 8-án. Az előadáson közreműködik: Takács Paula, a most feltűnt­ gyönyörű­­hangú énekesnő, a Szegedi Nemzeti Színház tagja, a budapesti Operaház állandó ven­dége és Sugár Mihály táncoskomikus, a Szegedi Nemzeti Színház tagja, a makói közönség kedvence. Közreműködik még a közkedvelt Fátyol Misi zenekarával és Tass Ernő. Jegyelővétel: Lakatosnál. — Előadások: szombaton 7 órakor, vasár­nap 6 órakor. _________ Meghívó. A 48-as ifjúság­ a Nemzeti Bizott ú­jságigafli (karöltve f. Ihó 6-án, péntek este 6 órakor a Hagymaházban ren­­te harmadik 48-as előadását’, mely ne Markó város közönségét t­i­sztelet- Reti meghívja. Műsor: , Petőfi: Egy gondola bánt engemet, [(Népi Kol­iégimn.) JPetőfi lelke verseiben­,. (Szegedi Réti, áH. ák­t. u­sk.) Petőfi Sándor: Ünnepi beszéd. Tóth Sándor Népi KoR. igazgatója. Petőfi: Kutyák dala, Farkasok da­la, Népi kollégium. SPORT NL Budapesti Előre—MVSE 3:2. Békéscsabai Előre—MVSE 3:2. Az országos vidéki női kézilabda baj­nokságok keretében az MVSE csapata az NB I.-ben játszó Békéscsabai Elő­ré­vel került össze és minimális gólarány­­­yal 3:2 arányban szenvedett csak veszteséget. Bár az MVSE kiesett a további küz­delemből, várakozáson felül kitűnően szerepelt A makói csapat gólját Gera és Lenberger dobták. Annak ellenére, hogy a makói csapat kiesett a további küzdelemből, szép já­tékának elismeréseként nagy ezüst­ér­met és futballabdát kapott ajándékba a versenyrendező bizottságtól. Az MVSE női kézilabda csapata feb­ruár 19-én a vidéki körmérkőzések so­rán Debrecenben fog játszani. | Amire az egész ország I felfigyelt:­­ Most jelent meg! Rákosi Mátyás: Tiéd az ország— i masadnak építed!­­ Ez a beszéd az egész ország­­ függetlenségéért és felvira­­l­koztatásáért folytatott küz­delmet ismerteti és irányt mutat a jövőre. Ara­­ti forint. I Keptsstő minden ujságbizománsfot­­f nél és az újságárusoknál. 348 ftSKQ­­BflVVCSS* 1948 február 5. csü­törtök Eredményes minket végez a hazatért hadifoglyok érdekében a VHBSz­­ Mészáros Sándor nagy beszéde a makói gyűlésen . A Volt Hadifoglyok Bajtársi Szö­vetségének makói csoportja a­ Mun­kásotthon nagytermében gyűlést tar­tott. A termet zsúfolásig megtöltöt­ték ,a­ vo­lt hadifoglyok és a hadifogoly hozzá t­artozik. Patkós Antal elnök rendülyes, sza­vakkal méltatta a Magyar Köztársa­ság kiikoláltásainak­ jelentőségét. Utá­na Gallyas Ferenc titkári jelentése számolt be a vezetőség ké­thónapi munkájáról. A hadifoglyok legko­molyabb kérdéseivel foglalkozó tit­kári beszámolót a hallgatóság mind­­végig komoly­ figyelemmel kísérte és helyesléssel fogadta. Mészáros, Sándor, akinek a Szövet­ség G£iarná4megyei és makói szerve­zetiéi megalakításában igen nagy ré­sze volt, felszólalásában a vezetőség odaadó és lelkes, önzetlen mimiká­ját méltatta, majd sorra vette azokat a nehézségeket, amelyekkel a szövet­ségnek­­meg kell küzdenie­. Beszédé­ben rámutatott arra, hogy A múlt rendszer" csak koldus igazolványokat tudod juttatni a háború áldozatainak, a rokkan­taknak és a volt hadifoglyoknak, a magyar demokrácia ezzel szemben mindent megtesz azért, hogy a volt hadifoglyokat és ha­dirokkantakat tisztességes, embe­ri megélhetéshez juttassa. Kormányrendelettek írják elő a hadifoglyok és hozátartozóik min­den téren való támogatását és intéz­kednek földhözjuttat­­sukról is. Ezen a ítéret a volt, hadi foglyoknak elsőbb­ségük van, de Makón és C­sanád me­­­gyében­­igen nagy nehézséget okoz az, hogy itt aránylag­­kevés volt a szétosztható föld­t­ana sem áll ren­­­dellkezésre olyan tér lile, amelyet erre a célra igénybe lehetn­e venni. Azon­ban megvan annak a lehetősége,­­ hogy a volt hadifoglyok Makón­­ és Csanád megyében is, legalább­is ha­szon­b­érletek formájában földhöz jussanak.