Március Tizenötödike, 1950 (4. évfolyam, 1-8. szám)

1950-01-09 / 1. szám

r clfaám a ni kíhúk ! ^l^Lm­uukáilámp&k ! Munkaversennyel előre az első ötéves terv sikeréért! III. évfolyam 1. szám Ára SO fillér 1950 január 6. ÍFULLMUNKAS VörÖs Csepel Két csillesor között lépkedünk. Hitünk mögött egy hangosan do­hogó traktor dudája figyelmeztet bennünket: térjünk ki előle. Vas­lemezeket visz a kerékpárműhely­be. Arrébb, fenn a Martin mel­lett, magasba ívelő vaspályán szén­­szállító csillék futnak, alatta me­legen öltözött munkások a szén­nel rakott vagonoknál dolgoznak. Balra hatalmas ócska- és hulladék­­vastömeg — innen szállítják a nyersanyagot az olvasztóba, Martinban ebből lesznek a nehéz a vastömbök, ebből formálják a cse­peli gyáróriásban a híres fúró­gépeket, esztergapadokat és a többi gépremekeket. A kerékpárműhelyben vidám du­­dorászással egy pedálgumikkal teli szállítókocsit tolnak. Az alkat­részműhelyben Cseh Mária, Las­­kovits Imre és a többiek, a kerék­pár hajtókarjait szerelik egyre fo­kozódó lendülettel. A csoportveze­tők állandóan figyelemmel kísérik munkájukat. Lehagyunk benneteket, — kiáltja Tompos Erzsébet Lasko­­vitshoz. A »nem hagyjuk magunkat« túlharsogja az előbbi kiáltást. Soltész Margit a minőség javí­tása mellett a sztálini műszak eredményének továbbfejlesztéséért dolgozik. Nem akar lemaradni a terv teljesítésében. A nagyszereide hatalmas csar­nokában szürkére festett, leg­újabb típusú fúrógépek sorakoz­nak. Szállításra várnak, hogy va­lamelyik állami üzemben bekap­csolódjanak a Terv munkájába. Itt dolgozik a Marján ifjúmun­kásbrigád, a WM egyik legjobb brigádja. A Terv indulásakor új vezetőt választottak, mert Marján elvtárs egy másik szerelőcsoport vezetője lett és helyébe Schmidt Antal Ifjúmunkás lépett. Már a terv első napján új munkamódszer kidolgozásán kísérleteznek: ötven százalékkal akarják növelni jelen­legi termelésüket, hiszen a műhely programja is ezt irányozza elő. A Marján ifjúmunkás-brigád si­kerrel oldja meg nagy feladatát. Egyik biztosítéka ennek a párt­­szervezet segítsége és Marján elvtárs munkamódszer átadása. Ezt mondja Ihász elvtárs is, a brigád helyettes vezetője. Munkájuk nyomán egyre több szerszámgép emelkedik a hosszú csarnokban, egyre több új gép várja munkába állítását. A Varrógépműhely munkapadjai mellett különös gyors lendülettel dolgozik egy háromtagú ifjúmun­káscsoport. Köztük Gengeliczky János elvtárs, varrógépműhely akit nemcsak a dolgozói ismer­nek. A sztálini műszakban elért 2520 százalékos teljesítményével megbecsülést szerzett magának a gyár többi dolgozói előtt. Amikor az üzemi SzIT-Bizottság oktatási felelőse, Vas Péter elvtárs megkérdezte, hogyan fogja telje­síteni a Terv első hónapját, Gen­geliczky elvtárs, csak így felelt: — A kézmeghajtásos varrógép villáskarjából eddig három és fél­nap alatt átlag 600-at készítettem. Most egy újításommal naponta 1200 darabot lehet elkészíteni... De Gertgeliczky elvtárs munka­­módszerének átadásával is előse­gíti a Terv sikeres végrehajtását. A mellette dolgozó Kis Imre ifjú­munkás néhány héttel ezelőtt sza­badult fel szakmájában. Mint fiatal segéd a 100 százalékot sem tudta elérni. A munkamódszerátadás után 180 százalékra, a sztálini műszakban 920 százalékra telje­sítette normáját. Most a sztálini műszak tapasztalatait hasznosítja: már a 3 százalékos átlagteljesít­ménynél tart. Ismét az udvaron vagyunk. A vágányok mellől éles mozdony­sípolás hallatszik. A csillék rako­dásánál idősebb munkások