Marczius Tizenötödike, 1848 (2-247. szám)

1848-06-03 / 69. szám

illyr szellemű) ezred által felváltott, s tegnap ke­zünkbe Este nevű magyar ezred eskettelek fel az alkotmányra. A legmagyarabb szellem, s leginkább lelke­sülés és ritka értelm­esség uralkodik e derék ka­tonák közt. Látni lehet, hogy derék tisztek mivé alakíthat­ják alárendeltjeik minden nemesre fogékony kebleit. Az eskü forma (valamivel határozottabb mint a múlt alkalomkor) tűzhelyes és szilárd hangon mondatott az auditor után , s végeztével a mege­léget tekinte ki a vidám arczokból. Az ünnepély után — melly az invalid kaszár­­nyában tartatott — katona — polgártársaink rög­tön útnak indultak, Eszékre — állomás helyekre — utazandók. A görösög éljenezés és öröm rivalgásokkal mentek, s midőn a hajón már megtelepedének, egy derék, ha nem csalódunk káplár, polgártárs felállott a gépezet tetejére, s élteté egyenként a királyt, a nádort, a magyar ministeriumot, minis­zereket, hazát, alkotmányt, a kivívott függetlenség bajnokait, a fiatalságot Nyárit, Perczelt, stb. min­den külön felköszöntésre kezében lévő kulacsá­ból egyet ivott, s a hajó katona nép s a parton ál­­ló tömeg lelkesen viszhangozó éljeneit. Mészáros hadministerünk legalább 30szor él­­jeneztetett, s látni lehet­ , mennyire birja már a sok katonaság rokonszenvét is ezen derék férfiú, ki illy rövid idő alatt, s eddig ösmeretlen névvel a főváros és hisszük, az egész ország szeretetét és bizalmát meg tudd nyerni. Vukovárt pedig Jellacsicsnak egyik levele szétszaggatták. Éljenek. E hírek hitelesek. Kevésbé hiteles, de hasonlag biztos kútfőből mondhatjuk azon hírt, hogy Szerbiában két illyr izgatót felfü­ggesztetett, a szerbek kijelentvén,hogy ők jó magyar szomszédaikkal békében és egyet­értésben kívánnak élni. Jun. 3. Erdély 300 évi elválás után visszatért a szü­lői házhoz. Távolléte alatt sokat próbált, voltak fényes, dicsőséges napjai, mellyekben a kis ország neve világhírű volt, hatalma az európai súlyegyen fentartására határozó befolyást gyakorolt, és vol­­ak szomorú napjai, midőn rabigában nyögött s veszekedő ellenei közzül a kevésbé roszat kivá­­lasztani nem tudva , öntudatlanul vete oda magát egyiknek vagy másiknak, mig végre 1691-ben a Habsburgi házbeli magyar király I Leopold alá adá magát. Az átadás feltétéül némely pontokat tűzött ki mellyek az akkori idők szelleméhez mér­ve a legszabadelvübb reformok a legbecsületesebb alkotmány alapját tevék. De az alap roszul használtatott, vihar és ziva­taroknak kitéve, egy része lassanként elporlott, semmivé lett; más részén pedig gyenge és vékony falak emeltettek fel, mellyek nem hogy biztos menedékül nem szolgálhattak az elemek dühe el­len sőt magok fenyegettek bedöléssel. Ki ne ösmerné Erdély abnormis álapotát 1695 óta midőn utolsó nemzeti fejedelmét Bécsbe utaz­, taták; ki ne hallott volna országgyűléseiről mely­­lyek csak azért hivattak egybe, hogy a nemzet bosszúságának hálátlan szovilákban adjon szabad utat, nehogy leltekre eszmélyen; azon ország­­gyűlésekről , mellyeken nem hoztak elég törvé­nyeket a megszegésre. Ki ne hallott volna erdély gravameneiről mely­­lyekröl írva van, hogy minden más tárgyak előtt tollantul, s mellyek mind ezen törvény mellett is annyira szaporodtak, hogy összeszerkeztések egy emberi életre való munka tenne. Ki ne ösmerné Erdély küzdését alkotmá­nyának feltámasztására melly holt malaszt volt, az 1834-iki országgyűlést mellyen a felébredt or­szág rendei 23 év óta először találkozának bár a törvény , sőt minden évbeli országgyűlésekről is szól? Tudjuk végét e hivatalos gyűlésnek, melly első emeltyűje volt egy újabb mozgalomnak, leg­első impulsus adója egy maga szükségeit értő közvélemény terjedésének. És emlékezni fogtok ezen országgyűlést kö­vetett évekre midőn az elfogatások napi­rendü­nkké lőnek, midőn a szabadságérti küzdelem bör­tönzéssel terveztetett megfojtatni, midőn a szó­lásszabadság jogának említése is hűtlenségül tün­tetett fel. De az ország fel volt riasztva álmából s ez re­ményekre jogositott, mellyeket semmi torló rend­szabályok meg nem hiusithatának. E remények azonban nem is torló, hanem si­­mogatási rendszerek által hiusitattak meg; az or­szág nem nyomatott el, hanem dem­oralizáltatott, hogy elnyomassák. Mennyire sikerült ez a bure­­aucratiának , bizonyság az 1846-ki országgyűlés, hol mig egész Európa szerte naponként tulnyo­­m­óbb, óránként hatalmasabb jön a bureaucraticus, vagy conservativ kormányok irányábani ellenzék a megvesztegetett kormány politica kifolyása egy consolidált törvényhozói többségre jutott, melly ellen a oppositió semit nem tehetett. És ez országgyűlés telyesen felnyitá Erdély szemeit, felfedé előtte az óvszert, melly bajainak egyedüli orvoslója lehet, kimutatá előtte morális tehetetlenségit, melly status szerkezetének ok­szerű kifolyása volt, — és az unió volt reggeli és esteli imája. És annyi balszerencse közt, S­olly sok vizsály után. Megfogva bár, de törve nem, eljutott reményei legvégsőjéhez, egyetlenéhez, s kit minden reményei megcsalának ez utolsó meg nem csak­­ az unió megvan. Az országgyűlés küldöttjei Veér Farkas és Pálfi János, e két régi hive minden szabadelvűnek, első harczosai az egyesülésnek — tegnap érkez­tek meg körünkbe, s ministeriumunkhozi küldeté­sük tárgyát eligazítván, ma már útban vannak Ins­­bruck felé a királyhoz, megszentesitett kérni an­nak, mi két testvérországnak legfőbb óhajtása. Az eredményről kétség sem lehet. Addig is Erdély magát a magyar ministerium rendelései teljesítésére késznek nyilatkoztatja, legfelsőbb kormányul ezt elismeri. Wohl zu ruhen wünsch ich Ihnen Hofraethe und Secretaeren. Az országgyűlés magát elnapoltnak nyilatkoz­tatta és csak az unió iránti szentesített törvény­­czikkely kihirdetésére fog ismét összeülni — utol­jára , minden árnyékjogairól lemondván , belép­­egy valódi alkotmányos nagy nemzet sorai közé. Csernátoni:­­ Jó hirek Erdélyből, jó hírek a horvátokról. Az elsőket tudják olvasóink, itt közöljük az utolsókat. Eszéken a törvények kihirdettettek, a magyar ministerium, alkotmány­zat, élteztetett, egy illyrn szellemű kényszer illetétt a törvények felolvasá­sára, s midőn a több éljenzések után a bán is a­­jánltatott éljenzésre, az ajánló egy köpezes pol­gártárs által nyakon csípve vettetett oda a Jella­­csicsra nézve felbőszült tömegnek,melly egyébiránt sokkal józanabb volt, mintsem pár következés nél­küli püfföken kívül valamit szenvedett volna. A törvények a legnagyobb lelkesedéssel fogadtattak. Ember kell a gátra uraim, elhatározott és ret­tenthetetlen ! ez volt eddigi minden felszólalása­ink, — ha úgy tetszik — bizalmatlansági agita­­tióinknak irányeszméje. Ilyen, gátra való ember Mészárosunk, kinek olly későre haladt megérkezését már most két­szeresen sajnáljuk, mert meg vagyunk győződve, hogy ha elestől óta itt van, dolgaink csaknem rend­ben lennének, de egyszersmind e késő megér­kezés okait, tőle egészen független körülmények­nek tulajdonítani, — mostani hazafias és erélyes működései után — készek vagyunk. Csernátoni, Szatmár május 25. Polgár szerkezte ! Esméri e ön Szatmári az intolerantia Mekká­ját ? A calvinisticus jezuitismus eme classicus uralmi helyét? Íme halljon annak köréből egy csinos botrányt! F. h. 18. és következő napján az uj törvények rendelete szerint lisztujítás tartatott e vaskalapu politicával biró városban, óhajtva várt diadalmi ünnepe a vak hitbuzgalom mérges maszlagéval elkábítolt népnek Mi­előtt a fanalismus aljas eszközévé magát lealacsonyulni engedő nép a választás műtételé­­hez fogott, a szabadság, egyenlőség és testvéri­ség aranyszavai helyett, jelszóul ez vala kitűzve: le a pápistákkal; s mivel a fanatizált választók számra túlhaladták a türelmes katolikusokat s egynéhány tiszta és nemeskeblü reformátusokat, nem csuda, ha a varázserejü jelszó meghozta nékik, a győ­­zedelem dicsőségét, s jön először is polgármes­ternek meggolyózva, az intolerantia czimeres hőse, e szép erényéről már régóta ismeretes gyönyörű mákvirág: Laki Sándor uram, a calvinista fanati­­cusok jeszuita guardiánja. A fanatismus győzelmének fő hatalmas factora a kijelölő választmány elnöke, egy amollyan sze­rencsétlen extáblabiró és hajdani hires pecsovics Bűne nagy, mert a kijelöléskor tőle sok függött de ő extáblabirósága is a collegiumi propaganda egyik hőse lévén , vakbuzgó hittársainak részére játszotta a gyözedelmet! Szatmárból írván e sorokat, még egyet meg kell említenem. A külömben jeles szathmári püs­pök meg sem akar­t hódolni a haza méltó kívána­ténak, mert papjaival mi­nduntalan latin nyelven körlevelez, ez botrány ! de több: bűn a haza ellen, azért tisztelettel kérem önt püspök úr, mint ha fia a hazának, ne szomorítsa e bánatos anyának jó szi­vét, szóljon és írjon kérem honi nyelven papjai­hoz, mert ezt kívánja öntől az elmulaszthatatlan, a felmenthetetlen polgári kötelesség. Egy barna fiú. 277

Next