Makói Ujság, 1938. június (4. évfolyam, 122-144. szám)

1938-06-01 / 122. szám

1038. június I. Négy millió pangót hozott a hagyma. Lássuk ! Ki az ellenség ! Újra ki akarják gyújtani az elége­detlenség fáklyáját és újra fel akar­ják zavarni a békétlenkedés szelle­mét azok, akiknek számára eddig sem a konstruktív, az építőmunka elő­segítése és istápolésa volt a legfon­tosabb életmegnyilvánulás, hanem ellenkezően : mindenben csak azt keresték, ami zavart kelthet, amivel izgathatják az embereket. Szembe kell nézni a vádakkal, amelyek me­gint hamis útra kívánják terelni a hagymaértékesítés ügyét, mert csak a felelőtlenség köpenyébe burkolózva állnak a tájékozatlan kisember mellé, akit tetszetősnek látszó megáll­apítá­­sokkal és az igazságtól kissé mesz­szeálló érvekkel félrevezetnek, feliz­gatnak anélkül, hogy cselekedeteik további következményeit viselnék. A hagymaértékesítési kampány be­fejeződött. A hagymaértékesítés egész rendszerét az a leirat határozta és állapította meg, amelyet ez előző­­ kormány hagyott jóvá. Ha egyelőre nem nézzük a részleteket, csak az egész rendszer elvi elgondolását, ak­­kor kérdezzük: hozzájárult volna e ez előző kormány ennek a rendszer­nek az életbeléptetéséhez, ha az a kisemberek anyagi érdekei ellen szólt volna ? Feltételezhető e az előző kor­mányról, amelynek egész kormány­zati politikája a magyar kisemberek anyagi, szociális és szellemi feleme­lését szolgálta, amely a kisember­védő társadalmi és gazdasági rendel­kezések egész sorét alkotta meg és léptette életbe , hogy egyedül és kizárólag a makói hagymakertészek­kel tett kivételt és egyedül a makói kisembereket dobta oda a lelketlen spekuláció martalékéul? Mert ha ez ember csak a makói ellenzéki ujsá­got olvassa, önkénytelenül is majd­nem arra gondol, hogy a makói kis­emberek legnagyobb ellensége ez előző kormány volt, amely a szoci­ális megsegítést, a kisemberek anyagi megsegítését állította politikájának középpontjába és amely két esztendő alatt gyakorlatban is nagyon sokat tett a föld népéért. De ha már feltételezzük, hogy az előző kormány, amelynek programját a jelenlegi kormány maradéktalanul átvette, ilyen „ádáz gyűlölettel" vi­seltetett a kertészek iránt titokban, — mert gyakorlatai intézkedései en­nek pontosan az ellenkezőjét mutat­ják, — akkor fel kell tételeznünk azt is, hogy a hagymaértékesítés lebo­nyolításának ellenőrzésével megbízott urak, — közöttük a kertészek meg­bízottai is — kezdve a polgármes­tertől és végezve a földmivelésügyi miniszter képviselőjén, egytől egyig a legnagyobb és legelkeseredettebb el­lenségei voltak a makói népnek, min­den ténykedésük csak erre irányult, hogy őket becsapják, félrevezessék, kifosszák, kiuzsorázzák. Az ellenzéki tintahalak meséiből ez derül ki és nem az, hogy amikor az e­lző kormány új depókra fek­tette a hagymaértékesítést és az ellen­őrző bizottság, amikor éjt nappallá téve, fáradhatatlan odaadással, ön­zetlenséggel és meggyőződéssel vé­­­­gezte a maga munkáját, csak egyet­len célt látott: a makói kisemberek minél szélesebb körű és minél ered­ményesebb megsegítését. Hogy pedig ez maradéktalanul megtörtént, igazol­hatja ez eredmény: Makón a sze­gedi kereskedelmi és iparkamara­­ megállapítása szerint hozzávetőleges­­ számítás szerint 4 millió pengőre te­­­­szik azt az összeget, amelyet a hegy­­i matermelők vöröshagymájukért kap­nak. A kormányzat nem tett kivételt a makói kisemberekkel, amikor a szo­ciális megsegítés és az anyagi meg­erősödés gondolatát igyekezett ke­­­resztülvinni, a hagymaértékesítést sza-­­­bályozó leiratéban pontosan körülírta és megha­roz­a a lebonyolító szerv működését, megállapította, hogy meny­nyit szabad keresni a hagyma érté­kesítésén, véget vetett az előző esz­terdők nem egészen kielégítő és nem egyszer egészen egyoldalú gazdálko­dásának valójában ez fáj laptár­sunknak és szellemi irányítóinak — ellenőrzés és pedig a legszigorúbb ellenőrzés alá vetette a lebonyolító szerv minden tevékenységét. Ennél többet kívánni sem lehet, de ha már egyesek mindenáron okvetetlenkedni akarnak, akkor figyelmükbe ajánljuk, hogy a kormányzathoz intézendő me­morandumban ne feledkezzenek meg néhány fontos körülményről. T­rják fel többek között becsüle­tesen és nyíltan, hogy elsősorban kik az éljék az elégedetlenséget Makón. Nem baj, ha néhány olyan név ke­rül ebbe a felsorolásba, amelynek nincs éppen turáni hangzása, sőt ellenkezőleg... A kormányzat úgyis tudja ezt, de nem árt, ha a makóiak is felhívják erre a figyelmet. Nem kellene továbbá megfeledkezni erről sem, hogy bizonyos szemelvények szerepeljenek ebben e memorandum­ban. Szemelvények, amelyek napnál világosabban