Makói Ujság, 1940. szeptember (6. évfolyam, 198-222. szám)

1940-09-04 / 200. szám

1940. szeptember 4. iparosokat kötelezni lehet, hogy üz­letüket hétköznapokon a nap meg­határozott szakában nyitva tartsák és vásárlóikat kiszolgálják. A ren­delet a Budapesti Közlöny keddi számában jelenik meg. HÍREK A fiatalúr, akit nemzeti költségen „szültek fel" azaz önállósít­ottak, kezd típussá válni. Költ, él, mint Marci Hevesen s legtöbbször, főként éjszakánként, olyan ingatag alapon áll, hogy reá­szorul mindnyájunk támogatására, mert még a saját négy lábán is alig tud megállni. Most kapott éppen két évi börtönt valami Simon Béla nevű érettségizett fiatalúr az ellom­­polt 8000 pengős önállósítási alap­ért. Mondhatom, ezt az utóbbi állami „támogatást" ezerszer jobban meg­érdemli, mint a 8000 pengőt. Jó, jó, tudom, kivételek mindig, min­denütt vannak, de ezek közt már túl sok a „kivételes tehetség". Csu­pa őstehetség a pénzelverés terén. Úgy értenek hozzá, mintha dús­gazdag grófi, vagy bankári cseme­ték lennének. Önálló kereskedőnek lenni ma nagyon nehéz annak is, akinek ez tanult mestersége­s hosszú élet ta­pasztalatával van felvértezve. Miért nem ezeket támogatják ? Ha valaki rossz újságírónak bizonyul, elcsap­ják. A rossz orvosnak előbb-utóbb felkopik az álla, A rossz földmives napszámossá szegényedik, menje­nek a pokolba ezek a léha fiatal­urak is, ne közpénzen szerezzenek ta­pasztalatot a gyors tönkremenés­­ből. (gy­ m.) Naptár. 1940 szeptember 4. szerda. Rom. katt­.: Viterbói R. — Protestáns, Rozália. — Nap kel 6 óra 00 perckor, nyugszik 6 óra 19 perckor. Hold kel 07 óra 54 perckor, nyugszik 07 óra 27 perc­kor. Gyógyszertári szolgálat. Ezen a héten a déli és éjjeli szolgálatot a Dessewffy-téren a Király-patika és az ■Apatfyutcal patika tartja. J Jtt: Várható időjárás a követ- N­XII* kezé huszonnégy órára. Mérsékelt szél, kevesebb felhő, né­hány helyen záporeső, esetleg ziva­tar. A hőmérséklet alig változik. — Új hivatali idő a városi adó­hivatalnál. A városi adóhivatalnál és adópénztárnál a hivatalos idő reggel héttől déli egy óráig, dél­után pedig négytől hét óráig tart. Adót azonban csak déli 12 óráig lehet fizetni s délután feleket egy­általában nem fogadnak. — Nem szabad a töltésen birká­kat legeltetni. Apátfalva község képviselőtestülete, hogy a község jövedelmét gyarapítsa, elhatározta, hogy a kezelésében lévő marosi védtöltést juh legeltetésre bérbeadja. A folyammérnökség ellenezte ezt a szóban lévő védtöltés rozoga volta miatt. A mai vármegyei kis­­gyűlés ez okból fel is oldotta a képviselőtestület határozatát. — Bonyodalmak a magyarcsanádi dijnok körül. Magyarcsanád elöljáró­sága és képviselőtestülete nagyon meg lehet elégedve Szőts István községi dijnokkal, mert nemcsak 150 pengő pénzjutalmat szavazott meg számára, hanem előre egy­hangúlag megválasztotta arra az irnoki állásra, amelyet most szer­veztek meg. A kisgyűlés ma úgy határozott, hogy a pénzjutalmat csak akkor lehet kifizetni Szőts Istvánnak, ha erre a megtakarítások valóban meg is lesznek. A községi képviselőtestület ama határozatát, mely egy most szervezett állásra már előre megválasztottnak jelenti ki Szőts Istvánt, a kisgyűlés — mint jogszabályt sértő határozatot — megsemmisítette,­­illetve feloldot­ta, kimondván, hogy az új állást szabályszerű pályázat útján kell be­tölteni. Gumiharisnya, lúdtalpbe­tét KLEIN látszerésznél. — Tanévnyitás a zeneiskolában. A Donáth­ Antal igazgató vezetése