dolgoz­nak. Két csille megtöltése között a Tervről beszélgetnek, saját ter­vükről: — Jóskabá..., odakünn valami különöset képzelhetnek arról, ami ma itt a gyárban történik. — Pedig nincs benne semmi különös. Hozzákezdtünk a Terv­hez és megvalósítjuk.... — Sikerülni fog — m­ondja. — Az én fiam a Hofherr-ben dol­gozik. Reggel azzal búcsúzott, hogy ma kétnapi tervét fogja tel­jesíteni ... A gyár főbejáratán nemzetiszínű és vörös zászlókat lobogtat a szél. A lobogók között felírat hirdeti a Vörös Csepel dolgozóinak egysé­­ges akaratát: »Az ötéves tervvel, Rákosi Mátyás vezetésével előre a szocializmus felé.« INDUL­ AZ ÖTÉVES TERV! „Az államosítással új korszak kezdődik életünkben" Az Angyalföldi­ út hatalmas bér­­házainak árnyékában apró, ütött­­kopott földszintes ház húzódik meg. A ház homlokzatán tábla: »Tasnády Pál rézöntő műhelye.« Az elhanyagolt kis műhelyt a napokban államosították. Az üzem munkásai boldogságtól sugárzó arccal, egymást félbeszakítva be­­­szélnek arról, hogy mennyire örülnek az államosításnak. — Rengeteg hátrányunk volt azzal, hogy magánüzemben dol­goztunk — mondja Buterka Fe­renc. — A legnagyobb hiányos­ság, amit legelőször kell emlí­tenünk az volt, hogy nem volt pártszervezetünk, amely irányí­tott volna munkánkban, tanulás­ban. — SZIT szervezetünk sem volt — szól közbe Bartakovics Gyula ifjúmunkás, olvasztó — elszakad­tunk az ifjúsági mozgalomtól is­ De voltak más bajok is. Nem ve­hettük ki a részünket a munka­­versenyből. Nap, nap után olvas­tuk az újságokban, hogy a nagy­üzemben dolgozó öntők milyen nagyszerű eredményeket érnek el és elkeseredve láttuk, hogy men­­­nyire lemaradtunk. Elavult gépek­kel dolgoztunk, nem ismerjük az új munkamódszereket és az üze­münkben nem volt megszervezve a munkaverseny. — Politikai tanulás területén is lemaradtunk — mondja József János. — A kevés marxista­­leninista tudásunk is egyik oka volt annak, hogy rosszul álltunk a termelés területén. Most aztán itt is, ezen a területen is behozzuk lemaradásunkat. — Az államosítással új korszak kezdődik életünkben — folytatja. — Most már mi is közvetlenül érezzük majd a Párt irányítását, mi is kivesszük a részünket a munkaversenyből, a tanulásból. Most már mi akadálytalanul so­rakozhatunk fel a nagyüzemekben dolgozó munkástársainkhoz, hogy velük együtt valósítsuk meg az ötéves tervet, építsük a szocializ­must. ?e £ dat hajutatnak A munka forradalmára Magas, erős ter­­metű, mondta va­laki. Nagy előké­születeket tesz, úgy lát munkához. Há­romezer százalé­kot csinál. Újító. Először használt tompaszögben kö­szörült kést. Fölé­nyes, magabiztos, hangosszavú. Vala­honnan, a műhely sarkából egy patta­násosképű tanuló HORVÁTH EDE Izgatottan sipította: — Csudira fel­— Van is mire! vághat... Majd meglátjuk! .. ~ Vajjon meghallgatja-e majd minden kérdé­sünket? Lekicsinylő válaszokat ad? Elárulja-e a titkát? így vártuk a Ganz Villamosságiban a híres győri sztahanovistát, Horváth Edét. Alacsony, sovány, fekete fiú lépett a műhelybe. Egyszerű, barna öltönyt, tiszta inget viselt Sze­rény mosollyal r­yujtok kezet: — Szabadság, elvtársak! Horváth Ede vagyok kan. Felvette munkaköpenyét s a géphez állt. Hal­pontos mondatokkal magyarázott. Meg­mutatta, hogyan köszörüli a kését. Az előkészü­letek alatt min­den segítő mozdulatunkat meg­főnie. Akadtak kétkedők is. Érveket hoztak fel. •helés, az anyag, a munkadarab... Csak mo­­s’ , amikor valaki mégis elindított egy má­­t s a hegyesszögű késsel megkísérelte a­­ gást, türelmesen