Makói Ujság, 1943. május (9. évfolyam, 97-122. szám)

1943-05-21 / 114. szám

2 Kérelem A háborús anyaggazdálkodás, a csökkentett létszámmal való dolgo­zás és bizonyos technikai, lapszer­kesztési nehézségek arra kénysze­rítenek bennünket, hogy a vasárna­pi lapszámunkba szánt hirdetések záróráját szombat déli 12 órára he­­­lyezzük át. Midőn ezt igen tisztelt Hirdetőink szíves figyelmébe ajánljuk, nyomatékosan kérjük őket, hogy ezt a rendet feltétlenül szíveskedjenek betartani már csak azért is, mert ez nagyrészt az ol­vasók érdekében is szükséges, csak így tudjuk ugyanis a legfrissebb és a legszükségesebb híranyagot a kor­látolt lapterjedelem mellett a va­sárnapi számban elhelyezni. Tud­juk, milyen fontos — különösen a mai viszonyok között — a hirdeté­sek megjelenése, de nem kevésbbé az a lap szellemi része, melyet­ amannak a rovására nem engedhe­tünk háttérbe szorulni. Abban a bizonyos reményben, hogy igen tisztelt hirdetőink, kik egyben Olvasóink is, ezt az intéz­kedést megértéssel fogadják és hozzá jó szívvel alkalmazkodnak, ▼agyunk a régi szolgálatkészség­gel és hazafias tisztelettel: a Makói Újság szerkesztő­sége és kiadóhivatala. Kigyulladt a szalma a lakodalmi zenészek alatt Különös baleset történt Kishe­gyesen egy fiatal jegyespár eskü­vője után. Pesti Zakariás és Kelemen Margit lakodalmán a fúvós zenekar kocsin kísérte a násznépet a tanyá­ra. Az úton ismeretlen okból ki­gyulladt a kocsin lévő szalma. A zenészek csak akkor vették észre a balesetet, amikor már valamennyij­ök ruhája tüzet fogott. Rémülten ugráltak le a kocsiról és az útmen­ti fűben hemperegve igyekeztek el­fojtani magukon a tüzet. Pesti Mi­hály násznaggyal a násznép is se­gítségükre sietett. Csak hosszas fá­radozás után sikerült a komolyabb balesetet elkerülni. A zenészek va­lamennyien kisebb-nagyobb égési sebeket szenvedtek és a nagybőgő is hasznavehetetlenné vált. A kellemetlen balest után a ze­nészek visszamentek a községbe és új hangszerekkel visszatérve, a ta­nyára, vidáman folytatták a lako­dalmi mulatságot. A lagzi népe­­a zenészek kárának megtérítését köz­adakozással akarja pótolni. Korzó Mozi Május hó 21., 22., 23., 24. és 25-én pénteken, szombaton, vasárnap, hét­főn és kedden hétköznap fél 6 és fél 8, vasárnap 2, 4, 6 és 8 órakor MAGYAR FILM Halastásu Írta: Babay József, rendezte: Po­gány Tibor.­­ A főszereplők: Lázár Mária, Gáll Bea, Uray Tiva­dar, Somlay Arthur, Perényi Lász­ló, Bilicsi, Makláry, Toronyi híradó Pénztár péteken és vasárnap d. e. 10 órától, a többi napokon d. u. fél 4 órától. MAKÓI ÚJSÁG Kállay miniszterelnök 24-én nyilatkozik a pesti Sportcsarnokban Politikai körök várakozása, hogy­ az országgyűlés elnapolása nem je­lenti a belpolitika hátérbe szorulá­sát, hanem ellenkezőleg, a párt­lét és a képviselők felvilágosító tevé­kenységének megélénkülését ered­ményezi, teljes mértékben igazoló­dott. A múlt hónap végén széleskörű tájékoztató munka indult a kor­mánypártban. Országszerte általános érdeklődés kíséri a MÉP nagy választmányi ülését annál is inkább, mert eze­ken sokszor a kormány valamelyik tagja is felszólal és tájékoztatást ad az időszerű kérdésekről. Rendkívül nagy érdeklődés előzi meg a kormánypárt budapesti és pest­ megyei szervezeteinek nagyválasztmányi ülését, s amel­lyet május 