Marczius Tizenötödike, 1848 (2-247. szám)
1848-09-19 / 161. szám
Vácz, September 18. Szerkeztet! Nem híjála, hogy vasút hoz ide Pestről de van is ám itt annyi hír, mennyit nem hiszem, hogy önök otthon tudnának. Azon nagyérdemű férfiak, kiknek a honvédek vagy nemzetőrökkel elindulni nem volt kurázsuk, most szájukkal harczolnak, s meg akarják mutatni, hogy ők bizony mernek beszélni arról, mi a csatatéren történik. Meglehet, hogy ha a csatatér közelebb volna a szó is másfelé keresne nyílást, mint szájukon, a város pedig nyílást keresne a kapukon. Hanem így olly borzasztó bőségben tódulnak mindenünnen a rettenetes jó és rosz hírek, hogy ha Fischer olly mértékben adná a fagylaltat, már csak látásától is rögtön megfagyna az egész kicsi. Ám Ítéljen ön maga szerkezte, ha elmondom, hogy ebédnél, hol alig voltunk tizen, még pedig tisztán nem asszonyok, mig három kanál levest benyeltem micsoda hírek tódultak fülembe. 1. Teleki átment Jellasichhoz. 2. Telekyt felakasztatta Bónis. 3. Telekit agyonütötték a tisztjei. 4. Teleky megütközött Jellasichal. 5. Jellasich Zágrábba visszament. 6. Zágrábban ellenforradalom ütött ki. 7. Bosnyákok beütöttek Horvátországba. 8. Olaszországból tizenegy batallion katona útban van Jellasich tábora felé. 9. Jellasich táborát Albert herczeg vezeti. 10. Mészárosnak már annyi katonája van, hogy nem fér el szent Tamás alatt. 11. Ugyanazért Kis Ernőt egy ezreddel Zágráb elfoglalására küldötte. 12. Az Eszéki várban Jovics igen jól viseli magát. 13. Jellasich Octoberben Budán lesz. 14. A lánzhidat az ő rendeletéből építik, hogy Pestre rögtön átjöhessen. Pestre csak azért jön, hogy onnan egy óra alatt Váczra toppanhasson. A tizennégy első positio, melly különböző asztaloktól s a legdörgőbb baritontól a leghallgatóbb discantig terjedő dismoniával tódult felém, úgy megostromló füleimet, minként előre láttam, hogy ha ez egész a pecsenyéig, így megy, azokat zsebemben viszem haza. Azért példátlan öröködéssel, hogy mindenki meghallhassa, harsogtatom a tizenötödik reflexiót. És ezzel úgy be jön fenekelve az egész compániának bátorsága, hogy egész ebéd alatt, egy dongónál egyébb, semmi sem boszantott. Hanem a harmadik meszelynél újra megoldódtak a nyelvek kerekei, s egy részeg polgártárs dupla marschokban horkoló orrának szele olly borszasztón élesztő az authenticus híreknek kohát, hogy akaratlanul is eszembe jutva az álmoskönyv interpretatiója: hirt hallani hazugság —kirohanttam az utczára roncsolt orgánumaim megmentésére. S itt valók az utczán, végig néztem a házsorok előtt, ott, hol Pesten a járda szokott lenni, és édes megnyugvásomra egyetlen egy emberi alak sem mutatkozott, sem közelben sem távolban , s már épen kényelmesen szivarra akartam gyújtani, midőn hallom a mint következik. Komáromot az ellenség felgyújtotta. Szabolcsban a nép fel van bujtogatva. Jellasich csak azt várja, hogy az uj bor kiforrjon s azonnal itt lesz. A tótok eddig csak azért nem jöttek, mert a krumpli nem volt kiásva, de bezzeg majd ha zsákban lesz rögtön ránk törnek. Az orosz átjött az adriai tengeren, Radeczki pedig a Hellespontuson. Borzadva néztem körül, egyetlen embert sem fedeztem fel a széles láthatáron — a tér mellyen álltam hosszú és üres volt, mint egy erdélyi követ beszéde: szaladni nem mertem, félve, hogy csak újabb kelepczébe jutok. Resignatioval vártam kínjaim végét, vagy halálomat, e bűbájos városban.. Velenczében gondolám az emberek beszéltek, és a falak hallottak, itt pedig a falak beszélnek s az emberek kénytelenek hallgatni. Ó csoda hely! csak most bocsáss ki kebeledből, s te leszesz Mekkám, melly felé, mint ha mostem, teljes életemben valahányszor imádkozok , mosott arczommal mindenkor fordulni fogok. Illy fogadást tettem, midőn a nagy harang véletlenül megkondulván, ennek fedezése alatt e varázskörből a glacisra, azaz a Dunapartra menekültem, hogy ott a gőzös megjöttéig valamit gondoljak Ön hasábjai