Makói Ujság, 1938. december (4. évfolyam, 272-296. szám)

1938-12-01 / 272. szám

2 A románok franciákkal, magotokkal tárgyaltak a a d­rámátokkal agyaitok meg. Bukarest. A román politikai álet ma reggel arra ébredt, hogy míg a francia román gazdasági tárgyalások szemlátomást megszakadtak, a német román kereskedelmi tárgyalások föld alá kerülnek. A szűkszavú jelentések szerint ugyanakkor, amikor a francia tárgyalóbizottság tagjai újabb utasí­tásra kénytelenek voltak Párisba visz­szatérni, a németek 40.000 vagon búza és 25.000 vagon tengeri átvé­telében már megegyeztek. Az olasz­román kereskedelmi tárgyalások is nehezen haladnak előre. Betiltott hetilap. Keresztes Fischer Ferenc belügym­i­niszter a Balázsovich Zoltánná ki­adásában és Balázsovich Zoltán fe­lelős szerkesztésében megjelenő Rá­kos Vidéke című időszaki lap további megjelenését és terjesztését­ betiltotta, mert a lap november 13 i ei­kelte­zéssel megjelent számában .Itt élned, halnod káli"­etrail közleményével az ország külpolitikai érdekeit súlyosan veszélyeztette. Társasvacsora az Ipartestületben a Fel­vidék visszacsatolásának örömére. A makói ipartestület az iparos asszonyok közreműködésével ma este szép összejövetelt, illetve ünnepi la­komát rendezett a Felvidék egy részé­nek visszatérés - örömére. Az ünnepi örömlakoma az ipartestület székhá­zában, az ízlésesen feldíszített utcai teremben­­ folyt le s azon részt vettek Makó hatósági és társadalmi vezetői Papp Józseffel és nejével az asztal­főn. A vármegyét Kovács Ágoston főszolgabíró, a várost Vári Lajos fő­tanácsos és dr. Kerekes Vilmos ta­­nácsjegyző, a járásbíróságot Brommer Ödön elnök, a pénzügyigazgatóságot Bers­zky Zsigmond pénzügyigazgató képviselték, ott volt dr. Szőnyay Ká­roly rendőrkapitány, vitéz Galamb Sándor kormányfőtanácsos, Kelemen Ferenc tanonciskolai igazgató és tök örömét, miután ő egyike volt azok­nak, akik a felszabadult felvidék it városcsaládjait meglátogatta. Annak a kívánságénak adott kifejezést, hogy vajha rövidesen többi elszakított magyar tesztvéreink visszatérését is hasonlóképen ünnepelhetnék. PARK MOZI Ma, csütörtökön 6 és fél 9 órakor félhelyárakkal BECSÜLETSZÓRA A tiszta szerelem és a bajtársi kötelességtudás filmje. Tele szív­vel és humorral. Főszereplők: Fritz Kampers, Ingeborg Theek, Rolf Moebius és R. Deltgen. Este a falun. A híres Don­­kozák kórus dalai a cári Orosz­országból. FOX HÍRADÓ. Aktu­ális események. A DRINA VIZE útifilm. — Helyárak : 20, 30, 40, 50 és 60 fillér. MAKÓI ÚJSÁG Mondjon le Lakatos Gyulai Névaláírásokkal átlátott falaxelitást küldtek neki sóit sálamtól. A Nemzeti Egység Pártjából tör­tént képviselői kilépések által a köz­véleményben felkavart hullámok még a mai napig sem simultak el. A csonka nagyszentmiklósi vá­lasztókerület választóközönsége a te­rület országgyűlési képviselőjének, dr. Lakatos Gyulának a Nemzeti Egység Pártjából való kilépését a legnagyobb felháborodással vette tu­domásul és nem elégedett meg az­zal, hogy dr. Lakatos Gyulának ezt a lépését a kerületi választmányi pártülésen megbélyegezte és ez­zel ellenkező politikai és erkölcsi meggyőződéséről biztosította vitéz Im­rédy Béla miniszterelnököt, hanem írásban, aláírásokkal megerősítve is követel, hogy dr. Lakatos Gyula a mandátumáról is mondjon le. A