Református Kollégium, Marosvásárhely, 1942

t szüntette meg egyházi főhatóságunk. 1854 ben Török János theologiai professzor vértanú halála folytán megüresedett a theologiai tanszék. Az egyházi főtanács akkor a papnevelés központosítása miatt úgy rendelkezett, hogy az állást ne töltsék be. A jogi fakultás 1870 ben ugyancsak a főhatóság rendelkezése folytán szűnt meg, mivel a Ko­lozsvárott felállítandó tudomány-egyetem fölöslegessé tette az erdélyi jogi fakultások működését. Végül a bölcsészeti fakultás megszünte­tését az 1883. évi középiskolai törvény végrehajtása vonta maga után. (Lásd az 1854. évi Zilahon tartott közzsinat végzéseit, az egyházi főtanács rendeleteit, valamint az 1883. évi XXX. tc.-et). Ebben a második korszakban kollégiumunknak sok kiváló tanára közül legjelesebbek voltak Paksi Mihály, Fog­arasi Pap József, ki világpályázatokon filozófiai és orvosi munkáival 234 drb. aranyat nyert s akit II. József 1784-ben a budai egyetem­e a logika, meta­fizika és morál tanárának nevezett ki, Borosnyai Lukács János, Köteles Sámuel, Bolyai Farkas, Kibédi Péterfy Károly, Makfalvi Dósa Elek, Antal János, Bodolla Sámuel, Török János, Mentovics Ferenc (Életrajzukat lásd a Koncz József: A Marosvásárhelyi Evang.­­ Reform, Kollegium Története, című könyvében.) 1918-ban Erdély román megszállása folytán kollégiumunk is idegen uralom alá került. A román állam 1928. június 2-iki kezdettel engedélyezett nyilvánossági jogot kollégiumunknak. (Lásd a román nemzetnevelési minisztérium 73.378/1938. sz. a. kelt iratát). A meg­szállás ideje­ alatt úgy a tanárok mint a tanulók" sok nyomorúság, testet és lelket­ ölő küzdelmek, között tartották meg kollégiumunkat magyarnak és reformátusnak, hogy az 1940. szeptember 10.-én be­vonuló magyar hadsereg a felszabadítás által új korszakot nyisson meg kollégiumunk történetében. 55.066 kötetes tudományos könyvtárunk s a mellette elhelye­zett és 1937. november 7.-én megnyitott Bolyai Múzeum tanúskodik arról, hogy kollégiumunk a magyar műveltség és tudomány egyik legerősebb bástyája. I. A gimnázium működése. Az iskolai év története. Az 1942/43. iskolai év sok tekintetben tette próbára erőinket. Az évnyitó ünnepélyt szeptember 9-én tartottuk és a tanítást 10-én, bár 8 tanár katonai átképzésen volt, megkezdettük. Jóllehet a múlt évi tapasztalat is sejtette, hogy úgy tanítás, mint fegyelmezés szempont­

Next