Református gimnázium, Máramarossziget, 1893
Néhai Kovács Béla elhunyt tanár helyére kineveztetésre Balogh Pétert a minisztériumnak ajánlotta. Az államsegélynek 5000 fttal való felemelése iránt felterjesztést tett. Uj vizsgálati szabályzatot készített és azt az egyházkerületre felterjesztette. A „Kardos-jubileumiról leszámoltatott, és ennek eredménye 25.6 ft 38 kr. maradvány lett, mely „Kardos-alapitvány” czimen a főgymnasiumi kamatozó tőkék közé iktattatott. Az állam által a felekezeti tanárok részére feontemplált Országos Nyugdíj-intézet tervezetéhez hozzá járult s az ebből eredő új terhek viselését elvállalta. Az iskolai év első felében 26, a második felében 13 szegény jó ifjút, összesen tehát 37-et részesített tandíjelengedésben. A görög pótló tantárgyak előadásáért Darabanth Gusztáv, Dobay Sándor, Melegh Gyula és Vékony Antal tanárokat illő külön honoráriummal jutalmazta. A Buttler-féle telek rózsa utczai végén egy tanári lak építését rendelte el. A Szaplonczay Gyula-féle ösztöndíj-alapítvány kamataiból évi 200-200 ft kiadását, a családtagoknak és a megye törvényhatósági bizottságnak is hozzájárulásával, Majoros Mihály és Szaplonczay Zsigmond V. osztálybeli érdemes tanulóifjaknak adományozta. A jogakadémiai tanárok fizetését a gymnasiumi tanárok fizetésével egyenlővé tette, 100 fttal feljebb emelvén. A lyceum történetének megírására Szilágyi István igaz,gató tanárt és Dobay Sándort felkérte. A lyceumi pénztárt a múlt 1893-ik évtől megvizsgálván a) a jogakadémiánál 9280 ft 72 kft bevételt, 8162 ft 72 krt kiadást és igy...........................818 ft — kr. pénztári maradványt konstatált, b) a főgymnasium összes évi bevétele 25.715ft 17 kr. kiadása 23.721 ft 96 kr. és igy pénztári maradvány .... 1.993 ft 21 kr. volt. Az az érdem pedig, mely a fentebb jelzett tényekből a