Református Kollégium, Marosvásárhely, 1939, 1940

A kolozsvári egyetem tanára is volt a költő és filozófus Szász Béla, aki mindössze 1865—1871-ig működött kollégiumunkban. A kollégium történetét írta meg Koncz József nagyon sok iro­dalmi értekezés és cikk szerzője. Ugyancsak a kolozsvári egyetem magántanára lett később a történettudós dr. Dékáni Kálmán. Bedő­­házi János meg országgyűlési képviselő volt s így tanáraink a leg­utóbbi időig minden irányban komoly tevékenységet fejtettek ki. A magyar kultúrát csak sorvasztani akaró román uralom alatt a végsőkig feszített munkával küzdenek tanáraink a magyar műve­lődés terjesztéséért. A nagy Isten különös kegyelme, hogy többnek közülük megadatott a bajból kivezetett nép és iskola boldogabb jö­vőjét Józsué módjára megpillantani s újult erővel dolgozni a vissza­szerzettek megtartásáért. Bár a jelennek pártatlan megbirálása az utókor történészeire tartozik, e rövidre szabott ismertetésben is — úgy érzem —, meg kell emlékeznem az ízig-vérig radikális intellektuel Paál Gusztávról, az ifjúság lelki életét szeretettel kutató Guszti bácsiról, aki a világ­háborút követő idők legkritikusabb pillanataiban állott az intézet élén, az irodalmat és irodalmi megmozdulásokat állandóan pártfo­goló Trózner Lajosról, a teleki téka rajongó könyvtárosáról, Szent Péterről (ahogyan Cs. Szabó László nevezte), a művész lelkű Gulyás Károlyról, a 20 éves idegen uralom legtöbbet zaklatott, rengeteget dolgozó, az egyházi és társadalmi ügyeket nagyszerűen ismerő minta­­igazgatóról, Nagy Endréről, a mindenhez vérbeli cserkészként értő és a pontosság megtestesítőjéről Spániel Vincéről, a komoly szak­tudással rendelkező botanikusról, Nagy Ödönről, a szigorú, de el­ismerten nagyon jó latin tanárról, Szabó Józsefről, akinek igazgató­sága alatt ütött a megváltás órája. Hány nevet sorolhatnék még fel, azokét, akik maguk is úgy érezték és érzik, hogy rajtuk fordul meg az iskola élete és egész lelküket adták annak szolgálatába. Tudták, hogy a magyar jövendőt szolgálják. Az önmagukat fenntartó és kormányzó erdélyi kollégiu­mok a nagy alapítók szellemének őrzői és a vagyon sáfárai valóban igyekeztek önmagukat kormányozni, de nem önmagukért. Élt taná­raiban az ősök szelleme, apáik talán a szellemi alapítók, a régi nagy tanárok utódai vagy rokonai, talán ugyanannak az iskolának ala­pítványain nőttek fel maguk is, a Bethlenek, Bolyaiak, Kún Ko­­csárdok lelkének isteni szikrája gyújtotta bennük az önemésztő sze­retet tüzét a magyar gyermek iránt, akit az apja olyan egyszerűen csak ott hagyott hagyomány szerint a kollégium udvarán, a kollé­gium anyai keblén. Ha visszatekintünk egy pillanatra a marosvásár­helyi vándor kollégium történetébe, a jelenkor szempontjából milyen

Next