Marczius Tizenötödike, 1849 (6-79. szám)

1849-03-28 / 37. szám

144 életbeléptetésére olly követek szükségesek, mint Ágoston Jósi, ki mint a szél fű, Pestre illan, s midőn a szél meg­fordul Debreczenbe szándékozik. Kutya-Bagos marcz. 28. Hány óra? Nyolcz. No hát Miháj, hamar üljík kend lóra s vigye be Debreczenbe ezt a levelet, s adja annak a hosszú magas pesti embernek, s kérje meg nevemben, hogy adja ki a Marcziusban ha lehet még ma , s aztán invitálja meg őt egyszersmind jövő vasárnapra hozzám, mondván, hogy itt sok szép társaság lesz egybe gyűlve. Szerkéztel Ezt mondom én ma kocsisomnak és kül­döm vele e sorokat. Hatalmas kedvem­ volt az éjjel. Úgy megtiszteltek az Esti lapok, azt mondván, hogy Nagy Gedeon nem más mint Pálfi Albert. Nem tudom, kire hízelgő a dolog, rám, vagy önre, annyit még Pesten a Svábhegyen is elmondtunk egymás­nak, hogy ha én nem volnék Nagy Gedeon, Pálfi Albert szeretnék lenni. És ön viszont, ha nem volna Pálfi Al­bert, Nagy Gedeon szeretn lenni. Mi ebben mege­gyeztünk. De a dologra. A­mi azon czikkben komoly dolog van, feleljen rá ön- Engedje nekem át a dolog bolond részét. És mindjárt neki is megyek azon állításnak, hogy a Marczius véghetetlenül haragszik két emberre. A­mennyire én tudom, ön nem haragszik ezen két emberre, hanem annál inkább haragszom én, és barátaim Kis Péter, Harcsa Tamás, és Kérges Benedek. Úgy, hogy emlékezem, mennyi capacitatiora volt szükségünk míg ön azon két emberre nézve sok törlés után bevette néhány sorainkat. De a­mi most jó, a legbolondabbja. Azt mondja az Esti lap, hogy a Marczius Madarász Lászlóért haragszik azon két emberre. Ezt a fura beszédet olyan ember mondja, ki czikke elején nagy tudásán értekezik a Marczius legrégibb mű­ködéseiről. De az égre kérem önt, vallja meg hogy midőn a Marczius e két ember politikai működése ellen fegyvert ragadott, akkor Madarász László még a világon sem volt. Hiszen a­mi jó, borsos és találós a Marcziusban elő­fordult, abból legalább is 80 percbem­ ezen két emberre mondódott. Ha volna e nyolc­ vármegyés országban csak egy is, olly szerencsétlen ember, ki a Marczius számait eltenni érdemesnek tartandotta, bizonyságot tehetne róla, miilyen pikkünk volt nekünk azon két emberre. És mennyi alkalommal. Az egyikét ezen két ember­nek mosogattuk, midőn Kovács Lajos Nagybányán vé­rengzés között lett követté. Szóltunk róla midőn Szécheni István, Zicsi Ferencz és Havas után Kovács Lajost tette osztályfőnöknek, szóltunk róla, midőn az olasz kérdés, a svarczgell katonaság, a közoktatás, a botbüntetés, a bankok s az osztrák státusadóságok elvállalása forgott szóban. De nem feledkeztünk meg ez alkalmakkal a másik emberről sem. Szóltunk róla, midőn Kazinczi Gábor első volt, ki az ifjú szabad sajtót megtámadta, és azután is százszor és százszor. Bolond beszéd az hát, drága szerkesztő, hogy ön azon két emberre Madarászért haragszik. És most punctum. Nagy Gedeon. Bizonyítvány: Hogy ezen itt leirt sorokat táblabiró­nek. Nagy Gedeon ur irta ezennel bizonyítjuk: Kákás Esván, kutyabagosi biró L. S. Csíki Bálint, helybeli jegyző L. S­Az Esti lap meggondolt malitiája. ("Lásd tegnapi Esti lap.) Mi az Esti lap embereit rég­­ismerjük. Ők a political filisterrend nagy keresztessel voltak elestül óla. A szerkesztőről magáról nem szólunk, ő csak az, mi a katonaságnál a faköpenye­g, mellybe az őr, ha eső és zivatar jön, beáll s mellyet a körülmények változása szerint sárgafeketére vagy tri­col­or­ra festenek. Ma így, holnap amúgy. Neki mindegy csakhogy va­laki praesentirozzon előtte. Pesten hunyadi­ honvéd, Debreczenben ném­et­­lábon álló magyar fika, majd ismét veres sap­kás, s ha kell a muszka is. Az illyen hermaphrodit-lények— mondjuk játékon kívüliek, legfeljebb újra pingáztatásuk első napjaiban veszi őket az ember észre. A­mi pedig az elöltölt silbakkolókat illeti bi­zony méltó joggal elmondhatjuk, hogy ismerjük ő­­ket, mert ki e lapok pes­ti folyamát figyelemmel kí­sérte, tudhatja, mikép abban is csak ép oly, valódi a­­lakj­ukban tükröztettük őket vissza, mint itt a’Hor­tobágy melllett. Ők magoknak tulajdonítják az érdemet, hogy az el­ső magyar ministerium hitelét olly hosszú időre fenntar­tották. Mi elismerjük ezen érdemeiket. Ok magukra vevén a képviselő nevet, mellyet ön­­zőleg felvenni senkinek szabad nem való, törvényhozói coulissenreisserei-okkal és parliamenti szolgalelkűségek­­kel megingaták a nemzeti gyűlés méltósága alapját, s megrepeszték sok távolbani becsületes magyarnak arra épített re­mény templomának hitoszlopait, mert sokan azt képzelék, hogy a sérelmi térek oppositionális em­bere, kit a nép önkényt választ a képviselőjének, a sza­badság terén nem leend kevésbé hazafias szilárdságú.

Next