Marczius Tizenötödike, 1849 (2-67. szám)

1849-05-26 / 32. szám

Sörös Imre, Csicsáky József és több lelkes pap­­­jainkra, kik nemcsak az egyházi átalakulást elő­mozdítani, hanem a politikai kormány nehézsé­geit is tudnák s akarnák elősegíteni. Mit tehet a pap a nép körében, nem szükséges régi történeti adatokkal bebizonyítani, mikor a jelenkor is mu­tathat elő Rajacsicsokat, slurbánokat. De jelen hierarchicus szerkezetünk ellenkezik a korunkban annyira kedvelt philantropicus elvekkel is. Mit tesz az absolutismus vaspáczája alatt nyögni , azt nem rég kiszabadult nemzetünk igen jól tudja, s a­mint fájt minden becsületes polgárnak, mikor egy hatalmasabb vele kénye szerint rendelkezhetett; úgy, s most kétszerre jobban fáj nekünk jelenleg is a kényuralom vas­­pálozája alatt nyögni, midőn már csak magunk vagyunk az alatt, s ha körültekintünk, nem vi­gasztalhatjuk magunkat a költővel­­ ,dulco est socios habuisse doloris. Absolutisticus hierarchicus kormányunk eljá­rásait több embertelen tettekkel bélyegezhetnék, de kár a papírt bemázolni; nehogy azonban állí­tásunk csak puszta szó maradjon, egy két adatot kénytelenittetünk napfényre deríteni, hogy azok, kik a divina providentia palástjával takargatják magukat, s e földön felelettel senkinek sem tar­toznak, megismertessenek. Bizonyos egyh. megyében csak nem rég az önkény kiszolgáltatta igazságtalanság következ­tében egy reményteljes fiatal egyén életének véget vetett inkább , hogy sem a szűnni nem tudó üldözésnek (mit a charitas fraterna dictál) magát kitegye. Hasonló példa azelőtt is történt. Hogy pedig illy üldözésnek tárgyává váljék, nem kívántatik több, csak valaki a plébános ur sza­­kácsnéját bántsa meg, s azon hierarchicus össze­köttetésnél fogva, melly a plébános, kanonok s püspök közt van, könnyű a plebános urnák sze­rencsétlenné tenni egy szegény káplánt, ki a fen­­érintett clubbon kívül esik. S mégis ugyanazon megyében, midőn az ösz­­szes clerus kívánatéra egyh. tanácskozmány tar­tatott, mintha semmi javítani való sem volna, s igy kölcsönös fölvilágosításra sem volna szükség: egy nevetséges s alaptalan okokkal támogatott rendeletnél fogva az intelligentia kizáratott. De bezzeg volt is eredmény, az öreg urak, kiket egyedül a vörös öv érdemesített a tanácskoz­­mányban részt vehetni, harczoltak a sok volumus és volumus üres konogással, et prodivit ridiculus mus, egy plébános s káplán közötti viszonyokat kiszabó szabályszerkezet , melly a 19. század­ban egy intelligens testületnek szégyenére válik. Illy­s ehhez hasonló nyomait láthatni az ab­solutisticus hierarchicus kormánynak. De táplál remény, hogy nemzeti, átalakulásunk diadalma egy illyen nemzeti átalakulásunkra homályt bo­ritó szerkezetet nem fog megszenvedhetni, ha nem is azért, hogy egyi. kormányunk vele kezet foghasson s legnehezebb feladatai megoldásában segítse, legalább azért, hogy minket, kik közül sokan a haza igazságos ügyéért vitéz elszántság­gal harczolnak, mig mi imáinkkal esdeklünk az igazságos isten zsámolya előtt, mint embereket s a független haza polgárait önállókká tehessen. Ez iránti nézeteinket később. Káplánok, Veszprém megyéből. Dunán túl miként gondolkoznak sokan, is szolgáljon e czikk ismertetésül. Ön, úgy látszik, testestül lelkestül republicá­­nus lévén, az egész világgal is azt szereti elhi­tetni, hogy az emberiségre nézve ez legyen a leg­jobb kormányzási forma, és a­mennyire a politi­­cusnak mindenkor a legczélszerűbb s legjobb eszközt és módot kell választani, tagadhatatlan, hogy a respublicai kormányzási forma igen sok előnyökkel bír a nép boldogítására. a kormány­zás olcsó, camarillai, barcaucratiai ármányoktól nagy részben mentes stb. stb. alapja Montesquieu­­szerint is az erény és hazafiuság lévén, — de bezzeg kettő ám itt a fő kérdés, — valljon meg­­van-e az alap a népben ? Én Tamás vagyok ! — legalább a népnek a szabadságról nyilvánított fogalmai ellenkezőt tanúsítnak; — alig áldotta meg az isten a magyarok fegyverét, már ismét a nép megfelejtkezve a veszélyről *), melly őt kör­nyezte, mindenhol a sajátság szentségét megvet­ve, máséra áhítozik, engedelmességet törvény, igazság, elöljáróság irányában ismerni nem akar hanem igenis a szabadságot zabolátlansággal, korlátlansággal, engedetlenséggel, más sajátjára való vágyással azonosítja. **) Ezenfelü­l a másik még nevezetesebb kérdés : — valljon kivihető-e a respublica Europa mosta­ni körülményeiben ? hol a támasz ? — tán a Franczia? — ne feledjük, mennyi szolgálatot tett Lengyelország Francziaországnak, és