vált A kés elégett. Hor- Sde szótlanul befogta saját kését s végig­ül a munkadarabon. — így kell csinálni, elvtársak — mondta csendesen, így ismerik odalent, Győrben is. Soha hangos szavát nem hallani. Húsz kilométerre lakik az üzemtől, kerékpárral jár be. A hatalmas eredmé­nyek után a gyár autót küldött érte. Alig tudták rábeszélni, hogy használja. Heti keresete négy­ötezer forint. Szobaberendezést vásárolt, könyve­ket. •Tanul. Esténként olvas, rádiót hallgat. Korán fekszik. — Nagyon fontos, hogy pihenten, kialudva lássúnk munkához. • Szeretni kell a munkát, szeretni kell a közös­séget, amelyért dolgozunk. Az ember soha nem válhat géppé a gépe mellett. Mindig az újat kell keresni.. . Horváth Ede, sztahanovista ifjúmunkás, a munka forradalmára, az újat keresi. Boldog, meg­elégedett ember„ Hej, ha a botosispán látná Hej, ha a botos­ispán látná! Bíbor­lila színt játszana puffadt arca, véres szemében hogy’ ka­varogna a méreg. A nincstelen Szilá­gyi lánya, az a se­­honnai marokszedő, házicselédnek se való, dalolva szánt­ja a szarvasi ha­tárt. Hányszor fut­tatta meg tűző na­pon, hányszor ónos elsőben, messziről ordított már, ha meglátta, mert ha­­botos ispán s nem sze­ A Szilágyi lánya, az Eszter dalolva szántja a szarvasi határt. Éjszaka van, nagy, kék csillagok fényterek az égen, lomha földi ködök lebegnek a jegenyék mentén. Nyulat ugrat ki a reflektor fénye, cikázva szalad a tapsifüles a barázdák kö­zött, nevetve néz utána a lány. Fel, a két _görcsös derekú körtefáig s onnan vissza a dűlőhöz. Dübörög a traktor, lágyan for­dul ki az ekevas alól a fekete föld. A körtefák­nál Eszter megszorítja a bal hátsó kerék fékét, helyben fordul a gép, szinte kiugrik a barázdá­ból. A jó gépész így fordítja a a masinát. Időt takarít s biztosan tartja a barázda vonalát. Az öregasszonyok bizony megbámulják hajna­lonként, amikor sáros traktorával bedübörög a faluba. Hogy nem dobja le azt a törékeny lányt a gép... A gazdák szeretik. Ha valamely fogas kérdésben nem tudnak eligazodni, megkérdik Esz­tert. Politikai, szakmai, gazdasági dolgokban senki sem tud olyan talpraesett magyarázatokat, jó ta­kácsokat adni, mint 5. Híre van a megyében. Heti százaléka száz­negyvenhét, üzemanyagmegtakarítás százötven li­ter, üresjárat zéró, azaz zéró százalék. Jó munkájával kiérdemelte, tagjelöltként so­raiba fogadta a Párt. — Pásta Angelina, a szovjet traktoros lány a példaképem. Olyan munkát szeretnék végezni, mint a komszomolista traktorosok, ígérem, s a szarvasi föld jövő esztendei termése legyen a ta­núm, méltó leszek a Párt bizalmára. Nótázva szántja a szarvasi határt Szilágyi Eszter Hej, ha a botosispán látná! Mert a lány masinája az urak lába nyomának még az emlékét is elszántja a szarvasi határból. A föld a nép é­s a nép gyermekei maguknak művelik, rágós ember volt a szarvasi rette a zsellérek gyermekeit. SZILÁGYI ESZTER Gorzás Juliska tudja, mit jelent a SzIT-tagság A váci úti Ulrich Fémárugyár N. V. SzIT irodájában beszélgetünk Andó elvtárssal, az üzem SzIT- titkárával. — És kik a legjobb szitesek ná­latok? — kérdezem. Andó egy pillanatig gondolko­dik: — Várjál, hozom a termelési eredményeket... Gorzás Júlia neve a második la­pon áll. Mellett két szám: 110— 166. A név és a két szám mögött egy fiatal ember, — egy ifjúmun­kás — SzIT-tag alakja elevenedik meg. 1. A múlt esztendő áprilisában ke­rült Gorzás Juliska, volt háztar­tási alkalmazott az Ulrich Fémáru­gyár N­.