Katolikus Gimnázium, Máramarossziget, 1885
Fiy Andris meséi mint a nevelés segítő eszközei. Család! Bűvös szó, kitörülhetetlen emlékek tanyája, az élet boldogságának édene, vagy a szenvedések kínpadja. A család alapja az államnak, az életnek és a mívelődésnek. A család egy fa törzse, melynek hajtásai a gyermekek, s ezek nyomán a társadalom és állam. Mennél fejlettebb a családi élet, mennél erősebbek a családtagjait összekötő kapcsok, mennél szilárdabb az erkölcsi és anyagi alap, melyre a család építve van, annál hatalmasabb a társadalom is. A családi élet eme fontossága nem kerülte ki az ókor államalkotóinak figyelmét sem, s a családra, mint szilárd talajra helyezték az állam talpköveit Innen a család első alakulásaiban az államtól nyert hatalmak szigorú érvényesítése, mely a családfőnek, a család többi tagjaival szemben, a legnagyobb jogokat adta kezébe, s a mely előtt a többiek akarata csak eltörpült; innen az a törekvés, mennél előbb új családot alapíthatni, hogy a családfő hatalma alól kiszabadulva önállóan, s ugyanazon jogok gyakorlatba vételével új család létesülhessen. Az így keletkezett családok mintegy kis államok voltak az államban, s az összes családok közös feje volt — az uralkodó. A családnak ilyen szigorú alapra fektetett szerkezete mellett is az ókorban ritka tünetek közé tartozott, a család nélkül maradás, vagy a család alapításától való idegenkedés. És csak e romlatlan alapból fejlődhetett ki oly erős társadalmi és állami élet, minőt a görög és római népnél látunk , s csak addig maradt az állam szilárd talapzaton épült ház, míg a család erkölcsi alapjait az erkölcstelenedés árja alá nem mosta és romba nem döntötte. Mennél közelebb jutunk a történelem, különösen a művelődéstörténelem fonalán felvilágosultnak hirdetett korunkhoz, annál lazábbnak tapasztaljuk a családi élet kötelékeit, annál sivárabbaknak tűnnek föl a családi élet képei, annál gyakoriabbak a családalapítástól való idegenkedés érzetei; s ha lerakják is az alapok, annál megdöbbentőbb számúak az annak szétrombolására irányuló törekvések. S ezek nyomán fakadt a társadalom elzűllése, a nemzedékek rendjének satnyúlása, pusztulása. És az újkori állam, mely szeret mindenre törvényt szabni, mely abban az álhitben ringatódzik, hogy a törvények özönével lételének alapjait szilárdítja: megfeledkezik leghatalmasabb alkotó elemének a családnak, s a családi életnek rendezéséről s evvel saját maga alatt vágja a fát. Sőt nemcsak ezt teszi az államhatalom, hanem nyíltan jogot ad a családi élet kötelékeinek szétszakítására, s mondjam-e újra, ki veszít evvel ? . . . az állam. Igaz, hogy a családot szentélynek tartják, melynek jogaiba, titkaiba avatkozni még az államintézők sem éreznek elég erőt és bátorságot. 1*