Makói Ujság, 1937. augusztus (3. évfolyam, 173-197. szám)

1937-08-01 / 173. szám

1937. augusztus 1. Itt az üvegzenekar! Végre egy jó zenei találmány. Rég vártunk errel Az üveghang­szerekre. Most megszülettek. Pompás perspektíva tárul most elénk : ha rosz­szul játszik a zenekar, egész felsze­relését össze lehet törni ! A napokban Jénában az ottani stú­dió mikrofonja előtt olyan zenekar helyezkedett el, melynek minden hang­szere üvegből készült. Egy nagy jénai üveggyár készítette el ezeket a hangszereket. Az­­Adja­tok nekem négy évet a kiállításon mér szerepelt egy csodálatos üveghegedű, melynek hangja vetekedett a legtisz­­tább hangú, fából készült hegedűknek a hangjával. Most aztán végre sike­rült fanfárokat, trombitákat és fuvo­lákat is üvegből készíteni. Sőt egy új hangszer is napvilágot látott, a Hyalophon, amelynek ekkor a leg­szebb a hangszínezete, ha üvegből készült. Amikor a hangszerek elkészültek, még olyan zenészeket is kellett ta­lélni, akik a "zenei újszülöttekkel" tanulnak, mert egészen még ezeknek a kezelése, mint a már megszokott fa és rázhangszereké. Legalkalm­a­sabbnak a gyári zenekar tagjait ta­lélték, akik egyszersmind a hangsze­rek készítői is voltak. Ritartó próbák­kal sikerült is végre megtartani az első rádióelőadást. Igen nagy siker­rel járt. Akik hallották, elragadtatva beszél­nek az üveghangszereken tartott kon­certről. Három indulót, egy opera­nyitányt és egy keringőt játszott az üvegzenekar. Összehasonlíthatatlanul szebben hangzik az éteren át mint minden más zenekar. Legnagyobb si­kert azonban a Hyalophon érte el, melyen eddig soha nem hallott tiszta hangok cser­dültek fel. 120 Szépe Jóska holtteste három napig feküdt az útszé­­len, nem mert hozzányúlni senki, viszont a hatósági el­járás nagyon lassan ment abban az időben. És messzi van a vármegye. A szép molnárné ernyőzi szemeit a ház eresze alatt, most megismeri a két legényt. Nem ujjong fel. Egyszerű emberek nem adnak kifejezést érzéseiknek. Szótlanul mennek be a tiszta szobába. Az asszony nem mer kér­dezni, a legények pedig hallgatnak. Végre is a nő szó­lal meg: Főzzek egy kis levest? Főzhetsz, most már ne félj az uradtól. Egy kicsit hevesebben mozog ott a pruszlik táján valami. Az asszony bele is pirul, sőt a szék karját kell megfognia, hogy az izgalom le ne vegye a lábáról. Az­után kimegy, tüzet gyújt. Újra bejön, sejti most már, mi történt. Szabó Palkó újra tölti a pisztolyát és egy fényes golyót ereszt bele. Estére kelve pedig tanyai emberek hozzák a hirt s mikor Szeged irányában a Tisza messze kéklő füzes erdejében lebukik a nap, már egész Cso­­morkány népe tudja azt és suttogva adja szájról-szájra a hirt. Szépe Jóskát agyonlőtték a betyárok, élheti most már világát a nyalka menyecske. A túri vásár. Nagy hire volt ennek az esetnek abban az időben. Szegedi, makói, vásárhelyi és szentesi csizmadiák leg­szívesebben a mezőtúri vásárra jártak, mert ott az ország minden részéből összesereglett a nép s ott lehetett a legjobb áron értékesíteni a szép rámás csizmákat. Régi villongás élt emiatt a népvándorlás miatt a túri mesterek lelkében, akik végre is úgy döntöttek, hogy kiverik a vidékieket. 117 mert nem szeretném, ha ennek kéne elhallgattatni. És most vette észre Aracsi, hogy pisztoly van a látogató kezében. Nagyon kedves dolog. Kint zivatar készült, már a szele itt is van s csak úgy kavarja a port az utcán, ő pedig látogatókat kap, akiknek a kezében pisztoly van. No no, dörmögte, tudom én mi a reglama. Pásztor­ember vólam sokáig, hát megtanítottak rá. Azér mondom. Mikor azután bent voltak a tiszta szobában, már tudta Aracsi, hogy az üldözött futóbetyárokhoz van sze­rencséje. Érezte, hogy itt van a döntő pillanat, amikor szint kell vallania. A pénz meg van, mondta. A hangja fájdalmasan rezgett. Azér gyűlttünk, felelt az egyik betyár. Hova jötted? Elástam, de hozom mindjárt. Hozta is nemsokára. Palkó kezébe vette a bukszát s megnézte a tartalmát. Meg volt elégedve. Mi van enni való? kérdezte azután. Szalonna meg kenyér. Jó lesz. Jól be­kollációztak, azután bort hozatott Szabó Palkó az emberrel. Rá se parancsolt, hogy ne járjon a szája. Megbízott benne teljesen. Mikor aztán kukorékolt a kakas, akkor azt mondotta a futóbetyár: A pénz még van, mivel pedig becsületes vet­kend, hát itt