Makói Ujság, 1942. július (8. évfolyam, 146-172. szám)

1942-07-01 / 146. szám

►­­ Romínéi százas tempóval rohan Alexandria felé! A kanadai miniszterelnök őszinte nyilatkozata 33 ezer fogoly a volohovi hurokban Az elmúlt kettős ünnep a németi villámháborús hagyományoknak megfelelően szintén meghozta a maga szenzációit. Ezek közt első­ helyen áll kétségkívül az egypto­­mi Marsa Matruh­­erőd lerohaná­­sa és gyors birtokbavétele. Most, mikor e sorokat írjuk, a menekülő angolok­­nyomában viharzó Rom­­mel­ seifeg élcsapatai már jóval túl vannak a Marsa Matruhtól 100 kilométerre fekvő Fuka repü­­lőterétől keletre. A tét most Ale­xandria, illetve Egyptom. Egyptom lakossága nem nagy rokonszenv­­vel kiséri az angolok hősies hátrá­lását, arról még tudni sem akar­nak, hogy ők védjék meg a briteket az Egyptomba benyomuló németek ellen.­­ A másik nagy esemény Gibral­tár éjszakai bombázása volt. Amígt Gibraltár légvédelme minden fi­gyelmét a magasan szálló német bombázó rajokra összpontosítot­ta, az igazi támadórajok mély re­püléssel rohanták le a repülőteret és a légvédelmi ütegállásokat is nagy rombolást vittek végbe. Telefonjelentés: Madrid. Mint La Lineából jelen­tik, Gibraltárba több csapatszál­lító hajó érkezett brit katonákkal. A most érkezett kötelékek felvált­ják az erőd helyőrségét, amely már négy év óta teljesít szolgála­tot Gibraltárban. A négy szállító­­hajó hadianyaggal volt megrakva. Ezeket a hajókat tengerészeti egy­ségek kísérték. Berlini illetékes német helyről közült.­­ — Egészen biztos, hogy Rom­­mel nem csupán nagy rögtönző, hanem­­hidegen számító hadvezér is — nyilatkoztak a Wilhelmstras­­sen az Észak-Afrikában folyó har­cokról. E harcokkal kapcsolatban hangsúlyozták, hogy a legfrissebb események kvetkeztében a német­olasz légihaderő egyre jobb tá­maszpontokhoz jut (lásd Fukát!). A német birodalmi főváros politi­kai köreiben magától értetődőnek tartják, hogy minél közelebb kerül Rommel Egyptom belsejéhez, an­nál nagyobb mértékben foglalkoz­tatja Egyptom n­épét az a kérdés, hogy hogyan tudná a terhes brit uralmat lerázni. Német felfogás szerint Egyptomot szerződés nem kötelezte hadbalépésre, a mivel az angolok voltak azok, akik Egyp­­tomból kiindulva Líbiát megtá­madták. ’ Bern. Az angol lapok döntő je­lentőségűnek mondják, az Egyp­tom birtokáért most megindult har­cot. Egy pom elvesztésével egész­ Észak-Afrika a tengelyhatalmak uralma alá­­kerülne, ez egyébként­ is messzemenő következményekkel járna — írják az angol lapok. Június 25-én Kairóban véres za­vargások törtek ki az angol rend­őrség­­és a Kairóban tartózkodó­ görögök közt, mert az angolok a görögöket fegyveres szolgálatra akarták besorozni. A zavargások­nak sok sebesült áldozata van. Amszterdam. A kairói angol követ hangoztatta, hogy Anglia a végsőkig megvédi Egyptomot (lásd Dünkirchen és Szingapúr pél­dáit!) Genf. A londoni Times Ottawá­­ból jelenti, hogy Mackenzie King kanadai miniszterelnök Roosevelt és Churchill Washingtonban foly­tatott megbeszélésér­e vissztérve