Marczius Tizenötödike, 1849 (2-67. szám)

1849-05-23 / 29. szám

I urak és asszonyságok, még pedig, isten bocsá. .. bűnöm, jelesen. De hogy ezt megértse ön, egy kissé előbbre megyek, s csak úgy négyszemközt — mint az előbbi levelemben is tettem — elmondom önnek, hol teremnek, élnek s uralkodnak még most is illy teremtmények Magyarországon. Van nálunk egy nagy épület, mellynek birtokosai azon időben, midőn még sötétség volt a földön, külön hatósági jogot gyakoroltak, és saját anyai nyelvükön nyugtatványozták a magyar pénzt, német gyomorral költötték el a magyar kenyeret és bort, szóval a szorgalmas méheken élődő herék voltak. Hogy pedig valaki ezek közzé bevetessék, e következő kellékekkel kellett bírnia : Bajusz és szakáihoz még csak remény se, hogy valaha legyen , nagyságos czimezés, alázatos szolgájávali köszönés, fűszerezve kézcsókolással a nagyságos mamának, csúszás-mászás; az, hogy legyen a főben, nem elkerülhetetlen volt. Szóval, annak ellentéte, mi egy becsületes magyar emberben főkellék. Aki azután ide jutott, még csak a szolgálója és pesztrája is nagyságolta. S ezek még ma is teszik. Az az időben hűbéres rend egy pár ölre kapta le kalapját, ha csak olly kicsi irnokocskát látott is, mint a növendék ujjam. Jaj, de e boldog idők elmúltak már! Az egyenlőség s szabadság varázs ütésére az őket körülfogó nimbus eloszlott, s őket a magok meztelenségükben engedi látni az idő és higye meg ön szerkesztő, hogy olly léha egy némellyike — tisztelet a kiveendőknek — hogy csudálkoznunk kell rajta, hogy eddig a fecske pihe gyanánt el nem vitte nyugatra. No de az atyáskodó camarilla és magyar kormány közt mégis,ugye brúderek,különbség van? (ismerünk titeket ! Egy pár hóval ezelőtt, csak hallja,mit tettek . A bányamunkások számára árlejtés mellett több ezer köböl életet szokás ide fuvaroztatni évenként, s azt a bányamunkások családjaik népességéhez mérve, havonként egy vagy két vékát számítva, akár drágább, akár olcsóbb az élet, egy portért kapták. Most azonban mit tettek! A megállapított mennyiségből alig ezer köblöt hozattak be, és a többinek behozatalát nem sürgették, igy, mintegy előre készítvén a népet az uj kormány iránti szeretetre (?) melly a búza elfogyásánál minden esetre bekövetkezett volna , minthogy eddig e magtár látta el a bányamunkásokat kenyérrel. De hallja csak tovább . Ugyanakkor nem feledkeztek meg arról, hogy legyen saját maguknak jó boruk a kövér magyar pecsenyéhez, s midőn a gyalázatos rablófőnök Schlick Tokaj táján rablott, több ezer forinttal egy gazdatisztet — tiltakozása ellenére is — Tokajba küldöttek borért. Ugyan hallják önök, ha ezen tetemes pénzt a banditasereg elfogta volna, hogyan igazolták volna magukat a kormány előtt ? Ilát előbbvaló önöknek a bor, mint a szegény munkások eledele ? Hát nem termeszt-e Nagybánya elég s jó bort ? Hát nem ihatják-e meg önök a bort, ha csak nem tokaji vagy érmelléki ? No de hiszem, e bajon is majd segít az új kormány. Ehhez még kiegészítésül csak annyit mondok, mit egy polgártárs az előbbi időkre vonatkozólag ezen hivatalt érdeklőleg mondott : ,Van — úgymond — egy nagy üvegház városunkban, hol a főkertész camelea helyett, camarilla növényeket ápol. Itt és ezeknél még — mint valami ritkaság — található a nagyságos Czim, nem drága, kinek tetszik, vehet. Függetlenségi ünnepélyünk e hó 6kán fényesen ünnepeltetett meg, mi bizony egész a fenékig markoltunk az öröm kifejezésébe, úgy annyira, hogy mi sem maradt már hátra. Még ökröt is sütöttünk a piaczon, még pedig svalczit. Frink Ignácz oláh rablócsapat vezére s Kővárvidéke császbiztosa e hó 11 -kén a kisnyiresi hegyen felmagasztaltatását meg- és elérte. Az ötvenezerből reánk eső részletre megindult a toborzás. Hogy Urbánt a gyászos időkben egynémelylyek hogy várták nálunk vacsorával ? s mint készültek elfogadására? csak amúgy titokban, s több egyebeket elmondani szeretném. Különben kifúrná oldalamat a titok. De ezeket elmondja önnek a viszonti találkozáskor a Szálka, Pásztó, máj. 18-kán 1849. A függetlenség ünnepét Pásztó városkánk május 13-án ülé meg. Örömünnepe volt ez minden magyarnak, kinek szive hazájáért