mivel fizet­te ez vissza a hű szolgálatot? el hagyta veszni, és minden győzedelmei mellett is azt lábra állni nem segítette. A németek ? — hiszen ezek ma­guk sem tudnak megegyezni, és valahány, annyi felé húz. — Az olaszok? — látjuk s tapasztal­juk, hogy a reactio mindent letapod. — A török? — hiszen fel sem tehető, hogy a legnagyobb despotiához szokott nemzet, mellynek a respubli­­cáról még csak fogalma sine-q azt támogathassa. — Az angol monarchiai alkotmányát tartja egyse­dül legjobbnak s legboldogitóbbnak. — Éjszak- Amerika messze van, ebben bizakodni gyávaság volna. — Nézzük ellenben az éjszaki óriást és annak hitfeleit, — tekintsünk a 36 német feje­delmekre, — de tekintsük magát Francziaorszá­­got és annak presidensét stb. stb. ***) Azért uram, uram, Marczius uram! bizzunk ugyan nemzetünk szellemében, hadseregünk vi­tézségében , de el ne bízzuk magunkat, mert ír­va van: „b i­z­d el maga­d, h­a meg akarsz szégyenüln­i.“ A tárgy nagy és életkérdés, azért nem fog ár­tani felette a vitatkozás, addig is pedig igen '*) Ez a Tiszavidéken nincs úgy, sőt fegyvereink győzelmei csak nagyobb lelkesülést idéznek elő, verekedve tódulnak fegyvert fogni a füg­getlen szabad Magyarország zászlói alá. Szerk. Ki a bűnös itt ? a­ki elmulasztó a felvilágosí­tást, az értelmiség. Szerk. ***) Önök, úgy látszik, nagyon megfélem­lettek az osztrák uralom alatt, és most sem tudnak még oda emelkedni, hogy saját erőnkre támaszkod­junk, pedig nem árt, ha önök is megszokják e gondolatot, és bízva a szabadság ügyében, nem csü­ggedeznek. Szerk. 127 hasznos lenne, ha a sajtó a rend fentartásán munkálódnék, s azt iparkodnék kieszközleni,hogy nem éretlen s tapasztalatlan gyermekek, hanem tapasztalt, rendet, törvényt s igazságot szerető, s azt végrehajtani is tudó férfiak alkalmaztatnának biztosoknak, s azok utasíttatnának rendeltetésük helyére, mert hic Rodus, hic salta. N. B. /Eléző jelenetek a kulai ostromból. Buda bevételéről még folyvást beszélnek a pestiek, és beszélni fognak soká, mert sok olly jelenet adta elő ott magát, mellyeket a magyar nem könnyen feledhet, sőt reájuk mindig önelé­gült büszkeséggel gondol. Apróbb történetkék jel­lemzik legélesebben a hadviseléseket, mik, ha gondos fürkészet után összeállíttatnának, sokka nagyobb fényt vetnének a csatára, mint a hiva­talos jelentések száraz iratai. Szeretne a kutató minden honvéddel beszélni, de persze a napi­lap­­írójának alig jut ideje néhány rövid negyedig tár­salogni egy-kettővel.­­ A kormány által táborba rendelt történeti jegyzők tehetnének e részben legtöbbet, és ha felfogták hivatásukat, tesznek is — talán. Módjukban áll megismerkedni a h­ar­­czosokkal, velük együtt viselni a hadviselés ké­nyelmetlenségeit , látni a szenvedést, ismerni a harczos bánatát, fájdalmait.—■ együtt élni le ve­lük az öröm szilaj késeit, megismerni a vitéz vi­galmát, sajátságos dévajkodását, pajkos csineit, lelkesültsége fellobogását, a merészséget és egyéb jó és rész tulajdonait a tábor fiának. Ki nem egyedül fizetéséért viseli e szép tisztet, irigyletes boldogságot érezhet, alkalma lévén látni az em­bert legmagasztosabb pillanataiban előtte élni, cselekedni. Milly tág mezeje nyílik a lélekbúvár­nak stúdiumhoz, milly gazdag tapasztalatok gyűjthetők az emberismeretben. Ezen tanulmá­nyokra kedvezőbb föld alig lehet a tábori életnél. De hagyjuk a meddő elmélkedést és lássunk egy pár jelenetet a budai ostromból. A negyvenhetedik zászlóalj — Zalának ez ép természetű gyermekei,— lelkében sok a vallásos érzelem. Pest bombáztatásakor elszörnyülködve kiáltanak föl: „Úristen, hogyan engedheted, hogy ártatlan fegyvertelen nép lődöztessék, és olly vi­rágzó város elrontassék? Ilentzit büntetlenül nem hagyhatja az isten!“ — Illy érzelmeket ismerve lehet csak megfejteni azon elszánt rohamot, mely­­lyet e fiúk tőnek, hogy az istennek büntető esz­közei lehessenek a várbelieken. — És úgy jön ! isten őket választá ki, hogy legelsők éreztessék haragjának súlyát az ártatlanok megrontóin. --Egy százados imigy szólott vitézeihez: „Fiúk, a várba bizonyos hogy bemegyünk. Csata után egy kovás puskát se lássak nálatok.“ — És az ütközet végével, midőn sorba álltak a vitézek, mind gyutacsos puskával tisztelgének a százados előtt. — A várbeliektől szerezték. — A zalai zászlóaljra öt lépésnyiről lőttek főn a várban a horvátok. Ezen felbőszülve, mi­dőn reájuk rohantak, a horvát mind térdre esett; egyik hadnagy közelében egy szálas horvát csú­szott térdén. „Szúrd le“ szól a mellette rohanó

Next