igazolják: hogyan iz­gatták hónapokon keresztül a kisem­bereket a kormányzat jól átgondolt és szigorúan ellenőrzött gazdaság­politikai intézkedései ellen és hogyan­ ­a gazdagság ára: I mindössze 3 P. Ennyibe I kerül a magyar királyi H jótékony célú állami sors- I játék egy egész sorsje- I gye és 1 50 P be egy fél. S 1 A húzás már közeledik I aga június 3-án! A sorsjegy I | / kapható minden sors- I | jegyfőárnyitónál, valam­i I mint az összes dohány- I | tőzsdékben, kellettek zavar­ ahelyett, hogy a nyu­godt értékesítési lehetőségek kihasz­nálására hívták volna fel a kisem­berek figyelmét. Lehetne még be­szélni az egész izgatási kampány kulissza mögötti rugóiról is, ezeket azonban a memorandumkészítők jó ízlésére és belátására bízzuk. Ami pedig **a Wertheim kasszákba való betekintést illeti, megjegyzésünk csu­pán annyi, hogy az ellenőrző bizott­ság tagjai közismerten tisztességes emberek, a kampány folyamán min­denkor ellenőrizték és figyelemmel kísérték a lebonyolító szerv működé­sét, az illetékesek úgyis tudják, mi van „a kasszában*, illetéktelenek pedig sehol sem szoktak­­kasszákat" nyitogatni. Illetéktelenek alatt nemcsak a fe­leslegesen publicistákét értjük, hanem azokat is, akik még ma sem hajlan­dók felismerni a szövetkezeti szer­vezkedésben rejlő erkölcsi és anyagi előnyöket, amelyek megilletik a .szö­vetkezeti tagokat" éspedig csak a­­szövetkezeti tagokat" illetik meg. Az egykéz-szövetkezet eddig is tudatá­ban volt, a jövőben pedig még in­kább tudatéban lesz tagjaival szem­ben fennálló erkölcsi és anyagi kö 64 — Kezeit csókolom! Kegyelmes hercegnő — köszön­tötte a belépő igazgató. Maga kívánván kegyelmes ven­dégét kiszolgálni. — Hozta Isten! — Parancsára felhoztam a kívánt térképet, ha vala­miben szolgálatára állhatok a kegyelmes hercegnőnek. — Köszönöm. Az igazgató kiterítette az asztalra Budapest térképét és magyarázni kezdett. — Ez itt a Duna, országunk legnagyobb folyója. Itt balpartján Buda és magyar város, nevét a világverő, ha­talmas hun király, Attila, az istenostora testvérbátyjáról nyerte. — Nagyon érdekes, de nem időszerű, vágott a ma­­gyarázó szavaiba bosszúsan a hercegnő. — Bocsánat, úgy véltem, érdekelni fogja a kegyel­mes hercegnőt. — Ezt én már mind tudom. — A távol Keleten? — No nem vagyunk mi úgy elmaradva, mint talán Önök itt a műveit Nyugaton hiszik. — Ezer bocsánat... Parancsol valamely felvilágo­sítást ? — A műegyetem? — Itt van, kegyelmes hercegnő, a Duna mellett. — Köszönöm, most már magam is eligazodom. Ha valamiben fennakadok, kéretni fogom. — Rendelkezésére állunk a nap bármely órájában. Kezeit csókolom, kegyelmes hercegnő. — Isten Önnel. Leila hercegnő tanulmányozni kezdte a térképet. Hogy is mondta — Műegyetem közelében. Hirtelen átfut 61 Eddigi élményei után belátta, hogy okosabb dolog lett volna haza sem jönnie, hanem egy detektívirodát megbíznia a nyomozással. Most itt van és csak feltépte a fájó sebeket anélkül, hogy azzal segíthetne a dolgok állásán. A megtörtént dolgokat meg nem történtté nem változtathatja. Ilonkára nézve jobb lenne bizonyára, ha ma is halottnak vélné. És önmagára nézve? Hasonló­képpen áll a dolog. Annyit mindenesetre megtudott, hogy Ilonka híven őrizte emlékét. Megtudta azt is, amire egy pillanatig sem gondolt, hogy Ilonkát férje nem becsüli, szeretőt fali. Ily nőt nem becsülni ? ... szenvedéseit megértő jóakarattal enyhíteni, oly hosszú éveken át­­meg is szüntetni lett volna legelemibb kötelessége. Ezt azon­ban nem cselekedte, elmulasztotta, ahelyett a búskomor, idegbeteg asszonyt mellőzi, szórakozást más nők társa­­ságában keres. Mindenesetre kérdőre fogja vonni, erre joga van, úgy érzi. Igaz ugyan, hogy idegen névvel jutott köze­lükbe, de majd csak talál módot beavatkozásának kima­­gyarázására. És ha Révész is felfedezné kilétét ? mi tör­ténhetne akkor? — fűzte tovább gondolatát. Bevádol­hatná őt, mint szélhámost, ki "idegen névvel furakodik közzéjük, hogy feldúlja boldogságukat. Amint eddig ki­ismerte, ezt el nem mulasztaná, erre képesnek látszik. Vagy legjobb esetben párbajra terelődhetne a dolog. Ő maga kitűnően kezeli a fegyvert. Megmentené esetleg a szegény szenvedő nőt egy közönyös, szívtelen férj le­alázó bánásmódjától. De nem tekinthetné őt ez esetben Ilonka férje gyilkosának? És ha a szerencse Révésznek kedvezne ? Mert ez sem lehetetlen. Szegény Ilonka hely­zete még rettenetesebb lenne. Volt jegyese gyilkosa mel­lett élni. Nagyon meg kell gondolnia a dolgot, nehogy bárkinek is ártson egy elhamarkodott cselekedettel. Reg­gel felmondja szolgálatát s ha két hét alatt nem nyílik alkalom beavatkozásra, elhagyja állását és visszatér­­t MAKÓI ÚJSÁG 3

Next