ke­rületnek­ összesen 1150 választója közül 1148 írta alá ezeket a nyilat­kozatokat. A lemondásra felszólító íveket a Nemzeti Egység Pártjának kiszombori vezetősége megküzdötte a Párt or­szágos központjának és arról egy­idejűleg dr. Lakatos Gyula képviselőt is értesítette. Embert ütött el a tehervonat Mezőkovácsháza alatt. Súlyos kimenetelű vasúti baleset történt ma délután a Szesv. Mező­kovácsháza­ bélamajori vonalszaka­szán. A Kétegyházáról Makó felé tartó tehervonat mozdonya délután 3 óra tájban Bélamajor közelében a vasúti töltésen elütötte Takács György gaz­dasági cselédet. Hogy Takács milyen utón módon került a töltésre, a mozdony elé, ezideig nem sikerült­ megállapí­tani, mert Takácsot, — aki az eddigi értesülésünk szerint súlyos bordatö­rést szenvedett — Mezőkovácsházára szállították orvosi kezelésre, ahonnan a késő éjjeli órákban hozták be a makói mentők a kórházba. A makói postagalambok új rangsora. Postagalambászaink még a mai mozgalmas időkben sem vonultak vissza, hanem a tőlük már megszo­kott lelkesedéssel rendezték meg szo­kásos őszi fiókgalamb versenyüket. Eltérés az eddigi szokástól annyiban volt, hogy az idén először küldték meg aránylag fiatal galambjaikat nemcsak Kecskemétig, hanem Bu­dapestig. A Kecskemétről rendezett verseny díjait a következő tenyésztők galamb­jai nyerték: 1. Besesek Károly arany­érmet, 2. ifj. Kohonits Antal ezüst­érmet, 3. Imrovitz János bronz­ér­met. Ezenkívül Besesek Károly nyer­te a­­Hősök Emlékversenye a ván­dordíjat, mint akinek a három, előre benevezett galambja a legjobb idő alatt érkezett haza. Budapestről kétszer is meg kellett rendezni a versenyt, mert az első verseny alkalmával az ellenőrző ver­senyóra elromlott és így nem lehe­tett az eredményeket megnyugtatóan megállapítani. Az érvényes ver­eny eredményei a következők : 1. Pac­­sek Károly galambja ezüst­érmet, 2. Erdei János galambja pedig bronz­érmet nyert. Közben díjazás nélkül zajlott le a Monorról rendezett verseny. A Kecskemét—Monor—budapesti eredmények alapján állapította meg azután a versenybizottság az egyes galambok pontértékét, amelyek a kö­vetkezők: Az egyesített versenyre díjként ki­tűzött tiszteletdíjat nyerte Besesek Ká­­­roly 131. sz. galambja, amely mindhá­­­­rom állomásról elsőnek érkezett haza. 1. Besesek Károly 131 számú galambja 48 pont. 2. 99 m 123m » 44 99 3. 99 » 1269 » 33» 4. Imrovitz János1 99 99 27m 5. se se5 » se 26 99 6. • 999 m m 23 se 7. Békési István7 w » 18 se 8. Papp Sándor3 » » 15 if 9. Erdei János 42• m 15 99 10. se se 44 99 se 14 se 11. Imrovitz János8 99 se 13 99 12. Kohonitz Antal7 m * 13 99 13. » .» 13 99* 12 se 14. Papp Sándor 5 9 99 10 se Nagy felhozatal, lanyhuló árak, közepes forgalom a hetipiacon. A Malom 17 vagon vörös, I.B vagon fokhagymát volt ma A mai hetipiac szokatlan nagy felhozatala lanyhuló kereslet mellett vontatottan kelt el s az árak általá­ban visszaestek. A hegymafront mai felhozatala — az előző hetihez viszonyítva — kissé lanyhult, azonban még mindig élénk­nek mondható. A Metesz ma is 17 vagon vöröshagymát vett Makón s körülbelül 12—14 vagonnyit vidéken. Az elmúlt napokban átlagosan 17— 18 vagon vöröshagyma volt a Metesz napi vásárlásának eredménye. Fok­hagymát ma 1 és fél vagonnyit vett. A szabadkereskedelem 7.70—7.80 as áron vette a vöröshagymát s 9—12 —16 pengő közötti árakon a fok­hagymát. A dughagyma ára 20—22 pen­gőre, a zöldségé 7 re, a sárgarépáé 3 ra, a tormáé 15—30 pengőre esett vissza. A gabonapiac nagy felhozatala lanyhán kell. Itt a tengerinél észlel­tünk visszaesést. A búzáért 19.60— 19.70, a tengeriért 13.20—13.40, az árpáért 16.50 — 17, a zabért 17.50-el fizettek mázsánként. 