29-ém, szombaton tartanak meg a budapesti Sportcsarnokban. Különös jelentőséget ad a nagy­választmányi ülésnek, hogy Kállay Miklós miniszterelnök is részt vesz rajta és nagy be­szédben nyilatkozik az idősze­rű kérdésekről. Lukács Béla miniszter, Vasváry­ Lajos és Donáth György képvise­lők szólalnak még fel. E hét végén is több kormánynyilatkozat hang­zik el az ország különböző pont­jain. Vasárnap délelőtt 11 órakor a debreceni Arany Bika dísztermében nagyválasztmányi ülést tart a MÉP. Tasnády Nagy András ház­elnök, Lukács Béla miniszter és Nagybákay Antal mondanak beszé­det. Budapestre érkezett a bolgár vezérkar főnöke Lukas Konstantin altábornagy, a bolgár királyi vezérkar főnöke, vi­téz Szombathelyi Ferenc vezérez­redes, a honvéd vezérkar főnöke múltévi látogatásának viszonzásá­ra kedden reggel különrepülőgé­­pen Budapestre érkezett. Lukas altábornagyot, a bolgár vezérkar főnökét útjára elkísérte Banoff ezredes és Bratanoff alez­redes, továbbá Hatz Ottó vezérka­ri alezredes, a szófiai magyar kö­vetség katonai attaséja. A bulgár vezérkar főnökét a bu­daörsi közforgalmi repülőtéren ün­nepi fogadtatás várta. A forgalmi épület előtt díszszázad állott fel zászlóval és zenével. A bulgár ven­dégeket vitéz Bajnóczy József ve­zérezredes, a honvédvezérkar fő­nökének helyettese üdvözölte. Lukas altábornagy szerdán meg­koszorúzta a hősi emlékművet. Kállay Miklós miniszterelnök szerdán délben ebédet adott Lukas altábornagy tiszteletére a minisz­terelnökségi palotában. Az ebéden a bolgár királyi vezérkar főnökén és kíséretén kívül részt vett Toseff Dimitri budapesti bolgár követ, a követség tagjaival. Magyar részről megjelent a honvéd vezérkar fő­­­­nöké ,a kormány több táj­a, vala­mint több katonai és polgári elő­kelőség. A közellátásra átengedett tej beszámít a Juracsek-pontokba Örvendetesen növekszik Makón a törzskönyvezett tehenek száma A tejellátás javulásával kap­cso­­­­latosan örvendetesen tapasztaltuk,­­ hogy Makón és tanyavilágában je­­­­lentős mértékben növekedik a törzskönyvezett tehenek száma, aminek nemcsak a köz, hanem a te­héntartó gazda is hasznát látja és pedig több tonnában. Mindenek­előtt javul a szarvasmarhaállomány fajta és tejhozam szempontjából, a törzskönyvezett príma tenyész­­anyagot a háborús gazdálkodás is jobban kíméli, az előtakarmánnyal való ellátás tekintetében pedig eze­ket illeti az elsőség. A tejszövetkezet tejprodukciójai is annyira növekedett, hogy ma már meg tud felelni az elsőrendű köz-„ érdekű” kötelezettségeinek, el tudja látni tejjel a hadikórházat, az anya és csecsemővédelmet s néhány igen fontos közintézményt.. Szép példával járnak elől a szarvasmarha tenyésztés korszerű­sítése tekintetében a dáli gazdák, akik a múlt héten 35 tehenet ve­­­ttek fel a dáli olvasókörhöz s ebből 28 olyan volt, amelyet elő lehetett jegyezni az országos törzs­könyvbe leendő bevezetésre. Félreértések elkerülése végett il­letékes helyről szerzett értesülés alapján közöljük, hogy igaz ugyan, miszerint a közcélokra, közellátás­ra leadott tejmennyiséget be fogják számítani a Jurcsek-féle pontokba, de hogy mely időponttól kezdve, ez egyelőre még nyílt kérdés. Minden­esetre nem valószínű, hogy messze, talán egészen ez év elejéig vissza­nyúljon, mert ez technikailag és adminisztrációs szempontból is