Marczius Tizenötödike, 1848 (2-247. szám)

1848-11-22 / 215. szám

! Erdély, ha csak valamelly véletlen szerencse nem jő közbe, el van veszve. Erdély elvesztése iszonyú szerencsétlenség. És­pedig még nem csak úgy, hogy azzal, mi egy országot,egy nagy territóriumot, az arany és kü­lönösen a só­bányákat elvesztjük, hanem az el­lenség kezébe egy hatalmas positiot adunk. Tekintsünk az ország földképére s látni fog­juk, hogy Erdély elvesztével Magyarországot a schwarczgelb osztrák tartományok teljesen kö­rül veszik. Körül vagyunk egészen fogva. A nagyszakásu hazafi Batthyáni feleljen most anyira védelmezett biztossáért ! # # # Rögtön új biztost kell kinevezni. — Mi ajánljuk Teleki Sándort. Pest, november 22. Némelly emberek — és köztük többen az első független magyar ministérium bizalomszavazó képviselői közül — azt hiszik, sőt erősen meg vannak győződve, miszerint a Marczius Ti­zenötödike már rég óta, de különösen alul— írtnak elnöki titkárrá lett kinevezésétől fogva — Kossuth befolyása alatt áll, vagy tán épen orgá­numa, s ezen hitekben és meggyőződésekben az­tán némelly czikkeket szeretnek úgy venni, mintha azok Kossuth megbízásából írattak volna. Ezen körülmény, s jelesen e lapok tegnap­­előtti számában Pulszkiról és Batthyániról irt czikkek azok, mellyek kényszerítenek jelentékte­len személyem állásáról némellyeket elmondani. Én journalisti­ai pályán működésemre nézve két iránypontot tűztem ki magam eleibe. Soha ollyat nem írni, miért a felelősséget ma­gamra venni bár­mikor és bár­ki előtt vonakodnám, és erre úgy hiszem, elég bizonyság az, hogy— né­melly elsőbb és többnyire külföldi dolgokra vonat­kozó czikkeimet kivéve — soha semmit nem írtam, rmelly alatt nevem ne állott volna, s ezt főkép olly esetekben, midőn elveket képviselő, vagy a közügygyel egybeköttezésben álló egyéniségek politikai magaviselete és jelleme elleni kikelése­ket és megrovásokat tettem, soha, de soha szem elül nem tévesztem. Írtam kemény megtámadásokat, irtam­ tán túl gyöngédtelen megrovásokat, kíméletlenül, néha meglehet épen gorombán keltem ki ez vagy amaz ellen, de nevem mindig czikkeim alatt volt, mert akarom, hogy a megtámadott, megrótt, vagy tán megsértett tudja, ki ellen forduljon, panaszoljon vagy kinél keressen — ha úgy tetszik — elég­tételt. Második iránypontom vola az, hogy meggyő­ződésemtől senki kedvéért el ne álljak, hanem mi szivemen fekszik, azt — tessék bár vagy nem — kimondjam. Erre nézve is úgy hiszem — sze­rénytelenség nélkül utalhatok vissza mindenki­ azon időkben írt czikkeimre, midőn e lap pártja úgyszólván csak belőlem és Pálfi barátomból állott, midőn e lap irmodora és politicája felett valódi országos elégületlenség tőre pálczát. E két iránypont volt tollamnak vezetője. És a táblabiró párt e lapok megégetésének ministeriális bizalommal saturált korában, nyíltan hirdeté,hogy mi a reactio bérleltjei vagyunk, vagy tán pláne muszka bérben állunk. Azonban az idők változtak. Az első független magyar ministerium a sok bizalomtöméstől meg­­fáladt, a hon körülményei a vétkes mulasztások következtében aggasztóbbak lőnek, s egyet más— mit a Marczius közméltatlankodás és folytonos gyanúsitgatás közt elmondogatott — szomorún bekövetkezett. Ekkor a táblabiróság egy kissé verblüst képet csinált, a Marcziust káromkodás nélkül, de bizonyos olly nemével olvasá a bosszúságnak, mellyet a gyönge lelkületű s ingatag elvű ember érezni szokott, ha végre, nolle velle, el kell is­­merni, hogy szüntelen kárhoztatott ellenfelének csakugyan igaza volt, s bizalom templomá­nak romjaiból egy kápolnát épített a második Batthyáni ministerium tiszteletén, de nem volt ideje benne­­ töm­jénezni, mert bálványa a felszentelés előtt összeomlott. Ezek siralmas idők voltak a táblabírákra néz­ve , de üdvös napok a hazára nézve, melly — hála istennek — még elég korán átlátta, milly hasznavehetetlen emberekre bizá vészövedzse bár­kájának révpartra vezetését. A kormány elvégre azok kezébe jutott, kiket arra maga a sors kijelölt, a forradalom árja fel­vető valahára férfiait és megalakult — a honvé­delmi választmány. S e lapok, — mellyek Magyarország szabad­ságát, csak annak teljes függetlenitése által pré­­dicálták elérhetőnek