Marczius Tizenötödike, 1848 (2-247. szám)
1848-06-01 / 67. szám
menti szószékek, a barrkcadok, a nép felszaggatá az utczai kövezetet. A király kapott az alkalmon. Tudva van ugyanis , hogy ezen ember Európa legmegrögzottebb aristocratája halálos ellensége minden szabad eszmének elöhaladásnak és constitutionalismusnak. Mintha csak várta volna az alkalmat. Rögtön kirendeli a katonaságot. Hirtelenében megvesztegeti lazzaronikat, ezen család és hajlék nélkül az utczán élő boldogtalanokat, kiknek egy napra való eseményadás már elegendő zsold. És elkezdődik a harcz. Ki ellen? a polgárság, az ifjúság s a nemzeti őrök ellenében. Azon műveit osztály ellenében, melly a históriában páratlanul ünnepélyes fellépéssel az alkotmányt kivívta. A harczban a győzelem vak szerencséje a királyhoz járult. A következés: A király, palotája tetejére ismét kitűzte a bourbonok absolutisticus zászlóját. A lazzaronik három napig folyvást rabjának, gyujtogatónak és gyilkosának... Mit mond az olvasó a nápolyi király fényes győzedelmére, mit most a győzelem következményeire ? Na de hiszen nem is kellett Nápolynak több, hogy rövid idő múlva megmeneküljön minden bajtól. Most a nápolyiak előtt a teendők elseje nyíltan és világosan áll. Mindenki tudja, honnan származik a rész, melly kútfőt kell elfojtani, hogy többé a nemzet a legiszonyatosb mészárlásoknak ki ne legyen téve. A nápolyi király részeg örömében nem látja, hogy saját maga alól rúgta el a legerősb támaszt. E támasz a pietás volt, mellyel a nép királyához viseltetett. — E pietasnak ma már vége van. A nemzeti párt nehány nap alatt ismét felemelheti fejét. És már tudósítanak is lapok, hogy a calabria hegyi nép ezrenkint rohan a főváros felé, boszul veendő a legnyomorubb áruláson. A lazzaroni elpártolhat a királytól vagy megverektelik és ekkor a következés, hogy Europa déli részében a civilisaliónak egy virága: a nápolyi respublica fog kifejleni. A király ügye el van ítélve. Ezen népágyuzó király ki fog űzetni palotájából a mint eljö a perez, mellyln az elitéltetést végre hajtani lehet. A zsarnoki hatalmak mindég akkor buktak meg, midőn többé ámitannok lehetlen volt , midőn helyzetük fő kérdését tisztán és leplezetlenül kelletett kizárniok. Most a nápolyi nép jól belát az ügyekhez. A királynak még azon mentsége sem lehet, hogy tanácsadói gonoszak voltak, mert a győzelem után előbbi miniszereit mind elkergette , mintegy örvendve, hogy megmenekedhetek tőlök, kiket hihetőleg már is nagyon szabadelvűeknek képzelt találhatni. Egy szabadság tehát ismét le van verve, el van temetve. De e jelen év politicai eseményekben sokkal termékenyebb, mintsem ez sokáig igy maradhasson. A mai postán érkezett lapok már hozzák is a hírt, hogy a csata újra kitört. Romeo... a republicanus párt feje, Nápolyban van és ha az ég is úgy akarja, az árulókat elérendi a rögtöni büntetés. A király, ki dicsőségének tartotta, hogy a zsoldos katonaság a megvesztegetett és tökéletesen fanatizált lazzaronitól, a polgárok és legderekabb hazafiak holtteste felett újra felállítsa az absolutismus szennyes trónját, ám üljön bele kevélyen és írassa kiadandó parancsba, hogy ő isten kegyelméből Nápoly királya. Isten kegyelme! zsoldos katonaság,bérelt lazzaronik. Europa retrograd pártja, jer és örvendj dicső gyözedelmeden. Jun. 1. A vérmezőn ma nagy ünnepély volt. A katonaság az alkotmányra esküdtetett fel. Az ünnepély részleteiről— mellyek iránt igen komoly megjegyzendőink vagynak — holnap fogunk szólani Nagy Váradról írják. Reszkető kezekel tudósítam önt. Ön el van veszve. Ön boldogtalan. Ön el van árulva. Önnek e postán elfogták egy levelét. Ön ellen itt a táblabirák iszonyú kurutyolást visznek végbe. Meg tudták, hogy ön városunkba való , hogy szülei itt laknak s, hogy ön némelly esztendőben ősz táján látogatóul haza szokott jönni. — Ne jöjjön az istenért, mert minthogy ön ittlétében úgy is közel lakik a Peczéhez országunk e nagyszerű folyamához önt úgy mint szent Jánost egy zivataros éjjel a vizbe fogják czuppantani. De hát az az elfogott levél... az az elfogott evél... mondja ön... Nem akarom önt kínozni... íme a kérdéses levél, melly önnek adressalva Váradhoz közel egy falusi postán elfogattatott ... Petersburg, május 1. 