alatt álló államilag engedélyezett zeneiskolában a tanítás szeptember elején kezdődik. Az iskola a Csa­­nád vezér gimnázium épületében működik. Istók Margit, Jeck J. Má­ria és Donáth Antal tanárok taní­tanak továbbra is a zongora, ének s hegedűtanszakokon. Beiratkozni a­ gimnázium második emeletén na­ponta 9—12 és 3—6 óráig lehet. — Rossz szomszédság — török átok. Sóki Sándor gazdálkodó a Dáli-ugarban lakik, a 90­2. számú tanyában. Nem messze laknak tő­lük Fodor Sándorék. Sóki valamiért nagyon megharagudott Fodor Sán­­dornéra s egy alkalommal, amikor azt hitte, hogy na most tanuk nél­kül elkaphatja az asszonyt, el is kapta, földhöz teremtette s alaposan megverte. A makói járásbíróságon ma Sóki Sándor tagadással próbált védekezni, de akadt két tanú, Fo­dor Sándorné édesanyja és egy másik szomszéd, akik bizonyították, hogy Sóki igenis megverte Fodor Sándornét. A bíró Sókit 10 napi elzárásra átváltoztatható 30 pengő pénzbüntetésre ítélte könnyű testi sértés vétségéért. Az ítélet jogerős. Szemüvegek Klein Imre látszerésznél. — A „Ferenc József" keserűviz régóta kitünően bevált háziszer meg­rögzött székrekedésnél és annak mindenféle káros következményeinél; biztos, enyhe és gyorsan ható ter­­mészetes hashajtó, mely számos be­­tegségnél az emésztést javítja és az étvágyat fokozza. Kérdezze meg or­vosát ! — Anyakönyvi hírek. Házasságra jelentkeztek : Káplár István Német Máriával, Ágoston János Borka Má­riával, Dobsa Mihály Patkós Erzsé­bet Viktóriával, Hosszú István En­yedi Rozáliával. Házasságot kötöt­tek: Káplár István Német Máriával. Naponta ZDS ZS Ezer Ember olvassa a „IBolyi Ujság“-otl — Baleset. A volt makói keres­kedő, Kenyeres Izsó magánzó sze­gedi Somogyi­ utca 20. sz. alatti la­kos hétfőn délelőtt a törvényszéki épület előcsarnokában a lépcsőn megcsúszott, élésért s súlyos bal­­combtörést szenvedett. A mentők a sebészetre szállították.­­ Az osztálysorsjáték mai húzá­sán az alábbi nyereményeket és szá­mokat sorsolták ki: 300.OO0 pengőt nyert: 48205 10.000 pengőt nyert: 55589 2000 pengőt nyert: 3701 10067 56815 1000 pengőt nyert: 23866 44190 75287­ 75896 80418 800 pengőt nyert: 18349 18364 36755 52708 58465 86301 600 pengőt nyert: 3543 8383 12956 27362 42311 49096 60405 66946 72037 500 pengőt nyert: 7849 25112 27799 33906 40932 72700 75888 MAKÓI UJSÁG A világháború lapjairól. 1915. szeptember 3. A veszély pillanatában elszánt és eredményében is dicséretes hőstet­téről lett híres a Lublin környéki előrenyomulás alatt Gróf Benő volt veszprémi 31. honvéd gyalogezred­beli őrvezető. A menetoszlop élén beosztva észrevette, hogy az oro­szok egyik járőre felgyújtotta azt a fahidat, amelyen az egész menetosz­lopnak át kellett volna haladnia. Er­re Gróf őrvezető tüstént egymaga előrerohant és az épen égő hidrészt az orosz járőr tüzelése közben el­­látotta. Ezen tettéért a kis ezüst vi­­tézségi éremmel jutalmazták. SZÍNHÁZ Pár napos szünet után ma ismét kigyulladnak a rivalda lámpái a Hagymaház nagytermében és meg­kezdődik az őszi színházi idény. A megjelent színlap már külsőségében is jelzi a változást. A Népszínház lekerült a fejről, helyette Városi Színház és cseretár­sulat jelzi a társulat előléptetését és új szervezetét. Az új színlapon szer­dán és csütörtökön este Handa­­banda, ez a nagysikerű operett van a műsoron. A Handabanda fülbe­mászó zenéje egy párszor a rádió­ban is felhangzott és a pesti nagy siker után a gyönyörű hangú Ta­kács Margit Sütő bonvivánnal, a