Marczius Tizenötödike, 1849 (2-67. szám)
1849-01-03 / 2. szám
De még inkább örvendünk azon okos rendeletnek, melly szerint minden képviselő Debreczenbe rukkolni köteles, ha csak halálfia lenni nem akar. Bizony pedig képviselőink közül kevés van, ki csak úgy könnyedén szeretne megszabadulni az élet terheitől, de okosabb életre a más világon sem tehetnének szert, he pedig jó ám az a deák élet, kivált ha még leczkét sem kell tanulni, s bár késő megy, vagy elmarad sem büntetik carentiára. Szó a mi szó, okos gondolat volt biz az, annak a képviselőháznak lábalóli eltétele, mert ha meg kell vallani az igazat, a képviselők nagy részének eddigi működését egy czélszerű géppel is aligha nem lehetett volna kipótolni. A kormány egy billentésére minden szavazásnál felállott volna annyi legény, hány szükséges a pluralitás kivitelére. Hány határozatot tudnánk felmutatni, melylyek férfias elhatározásra nem, de egyedül a kormány kifolyására mutatnak. S ismét hány határozat van olyan, mellyet a kormány változtával július 2-tól december 29-ig ők is megváltoztattak. E szerint bizony tanácsosabb volt biztos helyre tenni a képviselőházat, nehogy az erőszak rajtuk győzedelmeskedjék, s ágyúk golyóival kényszeritessenek az egy időre Budapesten győzedelmeskedő szuronyos kormány kivonatainak elfogadására. — De mi több, Windischgrätznek csak úgy hatalmában állhatott, mint Napóleonnak a gyűlést kénye kedve szerint feloszlatni, — s az országgyűlési tagok javát kiszemelni, kiket cs. kir. felségének a Magyarország iránti atyai indulata jeléül a kremsieri országgyűlésbe küldhetné. Megmentett azonban a sors e gyászos következményektől , s nincs is rá kinézésünk, hogy vanha cs. kir. felségének határtalan kegyelmébe részeltethessünk. K. A főváros lakossághoz mack tüzér, őrnagytól. Derék polgártársaim egy része azon tévedésben látszik lenni, mintha az ellenség a lába elébe boruló s a város kulcsait alázatosan letevő küldöttség elfogadása után a város iránt kíméletet mutatna, ha azon rész azt hiszi, hej akkor—akkor borzasztó módon jégre van vezetve a keblében lappangó maroknyi gaz árulóktól! Polgártársak! ti az ellenség szemében bélyegzetes halálra méltó bűnösök vagytok ! ti elég vakmerők voltatok szabadság, egyenlőség, s testvériségről álmodozni, és azt világszerte hirdetni! ti magasra lobogtattátok a humanitás s civilisatió üdvözitő zászlóját és azon zászló alatt Bécsnek is mertetek menni! Nem azt mondja-e az ellenség, miképt Bécset, Prágát, Milánót lázongásba hoztátok, a monarchia egységébe a zendülés szövetnékét dobtátok, ti szemeiben — az ő nézete szerint lázongók vagytok! Esküdött pedig az ellenség mindent rombolva követ kövön se hagyni, esküdött nejeiteket gyermekeiteket halálnak szentelni, várostokat felgyújtani, vagyonotokat pedig szétdúlni. Ellenségünk ugyan gyáva gyalázatos ellen, de szavának embere kell, hogy legyen, ha uralmát biztosítni akarja, és ti polgártársak, oh be raboskodnátok neki! Rabnak lenni rettenetes gondolat. Azért fel! fel barátim! kelljetek fel vállat vállhoz vetve, nyújtsátok egymásnak a baráti kezet, legyen felejtve minden egyenetlenség a polgpár s polgár között, zárjátok be kereskedéseiteket és ki aztán várostok környékére! mutassátok manitokat seregünk előtt és mondjátok ki egyenesen nyilvánosan, hogy birtok vitéz seregünkben és barátim — két hét alatt mentve vagytok! Lám barátim a kecskeméti rónán áll egy magányos lak, és benne egy aggastyán számos utódjaival, egy rabló csorda kiirtására jó e családnak- Én mint egyes utazó látom a családnak nyomorát, látom mint elnémultan kétségbe esik az ősz, mint útdíjára kebléhez szorítja zsengébb gyermekeit az anya, de a zsenge csecsemő mosolyg. Az anyának sírása, a csecsemő mosolygása megtöri az utazónak szivét, és leborul az őszapa előtt; esküszik — esküszik, élethalálra védelmezni őtös családját! Polgárok ! ti vagytok az ősz — a jámbor családapa — seregünk pedig a lelkesítő utazó. Vitéz