1848. Dragohu Palfiowszki. Groho nej s posz dobrine. Jeden kraphszkoi országka uherszki drohnoi iberalszky, szkrepliru pecsovicsianszku. Jeden Czaru pohn mranakszkeza drigli kravaluj podgyszem „marczius tizenötödike“ znajenhrodli 20,000 rubelszki. Prahma graj mlanopuff. Czár Mikólás. Magyarul. Kedves Pálfi. Ön jól viseli magát. Ön lapjával az országot liberálisból pecsovicscsá fogja tenni. Én a czár elismeréséül, hogy a Marczius tizenötödike érdekemben dolgozik, ime küldök 20,000 ezüst rubelt. Állandó kegyeimmel. Miklós Czár. Pest jun. 1. Az erdélyi oláhok küldöttsége pár napok előtt ment itt keresztül Bécs felé. Mit akarnak s miben járnak, arról most szólani nem akarunk, most csak vezetőjökkel kívánjuk a hazát (Erdélynek ugyan nincs szüksége rá) megismertetni. Felsőszilvási Nopcsa László — hogy az isten panaszképen ne vegye — mi régóta ismerjük, mi más szókkal annyit tesz, hogy főispáni székjei felmagasztaltatását csak azért nem helyeseltük, mert valamelly magasabb palczra is már rég érdemesítette magát. Nopcsa László derék legény volt, mint főispán Hunyad megyét egy nagy háremmé alakttá, mellyben ő basasága csak amúgy dobá jobbra és balra a kendőt, mint Döbler atyánkfia strauslit. Egyébiránt a megye az ő főispánsága óta kizsaroltatott ugyan, de annál népesebb lön , ez minden esetre nyereség , mellyhez a szerencsétlenné tett ifjú lányok és feldúlt házi viszonyok képe szolgál illustrativul. Hunyad vármegyében a jobbágy egy héten 6- szor hajtatott úr dolgára, na de a hetediken meg is fizettek ám a deresen. Nopcsa László a férfinembeli lelkes ifjúságot is kedvelé, s az oskoláikat végzett fiatalokat a vezeté a kártya és borasztalokhoz, hol zsebeik az aranyoktól s keblük a szeméremtől csak hamar megtisztilatott. Oh könnyű volt ez Nopcsa uramnak, das war ihm nur eine Spielerei. Faro, makaó és másféle bankjai minden télen megnyíltak Kolosvártt, s a demoralisatio fészke az ő lakásán volt. Mondjam tovább vagy ne mondjam, mi volt Nopcsa László ? Mondjam e mint ingerlő egy fiatal rokonát párbajra, mint fenyegetett házátok elűzéssel, ha nem hívja ki ellenét, kivel már egyszer kibékült? mondjam e, hogy az ifjú e vívás rögtöni áldozatra jön. Mondjam e, hogy Nopcsa László azon felsőszilvási Nopcsa Eleknek testvér öcse, ki ép olly lusta mint honáruló cancellár volt, kinek kezeibe jutott hivatalos irományok Letkét pasirozták, kinek bureauja egy nagy temető volt, mellyben az adák mint cholerahalottak feküdtek egymáson , kitől Jósika olly roppant restansiat vett által, hogy a mulasztásokbeli kigázolásokra a kormányszéktől kelle két referenst vinni fel Bécsbe; ki olly rest volt, hogy cancellari állomásából, minden egyébb a fekete camarillába juthatásra megkivántaló tulajdonai mellett is kiléptetett. És ezen Nopcsa László most az oláh mozgalom élére áll és magát oláhnak vallja, melly névért pedig Boval nehány évek előtt bajt is vívott, mint ezt ördögileg marquirozott képén most is látható vágás is bizonyítja. És ezen dominus ki eredetét szégyenlé, megtagadás vérrel igyekezék azt elmosni, most az oláhok élére áll! Miért ? tán felébredt lelkében a nemzetiség a faj iránti szent érzet ? Ugyan ne rágalmazzunk, kiégett lelkiismeretű keblében illy nemes indulat nem lakik. A félelem igen a remegés tételé vele e lépést, mert tartott tőle, hogy azon oláh jobbágyok , kiket kinzott és nyúzott majd megfizetik mindazt mivel tartoznak, és jön vezetőjük, de tévutakra, mellyeken még számára babér is nőhet, de az nem fogja homlokát evedzni. 268