Marczius Tizenötödike, 1848 (2-247. szám)

1848-04-24 / 34. szám

Hétfő 34. szám, Pest, április 23. 1848 Nem kell táblabiró politika. April 10. kezdve e lap hetenként hatszor egy középnagyságú ivén fog megjelenni, és posta útján is megrendelhető. Előfizetési ár: April 10-kétől június végéig, Buda­pesten, házhozhordással 2 ft. 30 kr., vi­dékre postán borítékban 3 ft. 30 kr. April 10. September végéig félévre : Budapesten 5 ft. Vidékre postán boríték­ban 6 ft. April 10-étől december végéig há­rom évnegyedre: Budapesten házhozhordással 6 ft. 30 kr., vidékre postán borítékban 8 ft. Budapesten egy pengő forintjával, egy hónapra szóló előfizetést is elfogadunk. Hirdetésektől egy háromszor hasábo­­zott sorért, vagy ennek helyéért 3 kr. pp. fizettetik. Pest, ápril 24. A főváros a politikai április idejét éli. Néhány nap előtt az ünnepietlen zsidók­ elle­­ni zavargások. — Tegnap egész nap czeremonia, pompa és spectaculum. Ma pedig a h­úsvét másod­napi szokott népünnep. Tegnap hatalmasan látványos napunk volt. A bécsi polgárok mintegy kétszáz tagból álló kül­döttsége körünkben mulatott. Az éljen kurjontá­­sok összege felmehetett egy pár millióra. Átalában véve azt kellett tapasztalnunk, hogy drága szomszédaink a bécsiek még igen mino­­rennisek a politikai életben. Náluk még fődolognak látszik : a zászló, a czifra kard, és a katonás egyenruha. Mi, ha arról van a szó , hogy a szomszédné­pek együtt fraternizáljanak,a közörömben a legme­legebb résztvevők vagyunk, azonban szükséges­nek tartjuk, hogy az érzelem, mellyben szomszé­dainkkal egyesülünk, közös legyen, hogy azon sza­vak, mellyre mi éljent, ők pedig Hoch-ot kiálta­nak, végeredményükben ugyanazon értelműek legyenek. Meglehet, hogy csalódunk, sőt kívánjuk is, hogy csalódjunk, de látszott, hogy mi, és a bé­csiek még nem értjük egymást. Szomszédaink még igen régi dátumból is­mernek minket. Ha a bécsiek azt hiszik, hogy minket Mátyás király, vagy Nagy Lajos kora most is lelkesít, na­gyon csalatkoznak. A mi publicumunk a magyar históriát úgy mint az most van, bátran elvetheti. Meg nem foghatjuk, mi érdekes lehet abban, ha a királyok és olygarchák harczait és viszálkodá­­sait olvassuk. Museumi régiség, más semmi. Nem több egy unalmas heraldikai tanfolyamnál. A­mi a magyarokról a mi históriánkba fel van jegyezve,az minden más inkább, mint a magyarok története. Különösen három­száz esztendő óta ma­gyar nemzet nem is létezik. A magyar nemzet ez idő óta tetsz­halott. A sors az ébredést a jelen év­nek tartotta fen. És Európa meg fogja látni, mint fogja a magyar megírni saját históriáját. A magyar nemzet ha Európa előtt úgy akar megállani, mint érdemes arra, hogy a nagy nem­zetek családéba felvetessék, mindent a­mi néhány század óta nevében történt, tökéletesen defavoy­­álnia kell. Szerintünk a zászlók, fáklyás zenék, littera­­riai polémiák, banquetek nem más mint előesz­­közök, melylyel a politikai institutiók kivívására sokat használhatnak. A bécsiek tehát átláthatják, hogy mi magyarok, kik az alkotmányosság me­zején a legutóbbi időkben olly nagy foglalásokat tettünk, efféle crepandiákra, miket hozzánk hoz­tak, nem sokat adhatunk. Szegény bécsiek , ők most nagyon megvan­nak akadva. Azt űzték el, ki legnagyobb jólte­­vőjök volt. Bécs olly szerencsétlen város, hogy azt a természet egyátalában nem áldotta meg olly kellékekkel, hogy az főváros legyen. Határszélén áll két olly országnak, mellynek érdeke össze nem egyeztethető. Ha e két ország