Makói Ujság, 1938. április (4. évfolyam, 73-96. szám)

1938-04-02 / 74. szám

4 a belga őrnagyot is szomorúan el­hallgatott. Félre­néztem, hogy elke­rüljem a­­tu eggódó tekintetét és ez­zel észrevettem a homokon heverő német fiút. Úgy nézett ki a felgyű­rt nadrágjával, mint egy kisfiú. Ez idő­közben már eszméletre tért, de a szája fel volt peckelve. Amint ennek csupasz térdeit néz­tem, eszembe jutottak a skót egyen­ruhák. Miért ne ölthetnék fel ezeket a belgák ? — gondoltam hirtelen. Egy csillogóan felszerelt század za­varba hozhatná Von Kluck­ kimerült csapatait, azt a véleményt támasztva ezzel, hogy itt egy bri­t hadosztály sorakozott fel ellenük észrevétlenül. Ennek a lálekteni trükknek jó hatása lehetne. A ruhán kívül kisegítettem a belgákat néhány láda jó Levis­­féle gépfegyverrel és puskával is. Leírtam tervemet az őrnagy előtt, aki egy darabig fásultan hallgatta, de a végén karon ragadott és fel­kiáltott : — Igen, igen ! Ez is végre valami. Visszasiettem a hajóra, leeresztet­tem két mentősajkát és a holmit partra szállítottuk. Időközben két belga századot vezényeltek a tűz színhelyére. Sohasem felejthetem azt a mulatságos látványt, amit ez a 180 ember nyújtott, mikor a tűznél ruhát cserélt. Az emberek nevették a sárga skót szoknyákat és a sapkát megfor­dítva tették fejükre, úgy hogy a sza­lagok az ő szürke agyagos arcukba lógtak. Aztán átvették a lőszereket is. Ezt a feladatot virradat előtt egy órával vittük végbe, megvártuk míg az utolsó szoknyás csak is eltűnt a Danák mögött, azután visszasiettünk a hajónkra. Amint kiérkeztünk a nyílt tengerre, hallottuk ez első né­met ágyú szót, amint kezdette a pusz­títást, csakhogy most ez egyszer, ez volt az első eset, amikor a Fland­ria hadsereg kezdte az ütközetet. .Ezen a napon állították meg a német előnyomulás azáltal is, hogy az Yser folyó gátját átvágták ?" — kérdeztem. Az angol tagadólag intett. Ez csak a történeti könyvekben van így meg­írva, de valójában a skót szoknyák és néhány jó géppuska vitte ezt végbe. Amint az ellenség átjött a a mocsarakon, a belgák lövegei oly pusztítást vittek közöttük végbe, hogy ehhez hasonló mészárlás csak Vera­dán, vagy Gallipolinál történt. Egy két rohamot csak álltak a németek, de amikor észrevették a britt egyen­ruhákat, hiábavalónak tartottak min­den ellenállást, mert bizonyosnak vél­ték, hogy friss skót ezredek sorakoz­nak még a látottak mögött. Mikor már végül a belgák az Yser folyó gátjait megnyitották, a csata sorsa már eldőlt. Attól az órától kezdve a szövetségesek hadállásának balszár­nya meg volt mentve és a németek azután egy lépést sem tudtak tovább jutni Flandria területén. IV. — Azonban jó uram és barátom — kiáltottam fel, — nem szólt e ön er­ről senki másnak ? Nem tud erről más senki ? Ha igen, volt egy valaki, aki tu­dott erről. — Válaszolt az utas. — Egy ember. Igen. Ezelőtt három év­vel ugyanazon a területen járkáltam a parton és akkor eszembe jutott, hogy ennek a kis esetnek, ami velem itt történt, épen tizedik évforduló napja van. Valami erő ösztönzött, hogy keressem fel ismét azt a partot. Azon a reggelen hajónk az antwerpeni dokkban időzött. Éppen október 29 én ed­e Nisvportba mentem. A község szállodájában csak egy vendéget ta­láltam, egy csendes, szótalan néme­tet. Bechtel volt a neve — Gunner Bechtel. Az ebédnél találkoztunk, az­után elváltunk. Ugyanaznap késő