Marczius Tizenötödike, 1849 (2-67. szám)

1849-01-03 / 2. szám

De még inkább örvendünk azon okos rende­­­letnek, melly szerint minden képviselő Debreczen­­be rukkolni köteles, ha csak halálfia lenni nem akar. Biz­ony pedig képviselőink közül kevés van, ki csak úgy könnyedén szeretne megszabadulni az élet terheitől, de okosabb életre a más világon sem tehetnének szert, he­ pedig jó ám az a deák élet, kivált ha még leczkét sem kell tanulni, s bár késő megy, vagy elmarad sem büntetik ca­­rentiára. Szó a mi szó, okos gondolat volt biz az, an­nak a képviselőháznak lábalóli eltétele, mert ha meg kell vallani az igazat, a képviselők nagy ré­­szének eddigi működését egy czélszerű géppel is aligha nem lehetett volna kipótolni. A kormány egy billentésére minden szavazás­nál felállott volna annyi legény, hány szükséges a pluralitás kivitelére. Hány határozatot tudnánk felmutatni, mely­­lyek férfias elhatározásra nem, de egyedül a kor­mány kifolyására mutatnak. S ismét hány határozat van o­lyan, mellyet a kormány változtával július 2-tól december 29-ig ők is megváltoztattak. E szerint bizony tanácsosabb volt biztos helyre tenni a képviselőházat, nehogy az erőszak rajtuk győzedelmeskedjék, s ágyúk golyóival kényszeri­­tessenek az egy időre Budapesten győzedelmes­kedő szuronyos kormány kivonatainak elfoga­dására. — De mi több, Wind­ischgrätznek csak úgy ha­talmában állhatott, mint Napóleonnak a gyűlést kénye kedve szerint feloszlatni, — s az ország­gyűlési tagok javát kiszemelni, kiket cs. kir. fel­ségének a Magyarország iránti atyai indulata je­léül a kremsieri országgyűlésbe küldhetné. Megmentett azonban a sors e gyászos követ­kezményektől , s nincs is rá kinézésünk, hogy va­­nha cs. kir. felségének határtalan kegyelmébe ré­szeltethessünk. K. A főváros lakossá­gh­oz mack tüzér, őrnagytól. Derék polgártársaim egy része azon tévedés­ben látszik lenni, mintha az ellenség a lába elé­be boruló s a város kulcsait alázatosan letevő kül­döttség elfogadása után a város iránt kíméletet mutatna, ha azon rész azt hiszi, hej akkor—akkor borzasztó módon jégre van­ vezetve a keblében lappangó maroknyi gaz árulóktól! Polgártársak! ti az ellenség szemében bélyeg­­zetes halálra méltó bűnösök vagytok ! ti elég vak­merők voltatok szabadság, egyenlőség, s testvé­riségről álmodozni, és azt világ­szerte hirdetni! ti magasra lobogtattátok a humanitás s civilisatió üdvözitő zászlóját és azon zászló alatt Bécsnek is mertetek menni! Nem azt mondja-e az ellenség, mikép­­t Bé­cset, Prágát, Milánót lázongásba hoztátok, a mo­narchia egységébe a zendülés szövetnékét dobtá­tok, ti szemeiben — az ő nézete szerint lázongók vagytok! Esküdött pedig az ellenség mindent rombol­va követ kövön se hagyni, esküdött nejeiteket gyermekeiteket halálnak szentelni, várostokat fel­gyújtani, vagyonotokat pedig szétdúlni. Ellenségünk ugyan gyáva gyalázatos ellen, de szavának embere kell, hogy­ legyen, ha ural­mát biztosítni akarja, és ti polgártársak, oh be raboskodnátok neki! Rabnak lenni rettenetes gondolat. Az­ért fel! fel barátim! kelljetek fel vállat vállhoz­ vetve, nyújtsátok egymásnak a baráti ke­zet, legyen felejtve minden egyenetlenség a polg­pár s p­olgár között, zárjátok be kereskedéseiteket és ki aztán várostok környékére! mutassátok ma­nitokat seregünk előtt és mondjátok ki egyene­sen nyilvánosan, hogy birtok vitéz seregünkben és barátim — két hét alatt mentve vagytok! Lám barátim a kecskeméti rónán áll egy ma­gányos lak, és benne egy aggastyán számos utód­jaival, egy rabló csorda kiirtására jó e családnak- Én mint egyes utazó látom a családnak nyomo­rát, látom mint elnémultan kétségbe esik az ősz, mint útdíjára kebléhez szorítja zsengébb gyerme­keit az anya, de a zsenge csecsemő mosolyg. Az anyának sírása, a csecsemő mosolygása megtöri az utazónak szivét, és leborul az őszapa előtt; esküszik — esküszik, élethalálra védelmezni őtö­s családját! Polgárok ! ti vagytok az ősz — a jám­bor családapa — seregünk pedig a lelkesítő