nyilatkozott a kanadai parlament előtt. Amikor kérdést intéztek hoz­zá a washingtoni megbeszélés so­rán nyert tapasztalatairól, kijelen­tette, hogy a szövetségesek (már­mint az angolszász és szovjet szö­vetségesek) katonai helyzete je­lenleg válságosabb, mint a most folyó háború idején valaha is volt. Berlin. Mint a német véderő fő­parancsnoksága közli, a korábbi volhhovi katlan területén folyó tisztogató hadművel­etek során si­került a szétugrasztott bolsevik kötelékeket felmorzsolni és fog­lyul ejteni, úgyhogy a bekerítői csata során ejtett foglyok szám­a most már 33.200-ra emelkedett. _­­­________* Szerkesztőség és kiadóhivatal: Makó, POLITIKAI NAPILAP Előfizetési árak. Helyben házhoz ki-Szegedi­ utca 1. szám. Telefonszám : 33. ■ Főszerkesztő • Felelős szerkesztő- hordva van ,vidékre P­ostán küldve el? Hirdetések felvétele este 5 óráig Hír- Főmunkatárs, Főszerkesztő, refetos szerkesztő hé­re­m fillé hónapra 2 pengő détések dijszabi szerint közöltéinek Dr. vitéz VÁRADY LÁSZLÓ Dr. vitéz GALAMB SÁNDOR Dr. GYENGE MIKLÓS 50 fillér, negyedévre 7 pengő 20 fillér. 1 ÁRA 10 FILLÉR. SZERDA 1942 JÚLIUS 1. ,VII­. ÉVFOLYAM 146. SZÁM, n . i— /- - -v. Átmenetileg, augusztus 2-ig 15 deka a napi kenyéradag A hivatalos lap vasárnapi számá­ban jelent meg a kormány rendele­te a kenyér- és sütőipari termé­kek előállítására és arányos el­osztására vonatkozó rendelkezé­sek átmeneti módosításár­a. A rendelet a hatósági jegy elle­nében kiszolgáltatható kenyér fej­adagot június 29-től augusztus 2- ig bezárólag az egész ország terü­letén naponként és személyenként 15 dekagramban állapítja meg. Ez a rendelkezés nem érinti a nehési testimunkások s testimunkások pótfejadagjára vonatkozó szabá­lyokat. A kenyér fejadagok tehát nem változnak. Ott, ahol a kenyér fejadagot lisztben szolgáltatják ki, a kenyér­i lisztfejadag június 29-ike és au­gusztus 2-ika között havonként és­ személyenként 3 kilogram. Kimondja a rendelet, hogy a vendéglátóipari üzemekben a ke­­nyérváltójegyr­e 3 és fél dekagram súlyú kenyeret szabad kiszolgál­tatni. Az átmeneti idő alatt forga­­lombahozott vizeszsemlye és vizes­kifli súlya 3 dekagramnál keve­sebb és 3 és fél dekagramnál több nem lehet. A községi elöljáróság a kenyérváltó jegyek elszámolásánál a sütőiparosoknak 100 darab kenyér­váltójegy ellenében 3 kilogram fi­nomlisztet utal ki a jelzett időre. A rend­elet június 29-én lépett ha­tályba. A rendelet szerint mindazokat, akik az előírt rendelkezéseket nem tartják be, háború esetén hat hó­napig terjedő elzárással és az ide­vonatkozó törvénycikk legmaga­sabb pénzbüntetésével büntetik. A kihágást elkövetőktől a birtokuk­ban talált készletet elkobozzák. A KIFLI ÉS ZSEMLE ÚJ­ARA ■ (Telefonjelentés.) A közellátási miniszter rende­letet adott ki, amely szerint a vi­zes zsemlye, császár-zsemlye és vi­zes kifli legmagasabb fogyasztói ára az ország egész területén da­­rabonként 6 fillér. A legmagasabb viszonteladói ár pedig a vevő üz­letébe szállítva darabonként 5 fil­lér. A rendelet a