­­ Ezen a téren nagy segítséget je­lenítenie az, ho­l a nagyobb haszonbér­letekből néháy holdat kisha­szonbér­­leti formájában a volt hadi­fogyóknak juttatnak. Mészáros Sándor rámuta­tott­ arra, hogy Szövetségnese egyik­­l­egfontosabb feladata éppen az, hogy ezen a­ téren a volt hadifoglyok jogos­ és a kormányrendeletben biztosított ér­dekeit képviselje és miind­ent megte­­gyen azért, hogy ne legy­en a­ volt hadifoglyok között egyetlen egy sem, aki rongyokban, munka nélkül kény­telen tengődni. Beszélt arról, hogy mos­t, amikor a ma­gyar kormány és a a® illetékes, szovjet hatóságok közötti, folyó tárgyalások eredményeként a ■még s kintlévő hadifoglyok is haz­tér­­iek, a társadalom nagyarányú és lel­kes megmozdulására van szük­ség, hogy a hazatérő hadi­fog­­­­lyok minél hamarabb megtalál­hassák helyüket a magyar de­­­­mokráciában. Rámutatott arra, is, hogy míg a Ke­leten lévő hadifoglyok ezaévben való hazaszállítását bizton remérhejük,­­ Nyugaton mintegy ötvenezer jó­részt fiatalkorú hadifogoly van, akiknek hazaszállitásáról a nyu­gati érdekelt hatalmak még csak nem is tárgyalnak és ezek-­k­nek a, fiatalkorúúaknak nagy ré­sze, idegen légiókban pusztul el. Beszédét több alkalommal szakítot­ta­ félbe, a helyeslés és­ a taps. A gyűlést a Himnusz, eléneklésével fejezték be. Nagy sikert aratott a VHBSz nagylaki előadása A napokban rendezte meg m­­ásó- , ■dik előadását a, ,Volt Hadifoglyok * ■Bajtársi Szövetsége nagylaki cso­portja. A karácsonyi nagysikerű elő­adás után nagy érdeklődéssel várta Nagylak közönsége a VHBSZ újabb műsorát­ és zsúfolásig megtelt a ken­der gyári kultúrterem. A nagy érdeklődéssel várt elő­adás biztosította a hozzáfűzött re­ményeket, mert a­ szereplők tu­dásuk legjavát nyújtották mind a­z egyes szerepekben, mint a ma­­gánszámokban és tánc­jelenést­ek­­ben­. Az előadások szereplői a következők voltak: Turner Piroska, Tóth Iest­ván, Híres István, Kozma Manyi, Karika Margit, Diós Manci, Doher Rózsi, Boros József, Csontos János, Magyar Tibor, Farkas István, Mé­száros Péter, Mészáros Lajos, Nagy Béla, Orosz, János, Varga Piroska, Moravszkai Judit, Orosit’ Margit, Nagy Erzsébet, Tóth Vass ,Manyi, Gyömbér György, Kozma György, Ihokai János, Sikovanyec Jánosáé, Horváth Rózsi. A szerepeket betaní­totta: F. Nagy Lajos Megelégedéssel állapítjuk­­ meg­, hogy a nagylaki közönség teljesen magáévá tette a hadifogoly hozzátar­tozók támogatásának ügyét. Az első­ előadás alkalmával 3 nagylaki zene­kar ajánlotta fel díjtalan közremű­ködését. Ez tette le­het­ővé,­­hogy karácsonykor 24 gyermek része­sülhetett fejenként, 2­ 80 méter, összesen 67,2 méter flanelt jutta­­­­t fájában és a január 314 bevételből a még tá­mogatásra szoruló gyermekeknek tudott a nagylaki csoport támoga­tást nyújtaná­. Hogyan lehet a gazdajegyzői dilágokra pályázni! A gazdajegyzői alkalma­ztatás irán­ti kérelmeke a födanevelésügyi mi­niszterhez­ kell címezni és az illető megyei székhelyen levő vármegyei gazdasági felügyelőségnél kell be­adni. A kérvényeket február 154g lehet beadni. Mellékelni kell a következő iratokat: a) születési