uta­zó. Vitéz seregünk élethalálra véd meg bennete­ket, ki hát —! mutassátok magatokat előtte! De tegyétek azt meg, még ma, holnap talán már késő lehetne! Éljen a szabadság, az egyenlőség és a testvé­riség ! Pest, január 3. Lenne csak annyi erőm, mennyi nincs, majd megmutatnám herr von Windischgräcz, Schick et comp az az, mit tesz Magyarországba haramia­ként berohanni! De bízom a magyarok istenébe, aligha szára­zon elviszik liliájukat a monszeurok. Nem olly csekélység egy népet békés nyu­galmából fezaklatni, vagyonából kirabolni, fal­­vait feldúlni, 8 ezrek éltét áldozni az önkény biz­tosítására. Holott a magyar nép soha még okot sem szol­gáltatott a dynastiának bosszuállásra, szabadsá­ga újabb biztosítása által csak azt akarta vissza­szerezni , mit tőle az esküszegő osztrák fejedel­mek hűtlenül elraboltak. Ki hitta a dicső osztrák házat Magyarország koronájára, beszéli a história minden lapja, milly alávaló utakat fel nem használt a dölyfös ház, hogy uralmát a magyar nép nyakára tolhassa. Mit nem ígért eleitől mostanáig, mivel nem biztatta a nemzetet ? — de váljon teljesített-e csak egyet is fogadásai közül ? — Ha érdekei úgy kívánták nagy, fennen hirdet­te a törvények sérthetetlenségét . — ellenkező esetben nem volt előtte olly szent, mit istentelen cselszövényeinek feláldozni nem iszonyodott. A népek millióit úgy tekintő, mint a mezők virágait, mellyeket szabadon tiporhat le a ter­­mészet szépségét kerülni nem tudó botor. A vesztegetés legkedvesb mestersége volt, — mert tudta, mikép néhány gaz lekötelezőével ez­reket tarthat elviselhetlen forma alatt. Az érdekek elkülönözését kiszámított terv sze­rint tudta foganatosítni, — mert tudta mikép ez által ellensége lévén a szegény a gazdagnak, a polgár a nemesnek, a földmivelő mindenkinek, — — nyűgben tartani a sokaságot nem nagy mun­kájába kerül. Nem volt olly itt bármilly gyalázatos, bármilly emberietlen, mellyet fel nem használt hatalma növelésére. Érezték e ház álnokságait őseink , látták mi­ként feni fogát édes hazánkra, s tudták, mikép ha e faj befészkeli magát a szép országba, nem­zetünket végenyészettől csak a gondviselés véd­heti meg. Ezért gyűltek össze őseink 1505-ben a Rákos mezején, hol egy szívvel lélekkel többi közt ek­­kér rendelkeztek: „És mivel hogy vannak szomszéd királyok és fejedelmek, a kik naponkint arra ásitozva vágyód­nak, hogy ezt az országot maguknak eltulajdo­nítsák. Hogyha ezek erre az országra vagy annak ré­szeire és tagjaira fegyvert fogni, vagy reá ütni és azt s minket erővel is talán és fegyverrel a ma­guk igája alá hajtani igyekeznének . — Azt ígértük, és arra reá esküdtünk, sőt mind magunknak mind örököseinknek, és utánunk kö­vetkező maradékunknak neveikben és személye­ikben kézfogás által azt ígérjük, és esküszünk igaz keresztény hitünkre és becsületünkre, s ember­ségünkre. Hogy az ollyatén esetben senki a másikat so­ha el nem hagyja, hanem egyik a másikának, mint tőle telhetik mindenkor, és ugyan­annak az idejében híven segítségül lenni, sőt ha a szükség úgy hozandja magával, ez az egész ország fejen­­kint felkelni, és az illyetén ellenséggel szentbe szállani, és édes hazánkért mind halálig harczol­­ni, és verekedni kötelesek legyünk. S mind addig ellene állni tartozzunk, migten magunkat az ollyatén ellenségtől meg nem szaba­dítjuk, és ezt az országot annak üldözésétől és háborgatásától az istennek segitségével meg nem mentjük. így gondolkoztak őseink ezelőtt negyedfél száz évvel, s mi gyávábbak legyünk náloknál ? Az elviselhetlen jármát, mellyet századok óta hordozunk, s melly nyakunkra inkább súlyos­bodik, tovább is tűrjük ? Hadjuk felmészároltatni véreinket, s áldoza­tul ejteni a honi jobbait,a­kik szabadságunk visszaszerzésére magokat a kétes jövőnek kiten­ni, elég nagylelkűek voltak! Fegyverre hazafiak, ha nincs puska, kasza, ásó, fokos s egy durong sokat tesz az elszánt férfi kezében. Népünk sokasága semmivé teszi, a dinastiá­­nak számos ugyan, de éppen ezért megszámlál­ható seregét i­s.

Next