szakadatlanul — politicáju­­kat látva a kormányon, ennek támogatására jó lélekkel mindent megtettek és megtesznek, mi csekély erejüktől telik. Ekkor történt, hogy én — e lapoknak ren­des dolgozótársa— az elnök becses bizal­ma által, oldala mellé szólitattam s titkárrá ne­veztettem. És alig télig el néhány nap s a táblabirák, kik pár hónapok előtt, e lapot a reactio béré­ben állónak lenni hirdeték, most ezt K­o­s­s­u­t­h orgánumával jelesen némelly czikkeket az ő megbízásából írottakká keresztelik, így gondolkodnak pedig jelesen Pulszkiról és Batthyániról írottakra nézve. És ezért kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy valamint hivatalos alkalmaztatásom előtt senki au­toritássa velem, de csak egy betűt sem íratott, sem pedig meggyőződésem ellenére el nem hallgattatott, úgy azóta tollamból megbízás következtében egyetlen ige sem jött ki, valamint nem azon kérdésbeni két czikk, mellyet ha irtam volna, nevemet alátenni bizony nem féltem volna. Én e lapoknak különben is csak egyszerű dol­gozótársa vagyok s politicájának irányadásában részt csak annyiban veszek, mennyiben gondol­kodásmódom , Pálfi barátoméval, a­ki e lapok egyedüli és minden befolyásokon felül álló szer­kesztősége a legtöbb esetben ugyanazonos. Én úgy hiszem, hogy valamint ő, úgy én is olvasóinktól, ha nem egyebet, legalább annyi méltánylást kiérdemeltünk, miszerint rólunk fel­­tehessék, hogy ezután is csak úgy írunk, mint belsőnk s a körülmények némi ösmeretének com­­binatioja sugallja s nem fogja egy vagy más czik­künket megbízás következményének tulajdonítani főként miután eddigi irataink hangulatából tud­hatja , hogy bizony mi valakinek érdemelt meg­rovására senkitől nógatást nem várunk. De hiszen értjük mi igen jól e pletykázás okát melly az elnököt akarná in ein schiefe! Licht bringen, neki bizonyos személyeknél illy kézalatti eltávolítását óhajtván felróni! Oh, mi igen is jól ösmerjük ama denevére­ket , kik itt is röpködnek, amott is csuszkálnak s mégis sehol sincsenek, s csak szakadás előidé­zésén jártatják eszöket. D­e bizony ezért érni nem fognak, mert vala­mint hisszük, hogy az elnök illy ármányos ma­ne­uvres által magát megzavartatni egy pilla­natig sem engedendi, úgy azt is minden józan értelmű és hazafias érzelmű polgártársunkról fel­tesszük , hogy az elnök nyíltságát illy köpenye­gek alá buvás, valamint minket illy szerep elvá­­lalásának gyanúján felülállónak tart. Én mint hivatalnok, meggyőződésemet el nem adtam, ezt a kormány­politicától több részben el­térő legutóbbi czikkeim is eléggé bizonyítják, ha­nem írok úgy, mint eddig elé , mert hivatalomat csak addig fogom megtartani, mig látom, hogy a jelen erélyes kormány alatt csekély tehet­ségem hazám szent ügyének pará­nyiságom általi elömozd­itására for­dít­tatik. Csernátoni. 866 Mákvirágok. — Pár napok előtti hivatalos jelentés ki­rályi biztos Vay Miklóstól a honvédelmi bizott­mányhoz : „Miután történetesen értésemre esett az, hogy Marosvásárhelynek a székelyek általi visszafog­lalásáról szárnyaló hit tán nem egészen alap nél­küli lehet, én magamat ezennel a mozgalom élére állítom s úgy teszek, mint királyi biztosi ha­talmam parancsolni fogja. Ki egyébiránt stb.“ — Pár napok utáni hihetőleges jelentése királyi biztos b. Vay Miklósnak a honvédelmi bizottmányhoz: „Miután az erdélyi főhadi kormánnyal eddi­g ele folytatott hivatalos levelezéseim nyomán a császári seregek közelebbi mozdulatáról előre értesítve vagyok, van szerencsém jelenteni, hogy én magamat legközelebbről — Gedeon által e­l­­fogatom. Ki egyébiránt a szél változása ese­tére, köpenyegemmel a t. honvédelmi bizottmány­nak ezutánra is stb....“ — Ferdinand austriai császár Fogarasi püs­pöknek — az ismert papi adresse átnyujtása al­kalmával — igen mély értelmű szavakat mondott; többek közt azt is kérdezni felségeskedett: „ha valljon igaz­­, hogy Magyarországon már hó esett ? s hogy a budapesti új híd egyik lánczán gró­f Széchényi mezítláb sétált át?“ s midőn e megil­­letődéssel tett kérdésekre Fogarasi püspök igen­­löleg felelt volna, ő isten kegyetlensé­­g­i k­ö­l­i­s­é­g­e így búcsúzott: „Nemde, s­i­n­d halt schlechte Zeiten, képzelje csak ön még 1849—ki aranyom sincs, pedig máskor

Next