-be. Segédmunkás — bá­dogos lett. Az első napokban nehezen törte házimunkához szokott, vörösre mosott kezeit a fémmunka — és mégis könnyebb volt, könnyebb, mert vidámabb, mert volt célja — értelme. Új munkás volt, az­előtt soha se látott üzemet és most mégis sikerült. Először alig közelítette meg a 100 százalékot, de azután túltört rajta! Még április­ vég­én felfigyelt rá a SzIT-bizottság • 2. Alig néhány napra rá boldogan rejtette inge zsebébe az ötágú csillaggal díszített kék könyvecs­két: SzIT tagsági könyv. Hallotta, hogy forrasztóban szükség van emberekre, mert ne­héz a munka. Boldogan mentt át, mikor őt is, mint a bádogosmű­hely egyik legjobb ifjúmunkását, áthelyezték. Gondosan jegyezte fel minden héten kis noteszébe: 100—105—110 százalék! Most már soha nem süllyedt két­jegyűvé Gorzás Júlia százalék­­teljesítménye. Nem magától jött rá, hogy mi a SzIT-tag legfőbb kötelessége, hanem a legjobban: Andó Lajos SzIT titkár, meg Sonkas Sándor iparostanuló (a sztálini műszak idején 310 százalékot teljesített!) mondták meg neki,­­ ők járnak elől jó példával. 3. Csak öt elemit járt, de most határtalanul felébredt benne a vágy, hogy tanuljon: először a VIT-tanfolyam idején kezdett is­merkedni népi demokráciánkkal, a Szovjetúnióval, a Komszomollal, sokat hallott arról, hogy milyen emberek a komszomolisták. És arról is hallott, hogy nekünk, magyar fiataloknak is hozzájuk hasonló egységes ifjúsági szerve­zetünk lesz, ha jól dolgozunk, ha a szocialista építés rohamcsapa­tává válunk.. . A Nagy Sztálini Nap idején mutatta meg, hogy valóban méltó a SzIT tagságra. Nem méltány­talanul ítélte neki az Ulrich-gyár SzIT szervezete az ifjúmunkás­szervezet tagkönyvét. Átlagteljesítményét 110 száza­lékról 166 százalékra emelte és volt olyan nap, mikor 210 száza­lékot írtak fel a neve mellé. 4. Határtalanul büszke volt erre, de tudta, hogy a SzIT-tagnak még más kötelessége is van a­­ terme­lés érdekében: támogatni az el­maradottakat. Rendszeresen segí­tett a mellett dolgozó Sinko Sári­nak, de a kisebbekre, az iparos­tanulókra is volt gondja. Többször is lát­ta, — amint át­ment tanműhelyébe — hogy kis Demesz Jóska hol az egyik, a­hol a másik sarokban ácsorog, támasztja a falat, a szerszám meg ott pihen mellette. Nem sajnálta Juliska a lán­yságot Napokon keresztül magyarázott a gyereknek: — Nem lesz belőled soha em­ber! És még te mondtad nekem a múltkor, hogy SzIT-es szeret­nél lenni. Dolgoznod kell jól­, hogy SzIT-es, hogy a termelés roham­gárdistája, hogy a magad orszá­gának becsületes építője lehess! Érted, Jóska? És Jóska megértette. Hogyne értette volna meg? Hiszen Juli nemcsak szóval magyarázott, ha­nem jó példával is ... Gorzás Júlia jól tudja, milyen dicsőség a SzIT-tagság Most már csak csak egy vágya van, hogy még jobban kiérdemelje: — Géphez szeretnék kerülni! Még többet, még jobban akarok termelni! Esztergályos leszek! a slock­dtiamm éfiUúé&en Rá se ismernek otthon — Micsoda!? — kiáltott fel az őr­mester — még szá­jaim merészelsz. Na, majd megkós­toltatom veled az... Azzal kihívta a sorból a szeren­csétlent. Feküdj! Fel! Feküdj! Fel! így vezényelt vagy százszor. Hát bi­zony utoljára már nem tudott felkelni, nyekkent egy na­­­­gyot és ott maradt a földön elnyúlva. Az őrmester meg odaállt a század elé: — Emberek, most megismerhettek engem, Bártfai János őrmestert. Rettegjenek tőlem, mert én megmutatom maguknak, hogy a magyar királyi honvédség nem szanatórium .. . — Hát így telt el az első napom a katona­ságnál, 1940-ben — fejezte be történetét Vigh Péter. A műhely végéből egy szeplős fiú odakiáltott: — Ernő, holnap majd meglátja, mennyivel más a Néphadsereg! Másnap korán reggel Harkai Ernő, a WM- gyár Martin-munkása frissen festett katonaládával a kezében, belépett a laktanya kapuján. Mindjárt a bejáratnál hatalmas tábla köszöntötte: »Forró szeretettel üdvözöljük a bevonuló újonco­kat!