1938. december 1. A baromfipiac nagy kínálata is lanyhuló árakon kelt el. A csirkéért 105, a tyúkért 94—97, a libáért 100 —104, a kacsáért 94—98, a puly­káért 90—95, a gyöngyösért 125, a tojásért 140 fillért fizettek kilogram­­monként. A lőtt nyúl kilónként 65, a fogoly 55—110, a fácánkakas 230, a jérce 160 fillért kelt darabonként. A toll ára 4,50—7 pengő között mozgott. Sok sertést hoztak fel ma a gaz­dák a piacra, de a pesti piac ár­esése miatt a kereskedők igen tar­tózkodóan vásároltak. A szedett ser­tésért 78—82, a nehézért 84—85 fillért fizettek kilónként. Az­­ export­­sertés ára 94—98 fillér között moz­gott. Hír szerint a napokban 3 va­gon exportsertést vásárolnak Makón a bécsi piac részére. Lélekemelő ünnepség a tűzoltólaktanyában. Dr. Dévényi Endre Makó megyei város tűzoltóparancsnoka tegnap, név­napján ünnepelte tűzoltói szolgálatá­nak 10 éves évfordulóját. Ebből az alkalomból a városi hi­vatásos tűzoltók szeretetük és ra­gaszkodásuk kifejezéseképen azzal lepték meg parancsnokukat, hogy megfestették az arcképét. A leleplezés tegnap délelőtt való­ban lélekemelő ünnepség keretében történt meg a tűzoltólaktanyában. Az ünnepelt parancsnokot Keresz­tes Ernő törzstűzmester üdvözölte néhány szeretettől áthatott szóval, többek között a következőket mond­ván : — A tűzoltói szolgálat egyike a legnehezebb szolgálatoknak, mert életünk legnagyobb részét laktanyá­ban, családunktól távol töltjük el. Hogy ez a szolgálat mégis nem két­szeresen nehéz, azt parancsnok úr szereldétől áthatott vezetésének kö­szönhetjük. Szeretetének viszonzása­­képen megfestettük az arcképet, hogy utódaink is szeretettel tekintsenek rá. Dr. Dévényi Endre meghatva kö­szönte meg a szívből jövő ée szív­hez szóló szavakat s további szere­tőtéről biztosította a derék tűzoltókat. Postaszolgálat a légvédelmi riadó ideje alatt. A posta vezérigazgatóság közli, hogy a december 1. és 10. napja közötti időben az ország egyes területeire elrendelt légvédelmi és légoltalmi gyakorlattal kapcsolatban az összes postahivatalok felvételi szolgálata, a levélszekrények kiürítése, a táviratok és az összes postai küldemények kézbesítése a .Légvédelmi riadó­ tartama alatt szünetel és ez idő alatt a hivatalok zárva vannak. A helyi és helyközi távbeszélő szolgálat, a poshivatalokban elhelyezett nyilvá­nos távbeszélő állomások kivételével, az egész gyakorlat tartama ala­t mű­ködik. A­­Légvédelmi riadó* tartama alatt a távbeszélő állomással nem ren­delkező közönség táviratait a távbe­szélő előfizetők állomásairól mond­hatja be, ha ehhez a távbeszélő előfizető beleegyezését adja. A táv­iratot felvevő tisztviselő a feladó ké­relmére a távirat díját az előfizető­vel közli abból a célból, hogy a felmerülő összeget az előfizető az állomását igénybe vevő egyéntől be­szedhesse. Az ily módon felvett táv­irat díját a posta a távbeszélő elő­fizető legközelebbi havi számláján­­ fogja elszámolni.

Next