Budapesti Köz­löny szerdai számában jelenik meg és kihirdetése napján lép életbe. Jóravaló, tiszta mindenes leányt keresek azonnali belépésre. Gróf Apponyi Albert-utca 14. sz. 3825. Eladó férfi kerékpár kifogástalan állapotban. Érdeklődni lehet Ko­vács, Megyeház-utca 7. sz. 3824 Használt kis- és nagy gerendák el­adók, Madarász-utca 18. sz. Egy ügyes fiatal kovácssegéd azon­nali­­ munkára felvétetik Lupsai Sándor kovácsmesternél, Lendvai­­utca 69. szám alatt. 3819 Eladó föld. A palotai utcn, a mű­útra megy reggel 2178 négyszög­öl föld eladó. Ért­ekezni lehet Tát­­ra-uca 16. szám alatt. Ugyanaz a ház is eladó. 3820 Takarítónőt keresek azonnalra. Pálffy Béláné, Deák Ferenc­ utca 12. szám. 3822­ Töltésnek való törmelék elhordha­tó, M­egyeház-utca 5-b. 3821 Középkorú gyakorlott ápolónő he­lyet keres, masszírozást vállal, Zrinyi­ utca 41. szám. 3814 a Providentia Biztosító Részvioytársaság 1941. isi ÜzletBP­dmánye A társaság a közelmúltban tar­totta igazgatósági ülését. Az elő­terjesztett zárszámadások szerinti az intézet közel 140.000 pengős tiszta nyereséget ért el a tavalyi 126.000 pengő nyereséggel szem­ben. A társaság összdíjbevételé-­­nek igen számottevő emelkedései világosan mutatja azt a lendületes­ fejlődés, amely, a Providentiát­ már eddig is jellemezte. A bruttói összdijbevétel a tavalyi 5,097.000­ pengőről kereken 6,400.000 pengő­re emelkedett, ami több, mint 25­ százalékos átlagos díjszaporulat­­nak felel meg. A díjemelkedés ter­mészetesen egyes ágazatok sze­rint változik, így a szállítmány biz­tosításnál körülbelül 50 százalé­kot, a tűzbiztosításnál körülbelül 30 százalékot tesz ki. Általánosságban megállapítható, hogy az intézet óvatos és körülte­e­kintő gesztiója nemcsak az üzlet­állomány emelkedésében, hanem az egy­es mérlegtételek fokozatos­ megerősöd­éssésben és gyarapodásá­ban is mutatkozik. Egészen kitűnős a társaság mobilitása, amely kö­rülmény joggal a teljes­­biztonság­érzetét keltheti a felekben. A tár-* saság vezetőségének szociális gon-* dolkozásáról tesz tanúságot a­ nyugdíjalapnak újabb tetemes ösz­­szeggel való­­gyarapítása. A társa-* ság a tavalyival azonos, azaz 6­ százalékos oszalékot fizetett ki az alaptőke után. Adónaptár az 1942. júliusban betartandó határidőkről. 1942 július. 1. A­ beruházási hozzájárulási 3-ik negyedévi részletének esetén­yessé válása és befizetése. Az 1942. évi együttesen kezelt közadók (beruházási pótlék) II. ne­gyedévi részletének esedékessé vá­lása.­­ 4. A közjegyzők junius havi ok­irati illetékének befizetése. 8. A községi idegenforgalmi já­­rulék befizetése. 15. A csekkilletéknek, a részlete ügyletek és lombardügyletek illeté­­­kenyék befizetése. Az értékforgalmi adónak, a szál­lítási okiratok illetékének, a cso­magilletéknek a befizetése.­­ Az 1942 június hában esedékes­sé vált általános- és fényűzési for­galmi adók (adóátalány, adóvált) Bol-és külföldi kerékpárok gumikkal! Legjobb minőségű gumiragasztó, pumpacsövek, csengők legolcsób­ban beszerezhetők Klein Műszaki Üzlet: 8829

Next