este végigsétálva a hepe­hupás utcákon a tenger felé irányítottam lépteimet és csakhamar a parton voltam. Amint lassan a kemény homokon ballagok, észreveszem, hogy tőlem jobbra egy fatuskón egy ember ül. Ez egészen meglepetésben tartott, amíg a hold­fénynél fel nem ismertem benne Bechtelt, az én lakótársamat. Elne­vettem magamat és megkönnyebbülve kiáltottam nevét. Mellé ültem, rágyújtottunk és füs­tölve beszélgettünk mindaddig, míg egyszer, mintegy véletlenül azt kér­dezte tőlem a társam, hogy mi ho­zott engem Nieuportba épen október­ben. Én elbeszéltem neki a históriámat pontosan úgy, ahogyan most önnek. Visszaemlékezem még arra, hogy amikor elvégeztem, kissé zavarban voltam, hátha túl sokat mondtam el és tréfára akarva fordítani a dolgot, félig nevetve mondottam neki. Hát amint látja Bechtel úr, én vagyok az az eredeti ember, aki a háborút meg­nyertem. A német a kezét a karomra fek­tetve erre így szóllott nyugodtan: És tudja-e barátom, hogy én ki vagyok ? Én vagyok az az ember, aki a há­borút elvesztettem. Én vagyok az az előőrs, akit alva találtak. Ez igaz is volt. Az ő nagy bűne, ahogyan ő azt nevezte, tíz éven át marta lelkiismeretét és majdnem őrü­lésbe űzte. Egyszerű következtetése alapján remélte, ha felkeresi az ő hűtlenségének, vagy gyarlóságának ezt a helyét, ezzel le fogja győzni gyötrő érzéseit. A háború után végig nézte a forradalmak iszonyatait, hon­fitársainak éhínségét és mindezeket a hazája ellen elkövetett bűn követ­kezményeiül számította be. Mert Bechtel is tudta jól, ha akkor éjjel ébren marad, a német hadsereg ka­rácsonyra Parisban lett volna. Ott álltunk tehát azon a homok­sávon a holdfényben, néztünk egy­másra: egyik ember, aki megnyerte és a másik, aki elvesztette a hábo­rút. Megfordultunk ezután lassan, hallgatagon lépegettünk vissza a szál­lónk felé. Mert most nem találtunk szót, amit egymásnak mondhattunk volna: egyáltalában semmit sem tud­tunk akkor szólani. — Látta-e ön azóta Bechtelt? — kérdeztem. — Nem, — válaszolt Bradman. Azóta egyszer sem láttam őt. Tekin­tete a n­égyszögű csomagra esett, melyet előbb maga mellé helyezett el. Azután folytatta: Minden évben egyszer irtunk egymásnak, ő egy vas­öntő gyárban dolgozott Dortmundban. Egy héttel ezelőtt irt nekem a kór­házból, írta, hogy tegyek meg érte valamit, arra kért, hogy vegyem át tőle ezt a kis dobozt, van benne egy kis hazai föld, azt temessem el he­lyette Nieuport mellett a tengerparton. — Most épen abban a járatban vagyok, — mondotta Bradman, — és ez az a doboz. Gyöngéden bon­totta le a papírborítékot a csomagról és felmutatott egy kis kő urnát. Ezt az egyszerű feliratot olvastam rajta: Gunnar Bechtel. E történet írója belga és britt kut­­források alapján személyesen győző­dött meg az esemény valódiságáról, mely mindig fontos kutforrása lesz a világháború történetének. A cikk a „The Reader Digest” című amerikai folyóiratban jelent meg. Angol eredeti szövegből fordította : Egressy Péter. A gályarab menyasszonya. Brübl­i, tirí Bili n­árju Most már jó úton vagyok, gondoló Bernardia az utón. Az éjjel járó titokzatos kocsi, a fátyol, a márki titokzatos kas­télya, mind e közt van össze­­síté­s. De legfeltűnőbb az, legfeltűnőbb az, hogy a párisi és környékbeli urak megláto­gatják kastélyában. Midőn a kocsi hegynek, te­hát lassan ment, Bernardin ki­szólt a kocsi ablakán: Ismeri jól Bernay környékét ? Itt születtem, főtisztelendő úr, minden zegét zugát ismerem. Akkor bizonyosan tud itt a közelben egy kastélyt. Van itt a közelben öt hat kastély is. Talán azt az erdei kastélyt tetszik érteni, amelyet nemrég eladtak és új gazdája került ? Hogy hívják az uj gazdát? Nem tudom, azt mondják, márki. Bernardin helyes nyomon látszott járni. Tudja, hol van az a kastély ? Ott nem voltam ugyan, de az útját tudom. Merre van? Mindjárt lekerülünk az erdei útra. Mondja meg, ha jön a ke­rülő. Oda akar talán menni, fő­­tisztelendő úr? A körülményektől függ. Én nem ismerem a kastélyt. Sokat beszélnek az emberek róla. Az erdei kastélyról? Várjon mit ? Nem tudom, igaz-e. Látni nem látta senki sem, mert ide­gent nem eresztenek oda be. Olyan mint egy börtön, mindig zárva áll Valami titoknak kell ott lennie. Titoknak? Miből gondolják azt? Valaminek kell ott lennie. Azt beszélik, hogy a márki egy szép arzonyi személyt tart ott fogva, éjjel meg urak jönnek a kastélyba és ott maradnak reg­gelig. Ez csakugyan különös. Egy ideig még ment a kocsi, azután egyszerre így szólt a kocsis: Itt vagyunk már, uram, az útjánál. Milyen messzire van innen a kastély? Egy órányira. Menjen hát, de ne egészen a kastélyig. Meg akarom nézni. Bernardin becsukta az abla­kot. A kocsis aggodalmasan rázta a fejét. Ki lehet ez a titokza­tos utas? Ez is a kastélyba megy ? És hát mi köze hozzá, megkapja pénzét, azzal vége. (Folytatjuk.) MAKÓI ÚJSÁG 1938. április 2. raSMWMMMMMMnwWMMSW Sudmpeatl sertésvámár. A ferencvárosi sertésvásánc ma 187 sertést hajtottak fel, ez előző napi maradvány 6 darab volt. — Változatlan irányzat mellett 187 darab kelt el. Arak­i uradalmi nehézsertést 111 — 112, közép 107—110, szedett kö­zép 106—108, szedett könnyű 103— 105, silány sértési 95—101 fillérét le­gyezték élősúlykilogrammonként. tozec­oms, Budapesti termény­piac. Irányzat: jól tartott «**« 77 lg OS — — — 20,80—21.03 t­­i Ia kg-^3 — — — 20,93—21.33 Sert 73 *2 SJ — — — 21 15—21-50 •mn 89 Sg .i — — — 21.81—21-00 — - — 18.70*18.80 »rW - — - - - 15.50-16,03 Zab * — — — 15.40-15.70 Terzíri­us - — - — 12.85 -12 95 •WP« - — - 13.20-18,43 Határidősök, irányait­­ jól t ártott Tengeri 1988. májusra 18.15—13.16 Ross 193? májusra 19.16-19.17 Kiadd föld. Csókáson a Nagy Sán­dor féle földből kettő hát. hold amely Török József szomszédságában fekszik, eladó. Értekezni Makón, Hédervári utca 12. szám. 789 Eladó ház. Az Apafty­ utca 13. számú úri, de gazdálkodónak is megfelelő 3 utcai szobás s mellékhelyiségekből álló ház eladó. Értekezhetni lehet: Dr. Török Lajos ügyvédnél, Megyeház­ utca 6-b. szám. Tiszta, mosott géptörlő rongyot VOSZ Makói Újság nyomdája. Nyomtatott a Makói Friss Újság nyomda és lapkiadóvállalat nyomdájában, Makón. Kiadó és laptulajdonos: dr. vitéz Galamb Sándor. — Felelős művezető Raffal Jódos. Minket plso. fura 20.00—20.00 Árpa 13 50 1380 Morzsolt tengeri 11.20—11.30 Korpa 18 PC. 1350 Vöröslagyma 20.00—20.25 Vdk­shagyma kisebb 15.00—20.00 Fokhagyma 1.00— 8.00 Dughagyma 78.00 80 00 FetruMlyem 69.00 -70.00 Sárgarépa 4.00- 8.00 Torma 82.50—38.00 Baromfiak. Tvak — — — — 6.9'- 0.95 Csirke — - — — — no - 1.80 Wl* — — — — 1.05- 1.10 laesa — — — — — 105— 100 Pulyka 0.80- 0.82 QyPngyiyuk 1.15 1.15 Tojás 1 kg. - - - 90 illét. usmw—WMwamweawiBimsi'wun­Sto.'^ Egy erősebb Jó Hát kifutónak azonnal­­elveszek. Németh Pál, Szt. János tér 1. 762

Next