Katolikus Gimnázium, Máramarossziget, 1882
Az emberi tökéletesedésre. Vannak időszakok, melyekben a társadalmi életnek mozgalmai oly mérvet öltenek, oly kinövéseket és ferdeségeket mutatnak, melyek ösztönszerüleg arra késztik az embert, hogy az ily tüneményekkel szemben gondolkodásának substrátumát ép azon térről és forrásból meritse, mely legközelebb áll hozzá, s melynek érintése s vizsgálása és ez oknál fogva időszerű. Az emberiség mélyebb gondolkodású s nagy jellemű jobbjai, kiket az emberi társadalomnak mételyező hullámai magokkal sodorni nem voltak képesek, napról-napra hallatják kemény ítéleteknek sújtó igéit korunk veszedelmes áramlatai felett, melyek ijesztő módon dúlják szét a társadalom minden rétegének összekötő kapcsait. Nem beteges világfájdalom, nem azon elbizakodott önhittség s alapnélküli inger, mintha ők az emberiség erkölcsi életének reformereinek születtek volna, vezeti őket e nemes tevékenység kifejtésében, hanem azon mély és nagyhatalmú erkölcsi erő, azon higgadt és egészséges gondolkodás s kiolthatlan érzék a nemesebb, az eszményi világ iránt, melyet megvesztegetni nem tudnak sem az önzés szenvedélyének pressziója, sem a világi elvek csábító ingere, bódító illata, sem az emberi ész fejlődésében feltűnő hamis ítéletek és életirányok divatossága. A gonoszság és elvetemültség gúnynyilainak tárgyai lehetnek ugyan, a maszlag termékekkel nevelt lélek elitélheti s talán le is nézheti őket, de a lelki hitványság pillanatnyi mosolygása soha sem teheti őket a kicsinység és bizonyos komikai felfogás alkalmas tárgyává. Az elvek szentsége, a meggyőződés hatalma, az emberi méltóság és önérzet nagy foka, értelmük tisztasága és fénye, az élet felfogásában jelentkező gyakorlati világnézet s mindezek alkalmi*