dobog, s kinek érzelme szabadságért hővül. Reggeli 8 órakor jelenének meg a városháznál a nemzetőrök egy része, a megyei kiküldöttség, a nép s a hevesi védsereg egyik csapata, melly történetből épen e napra érkezék városunkba. Ünnepiesen, zenekisérettel vonulónk a nagy utczán végig a vásártérre, melly ezentúl szabadság-tér nevet viselend. — Itt először is a megyei kiküldöttség olvasó fel hazánk megváltója, Kossuth Lajosnak a megyéhez irt levelét, — utána a függetlenség tárgyábani határozatot, — melylyek után kezdődik a szabad ég alatti ünnepies isteni tisztelet. — Egyik lelkes segédpapunk, Ficzek Károly, függetlenségünk tekintetében gyönyörű beszédet mondott, — velős okokkal fejtegető ő függetlenségünk okát, s a haza szeretetére inté, buzdító a nagy számmal egybegyült népet. — Magyarok istene, adj sok illy papot! Az ünnepély kiegészítéséül aláírás nyittaték, 100 személynél több jelent meg a társas ebéden, mellyben nem csak pusztiak, de vidékiek is vevenek részt. — Öröm, volt látni az egyenlőség s testvériség milly párosult karokkal övedzé függetlenségünk e nagy ünnepén át a kedélyeket; vígan folyt a minden rendű s rangunk közötti társalgás ; —estve tánczvigalom tartalék. De fájdalom ! hazánk függetlenségének szentelte nagy ünnepen botrány is történt,— botrány, melly a csak imént örömmel edzett kedélyeket ingerültséggel halmozá. — E botrány okozója a nemzetőri százados Maky Lajos, ki méltó arra, hogy őt a világ közelebbről ismerje meg. Ha kérdené a tisztelt olvasó : van-e Pásztón nemzetőrség ? — azt mondanám, igenis van, azaz: ott van, hol most egy éve volt, a maga természetes épségében, — mert rendezve csak annyiban, a mennyiben vitéz kapitánya magát megválasztatása után harmad napra azonnal kapitányi diszöltönybe rendező. — Az alkotmányos esküt mai napig sem téve le. Gyakorlatokról szó sincs.-------És mégis a vitéz kapitány, ha kapitányi öltönyébe ölti vitézlő tagjait s pávaként sétál végig az utczán, megelégedve simítja végig nagy fáradalmaktól izzadt homlokát, és büszke öntudattal vallja magában , hogy ő a hazáért sokat tőn. De valljon tőn-e valamit a hazáért ? — koránsem, — de még szülővárosáért sem ám ! Egy történeskét mondok tisztelt olvasóm, s ez olly igaz, mint hogy hazánk függetlensége az: april első napjaiban vonult a győztes magyar hadsereg keresztül Gyöngyösön, — élelmi czikkeket Pásztónk is szállita részükre. — Hét német lovas vágtat épen a szállítás közepette városunkba, s a birót, jegyzőt s még két előkelő polgárt rabló módjára orzott el és vitt magával. — E hét németet 3 puskás könnyen földre terithette volna. És hát a nemzetőrkapitány mit ten ? — Tisztelettel legyen mondva : biz az a szobájába zárkozék s ott fülelt, várva az események keserves végzetét; ő a sorsra bizá becses személyét, s kényes szemekkel fontolgatá: valljon ha őt is elviszik, kapitány marad-e akkor is ? — De hála az egeknek a hét német elorzott polgárainkkal (kiket a szomszéd faluban a derék Hunyadi-huszárok szabaditanak ki e rablók kezeiből) elosont, s a kapitány sértetlen maradt. — S nem sejtve pedig vészt, ismét tekintélyes öltönyébe burkoló vitéz tagjait, s harsány torokkal okoskodék: hej hiszen csak ne mentek volna el, — hej hiszen csak csak, csak csak ! — értem kapitány uram! a nagy idai vajda is épen ezeket mondogató vitézlett hevében, és hej meg is adta az ellennek bölcsen! És hej ! megadta ön bölcsen függetlenségünk ünnepén a rendnek! A társalgás vígan folyt, de egész tisztelettel ám, senki a rendet botránnyal nem illető, csak ön becses személye volt az kapitány! ki az egész társalgás derült alakját borúval halmozá. Ön kapitány botrányt okozott s pedig nagyot! Ön kapitány ! vitézlett hevében iszonyú káromlások között a boros palaczk s poharakat a földhöz verő, arczcsapásokat ígért, s ebbeli ígéretét foganatba is venni nem iszonyodott. E tényekkel kapitányi állását beszennyező, s az egybegyült népnek hősies példával állt elő, — megmutatá nektek, milly érdemes arra hogy kapitány, megmutatá herkulesi erejét, és reszketni fog az ellen önnek neve hallatára, miként reszketének a földhöz vert palaczk s poharak romjai! — * 115