Makói Népujság, 1948. március (4. évfolyam, 51-74. szám)

1948-03-13 / 61. szám

Nagyszerű mifeedfdlő elő­adást rendezett az MNDSz földeáki csoportja A Magyar Nők Demokratikus Szövet­ségének földeáki csoportja a Nemzete­közi Nőnap alkalmából nagysikerű mű­kedvelő előadást rendezett, amelyen az „Első Tavasz” c. vígjátékot mutatták be. Az MNDSZ kultúrgárdáj­a ezzel az előadásával nagy sikert­ aratott és a megye legjobb színjátszó gárdái­ közé került. Az előadás szereplői a követke­zők voltak: Bárdi István, Csernus Imre, Ménesi Mária, Nagy Mihály, Szabó Ró­­zsika, Bar­ta Sándor, Nagypál Péter, Al­mási Vionka, Molnár Magdika, Csányi Mihály, Koczkás Lajos, Raul Éva, Ra­­konczai András, Szabó Ilonka, Kurunczi Rózsika, Szántó Mariska. Rendezte: Gá­­liczky Ilonka MNDSZ kul­túr vezető, ze­nét Kurunczi András adott. MAKÓI NÉPÚJSÁG Négyezer ingyen tankönyvet osztottak ki a megye szegény tanúiói kötött­ ségtől értesültünk az elmúlt hó­olya­­n­lág folyamatosan­­a vámmegye nevelői és szegény­­sorsú tanulói között több mint 4 ezer ingyen tankönyvet osztottak ki a tanügyi hatóságok. A tankönyvalkció sikere-­ lebonyolít.)*­s» után megállapítható, hogy megyei viszonylatban ma már a tanulók 10t százaléka teljes­, mértékben el van látva tankönyvvel génysorsú gyermeknek tankönyvvel való el­látóén. Amint a tanfelügyelő-Az általános iskolák számára a­­ tankönyveket fokozatosan elkészítet­ I -ték és átadták a haszná­latnak. Az­­ ízléses kiállítású, művészi- illuszt-á- I ej okkal teletűzdelt tankönyvek peda- | gógiai szempontból is kifogástalanok­­ és igen nagy sikerét jelentik a dem­o- s krácia új nevelési irányzatának.­­ Súlyos nehézségeket ok­zott azon­ Hali vánmeo­ve területén sok szó­ Nagy sikerrel zárult az MNDSz Almási-utcai főzőtanfolyama Bensőséges hangulatú ünnepség ke­retében fejeződött be az Almási-utcai iskola főzőtanfolyama, amelyet a Magyar Nők Demokratiikus Szövet­sége és a „szülők és pedagógusok­­munkaközö­ssége“ közösen rendezett Sséndey Mihály iskola­igazgató hat­­h­atfis közrem­űköd­ésével. Az ünnepségen megjelent Kiss­­ Imre makói polgármester is fe­leségével, akit a dolgozók meleg­­­szeretettel fogadtak. A záróünnepélye­n a főzőtantalyu ívon­ résztvett­­asszonyok és lányok avval a remek vacsorával vizsgáztak, amelyet a jelenlévőknek felszolgál­tak. Az ünnepélyen Mendey Mihály igazgató , tar­talmas beszédben ismertette a há­roméves tért­ beruházásait, amelyek az iskolák fejlődését -sz­ol­­gál­já­k. Hangsúlyozta, hogy egy állta- János, közös műveltség kiallak­ít­ása- Swi na®y feladat hárul az általános iskolákra, amely a földreformmal egyenlő jelentőségű demokratikus vívo­mány kulúrvonatkozásukban. Dr Balo­gh Mihály, a vármegye népszerű tisztifőorvosa kiosztot­ta a­­tanfolyam hallgatóinak a bi­zony­ítv anyoka­t, majd Hencz Sarolta és Szabó Karika szavaltak nagy sikerrel két Petőfi verset ,s utána Börcsökné, a tanfo­lyam telkes szervezője méltatta a­­tanfolyam jelentőségét. Hajdú Jánosné,­­az MNDSZ megyei titkárnője köszönetet­­ mondott mindazoknak, akik a tanfolyam megrendezésében részt vettek, majd a tanfolyamon résztvett asszo­nyok köszönetképpen ha­talmi­, , vi­rág­­kosarat adtak át Szabó István réspek, a tanfolyam lelkes vezetőjének. A záróünneezpély jelenlévői jó han­* gula­tban maradtak együtt az éjféli óráikig". *” Az 1848 március 15-éi­ek centenáriumát pártkü­lönbség nélkül ünnepli meg Makó városa A szabadságharc évfordulójának ün­­­­epét a mai bán is kiem­elkedően ülte meg Makó szabadságszerető népe s most, amikor a szabadság hajnalhasadá­sának 100 éves évfordulóját ünnepeljük, a Nemzeti Bizottság és a 48-as Ifjúsági Bizottság egész napot kitöltő ünnepi megmozdulással kívánja megülni az em­lékezés nagy napját. A nagy nap műsora: Napirend: Reggel 7 órakor zenés éb­resztő a városban. Félórás ünnepi­­harangszó az összes templomokban s 9 órakor ünnepi isten­tiszteletek. 