ke­resztül vihetetlen, ellenben több, mint valószínű, hogy a be­számítás időpontjára vonatkozóan is idejében rendelkezés fog megje­lenni. A modern gyorssebészet sikere Bécs. A gyomrot többféle baj, betegség látogathatja meg, úgy­hogy gyakran a sebész beavatkozá­sára van szükség. A gyomorki­járat­ szűkülése már a csecsemőkorbak­ szükségessé teheti az izmok szétvá­lasztását. Itt az úgynevezett pylo­­roplastika segít. Idegen testek el­távolítása gastrotom­iával törté­nik. A nyelőcső és a gyomorkijárat kikapcsolásával történő mesterség­­es táplálás gumicső segítségével lehetséges, amikor is a megnyitott gyomorfalon keresztül juttatunk táplálékot a gyomorba.­­ Ha­ a gyomorkijárat beteges mó­ 1943. május 21. dón áthelyeződik, gastroenteroszó­­mia segítségével a tápanyag részé­re új utat készítünk a gyomor és vékonybél között. Erre különösen akkor lehet szükség, ha a gyomor rosszindulatú daganatainál a beteg szerv egy részének eltávolításával nem lehet teljes gyógyulást, bizto­sítani. Legveszélyesebb és legkom­plikáltabb természetesen a gyomor teljes kioperálása dr. H. Finsterer professzor szerint, mint a Wiener Medizinische Geselschaft előtt tar­tott előadásában hangsúlyozta, ma már ezen a téren is meglepetéssze­rű sikereket tudtak elérni. Az élet­­halálra menő operációnál a nyelő­csövet közvetlenül a vékonybéllel kapcsolják össze. Korábban ez a merész beavatko­zás magas halálozási számmal járt, mert a nyelőcsővarrat gyakran fel­szakadt. Csak a legutóbbi években sikerült olyan eredményeket elér­ni, hogy a menthetetlennek látszó betegek jórészét is életben lehetett tartani. • Dr. Finsterer néhány páciensen bebizonyíthatta, hogy gyomor nél­kül is általános kedvező közérzete lehet az embernek. Az emésztő­­szerv teljes eltávolítása után elmé­letileg várt vérszegénység egyetlen betegnél­­sem lépett fel. Különösen figyelmet érdemel az a tény, hogy a páciensek nem panaszkodtak ét­vágytalanságról, sőt nagyon gyak­ran éreztek éhséget. A szervezet legtöbb esetben kitűnően beillesz­kedett az új körülményekbe, ami a beteg jelentős súlyszaporulatában külsőleg is megnyilatkozott. AZ ÉRETTSÉGIZETTEKNEK MEGKÖNNYÍTETTÉK A TANÍ­TÓI képesítés megszerzé­sét Telefonjelentés. A hivatalos lap legújabb száma, közli a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeltét, amely a gim­náziumi, lyceumi, ipari és mező­­gazdasági középiskolai érettségi után tanítóképző intézetben foly­tatja tanulmányait, az a rendelet szerint a magyar nemzet történel­méből és mennyiségtanból nem tesz képesítő vizsgálatot, magyar nyelv­ből és irodalomból pedig csak szó­belileg kell vizsgáznia. Ez a szóbe­li vizsgálat is csupán a magyar irodalomtörténet tárgykörén kívül eső vizsgálati anyagra terjed ki PARK MOZI Május hó 21-től 25-ig, pénteken, szombaton, vasárnap, hétfőn és utoljára kedden. — Pazar látvá­nyosság, könnyű zene, kacagás, vígság, szerelem, szépség egy cso­korban: Bécsi vb. A szárnyaló muzsika s a harsogó jókedv jegyében rendezte: Willy Forst, zene: Strausz János Főszereplői: Willy Fritsch, Maria Holst, Theo Lingen, Hans Moser, Dorit Kreys­­ler Bevezetésül: Magyar Híradó. Előadások hétköznap fél 6 és fél 8, vasárnap 2, 4, 6 és 8 órakor kez­dődnek. Pénztárnyitás pénteken és vasárnap d. e. 10, a többi napokon délután 4 órakor.

Next