Marczius Tizenötödike, 1848 (2-247. szám)

1848-09-26 / 167. szám

Jellasich szoros czimboraságban van az oszt­rák ministeriummal, hanem az volt az ördög­­ség, hogy kezünkben egy már hetes nagyságú oklevél sem volt, mellyel előrukkolhattunk volna. Istennek hála van most elég, s az osztrák par­lament többségétől, melly különbözőleg a schön­­brunni camarilla nyilvános szemtelenségét még­sem hagyná homlokára süttetni, elvárjuk, hogy azon személyeket, mellyek e levelezések folytán compromittálva lesznek, legyenek azok bármilly ranguak, azonnal közkereset alá fog vétetni. Ezt reméljük, sőt mint Bécsben jártunkkor hallottuk, a kereset elrendelés egy i­lyenféle eventualitásra már meg is igértetett. A dolog tehát úgy áll, hogy az osztrák mini­­sterium még folyvást tiszta kezet affectál, s La­tour , ki Bécsben katonai, s polgári becsületére állitá, hogy a ministerium, és a horvát pártütés között semmi összeköttetés nincsen, ugyancsak keményen fel fog sülni. A levelek közt azt mondják, hogy egy helyen Jellacsich egy bizonyos királyi manifestum ki­adatását is sürgetné. E manifestum bizonyára az lesz, mellyről egy idő óta mindenfelé beszélgetnek. E manifestumban a király azt proclamálná, hogy a bánhoz irt, és ismeretessé lett következ­tében a sorkatonaság szoros kötelességének tart­ja Jellasich előnyomulását előserélni, s hogy mindazok, kik Jellasich ellen harczolni merész­lenének , felségárulóknak fognának tekintetni, mert a király jót akar, a király a nép boldogságát akarja eszközölni, s hogy a király e szent szán­dékában csak a magyar ministerium, a földesurak és honorátiorok akadályozzák. Mi....... Három felkiáltó jelt tettünk ide, mert mi, kik különben sem vagyunk böviden a phrasis csiná­­lásoknak, illy alávalóság méltó qualificatiójára il­lendő szavakat hasztalan keresnénk szerény szó­tárunkban. íme. • • Így bánnak velünk Schönbrunban. A camarilla,csak hogy az absolutismust vissza­hozza nem undorodott volna azután, hogy a ki­rályt szószegővé tette, a király iránt még fen­­maradott utolsó sugarat is a pietásnak igy prosti­­tuálni. Iszonyatos, iszonyatos. Azért magyar nép ! láss utána, tekintsd meg kivel van ügyed. És intézkedjél úgy, hogy ten dolgaidban magad határozhass, mert ha még egy­szer az osztrák kormány kezébe jutsz, akkor ugyan megvert mind a három Krisztus. Mindenki feszülten várja a kifejlendő törté­neteket. Az igazságnak rettentő hatalma van , s ha a legocsmányabb árulást kitesszük a napfényre, min­den becsületes ember elfordul onnan. Jól értesülten mondhatjuk, hogy igen sok ka­tona­tisztek akkor pártoltak a magyar ügyhöz, midőn a királynak Jellacsichhoz irt botrányos le­vele nap­fényre jött. Mi szivünkből sajnáljuk Ferdinand királyt, ki­vel a gonosz lelküek illy lealázó szerepet visel­tetnek. Pest sept. 25. Mi az, mi az, lehetséges e ? A Museum fő lépcsőzeti ajtaja nyitva van, az országúton, hol balra a Marczius hivatala, jobbra Szij Sámuel cséplő­gép és guilotin-gyára létezik, ekipázsok dörgenek, huszárok és vadászok sü­­rögnek. Ez annyit tesz: Majlát Zsorzsi összecserdí­­tette a mék­sás tagokat. E sorok írója is látta,miként gyülekeztek a nagy urak, kik előtt a faluban kalapot emelni szokás. Hanem a­mi hiányzott, az a részvét, és kiván­csi közönség volt. Részünkről azt gondoltuk,hogy a felsőház azért fut össze, hogy a haza megmentésében ő is te­gyen valamit. Példának okáért, ha a nádor a sérget vezérli, gyűljenek körül egy egy csapatkával, mint egy­kor a bandériummal. Nem lesz­ik, hanem azt akarták, hogy hallja­nak valami újságot. Mert egy idő óta hallják, hogy az országban minden­féle borzasztó dolgok pláne ember­halál is történik, a katonákat szedik, s a gyapjúért magyar bankókat küld a tisztartó s ők mindezekről azt sem tudják bű­e vagy bá. És azért elhatározták,hogy izennék meg a kép­viselőknek, miszerint őket innen túl minden mű­ködéseikről pontosan tudósítsák. Persze, hogy ezalatt azt is értették, hogy ezu­tán keressék meg az ő méltóságos beleegyezésük is. — Szegény emberek, szegény emberek, de­le­járt nekik, de nagyon hátramaradtak. Az azonban mégis mindenesetre méltányos, hogy a felsőház tudja meg, mi történik a redoute teremben. De miért ezért alkalmatlankodni a képviselők házának ? Máshonnan az nem tudhatják meg ? Íme csekélységünk figyelmezteti a felsö há­zat egy hiv orgánumra, mellyet a képviselők háza már régen használatba vett. A képviselők háza azt, hogy mi történik a Museum palotában, egyedül s kizárólag a Mar­­cziusból