seregünk élethalálra véd meg benneteket, ki hát —! mutassátok magatokat előtte! De tegyétek azt meg, még ma, holnap talán már késő lehetne! Éljen a szabadság, az egyenlőség és a testvériség ! Pest, január 3. Lenne csak annyi erőm, mennyi nincs, majd megmutatnám herr von Windischgräcz, Schick et comp az az, mit tesz Magyarországba haramiaként berohanni! De bízom a magyarok istenébe, aligha szárazon elviszik liliájukat a monszeurok. Nem olly csekélység egy népet békés nyugalmából fezaklatni, vagyonából kirabolni, falvait feldúlni, 8 ezrek éltét áldozni az önkény biztosítására. Holott a magyar nép soha még okot sem szolgáltatott a dynastiának bosszuállásra, szabadsága újabb biztosítása által csak azt akarta visszaszerezni , mit tőle az esküszegő osztrák fejedelmek hűtlenül elraboltak. Ki hitta a dicső osztrák házat Magyarország koronájára, beszéli a história minden lapja, milly alávaló utakat fel nem használt a dölyfös ház, hogy uralmát a magyar nép nyakára tolhassa. Mit nem ígért eleitől mostanáig, mivel nem biztatta a nemzetet ? — de váljon teljesített-e csak egyet is fogadásai közül ? — Ha érdekei úgy kívánták nagy, fennen hirdette a törvények sérthetetlenségét . — ellenkező esetben nem volt előtte olly szent, mit istentelen cselszövényeinek feláldozni nem iszonyodott. A népek millióit úgy tekintő, mint a mezők virágait, mellyeket szabadon tiporhat le a természet szépségét kerülni nem tudó botor. A vesztegetés legkedvesb mestersége volt, — mert tudta, mikép néhány gaz lekötelezőével ezreket tarthat elviselhetlen forma alatt. Az érdekek elkülönözését kiszámított terv szerint tudta foganatosítni, — mert tudta mikép ez által ellensége lévén a szegény a gazdagnak, a polgár a nemesnek, a földmivelő mindenkinek, — — nyűgben tartani a sokaságot nem nagy munkájába kerül. Nem volt olly itt bármilly gyalázatos, bármilly emberietlen, mellyet fel nem használt hatalma növelésére. Érezték e ház álnokságait őseink , látták miként feni fogát édes hazánkra, s tudták, mikép ha e faj befészkeli magát a szép országba, nemzetünket végenyészettől csak a gondviselés védheti meg. Ezért gyűltek össze őseink 1505-ben a Rákos mezején, hol egy szívvel lélekkel többi közt ekkér rendelkeztek: „És mivel hogy vannak szomszéd királyok és fejedelmek, a kik naponkint arra ásitozva vágyódnak, hogy ezt az országot maguknak eltulajdonítsák. Hogyha ezek erre az országra vagy annak részeire és tagjaira fegyvert fogni, vagy reá ütni és azt s minket erővel is talán és fegyverrel a maguk igája alá hajtani igyekeznének . — Azt ígértük, és arra reá esküdtünk, sőt mind magunknak mind örököseinknek, és utánunk következő maradékunknak neveikben és személyeikben kézfogás által azt ígérjük, és esküszünk igaz keresztény hitünkre és becsületünkre, s emberségünkre. Hogy az ollyatén esetben senki a másikat soha el nem hagyja, hanem egyik a másikának, mint tőle telhetik mindenkor, és ugyanannak az idejében híven segítségül lenni, sőt ha a szükség úgy hozandja magával, ez az egész ország fejenkint felkelni, és az illyetén ellenséggel szentbe szállani, és édes hazánkért mind halálig harczolni, és verekedni kötelesek legyünk. S mind addig ellene állni tartozzunk, migten magunkat az ollyatén ellenségtől meg nem szabadítjuk, és ezt az országot annak üldözésétől és háborgatásától az istennek segitségével meg nem mentjük. így gondolkoztak őseink ezelőtt negyedfél száz évvel, s mi gyávábbak legyünk náloknál ? Az elviselhetlen jármát, mellyet századok óta hordozunk, s melly nyakunkra inkább súlyosbodik, tovább is tűrjük ? Hadjuk felmészároltatni véreinket, s áldozatul ejteni a honi jobbait,akik szabadságunk visszaszerzésére magokat a kétes jövőnek kitenni, elég nagylelkűek voltak! Fegyverre hazafiak, ha nincs puska, kasza, ásó, fokos s egy durong sokat tesz az elszánt férfi kezében. Népünk sokasága semmivé teszi, a dinastiának számos ugyan, de éppen ezért megszámlálható seregét is.