Református gimnázium, Máramarossziget, 1889
emberek. Nem mondom, hogy egyátalán fogva nem volnának, de az csakugyan látni való, anélkül, hogy bizonyítani kellene, hogy majdnem kihalófélen van az igaz nagyság eszményképe utáni komoly törekvés az újabb nemzedékből, ha a vágyat magát, olyanná lehetni, kétségbe épen nem vonnám is. Az anyagiasság, az élvezet a czél, s kirúgván magunk alól a múltak talapzatát, nem is szeretünk azokkal foglalkozni. És ez nagyon nagy kár. Mert nekünk, mert Magyarországnak, oly szép múltúnk van, a minővel kevés európai ország dicsekedhetik. Titáni működések napjai, ahol a hősök megannyi félistenek. És mi már a marosiak, e szőkébb határok közé szorított kis hazának lakói, oly nagyobb mértékkel mérhető férfiakat láthatunk a tova múlt emberei között, akik fényükkel áttörnek a századok ködein s mint tündökletes csillagok ragyognak e béretek havasai között. Nem is csoda. Viharos időszakok teremtik a nagy embereket; s van-e ország, mely élt volna viharosabb századokat át, mint Magyarország ? Viharos napok, az élet zaja termi a kiváló embert, edzi a jellemet; s van-e csak egy szeglete is a magyar földnek, amelyen a múltnak annyi sanyaruságai mentek volna keresztül? A föld, melyet lábaink taposnak, szent föld, s oly porok és hamvak felett őrködik itt a géniusz, a kiket együtt gondolva, bátran írhatjuk fel vaskapunkra a római íróval: Introite, nam et hic dii sunt. Voltak! S e kiváló lelkű férfiak egyike az a Sztojka László, akinek emlékezetét másfélszázados sírjából felkölteni, akinek emléktábláját a portól megtisztítani ez ünnepély alkalmával óhajtom. Hogy méltó volt rá, hogy helyesen vezetem gondolataimat az eddig mondottakon keresztül őrem: meg fogtok róla győződni, ha élete folyást tőlem meghallottátok. Kezdem a családon, a melyből származását vette. Nem mintha érdemül tudnám be valakinek, hogy épen ebből vagy amabból a nagy házból született, amikor épen úgy adhatta volna a sors, hogy kunyhóban ringassák bölcsőjét, és sokszor a nagy-