tudja meg. Tessék tehát a felsöháznak viszont prenumerálni a Marcziusra s aztán tudtá­ra fog jönni minden. Ajánluk hivatalbeli szolgálunkat. Batthyáni ma reggelre e gyönyörű placattal lepte meg a pestieket. Azon futár, kit én folyó hó 23-án P­u­­­s­z­­ky Ferencz külügyminiszeri álladalmi titkár úrhoz azon utasítással küldék fel Bécsbe, misze­rint levelem vettével azonnal kérje ki ő felségé­nek azon határozott válaszát, mellyet ő az álta­lam kijelölt minister társaim megerősítésére, és azon feltételre, mellyhez ezen ministerium megalakulását köté, C. I. Jellachichnak az or­szágból tüsténni kiparancsoltatását­ adni méltóz­­tatik — megérkezett. Ezen felszólításom folytán Pulszki álladalmi titkár úrtól ugyancsak futár által f. hó 24-ről kö­vetkező választ nyertem: „Ma 8 óra után jött meg méltóságod futára s tüstént kértem audientiát, egy órakor délben rendeltettem Ferencz Károly főherczeghez, kitől azon választ nyertem, hogy írásban meg fogom kapni ö felségének elhatározását, mert a csend és rend fentartása a fődolog, s szükséges, hogy loyalis után egyenlitessék ki minden, úgy a mint ö felsége megígérte.“ Kelt Budapesten September 25-én 1849. Gr. Batthyáni. Pest September 26. Napjainkban csak úgy omlik ránk kül­belel­­lenség, árulás és csalás, mint az eső, még pedig a nélkül, hogy j­ó formán csak láthatnánk is a vé­szes felhőt, mellyből szabadságunkat s nemzeti­ségünket agyon sújtani akaró menykövek po­tyognak. — Hanem azért nagyon csalatkoznak, kik azt hiszik, hogy a magyar ember nem lát tovább egy bakarasszal sem az orránál, kik azt gondolják, hogy a titkos camerákból kerülő fenyegetések, s megtámadásokra, azon jámbor hitben, hogy mind­ezek az Istentől jönek, ki nem akarja, hogy e mostoha faj valaha az Ígéret földét elérhesse — összedugja kezét, s áhitalos megadással azt mo­tyogja : az ur adta, s az ur elvette, legyen áldott az ő szent neve érette. Korántsem. Bár milly finom kézzel, — mert hisz a női kezek azok szoktak lenni — szedték légyen meg azon fátyolt, melly a camarilla kö­­fyvóit elrejti a profanusok szemei elöl, még is feledtek rajta egy kis nyílást, mellyen bekukkan­­va, sokat megláthat a laicás is. Van egy barometruma a camarilla működé­sének, mellynek emelkedésével vagy leszálltával ennek is hősei nagy képeket vágnak s berzenked­nek vagy pedig meghunyászkodnak. És e barometrum az olasz hadsereg állása. Midőn Radeczky az olasz három színek kitű­zésekor olly jämmerlich helyzetben strázsált in­kább, mint manoellvíirozott Lombardia szélén, s midőn szerencsésnek hitte volna magát, ha csak arról biztosította volna valaki, hogy a fogát nem hagyja ott — a camarilla szép madarai árva szám­kivetésben penitentziroztak s persze mint a féle elkergetett kakuk a más fészkében, megpisszenni a világért sem mertek volna, félve, hogy könnyen behorpasztják bóbitájukat. És akkor bezzeg a mi jó királyunk is egész­séges volt irányunkban, írt mindent, a­mit kellett, Jellacsichot excomunicálta, kezünkbe adta az igazgatás, sőt a törvényhozás gyeplőit, egyre jár­ta szájából „a hű magyarok“ „atyai szívem“ és más czirogató szóbeszéd, sőt még a burgban lévő nagy kakukkos óra is azt énekelte: Das geliebte Ungerland, Ist des Kaiser’s Vaterland. Hanem alig hatott hozzánk Radeczky első győzelmének híre, alig kondult el Milanóban a vészharang zúgása, alig csírázott ki a remény, hogy az Etsch és Pó partjain a kétfejű sas új fészket rakhat — midőn, mint Faust szavára a pokol lakói tódultak össze a szétszaladt ország­­nyomorgatók, s mint szemtelen varjak a dögre seregeitek a térre, mellyen gaz szándékok kerék­vágása őket az annyira fájlalt múltnak jobb ide­jéhez visszavezetheti. És kezdtek koholni ármányokat, terv tervet ért, mellyeknek leghitványabbikára is az ördög tátott szájjal kaczaghatott, a vesztegetés és csá­bítás forgácsával élesztenek tüzet, mellynél az árulás kábitatát fazék, a szentség gúnnyá mere­vült kezök között s jól kiszámított tervek vég­pontján, mint bizonyos préda tűnt fel Magyaror­szág roncsolt­ s hullámokba merülő hajója. Megindultak a gazság gépének kerekei, a vészmadarak elözönlöttek bennünket, hajtogatá­saikkal fellázították ellenünk a békés polgárokat s a pártütés tüze meggyűlt keleten és nyugoton s az ármány nagy mesterei éhfogakkal vártál már a perczet, mellyben az ország pecsenyévé sülve e lángok felett, kövér harapásul szolgál­jon számukra. És a mint a nyert csaták hire, s az elfogot zászlók érkeztek Olaszországból, azon mértékben 1 670

Next