« Pattogó indulók hangja, a tisztek baráti sza­vai fogadták Ernőt és társait. Horkai Ernő még mindig emlékezik a politi­kai tiszt üdvözlő szavaira: — Elvtársak, mi azt akarjuk — mondotta a politikai tiszt, aki tavaly még a WM-gyár kerék­párműhelyében dolgozott —, hog­y úgy érezzék magukat a honvédségnél, mint egy nagy szerető családban­­ Azután elkövetkezett­ a ruhaosztás ünnepélyes pillanata. Vadonatúj egyenruhát, csizmát kaptak. Néhány nap alatt­­ megismerkedtek a katonaélettel és megszerették. Látták, hogy tisztek, altisztek és­­ örege katonák azon fáradoznak, hogy jó harcosok legyenek belőlük. Ernő hamarosan összebarátkozott társaival. Később ismerősöket fedezett fel. Az egyik őrmester a Láng-gyárban volt önző. Tavaly együtt­ voltak tapasztalatcserén Ózdon. Az egyik alhadnagyot is megismerte. A WM-gyárban volt ifjúmunkás. Karácsonykor Ernő is szabadságot kapott. — Lesz nagy öröm otthon. Csak attól félek, nem ismernek majd meg, annyira meghíztam. Sztahanovista szeretne lenni Pestszentlőrincen született. Huszon­két éves. Foglalko­zása: lakatossegéd. Apja, nagyapja, dédapja is lakatos volt. A felszabadu­lás után szerződött le tanoncnak, egy kismesterhez. Gon­dolta, jól kitanulja a szakmáját. Téve­­dett. A mester első­­ r nap már házimun­/// s­kát végeztetett vele. / / Burgonyát homo­magyar­janos­zott, padlót mosott, ebédet vitt. Végül a MÁVAG-ba került. Itt is szabadult fel. Mikor meglátogattuk, éppen a satu mellett vi­dáman fütyörészve dolgozott. Magyar János eddig a közepes munkások közé tartozott. Normáját teljesítette, rekordered­ményeket, többszáz százalékot azonban nem tudott elérni. Pedig János nem volt lusta, szívvel-lélek­kel dolgozott, de nem ismert új, ügyes munka­fogásokat, jó munkamódszereket, amelyekkel gyor­sabb és szaporább lesz a munka. Megkezdődtek a szaktársak, az élenjáró dől a hála és a szeretet, a munka új üteme lázba hozta Magyar Jánost. Az elsők között ajánlott fel tíz százalékot, nem többet, mert biztos akart lenni a dolgában. Odahaza éjszakákon keresztül gondolkozott, hogy mivel lehetne gyorsabbá tenni a munkát. Az eredmény hétről-hétre százalékokban —­­ a borítékban — mutatkozott meg. A 100 százak­ból csakhamar 110—120—132 százalék lett. És­­ következett a sztálini műszak napja. M.­v.­­ János többszázezer társához hasonlóan, sí _-n alaposan felkészült erre a napra. Fél órával kezdés előtt már benn volt a műhelyben, mindent kézhez készített, hogy ne legyen fennakadás munkájában És boldog nap volt a sztálini műszak napja Magyar János életében is, mert élete legjobb ered­ményét érte el: 147 százalékot. János számára hatalmas tanulságokat rejtett magában a sztálini műszak napja. Rájött arra, hogy jó eredmények elérése nem ördöngösség, ha­nem helyes munkamódszer és a gépek teljes ki­használásának kérdése. Tovább akarja fejleszteni az eddig elért eredményeket. És tudja, hogy ehhez mi szükséges: átvenni a bevált jó munkamódszere­ket, tanulni az élenjáróktól, fejleszteni önmagát, újításokon gondolkodni. így lehet valaki jó mun­kás, esetleg sztahanovista is. És elárulhatjuk, hogy Magyar Jánosnak is titkos vágya, hogy sztahano­­vista legyen. Id­‘ HARKAI ERNŐ

Next