egy nemzet volna, lehetne belőle valami, így so­ha. Bécs csak úgy virágozhatott, ha fészke volt egy absolut hatalomnak. De az i­lyen virág, gyökér nélküli növény, sohá nem tarthatott. A régi Bécs meg van bukva. Az új pedig tá­maszkodjék csak saját kutforrásaihoz. Ha pedig a birodalmi várost a régi rendszer szerint akarják tovább is fentartani, nincs már mit tenni, hozzák vissza Metternichet. Akkor azonban meg fogják látni, mit mondanak hozzá a többi tartományok. A bécsiek mást nem tehetnek, mint valamelly utón módon; már hogy, azt ők magok gondolják ki, szabaduljanak meg a státusadósságoktól, s azután kezdjenek olly kereskedést és ipart, mellynek felvirágzására a provincziák gyarmati állásban tartása ne legyen bele­számítva. Az illyen, ha rögtönében olly nagyszerű és sikerteljes nem is lesz, mint az ezelőtti, de min­denesetre tartósabb s biztosabb leend. A­mi pedig most káruk lesz, vigasztalják ma­gukat a latin közmondással: Male parta, male di­­­ labuntur. A bécsi küldöttség tagjainak minden máso­dik szava: Ausztria és Magyarország örökös egysége volt. Meg kell vallanunk, hogy e hangos toast a mi törvényeinkből is , valóban kimagyarázható. A leyális magyar nép össze is kaczinta a felhívásra a poharat — azonban az örökös egység alatt köztünk, s a bécsiek között lényeges különbség volt. A magyar éljent kiáltott, és azalatt azt érte: A király V. Ferdinand. És punctum. A német, Hoch-ot kiáltott, s azalatt egy ke­véssel többet értett. Például, hogy éljen a nagy­lelkű magyar nemzet, és fizessen évenkint a né­metnek tíz millió forintot pengőben. Éljen a magyar nemzet, és egészséges, derék és vitéz fiait küldje nekünk mind­örökre, hogy azokkal az ausztriaiak számára provincziákat foglaljanak el. Löjjék főbe az olaszokat. Tartsák torkon a lengyeleket. Egy szóval tartsák féken mind­azokat, kik a zsákmányoló bécsi politikának itt ott alkalmatlankodására szolgálhatnának. így érték a szomszédságot a mi drága német sógoraink. Hanem hiszen ott leszünk mindnyájan, midőn az alkuról lesz szó. Azonban még egyet. A fáklyás zene, megrendelt népgyűlés, kard­csörgés, zászlóhajtogatás még csak mind meg­járja, de azt mégis csak kikérjük magunknak, hogy diplomatice ne csókolódjunk. A Museum terén tegnap nagyszerű csóko­lózások mentek. A sok szuppanás és csattanás kac­agásra indította azokat, kik a középponttól távol maradva biztosan érzék magukat. Hah , ha mi történetesen e nemzeti csókoló­­dásokhoz közel állottunk volna! Ha szerényen meghúzva magunkat egy oszlop mellé, egyszerre csak tárt karokkal, és előre csucsorodon ajakkal egy tubákos bécsi burgert magunk felé láttunk volna közeledni, az ég tudja! mi minden történ­hetett volna velünk ijedtünkben. Legalább is a hideg ki lel. Aradról írják. Polgár szerkesztő! Hallom , hogy a nemzeti museum ritkaság­tára, martius 15-ke óta több an­­tidiluvianus nevezetességekkel, mint szárnyasze­­gett kétfejű sasok, váltótörvényszéki latinköriratu pecsétek, conservativ-programmpéldányok s több ehez hasonlókkal szaporitlatott. Arad vármegyének is van egy nevezetessége, t.’ i. első alispánja, egy politicai camaeleon, ki folytonos szinváltoztatása által kimondhatatlan jo­got szerzett magának arra , hogy mint curiosum, a jövő nemzedék számára spiritusban is fenntar­­tassék. Ha ez a nemzeti muzeum zoologia-gyűjtemé­­nyiben helyet nyerend,számíthatunk rá,hogy leg­alább is tíz angol milord fog ezen országos inté­zetünk megtekintésére havonként Pestre jönni.

Next