Marczius Tizenötödike, 1849 (2-67. szám)
1849-05-26 / 32. szám
Sörös Imre, Csicsáky József és több lelkes papjainkra, kik nemcsak az egyházi átalakulást előmozdítani, hanem a politikai kormány nehézségeit is tudnák s akarnák elősegíteni. Mit tehet a pap a nép körében, nem szükséges régi történeti adatokkal bebizonyítani, mikor a jelenkor is mutathat elő Rajacsicsokat, slurbánokat. De jelen hierarchicus szerkezetünk ellenkezik a korunkban annyira kedvelt philantropicus elvekkel is. Mit tesz az absolutismus vaspáczája alatt nyögni , azt nem rég kiszabadult nemzetünk igen jól tudja, s amint fájt minden becsületes polgárnak, mikor egy hatalmasabb vele kénye szerint rendelkezhetett; úgy, s most kétszerre jobban fáj nekünk jelenleg is a kényuralom vaspálozája alatt nyögni, midőn már csak magunk vagyunk az alatt, s ha körültekintünk, nem vigasztalhatjuk magunkat a költővel ,dulco est socios habuisse doloris. Absolutisticus hierarchicus kormányunk eljárásait több embertelen tettekkel bélyegezhetnék, de kár a papírt bemázolni; nehogy azonban állításunk csak puszta szó maradjon, egy két adatot kénytelenittetünk napfényre deríteni, hogy azok, kik a divina providentia palástjával takargatják magukat, s e földön felelettel senkinek sem tartoznak, megismertessenek. Bizonyos egyh. megyében csak nem rég az önkény kiszolgáltatta igazságtalanság következtében egy reményteljes fiatal egyén életének véget vetett inkább , hogy sem a szűnni nem tudó üldözésnek (mit a charitas fraterna dictál) magát kitegye. Hasonló példa azelőtt is történt. Hogy pedig illy üldözésnek tárgyává váljék, nem kívántatik több, csak valaki a plébános ur szakácsnéját bántsa meg, s azon hierarchicus összeköttetésnél fogva, melly a plébános, kanonok s püspök közt van, könnyű a plebános urnák szerencsétlenné tenni egy szegény káplánt, ki a fenérintett clubbon kívül esik. S mégis ugyanazon megyében, midőn az öszszes clerus kívánatéra egyh. tanácskozmány tartatott, mintha semmi javítani való sem volna, s igy kölcsönös fölvilágosításra sem volna szükség: egy nevetséges s alaptalan okokkal támogatott rendeletnél fogva az intelligentia kizáratott. De bezzeg volt is eredmény, az öreg urak, kiket egyedül a vörös öv érdemesített a tanácskozmányban részt vehetni, harczoltak a sok volumus és volumus üres konogással, et prodivit ridiculus mus, egy plébános s káplán közötti viszonyokat kiszabó szabályszerkezet , melly a 19. században egy intelligens testületnek szégyenére válik. Illys ehhez hasonló nyomait láthatni az absolutisticus hierarchicus kormánynak. De táplál remény, hogy nemzeti, átalakulásunk diadalma egy illyen nemzeti átalakulásunkra homályt boritó szerkezetet nem fog megszenvedhetni, ha nem is azért, hogy egyi. kormányunk vele kezet foghasson s legnehezebb feladatai megoldásában segítse, legalább azért, hogy minket, kik közül sokan a haza igazságos ügyéért vitéz elszántsággal harczolnak, mig mi imáinkkal esdeklünk az igazságos isten zsámolya előtt, mint embereket s a független haza polgárait önállókká tehessen. Ez iránti nézeteinket később. Káplánok, Veszprém megyéből. Dunán túl miként gondolkoznak sokan, is szolgáljon e czikk ismertetésül. Ön, úgy látszik, testestül lelkestül republicánus lévén, az egész világgal is azt szereti elhitetni, hogy az emberiségre nézve ez legyen a legjobb kormányzási forma, és amennyire a politicusnak mindenkor a legczélszerűbb s legjobb eszközt és módot kell választani, tagadhatatlan, hogy a respublicai kormányzási forma igen sok előnyökkel bír a nép boldogítására. a kormányzás olcsó, camarillai, barcaucratiai ármányoktól nagy részben mentes stb. stb. alapja Montesquieuszerint is az erény és hazafiuság lévén, — de bezzeg kettő ám itt a fő kérdés, — valljon megvan-e az alap a népben ? Én Tamás vagyok ! — legalább a népnek a szabadságról nyilvánított fogalmai ellenkezőt tanúsítnak; — alig áldotta meg az isten a magyarok fegyverét, már ismét a nép megfelejtkezve a veszélyről *), melly őt környezte, mindenhol a sajátság szentségét megvetve, máséra áhítozik, engedelmességet törvény, igazság, elöljáróság irányában ismerni nem akar hanem igenis a szabadságot zabolátlansággal, korlátlansággal, engedetlenséggel, más sajátjára való vágyással azonosítja. **) Ezenfelül a másik még nevezetesebb kérdés : — valljon kivihető-e a respublica Europa mostani körülményeiben ? hol a támasz ? — tán a Franczia? — ne feledjük, mennyi szolgálatot tett Lengyelország