10 órakor vármegyei és városi dísz­közgyűlés a városházán. Megnyitót mond Kiss Imre polgármes­ter. Himnusz: Református Énekkar. Pe­tőfi: A Nemzethez c. versét szavalja: Takács­­Imre hiv. őrmester. Ünnepi be­szédet mond: Mag Béla r. k. lelkész. Honfi dal. énekli a Ref. Énekkar. »Már­­cius«, szavalja: Fazekas Vilmos. Ady:­­­A tűz márciusa«, szava­lja: Szabolcsi Gábor. Szózat: Ref. Énekkar. . 11 órakor: Ünnepély a Kossuth szobornál. Himnusz: Szárnyaskerék és Petőfi Dalkör Nemzeti dal: Zoltéi Mihály. Ün­nepi beszédet mond: Kiss Imre polgár­mester. Népdalok: Szárnyas­kerék és Pe­tőfi Dalkör. A 48-as Ifjúsági Bizottság táskára. Forgó István mond beszédet. Ady: «Márciusi naphoz«. szavalja: Ré­­d­ai László. Szózat: ‘ Szárnyaskerék és Petőfi Dalkör. Műsoros­ est a Katolikus Körben. Este 7 órakor megnyitó beszédet mond ! Farkas Imre, a Nemzeti Bizottság elnöke.­­ Népi táncokat mutat be a gimnázium re­­­■ gös-csoportja. Beszédet mond Márkus Rezső gimnáziumi tanuló. A gimnázium­­ regös-csoportja népdalokat ad elő.­­ Illyés: »Petőfi« c. könyvéből felolvas:­­ Szabolcsi Gábor. Petőfi szobránál, sza- I­vaija: Kövesdi Lajos. A »Szabadulás” jelenetet és »Felhimad a tenger« sza­valókórusát a szakszervezetek kultúr­­csoportja adja elő. Este 7 órakor a Hagymaházban ugyancsak műsorfil-est zajlik le, ame­lyen megnyitót mond Oltvay Ferenc, »Csokonai nyitányát, a makói Filhar­monikus Zenekar játssza, szaval Kövesdi Lajos, a szakszervezetek szavalókórusa a­z„Fel­mad a tenger* és »Hadak úti­ján* c. verset adja elő. „Három pol­­tura«, mesejáték: Népi­ kollégiumok. A Szabadművelődési Felügyelőség vándor­könyv árat ad át. a tanyaközpontoknak. Szavaló és népi táncok: Előadják a népi kollégisták. A Gazdasági Egyesületben 7 órakor zajukt le a műsoros­ est, amelyen Kö­vesdi Lajos szavalata után Kelemen Er­zsébet igazgatónő mond megnyitót. Utá­na a népi kollégisták szavalata, mese­játéka és népi játéka következik. ■ A »Talpra magyar“ c. jelenheti a rendőr­ség kultúrcsoportja adja elő Népdalokat és népi táncol,­a■ a gimnázium regös­csoportja. József Attila: »A Dunánál« c. versét szavalja: Szabolcsi Gábor. Az izraeli­­ hitközség vasárnap dált elt, fél­­ órakor ,a templomban ren­dezi meg centenáris ünnepségét. Március 14-én este 7 órakor a cser­készcsapatok a Szabadságt­éren lábor­­űzzel köszöntik március 15-ét. 1948 március 13. szombat A ronda graulcs&reje elcsípték a porgda­l emiter­­oseispébzofeet Lapunkban többször jelentettük, hogy a zombori határszakaszon embercsem­pészbanda garázdálkodott­. Nők és fér­fiak becsempészését vállalták az ország területére. A zombori határvadász őrs nyomozója hajszát­ indított­ a banda tagjainak kézre­­kerítésére. Kiderült, hogy a kalandorok vezére egy nő volt. A csempészek már arra is vetemedtek,­­hogy egészen Sze­gedig kalauzolták el »feleiket«. A román gi­anicsárok a napokban elfogták az em­bercsempésznőt, és bandáját, éppen ak­kor, amikor 3 sváb állampolgárral igye­keztek a magyar határ felé. Az ember­csempész banditák kihallgatása folyik. A kalandorok nevét nem közölték a ro­mán hatóságok. Június 11—21-ig tartják meg a Budapesti Nemzetközi Vásárt Az, As­amint,a vásár és Kiállítási Központi Intézet Bizottsága legutóbbi ülésén elhatározta, hogy az 1848. évi Budapesti Nemzetközi Vásár időpont­­já­t június 11—21. napjáéra helyezi át. Szükségesnek mutatkozott ez ■,■,■/> időpontbeli változás az idei vásár minden eddigit felülmúló nagysza­bású, és nemzetközi jellege alatt. Ez­ a megoldás megfelelő időt s így mó­dot ad arra, hogy a központ a vásárt teljes egészében és