Marczius Tizenötödike, 1848 (2-247. szám)
1848-09-21 / 163. szám
Három nap óta semmi új hír. Minden csak mendemondákon alapszik. Egyik ember esküszik, hogy Jellacsich Kanisát meggyujtván, ijedtében haza futott, másik, hogy már Siófokon volna, ahonnan, ha így halad, míg a hir ide érkezett, akár Fehérvárat is elfoglalhatta. Úgy látszik, az ellenség csak mutatja, hogy egyenesen Budára szándékozik. Ő azt nem teszi, míg háta mögött egy sikerült lázadással maga után mindent biztosítva hagyhat. Népünk mindenütt irtózattal fordul el azon ellenségtől, s a legtanulatlanabb ember is érzi, hogy kivel kell tartania. A megrendelt felkelés sikeresen halad, a nép tömegben gyűl egybe kapával, ásóval, kaszával és vasvillával. Az ellenségnek szándéka, Baranya megyét egy szegletbe szorítani, s az ott levő kétezer szuronyos puskát, s néhány ágyút elfoglalni. Ellenében már történtek intézkedések. A képviselők házában az úrbéri dolgok folytak. Számadás korcsmáros nélkül. Komárom felsegelésére 300.000 pengő adatott kamat nélkül kölcsön fejében. A ministerelnök felszólitatott, ha valljon jót áll, hogy Komárom vára biztos kezekben van. Battyáni soha sincs az ülésben. Jól teszi, ha az alatt a honvédelme ügyében dolgozik, hanem a fentebbi kérdésre mindenki óhajtva várja feleletet. Buda, September 21. Hány hét a világszerkesztő ? Ezt öntől azért kérdem, mert most ez a napi kérdés, mellyre felelet helyet fej őket lesütik az emberek, mint a féle bátor sajtóperekkel és duellumokkal szemközt nézett ember — gondolom — majd mond nekem valami okosat. Jellasich naponként közeledik, hátunk borsódzik szijmetsző kardja szagától, a gazdag zsarolástól fél, a háztulajdonos congres- rakétáktól, a ministeriálisok zsíros hivatalaik, a követ diurnumai elvesztésétől, a mesterember ingyen munkától retteg, — a veszendő félben álló hon és szabadság felett kényezni — a szegénynek jutott, ki a drága hazában nem pénzét, nem vagyonát félti, hanem félti azon földet, mellyel őseink vére nedvesített, s mellyen kivül e világon a magyar számára nincsen hely; félti az arany szabadságát, mellynek beízása életével azonosult. Régen lármázzák, hogy a haza veszélyben van. S az emberek nem az, hogy mentő szerekről gondoskodnának, hanem összedugva kezeiket, sietnek élni a magyar világban, mellyel némellyek már csak két hétig tartanak lesznek. A nagyurak azon gondolkoznak, hogy assekurálhatnák vagyonukat, Pest ürizteti a Dunapartot, hogy Jellasich Budára érkeztekor elébe tévedhessen, a követ duplázza a fagylaltat, mert holnapi portréját kitudja nem horvát serezán falja-e be; a többi ember szőlőt szed és pityókát ás, gondolva, hogy az Isten most is az, ki tavaly volt s ha akkor el nem vesztünk, most is csak megélünk úgy ahogy. Az országgyűlésen pedig arról disputálnak hogy miképpen történjék az úrbéri kármentesítés. Egyik képviselő azt a státus kezéből nem akarja elfogadni, másik pedig a privátusoktól: — no hiszen csak várjanak Jellasichra, ő majd ad bonificatiot a hátukra vagy feljebb egy ízzel, oda, hova az előtt szent István keresztett szokták akasztani. Miniszert már három napja, hogy nem láttam s nem tudom de nem is akarom tudni van-e, vagy egy széles világon. Szóval, a haza megmentéséről senki sem gondoskodik. Pedig Jellasich, mint mondják, már Siófokon van. Tegnap ástunk vagy 400-an Buda alatt, azt mondták, hogy predonte lesz, a horvátok ellen, de biz amint én láttam diadaliv is csak ép olly könnyen lehetend belőle. — Az ellenség négy napi járó földre tőlünk, a fővárosban százhatvan ezer ember — és sánczot mindössze négyszáz ás ! Négyszázan vannak, kik e szóra, hogy a haza nem csak veszélyben, hanem