Katolikus Gimnázium, Máramarossziget, 1882

Az emberi tökél­etesedésre. Vannak időszakok, melyekben a társadalmi életnek mozgal­mai oly mérvet öltenek, oly kinövéseket és ferdeségeket mutatnak, melyek ösztönszerüleg arra késztik az embert, hogy az ily tüne­ményekkel szemben gondolkodásának substrátumát ép azon térről és forrásból meritse, mely legközelebb áll hozzá, s melynek érin­tése s vizsgálása és ez oknál fogva időszerű. Az emberiség mélyebb gondolkodású s nagy jellemű jobbjai, kiket az emberi társadalomnak mételyező hullámai magokkal so­dorni nem voltak képesek, napról-napra hallatják kemény ítéle­­teknek sújtó igéit korunk veszedelmes áramlatai felett, melyek ijesztő módon dúlják szét a társadalom minden rétegének össze­kötő kapcsait. Nem beteges világfájdalom, nem azon elbizakodott önhittség s alapnélküli inger, mintha ők az emberiség erkölcsi életének reformereinek születtek volna, vezeti őket e nemes tevé­kenység kifejtésében, hanem azon mély és nagyhatalmú erkölcsi erő, azon higgadt és egészséges gondolkodás s kiolthatlan érzék a nemesebb, az eszményi világ iránt, melyet megvesztegetni nem tudnak sem az önzés szenvedélyének pressziója, sem a világi elvek csábító ingere, bódító illata, sem az emberi ész fejlődésében feltűnő hamis ítéletek és életirányok divatossága. A gonoszság és elvetemültség gúnynyilainak tárgyai lehet­nek ugyan, a maszlag termékekkel nevelt lélek elitélheti s talán le is nézheti őket, de a lelki hitványság pillanatnyi mosolygása soha sem teheti őket a kicsinység és bizonyos komikai felfogás alkalmas tárgyává. Az elvek szentsége, a meggyőződés hatalma, az emberi mél­tóság és önérzet nagy foka, értelmük tisztasága és fénye, az élet felfogásában jelentkező gyakorlati világnéz­et s mindezek alkalmi*

Next