Francziaországnak, és mivel fizette ez vissza a hű szolgálatot? el hagyta veszni, és minden győzedelmei mellett is azt lábra állni nem segítette. A németek ? — hiszen ezek maguk sem tudnak megegyezni, és valahány, annyi felé húz. — Az olaszok? — látjuk s tapasztaljuk, hogy a reactio mindent letapod. — A török? — hiszen fel sem tehető, hogy a legnagyobb despotiához szokott nemzet, mellynek a respublicáról még csak fogalma sine-q azt támogathassa. — Az angol monarchiai alkotmányát tartja egysedül legjobbnak s legboldogitóbbnak. — Éjszak- Amerika messze van, ebben bizakodni gyávaság volna. — Nézzük ellenben az éjszaki óriást és annak hitfeleit, — tekintsünk a 36 német fejedelmekre, — de tekintsük magát Francziaországot és annak presidensét stb. stb. ***) Azért uram, uram, Marczius uram! bizzunk ugyan nemzetünk szellemében, hadseregünk vitézségében , de el ne bízzuk magunkat, mert írva van: „b izd el magad, ha meg akarsz szégyenülni.“ A tárgy nagy és életkérdés, azért nem fog ártani felette a vitatkozás, addig is pedig igen '*) Ez a Tiszavidéken nincs úgy, sőt fegyvereink győzelmei csak nagyobb lelkesülést idéznek elő, verekedve tódulnak fegyvert fogni a független szabad Magyarország zászlói alá. Szerk. Ki a bűnös itt ? aki elmulasztó a felvilágosítást, az értelmiség. Szerk. ***) Önök, úgy látszik, nagyon megfélemlettek az osztrák uralom alatt, és most sem tudnak még oda emelkedni, hogy saját erőnkre támaszkodjunk, pedig nem árt, ha önök is megszokják e gondolatot, és bízva a szabadság ügyében, nem csüggedeznek. Szerk. 127 hasznos lenne, ha a sajtó a rend fentartásán munkálódnék, s azt iparkodnék kieszközleni,hogy nem éretlen s tapasztalatlan gyermekek, hanem tapasztalt, rendet, törvényt s igazságot szerető, s azt végrehajtani is tudó férfiak alkalmaztatnának biztosoknak, s azok utasíttatnának rendeltetésük helyére, mert hic Rodus, hic salta. N. B. /Eléző jelenetek a kulai ostromból. Buda bevételéről még folyvást beszélnek a pestiek, és beszélni fognak soká, mert sok olly jelenet adta elő ott magát, mellyeket a magyar nem könnyen feledhet, sőt reájuk mindig önelégült büszkeséggel gondol. Apróbb történetkék jellemzik legélesebben a hadviseléseket, mik, ha gondos fürkészet után összeállíttatnának, sokka nagyobb fényt vetnének a csatára, mint a hivatalos jelentések száraz iratai. Szeretne a kutató minden honvéddel beszélni, de persze a napilapírójának alig jut ideje néhány rövid negyedig társalogni egy-kettővel. A kormány által táborba rendelt történeti jegyzők tehetnének e részben legtöbbet, és ha felfogták hivatásukat, tesznek is — talán. Módjukban áll megismerkedni a harczosokkal, velük együtt viselni a hadviselés kényelmetlenségeit , látni a szenvedést, ismerni a harczos bánatát, fájdalmait.—■ együtt élni le velük az öröm szilaj késeit, megismerni a vitéz vigalmát, sajátságos dévajkodását, pajkos csineit, lelkesültsége fellobogását, a merészséget és egyéb jó és rész tulajdonait a tábor fiának. Ki nem egyedül fizetéséért viseli e szép tisztet, irigyletes boldogságot érezhet, alkalma lévén látni az embert legmagasztosabb pillanataiban előtte élni, cselekedni. Milly tág mezeje nyílik a lélekbúvárnak stúdiumhoz, milly gazdag tapasztalatok gyűjthetők az emberismeretben. Ezen tanulmányokra kedvezőbb föld alig lehet a tábori életnél. De hagyjuk a meddő elmélkedést és lássunk egy pár jelenetet a budai ostromból. A negyvenhetedik zászlóalj — Zalának ez ép természetű gyermekei,— lelkében sok a vallásos érzelem. Pest bombáztatásakor elszörnyülködve kiáltanak föl: „Úristen, hogyan engedheted, hogy ártatlan fegyvertelen nép lődöztessék, és olly virágzó város elrontassék? Ilentzit büntetlenül nem hagyhatja az isten!“ — Illy érzelmeket ismerve lehet csak megfejteni azon elszánt rohamot, melylyet e fiúk tőnek, hogy az istennek büntető eszközei lehessenek a várbelieken. — És úgy jön ! isten őket választá ki, hogy legelsők éreztessék haragjának súlyát az ártatlanok megrontóin. --Egy százados imigy szólott vitézeihez: „Fiúk, a várba bizonyos hogy bemegyünk. Csata után egy kovás puskát se lássak nálatok.“ — És az ütközet végével, midőn sorba álltak a vitézek, mind gyutacsos puskával tisztelgének a százados előtt. — A várbeliektől szerezték. — A zalai zászlóaljra öt lépésnyiről lőttek főn a várban a horvátok. Ezen felbőszülve, midőn reájuk rohantak, a horvát mind térdre esett; egyik hadnagy közelében egy szálas horvát csúszott térdén. „Szúrd le“ szól a mellette rohanó