a feladatnak meg­felelő eredménnyel a hároméves terv és a centenáriumi ünnepség­ szolgála­­­tába állítsa. Ily módon sikerül a Nemzetközi Vásárt összekötni azzal az időponttal is, amikor a centumárj* ünnepségekre a legtöbb kürtttdi rá­­,fogta,jó érkezik Budapestre. • A dolgozók ezrei kérik felvételiét Csapád­megyérei a Magyar Kon­timinista Pártba A nép legjobb fiai csoportosulnak a vöröscsillagos nemzetiszinti zászló alatt A megvár nép széles rétegei hallat­lanul nagy érdeklődést tanúsítanak a Magyar Kommuunista Párt iránt. Az elm­últ harm év céltudatos, ke­mény munkája bebizonyította a ma­gyar nép előtt, hogy komnunista párt­tagnak lenni nem kivételes előnyöket jelent, hanem lendületes munka vál­lalását az ország újjáépítése, a­ nép sorsána­k jobbraford­ítása é­rdekébe­n. Ezért » • • « a munkás, párost/­ és értelmiségi dolgozók legjobbjai tömegesen törik felvételüket a Magyar Kommunista Pártba, mert vilá­gossá vált előttük, hogy megtisz­teltetést jelent k­ommunistának lenni a népi demokratikus Ma­gyarországon. Mielőtt a Magyar Kommun­ista Párt a ma felvételi zárlatot elrendelte vol­na, munkások, parasztok, értelmisé­giek tízezrei kérték, felvételüket az pártba. Néhány adat elég ennek fű­ző nyitására: Budapesten az Egye­sült Izzóban az utolsó három hét alatt 1067 dolgozó kérte felvételét, a Magyar Pamutipariam 803, a Ganz Hajógyárban 900, a Standard rádió­­gyárban 2100, a Ki­stexlsti 547. Egyedül N­agy-B­­­uda­pesten a­ tag­felvételi zárlatot megelőző héten 21.000 dolgozó fértett be a Ma­gyar Kommunista Pártba.­­ Az egész ország területén ez a szám meghaladta a 40.000-et. Néhány vidé­ki adat: Diósgyőr 1.000, Ózd 1203, debrecani vagongyár 400, Új­szegedi Kendergyár 700 belépőt adott a­ Ma­gyar Komm­unista Pártnak. A belépettek között neves értel­miségiek vannak, így többek­ kö­zött a debreceni egyetem ref­­ti rét,­­ dékánja, ismert orvosprofesszo­rok egyetem­i tanárok. Budapesten 7 tanulmányi felügyelő, 20 általános és polgári iskolai igaz-­ gató. töb Irkola teljes testülete, mint például Csikospalotán, ahol 160 pe­dagógus közül 140 lépett be­ a Ma­gyar Komunista­ Pártba.­­ A tagfelvételi zárlat óta tömegese­n Csapád megyében is ezrével kérték felvételüket a becsületes dolgozók a Magyar Komunista Pártba. Olyan viszonylag kis községek­ben, mint például Mezőkovácshá­­zárt 200-nál több belépő jelen­tkez­­­zett felvételre a tagfelvételi zár­latig, Mezőhegyesen JÓS. Batto­­­nyán 97, Tompapusztán pedig a lakosság összes 16 éven felüli tag­jai beléptek a pártba. A tagfelvételi zárlat óta tömeegsen kérik felvételüket. Csanád megye dol­gozói­ a Magyar Komunista Pártba. A politikai élet iránt no­ha nem látotti érdeklődés tapasztalható. Am­bróz­­falván, ahol ezelőtt 10—­20 embert járt a pártnapokra, most is látogatók ezálnia 121)—180 személy körül mo­zog. Mezőhegyesen a közös pártnap hallgatósága meghaladta a, 41K­-at, Battonyán a 600 személyt.­­Március 10-én, a Magyar Kom- ' rmunista Párt megszünteti a tag­felvételi zárlatot és akkor a nép széles rétegei ismét beléphetnek a Magyar Kommunista Pártba,­­ egyenként­­ érre felvételüket. A magyar nép nagy pártja, a nép­i demokrácia építésének, a dolgozó nép jólétének emelésre irányuló munkák fezetője, a Magyar Komunista Párt triók­í­rásam megerősödött. A dolgozóik túlnyomó többsége ebbe a­ jártba helyezi bizalmát és ez a biz­tosíték arr­a, hogy a nehézségeken fo­­rkozatosan diadalmask­­dva, felépítjük a magyar nép virágzó, boldog, sza­bad hazáját. — CredoTiír: A belvárosi Credo férfi­­egyesület március 14-én, vasárnap reg­gel 7 órakor tartja a misszió miatt el­maradt közös szemáldozását, délelőtt­ 11 órakor pedig a rendes havi közgyűlését. A tagok megjelenését kéri az elnökség.

Next