Marczius Tizenötödike, 1848 (2-247. szám)
1848-06-03 / 69. szám
illyr szellemű) ezred által felváltott, s tegnap kezünkbe Este nevű magyar ezred eskettelek fel az alkotmányra. A legmagyarabb szellem, s leginkább lelkesülés és ritka értelmesség uralkodik e derék katonák közt. Látni lehet, hogy derék tisztek mivé alakíthatják alárendeltjeik minden nemesre fogékony kebleit. Az eskü forma (valamivel határozottabb mint a múlt alkalomkor) tűzhelyes és szilárd hangon mondatott az auditor után , s végeztével a megeléget tekinte ki a vidám arczokból. Az ünnepély után — melly az invalid kaszárnyában tartatott — katona — polgártársaink rögtön útnak indultak, Eszékre — állomás helyekre — utazandók. A görösög éljenezés és öröm rivalgásokkal mentek, s midőn a hajón már megtelepedének, egy derék, ha nem csalódunk káplár, polgártárs felállott a gépezet tetejére, s élteté egyenként a királyt, a nádort, a magyar ministeriumot, miniszereket, hazát, alkotmányt, a kivívott függetlenség bajnokait, a fiatalságot Nyárit, Perczelt, stb. minden külön felköszöntésre kezében lévő kulacsából egyet ivott, s a hajó katona nép s a parton álló tömeg lelkesen viszhangozó éljeneit. Mészáros hadministerünk legalább 30szor éljeneztetett, s látni lehet , mennyire birja már a sok katonaság rokonszenvét is ezen derék férfiú, ki illy rövid idő alatt, s eddig ösmeretlen névvel a főváros és hisszük, az egész ország szeretetét és bizalmát meg tudd nyerni. Vukovárt pedig Jellacsicsnak egyik levele szétszaggatták. Éljenek. E hírek hitelesek. Kevésbé hiteles, de hasonlag biztos kútfőből mondhatjuk azon hírt, hogy Szerbiában két illyr izgatót felfüggesztetett, a szerbek kijelentvén,hogy ők jó magyar szomszédaikkal békében és egyetértésben kívánnak élni. Jun. 3. Erdély 300 évi elválás után visszatért a szülői házhoz. Távolléte alatt sokat próbált, voltak fényes, dicsőséges napjai, mellyekben a kis ország neve világhírű volt, hatalma az európai súlyegyen fentartására határozó befolyást gyakorolt, és volak szomorú napjai, midőn rabigában nyögött s veszekedő ellenei közzül a kevésbé roszat kiválasztani nem tudva , öntudatlanul vete oda magát egyiknek vagy másiknak, mig végre 1691-ben a Habsburgi házbeli magyar király I Leopold alá adá magát. Az átadás feltétéül némely pontokat tűzött ki mellyek az akkori idők szelleméhez mérve a legszabadelvübb reformok a legbecsületesebb alkotmány alapját tevék. De az alap roszul használtatott, vihar és zivataroknak kitéve, egy része lassanként elporlott, semmivé lett; más részén pedig gyenge és vékony falak emeltettek fel, mellyek nem hogy biztos menedékül nem szolgálhattak az elemek dühe ellen sőt magok fenyegettek bedöléssel. Ki ne ösmerné Erdély abnormis álapotát 1695 óta midőn utolsó nemzeti fejedelmét Bécsbe utaz, taták; ki ne hallott volna országgyűléseiről melylyek csak azért hivattak egybe, hogy a nemzet bosszúságának hálátlan szovilákban adjon szabad utat, nehogy leltekre eszmélyen; azon országgyűlésekről , mellyeken nem hoztak elég törvényeket a megszegésre. Ki ne hallott volna erdély gravameneiről melylyekröl írva van, hogy minden más tárgyak előtt tollantul, s mellyek mind ezen törvény mellett is annyira szaporodtak, hogy összeszerkeztések egy emberi életre való munka tenne. Ki ne ösmerné Erdély küzdését alkotmányának feltámasztására melly holt malaszt volt, az 1834-iki országgyűlést mellyen a felébredt ország rendei 23 év óta először találkozának bár a törvény , sőt minden évbeli országgyűlésekről is szól? Tudjuk végét e hivatalos gyűlésnek, melly első emeltyűje volt egy újabb mozgalomnak, legelső impulsus adója egy maga szükségeit értő közvélemény terjedésének. És emlékezni fogtok ezen országgyűlést követett évekre midőn az elfogatások napirendünkké lőnek, midőn a szabadságérti küzdelem börtönzéssel terveztetett megfojtatni, midőn a szólásszabadság jogának említése is hűtlenségül tüntetett fel. De az ország fel volt riasztva álmából s ez reményekre jogositott, mellyeket semmi torló rendszabályok meg nem hiusithatának. E remények azonban nem is torló, hanem simogatási rendszerek által hiusitattak meg; az ország nem nyomatott el, hanem demoralizáltatott, hogy elnyomassák. Mennyire sikerült ez a bureaucratiának , bizonyság az 1846-ki országgyűlés, hol mig egész Európa szerte naponként tulnyomóbb, óránként hatalmasabb jön a bureaucraticus, vagy conservativ kormányok irányábani ellenzék a megvesztegetett kormány politica kifolyása egy consolidált törvényhozói többségre jutott, melly ellen a oppositió semit nem tehetett. És ez országgyűlés telyesen felnyitá Erdély szemeit, felfedé előtte az óvszert, melly bajainak egyedüli orvoslója lehet, kimutatá előtte morális tehetetlenségit, melly status szerkezetének okszerű kifolyása volt, — és az unió volt reggeli és esteli imája. És annyi balszerencse közt, Solly sok vizsály után. Megfogva bár, de törve nem, eljutott reményei legvégsőjéhez, egyetlenéhez, s kit minden reményei megcsalának ez utolsó meg nem csak az unió megvan. Az országgyűlés küldöttjei Veér Farkas és Pálfi János, e két régi hive minden szabadelvűnek, első harczosai az egyesülésnek — tegnap érkeztek meg körünkbe, s ministeriumunkhozi küldetésük tárgyát eligazítván, ma már útban vannak Insbruck felé a királyhoz, megszentesitett kérni annak, mi két testvérországnak legfőbb óhajtása. Az eredményről kétség sem lehet. Addig is Erdély magát a magyar ministerium rendelései teljesítésére késznek nyilatkoztatja, legfelsőbb kormányul ezt elismeri. Wohl zu ruhen wünsch ich Ihnen Hofraethe und Secretaeren. Az országgyűlés magát elnapoltnak nyilatkoztatta és csak az unió iránti szentesített törvényczikkely kihirdetésére fog ismét összeülni — utoljára , minden árnyékjogairól lemondván , belépegy valódi alkotmányos nagy nemzet sorai közé. Csernátoni: Jó hirek Erdélyből, jó hírek a horvátokról. Az elsőket tudják olvasóink, itt közöljük az utolsókat. Eszéken a törvények kihirdettettek, a magyar ministerium, alkotmányzat, élteztetett, egy illyrn szellemű kényszer illetétt a törvények felolvasására, s midőn a több éljenzések után a bán is ajánltatott éljenzésre, az ajánló egy köpezes polgártárs által nyakon csípve vettetett oda a Jellacsicsra nézve felbőszült tömegnek,melly egyébiránt sokkal józanabb volt, mintsem pár következés nélküli püfföken kívül valamit szenvedett volna. A törvények a legnagyobb lelkesedéssel fogadtattak. Ember kell a gátra uraim, elhatározott és rettenthetetlen ! ez volt eddigi minden felszólalásaink, — ha úgy tetszik — bizalmatlansági agitatióinknak irányeszméje. Ilyen, gátra való ember Mészárosunk, kinek olly későre haladt megérkezését már most kétszeresen sajnáljuk, mert meg vagyunk győződve, hogy ha elestől óta itt van, dolgaink csaknem rendben lennének, de egyszersmind e késő megérkezés okait, tőle egészen független körülményeknek tulajdonítani, — mostani hazafias és erélyes működései után — készek vagyunk. Csernátoni, Szatmár május 25. Polgár szerkezte ! Esméri e ön Szatmári az intolerantia Mekkáját ? A calvinisticus jezuitismus eme classicus uralmi helyét? Íme halljon annak köréből egy csinos botrányt! F. h. 18. és következő napján az uj törvények rendelete szerint lisztujítás tartatott e vaskalapu politicával biró városban, óhajtva várt diadalmi ünnepe a vak hitbuzgalom mérges maszlagéval elkábítolt népnek Mielőtt a fanalismus aljas eszközévé magát lealacsonyulni engedő nép a választás műtételéhez fogott, a szabadság, egyenlőség és testvériség aranyszavai helyett, jelszóul ez vala kitűzve: le a pápistákkal; s mivel a fanatizált választók számra túlhaladták a türelmes katolikusokat s egynéhány tiszta és nemeskeblü reformátusokat, nem csuda, ha a varázserejü jelszó meghozta nékik, a győzedelem dicsőségét, s jön először is polgármesternek meggolyózva, az intolerantia czimeres hőse, e szép erényéről már régóta ismeretes gyönyörű mákvirág: Laki Sándor uram, a calvinista fanaticusok jeszuita guardiánja. A fanatismus győzelmének fő hatalmas factora a kijelölő választmány elnöke, egy amollyan szerencsétlen extáblabiró és hajdani hires pecsovics Bűne nagy, mert a kijelöléskor tőle sok függött de ő extáblabirósága is a collegiumi propaganda egyik hőse lévén , vakbuzgó hittársainak részére játszotta a gyözedelmet! Szatmárból írván e sorokat, még egyet meg kell említenem. A külömben jeles szathmári püspök meg sem akart hódolni a haza méltó kívánaténak, mert papjaival minduntalan latin nyelven körlevelez, ez botrány ! de több: bűn a haza ellen, azért tisztelettel kérem önt püspök úr, mint ha fia a hazának, ne szomorítsa e bánatos anyának jó szivét, szóljon és írjon kérem honi nyelven papjaihoz, mert ezt kívánja öntől az elmulaszthatatlan, a felmenthetetlen polgári kötelesség. Egy barna fiú. 277