Maros, 1929. január-június (3. évfolyam, 1-145. szám)
1929-01-09 / 7. szám
TELJES TÁJÉKOZATLANSÁG A JUGOSZLÁVIAI HELYZETBEN Tarlomány£ autonómiát kap Horvátország ez az általános vélemény Külföldi figyelmeztetés Sándor királynak a király iránti lojalitásról és királygyilkosságról. — Az új miniszterelnök részt vett az 1903-as királygyilkosságban BELGRÁD (st Maros eredeti távirata) Jugoszláviában a katonai diktatúra megkezdte működését. Általában az a benyomás, hogy az új kormány a rend és erősség kormánya lesz. A kormány már dolgozik az alkotmányreform, a közigazgatás decentralizációjának előkészítésén. Beavatott körökben hiszik, hogy Horvátország megkapja a tartományi autonómiát. Kibontakozás a kétkamarás rendszer alapján? Az új jugoszláv helyzettel szemben azonban még mindig teljes tájékozatlanság uralkodik egész Jugoszláviában. Azt a rendelkezést, amely a politizál pártok feloszlatására irányul, beavatott körök szériát inkább a boszniai muzulmán párt ellen hozták. A magyarázat rendkívül komikus, mert hiszen Spsko volt miniszter a szerb centralista politika legszervilesebb támogatója. A Morgenblatt, a horvát parasztpárthoz közelálló zágrábi német lap arról ad hírt, hogy a diktatúra új kibontakozás módontot keres a hét kamarás rendszer alapján, amely szerint a Szkupsztria félévig Belgrádban, félévig Zágrábban ülésezne és a külföldi követségek székhelyeiket szintén felváltva Belgrádban és Zágrábban tartanák. Ez a jelentés arra mutat, hogy Zágrábban Inkább remélik a kibontakozás lehetőségét a diktatúrából, mint Belgrád régi centralista politikusaltól. Védekezésre készen állanak a horvátok Sokkal sötétebben kell azonban megítélni a helyzetet azoknak az új jelentéseknek a nyomán, melyek szerint az államegység elleni bűncselekmények fölötti ítélkezésre külön bíróságot szerveznek. A diktatúra tehát a legbrutálsabb erővel készül letörni tervei megvalósítása elé gördülő minden ellenállást. Úgy látszik, hogy a horvátok védelemre rendezkednek be a várható támadással szemben. ■■ Szerda 1929! Január 9 előfizetési árak: Egy hónapra el 1«]. Negyedévre 155 lej. Ferevre 270 lej. Egeas évre 510 lej. Vidéki előfizetán havonta 7 lejjel több. Költőidre duplája Sürgönyeim .FIARO0* Targo-Morea toNtfMdNrfaWOTÜGGETLEN POLITIKAI MAPILAP4\m^fi^ Ssirhsaztöaág la kiadóhivatalt Targo -Nikita (Mareovánírhály) Piaţa Reg. Ferdinand 11. Telefon 177. Központi kiadóhivatal, éjjeli szerkesztőség in nyomda .APOLLO* Piata Reg. Fard. 8. Telefon 509 ae FELELŐS SZERKESZTŐ SEBESTYÉN LÁSZLÓ f*Vigyázzon a király olyan országban, ahol több revolver dördült el, mint ahány pofon csattant a GENF (ft Maros eredeti távirata.) A Journal de Genéveben Svájc legkiválóbb publicistája, William Martin figyelmezteti Sándor királyt lépésének veszedelmességére egy olyan országban, ahol a király iránti lojalitás eddig nem zárta ki a királygyilkosságot. Vigyázzon Sándor király — folytatja a cikk — nehogy tilágosan a tisztjeinek hatalmába kerüljön. Alkotmányfelfüggesztő rendeletével úgyis olyan országban vállalt minden felelősséget magára, ahol több revolver dördült el, mint ahány pofon Csattan. Az igaz — végzi cikkét William Martin, — hogy aki egyaránt akar a szerb, horvát és szlovén népnek királya lenni, az mérhetetlenül nehéz feladatot vállal magára. A királygyilkos kormányelnök Az angol sajtó a Belládból érkező, egymásnak ellentmondó táviratok hatása alatt erős tartózkodással ítéli meg a helyzetet. Azt a nem egészen kedvezően hangzó megállapást azonban nem mulasztja el megtenni, hogy Zsivkovka tábornok, az új diktatórikus kormány vezetője az 1903 as királygyakosságnak is vezetője volt. Az olasz sajtó a balkáni francia politika csődjének nevezi a jugoszláviai eseményeket. A kölcsön jegyzése a közeli napokban megtörténik PARIS (4 Maros eredeti távirata.) A párisi rádió leadóállomás tegnap délben a következő hírt bocsátotta szét: A kétszázmillió dolláros román kölcsön tárgyalásai közvetlen befejezés előtt állanak. A közel napokban már megkezdődik a kölcsöngzés. la. Az idény előrehaladottsága miatt mélyen leszállított árakban árusítom raktáron lévő legfinomabb divat szövet újdonságokat Sebestyén Bernét, Főtér 15 szám Hitelképes egyéneknek kedvező fizetési feltételek idf Őrült szellemidő igyúlltt így egyetemi falul, aliegakarja isai a lelkét. NÜRNBERG (A Maros eredeti távlata) Unger nürnbergi egyetemi tanárt egy Krieger nevű elmebeteg kereskedő, mint ismeretes, két lövéssel agyonlőtte. Az őrültet letartóztatták és bevezették a nyomozást a titokzatos gyilkosság ügyében. A nyomozás során kiderült, hogy úgy a lelőtt egyetemi tanár, mint a merénylője egyazon szellemidélő egyesületnek voltak tagjai. Krieger a szellemidézésben megőrült és a rendőröküek elmondotta, hogy azért lőtte agyon Uigert, mert a földöntúli fegyverekkel üldözte éveken keresztül és lelkének megsemmisítésére törekedett. A gyilkost beszállították a tébolydába. Közeledik a spanyolnátha Már Bécsben is dal Berlin után BÉCS (4 Maros eredeti távirata.) Bécsben az utóbbi napokban szintén nagy erővel lépett fel a spanyolnáthajárvány. Berlini jelentések szerint ott a spanyolnátha-járvány még mindig nagy erővel terjed. Minden kórház túl van tömve és már iskolahelyiségeket is átalakítottak ideiglenes kórházzá, hogy a jelentkező betegeket felvehessék. A betegsegélyző intézetek statisztikája szerint a megbetegedések száma olyan magasságot ért el, amilyenre hoszszú évek óta nem emlékeznek. A hivatalokból az alkalmazottaknak átlag 5-10 százaléka hiányzik spanyolnáthamegbetegedés miatt. Ismeretlen betegségben meghalt tizenhat ember Teledóból táviratozzék. Az elmúlt héten Teledóban titokzatos, ismeretlen influenzaszerű járványban tizenhat ember pusztult el. A járvány tovább terjed. Valószínűleg a spanyolnátháról van SZÓ Mindenki mindennap a MAROST olvassa ! HÁZIASSZONYOK FIGYELMÉBE!! Megérkezett a nagy fűszer- és gyarmatáru szállítmányom, úgyszintén a legjobb minőségű bánáti lisztek, amelyet a legolcsóbban árusítok FRITSCH IZIDOR -nál (Főtér 12) Telefon 482