már veszendő felé van, kapát ragadnak kezeikbe, hogy próbálják betemetni azon sirt, mellyel az ellen nekünk s nemzeti becsületünknek készített Négyszáz ember vakondok turkálása egy rúgás Jellasich seregének; ha igy megy a munka, éppen harmadfél redoute lesz készen, mikorára a bán ideér. E hanyag felsemmi megbocsáthatlan közönyösségi vesztünket idézi elő. Itt Budán már újra csiripelnek a stiglinczek, emelgetve, sehwaczgelb bóbitájukat, s kancsal hunyorgatásaik gazczélok jelentőségével legelnek a magyar emberen, valahányszor az Agramer vagy allgemeine fenhéjázó hasábjaiból, jövendőjük dicsőségét kiolvassák. A városház kétfejű sasáról is az idő lekoplald a nemzetiség martiusi borítékát, s most újra biztatólag mosolyog falairól a hazafias devise „sub umra alarum tuarum.“ A spielburgerek legkényelmesebben pihennek groszvaterstuljokon, s számítják, hogy a mindszenti nagy illuminatiot nem lehetne-e egy más tisztelgési czéllal is egyszersmind összekötni. — És e szabad honért égő keblem elborult illy baljóslatú dolgok látásán. Hát azért küzdünk-e föld megszerzéséért, s megtartásáért, szláv, török, német, tatár, görök s isten tudja ki ellen századokig, hogy midőn alig van, melly alatt elhalott apáknak pora nem nyugodnék, midőn az egész ország egy szent ereklyévé jön, mellynek minden porszeméhez egy dicső históriai múltnak édes emléke köt, midőn érettünk elvérzett őseink sírjából a szabadság borostyánra nyúlnék föl, melly megteremné a bőség szarvát s abból boldogság áradna a nyomor kinzott nemzedékre , hogy akkor kellessék elvesztenünk e hont, önvétkünk miatt; s a mulasztás és gyávaság vétkének szörnyű érzetében rablánczot emelni, mellynek csörgése nem szánakozást, de gúnyt és megvetést idézend elő, más szabad népek ajkain, kik szabadságukat nem csak Istenre való apellálássa szokták és tudták megőrizni. Már elhiszem, hogy nem sokára beteljesedik azon jóslat, miként Magyarországnak keleten van jövendője, mert ha innen kivernek, nolle veile fel kell keresnünk A’rikuzut, s kelet népe majd igazán keletről fog a nyugoti elhagyott kanadánra savanyu szemekkel kacsingatni. — De leteszem a tollat, s kapát fogok markolóba. Isten önnel. Cserző Bencze. 654 Mákvirágok. — Bécsből felszólittattunk annak tudatására, ha igaz, hogy aaorkatonáink — mihelyt a fővárosba érnek — allédén Pest kriegen? — A budai vár oldalában Jellacsics fogadására Redoute -okat építenek, miután a pesti Redoute a nemzet képviselői által van elfoglalva. Jellacsics e figyelemnek bizonyosan igen örvendeni fog, kivált miután az ikervárosok életvidor lakói fogadást tőnek et úgy megtánczollatni, hogy azt teljes élete napjaiban el ne feledje. Az említett Redoute-ok egyébiránt a derék előtánczos Mack rendezése alatt fognak állani, ks ígéretet tön, hogy valamint a táncz rend a legkielégítőbb leend, s a baroma tánczkiáltásokra is kellő figyelem fog fordíttatni, úgy másfelől a palaczkok egész a 60 fontosokig fognak durrogni. A világítás a legfényesebb leend, a csitárok csupa Brennglasból összeállítvák, s mint e lángok fognak szüntelen fellobogni. A szünóra alatt nagyszerű vacsora leend, mellynél Jellacsics a place d‘ honneur-t foglalandja el, s bizonyosan jól fog lakni. — A pesti redoute a budai építés alatt levővel farkas szemet kezd nézni. Rész kedvének okát ugyan nem tudjuk annyi csakugyan igaz, hogy mig Budára a pesti redoute-ból ütik a tactust, addig dolga jól megyen, de ha egyszer onnan Jellacsics nótája hangzanék át, akkor ezrujnás kutya járná. Azért vigyázat polgárok, nehogy a kedves bán a budai redoute-aktus a pesti redoute-ig valami után módon villanytelegraphot állíthasson.