bájos Szabó Ibi Szalay táncosko­mikussal és az Ekecs házaspár gondoskodnak róla, hogy Makón is meglegyen a siker. Pénteken az örökbecsű Peer Gynt, Ibsen remeke kerül színre kedvez­ményes helyárakkal. Az őszi idény­ben ketten egy jeggyel előadások nem lesznek. Egy pár kedvezmé­nyes áru előadással kívánja nép­szerűsíteni a színházat Szalay igaz­gató. Ezenkívül kedvezményes áru szelvények még mindig kaphatók Déri titkárnál. SPORT Vasárnap: bajnoki rajt A Mák itthon,­­ az Mtk Szegeden kezd. Vasárnap a szegedi első osztályban is megkezdődnek a bajnoki küz­delmek, amelyek keretében a Mák itthon nyit, az Mtk Szegeden kezd A részletes műsor: Mák—Kenc 11., Postás—Mtk, Sz. Máv—Móraváros, Utc—Sztk, Ktk— Szfie. II. osztály: Mák—Rákóczi. A Nemzeti Liga vasárnapi műsora: Dimávag—Ferencváros, Törekvés —Bszkrt, Elektromos—Haladás, — Gamma—Szolnok, Szeged—Újpest, Kispest—Tokod, SBTC—WMFC. NB 111.: Szeged 11.—Szte, Csak —Híve, Otk—Kac. Staféta Budapestről Kolozsvárra Erdély egy részének visszatérése fölötti örömének kifejezéseképen a Magyar Atlétikai Szövetség — mint annak idején a Felvidék visszatérése alkalmával — egy-, kettő-, ct- és tízkilométeres szakaszokból álló sta­fétát indít Budapestről, a Hősök Emlékművétől kiindulva Nagyvára­don keresztül Kolozsvárra, a Mátyás­szoborig. FERENC JÓZSEF KESERŰVÍZ RÁDIÓ Szerető, szeptember 5. 6.49 Ébresztő. Torna. — 7.00 Hírek. Közlemények. Hanglemezek. — 10.00 Hírek. — 10.20 Szivacshalászat. — 10.45 Ahol hó helyett homokon szánkóznak. — 11.10 Nemzetközi vízjelzőszolgálat — 12.00 Harangszó Himnusz, időjárásje­­lentés. — 12.10 Hanglemezek. — 12.40 Hírek. - 1.20 Időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. — 1.30 Postászenekar. — 2.30 Hírek. — 2.45 Műsorismertetés. — 3.00 Árfolyamhirek, piaci árak, élel­miszerárak. — 4.10 Asszonyok tanács­adója - 4 45 Időjelzés, időjárásjelen­­tés, hírek. — 5.00 Hírek szlovák és ruszin nyelven. — 5.15 Kiss Lajos ci­gányzenekara. — 600 Hangképek az Országos Ifjusági Labdarúgók edzőtábo­rából. — 6.20 Grieg-hanglemezek. — 7.15 Hírek magyar és román nyelven. — 7.25 Schumann: Karnevál — 7.50 Külügyi negyedóra. — 8.10 Operettrész­letek — 9.40 Hírek, Időjárás jelentős, hirek szlovák és ruszin nyelven. — 10.10 Bura Sándor cigányzenekara. — 7.1­0 Hirek német, olasz, angol és francia nyelven. — 11.20 Tánclemezek. — 0.05 Hírek. BUDAPEST II. — 7.30 Nyomdászok királya — királyok nyomdásza. Emlé­kezés Bodonk­a születése 200. évfordu­lóján. — 8.1­0 Hírek magyar, szlovák és ruszin nyelven. — 8.25 Mátyás király és Svájc. — 8.45 Kamarazene hangle­mezről. — 9.45 Időjárásjelentés. Közgazdaság. Makói piac. Baromfiak. Budapesti sertésvásár. A ferencvárosi sertésvásárra ma 506 drb sertést hajtottak fel, előző lapi maradvány 52 darab volt. — Tartott irányzat mellett 558 darab selt el. Arak: uradalmi nehézsertést 143 144 közép 142—143, szedett közép 142—144, szedett könnyű 142—144 silány, 126—137 fillérért vették élősúly kilogrammonként. Búza — — — — 21.50-23 00 Árpa —­­ — — 22.00-25.00 Morzsolt tengeri — 27.00—28.00 Korpa — — — 16.40—17.00 Vöröshagyma — —­ 8.00— 8.00 Fokhagyma — — 22.00—28.00 Burgonya — — 14.00—16.00 Répa csomója 4—5 fill. Petrezselyem csomója 8-9 fill. Torma — — — 20.00—20.50 Tyuk - - - - 1.10- 1.15 Sil­ka- - - - 135- 1.35 Liba — — - — 1.70— 1.80 Kacsa — - - 140— 1.50 Tojás 1 kg - — 1.70- 1.75 3 MINDIG NAGYOBB ■ ■sBlllll a vevőköre és üzleti forgalma, ha hirdet a MAKÓI ÚJSÁG­ban.

Next