számára, midőn egy véletlen látvány ezen épületes szándékomban szörnyűképen megháborított. Ugyanis két homogén kacsa lépdelt előttem, tökéletesen heterogén léptekkel, mert az egyik jobb, a másik pedig bal lábára sántított. Erre eszembe jutott a független magyar első ministérium, erről a provisorius, erről ismét a második. És e második magyar kormányról, mellyről már még Váczon is fel tudják fogni, hogy nem a nemzetgyűlés többségének kifolyása — igen sok mondanivalóm lehetne, hanem miután megígértem önnek, hogy azon zsoltárból vett politikát öltjük fel. Én szájamra zabolát vetettem, és minthogy udvari poétái hangulatot most magamban egyátalán nem érzek, megenged ha bezárom soraimat. U. i. Helybeli újságokat nem irhatok. Az önkénytes nemzetőrök nagy részben eltávoztak, s a vácziak vakarják fejöket, hogy illy jókor megszüreteltek, attól féltekben, hogy a tábor nem azt fogja mondani, mit hajdan a róka „nolo acerbam sumere“ s megette volna a szőlőt, ha savanyu lett volna is. Azonban a gőzös füstöl s én még semmi okosat nem írtam; vegyen ön tanúságot s ha dolgozó társát haszonvehetlenné tenni nem akarja, ne küldje Váczra — isten önnél. Cserző Bencze. Miskolcz September 12. Márczius 15-ke legnagyobb prófétánk volt a politika terén. Amos,Abdias, Malachiás fia sem lehet. Midőn az ország összes casinoi bizalmat szavaztak a pamlagos olygarchico aristocratico democraticus országtárzatnak , ő egyedül bizalmatlankodott, mind kormányunkban, mind az austriai ház őszinteségében. Jutalma majdnem országos autója se volt. Most midőn a forró kását szánkhoz csapták, mindenki becsüli. A király megbánta tettét, s azt mondja, hogy 300 éves szerencsétlen házasságot, még quoad lectum, és mensam sem lehet eloszlatni, s igy Jellacsicsot bízta meg, hogy magához vevén egy rácz pópát, a hitelen házaspárt visszahozza. Értem a szép szót. A terv gaz koholai, kik által a jó, de gyenge király elcsábittatott, midőn a királyi aláírásokat kicsikarták, még az estve estelit tartottak. A terem falai be voltak húzva, a kilenczárkusos memorandummal, Jellacsicshoz küldött királyi kézirattal. Mindenki örömében örült lett. — Jósika Sófia herczegnővel tánczolt, s őrültségében az Hiedelmet elfelejtvén, cottilion helyett csárdást kezdett. — A Kaiserin Mutter magyar ruhában Walzert járt. Másnap a magyar veszte után Requiemet tartottak az udvari kápolnában. Midőn Mozart után ezt énekelék „Tuba mirum spargens soilum“ a nagy halott felemelkedett, s a kiváncsi néphez fordulván, ezt mondá: „Ho die mi hieras tibi. Én azt álmodtam, hogy jámbor királynénk, a magyar nemzet elkárhoztatása napján szüntelen imádkozott érettünk. Isten áldja meg kegyes szivét. — Mondják, hogy a követek előtt fejér ruhába, vörös szine övedzettel, s hajába zöld gályákka jelent meg. Ez nem tetszett a húsfejű camarillának. Carolina Augusta, mint a Népelem mondja, az Insbrucki barátoknál Jellacsics szerencséjéért 10 ezer forint ára misét szolgáltat. Ámbár egy kaján magyar nóta így kezdődik: „Kis mise, nagy mise — éppen bizony semmise,“ de ki tudja, mint dönti el ügyünket a mennyei atya, ha két illy ellenkező ima érkezik egyszerre hozzá. Én azt hiszem, hogy Máté Evangéliuma után legjobban eligazítja ügyünket. No de fére a tréfával. Azt hallom, hogy a ministérium leköszönt. Uraim ! ez gyalázat. Egy része excellencziátoknak a múlt országgyűlésen függetlenségünkért Orlando Furioso módon harczolt. Most, midőn befellegzett, a bársonyszékeket másnak kínáljátok ? Ti szerettétek hazátokat, de politikátok rossz volt. Olaszország elleni vita, magyar katona német lábon, vaskalapú papok véleménye szerint állítandó oskolák soha sem találhatott viszhangra — et hoc manet alta mente repostum. Ti a magyar népet nem ismertétek. Előttetek úgy tűnt fel ő, mint rakonczátlan gyermek. Fölvilágositani elmulasztottátok. Most szegény népünk fűhöz fához kapkodva, tudja ugyan, hogy baja van, de annak okát nem értheti. 647