Református gimnázium, Máramarossziget, 1889

emberek. Nem mondom, hogy egyátalán fogva nem volnának, de az csakugyan látni való, a­nélkül, hogy bizonyítani kellene, hogy majdnem kihalófélen van az igaz nagyság eszmény­képe utáni komoly törekvés az újabb nemzedékből, ha a vágyat magát, olyanná lehetni, kétségbe épen nem vonnám is. Az anyagiasság, az élvezet a czél, s kirúgván magunk alól a múltak talapzatát, nem is szeretünk azokkal foglalkozni. És ez nagyon nagy kár. Mert nekünk, mert Magyarországnak, oly szép múltúnk van, a minővel kevés európai ország dicsekedhetik. Titáni működések napjai, a­hol a hősök megannyi félistenek. És mi m­á­r a m­a­r­o­s­i­a­k, e szőkébb határok közé szorított kis hazának lakói, oly nagyobb mértékkel mérhető férfiakat láthatunk a tova múlt emberei között, a­kik fényükkel áttörnek a századok ködein s mint tündökletes csillagok ragyognak e bér­etek havasai között. Nem is csoda. Viharos időszakok teremtik a nagy embereket; s van-e or­szág, mely élt volna viharosabb századokat át, mint Magyar­­ország ? Viharos napok, az élet zaja termi a kiváló embert, edzi a jellemet; s van-e csak egy szeglete is a magyar földnek, a­melyen a múltnak annyi sanyaruságai mentek volna keresztül? A föld, melyet lábaink taposnak, szent föld, s oly porok és hamvak felett őrködik itt a géniusz, a kiket együtt gondolva, bátran írhatjuk fel vaskapunkra a római íróval: Introite, nam et hic dii sunt. Voltak! S e kiváló lelkű férfiak egyike az a Sztoj­ka László, a­kinek emlékezetét másfélszázados sírjából felkölteni, a­kinek emléktábláját a portól megtisztítani ez ünnepély alkalmával óhajtom. Hogy méltó volt rá, hogy helyesen vezetem gondolataimat az eddig mondottakon keresztül őrem: meg fogtok róla győződni, ha élete folyást tőlem meghallottátok. Kezdem a családon, a melyből származását vette. Nem mintha érde­m­ü­l tudnám be valakinek, hogy épen ebből vagy amabból a nagy­ házból született, a­mikor épen úgy adhatta volna a sors, hogy kunyhóban ringassák bölcsőjét, és sokszor a n­a­g­y-

Next