anyakönyvi kivonatot; b. a helybeli termelési bizottság igazolását arról, hogy az illető gaz­dálkodással foglalkozik, illetve a gyakorlati gazdálkodásban jártas; c. illetőségi bizonyítványt; d. a­­nemzeti bizottság igazolását; a politikai m­e­g­bí­zh­a­tós­ágr­­ól; h. az iskolai bizonyítványt­; f. az 'ledídliigi alkalmaztatásokról mű­­ködésü bizonyítványt; . g. hatósági orvosi bizonyítványt és h. sajátkezűleg írt életrajzot. Az új birtokosok részére az építési engedélyeket díjtalanni is fel lehot sdst "Az építésre, v­alamit­it az­­ épület használatbavételére jogosító enge­dély kiadásáért résem lelhet dijait szedítnii attól, a­kii. a földreform során földi-, vagy házhelyjuttatásban része­sült. Ez a kedvezmény azonban csak akkor adható nme®, ha a juttatott földön, vagy házhelyen az építési miniszter által „Magyar falusi ház­nak terved." című soroz­atban kiadott tervek valamelyikének­­ megfelelő építkezésre kérnek engedélyt MOST JELENT MEG! KOVÁCS ISTVÁN: „Tagkönyvcserével erősítsük pártunkat és a demokráciát." A Magyar Kommunista Párt funkcioná­riusainak országos értekezletén elh­ang­­zott beszéd (Kádár János hozzászólásá­val) világosan megmondja, mi a célja a tagkönyvcserének. Feleletet ad a legtöbbet vitatott kér­désre. Mit akar az MKP elérni a­­tag­­könyvcerével. ÁRA 1 FORINT. Kapható minden lapbizon­yosnál és újságárasztás. Rédlé Állandó olgaorszám­ok , Budapest I. 6.31­: Falurádió. 6.45: Reggeli tors* JMz Hírek, m­űsorismertetév Ál terepítési kormánybiztossá* közte®*­­ajrei. 19.00: Hírek. 17.00: HaráSi@A- hírek. 14.00: Hírek. 15.15: Rádiólakó­* VSS: Műsorismertetés. 17.00: Hifik 20.00: Hírek, sporthírek. 21.50: Hírek ív krónika orosz nyelven. 22.09: Hírek Mit halljatt holnap? 0.M.: Hűek és léf#­­­oika angolul. 0.20: Hírek és krimikív franciául. CSÜTÖRTÖK, FEBRUÁR , Budapest I. 7.30 Katolikus vallásos félóra. 8.00­ Reggeli zene. 8.45 Előadás a vitaminok­ról. 9.00 Művészlemezek. 12.15 Mozart­­művek. 14.10 A házi­ együttes játszik. 16.00­ Kopeczky Alajos orgonái. 16.30 Gyermekrádió. 17.10 Hadifogoly Híradó. 17.15 A Vöröskereszt közleményei. 17.55 A 48 as Országos Kultúrverseny heti tá­­jékoztatója. 18.00 Közvetítés az Operá­ból: Lohengrin. 19.10­ Hírek, sporthírek. Újgazdák műsora. 20.50 A MSZMT mű­sora. Hírek és krónika oroszul. 22.20 Hírek. 22.40 »Az asszony és a hőség«. Szatirikus játék. 23.20 Szív küldi szív­nek szívesen. Városi hirttetmények, Makó megyei város polgármesteréül. Tár­gy: Margariinosztás IMS: február hónapra. A közelátá­si miniszitérium 255.650 —1947. ánáimú rendeletével rendtíze­ a­esített vármegyei­­közellátási jegy zsír B. szelvényére 35 dekagramm margarin szolgáltatandó ,ki 1918 febe már hó­napj­a , Makó város zsírba® eilátairenai számára. A manrgarin kiosztási­ ánai kilo­­grammonkénti 7­00 forint. A skios­ztást az új zsír jeggyel ren­delkezőik részére Sálból M. József, a Mun­kásszö­vetkezet és az­ Általános Fogyas­­tási Szövetkez­et végzi­k. A beváltott jlegysze­lvények­­kél fent. nevezett kereskedők 1948 február 29-i­g közöetsék a közellátási hivatal­iak . elszámolni.. Makó, 1948. évi február hó 4. Dr Szűcs László po­lgárm­ester dr. MAKÓI NÉPÚJSÁG demokratikus politikai napilap. Telefonszám: Szerkesztőség 510 Kiadóhivatal­­ Felelős szerkesztő: Koucsek Ltada Felelős kiadó: Bugár Irm­e* Makói „Szabadság" Nyomdaipari. kft Makó, Szegedi-utca 1. szám Felelős nTGasd*,vezető: Fwdreiri

Next