van a sallárium. Három darab százas bankót tett le az ámuló ember elé, aki mohón gyűrte zsebébe a kincset és nem győ­zött hálálkodni a jóságért, hogy így megszabadították a gondjaitól. Nem kellett ott kinézni az utcára. Nem kó­vályognak ilyenkor a zsandárok. Török Bálint nagyságos úr pedig az igazak álmát alussza. Lóra kaptak a betyárok és elvágtattak. Most pedig menjünk ki Csomorkányra a szélmalom- MAKÓI ÚJSÁG Rövidesen több ilyen zenekart szer­veznek és módot nyújtanak, hogy a külföld is megismerje a legújabb né­met csodát, az üvegzenekart. Drágul a ruházkodás. A minimális munkabérek megálla­pítására vonatkozó miniszteri rende­let alaposan megdrágította a férfi szabómunkákat. A makói szabómes­terek — félve a túlságos drágulást követő munkecsökkenéstől, — meg­fellebbezték a rendelet Makóra vo­natkozó részét, de fellebbezésüket a miniszter elutasította, mondván, hogy a rendelet nagy horderejű szociális el­gondolást kíván megvalósítani , ele­jét akarja venni a kontárok és a kis­­tudású mesterek elszaporodásának. A szabómunkások órabérei ezen­túl tehát 25 — 76 fillér között mozog­ Makói Népbank Részvénytársaság ———..... érdekközösségben a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankkal —— Legmagasabb kamatot térítünk a takarékbetétek után a CDvH és azokat minden felmondás nélkül azonnal kifizetjük. Az összes ausztriai fürdő és kiránduló helyekre való utazás tekintetében felvilágosításokat nyúj­tunk. A schillinget a leggyorsabban beszerezzük. Micsúnt folytaítunk ház, föld és árufedezet mellett. nak, ami 50—60 százalékos drágítást jelent. A szabómesterek tehát — ha nem is teljes egészében, de legalább részben — úgy próbálják az új nagy terhet áthárítani e közönségre, hogy a férfiruha fazonok árát 30—44 pen­gőre emelik fel. Kémek a világháborúban. A közelünkben egy igen nehéz né­met üteg állhatott. A hajnali órákban kívülről különös zejt hallottunk, a tüzérség csak néha lőtt egyet egyet, ellenben erős puskaropogás a köz­vetlen közelünkben gyalogsági táma­dásra engedett következtetni. Szitko­zódó német hangok és egyre erős­­bödő puskatűz. Újból német hang zavar­ja a pince előtt elvágtató ko­csik, lövegek és lövegmozdonyok. Kíváncsiságom már erősen felfokozó­dott. Minden veszély ellenére fejemet kidugtam, hogy kicsit körülnézhessek. — Mon Dieu ! — semmi kétség, a poroszok visszamennek ! Helyes, már jönnek is futólépésben a mi szövet­­séges angol katonáink. Az áttörés, úgy látszik, sikerült, helységünk a tám­a­­dá­s központjába került I Brávó ! A támadás azonban egyhamar megállt. A német tüzérség dühösen vette fel újból a harcot és erős zárótüzet adott. Nehéz tüzérségi tűzbe került újból a községünk. Ekkor érkezett az angol parancs: „Minden polgári lakost és a német foglyokat azonnal hátraszál­littatni, előbb a polgári lakosságot !" Még nem mertünk lélegzetet venni, még nem voltunk megmentve, mert a tüzérség mind hevesebben tüzelt. Nekünk azonban szerencsénk volt. Eleinte egészen sértetlenül jutottunk át a tűzön, majd szállásadóim — halálfélelmükben — állandóan fede­zéket kerestek és így szerencsétlen­ségükre egy nehéz gránát telitalálat érte őket . . . A tűzhatás területén kívül azonnal jelentkeztem L. állomásparancsnok- Ságnál, mint francia katona és eze­ket az okmányokat akartam bemu­tatni. A parancsnok a nagy zűrza­varban nem hallgatott reám, hanem nyersen reám parancsolt, hogy hala­déktalanul jelentkezzem csapattestem­­nél, vagy a legközelebbi kerületi fő­nökségnél. Így elhatároztam, előbb ide jövök, mivel lakhelyem is itt van a közelben ... A személyazonossági igazolványra nincs mér szükségem, tessék itt van !" Schmidt előadását befejezve me­rész tekintettel nézett a polgármes­terre, kitől minden további függött. Ban főleg örömmel tapasztalta, hogy a polgármester csodálkozással adó­zott és tekintetével szeretettel simo­gatta. Schmidt érezte, hogy nyert ügye van. Figyelmesen nézte a polgármester a személyezenességi igazolványt és egy iratcsomóban valamit megtekin­tett. Megnyugodva bólintott. „Az iga­zolvány rendben van !" — olvasta Schmidt a polgármester arcáról az örömteljes megállapítást. „Melyik pa­rancsnokság is volt az, ahol ön je­lentkezett ?" kérdezte hirtelen a pol­gármester. Úgy látszott, hogy ez volt az utolsó kísérlet, hogy teljes meg­ 3

Next