Marosvidék, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1877-06-03 / 22. szám
sajátságos készülék volt alkalmazva, melyet a hámba fogott kutya, a köpülőt körüljárva húzott s ez által oly erős mozgásba hozta a vajverőt, hogy a vaj csakhamar készen volt A két fiú tapsolt örömében. Ámde a Rubis kutya nem igen látszott ezen örömben osztozni, mert komoly, szomorú szemkifejezéssel járta körül a köpülőt mindvégig, a nélkül, hogy fejét fel merte volna emelni. — Tudod Lajos, mit csinálnék én, ha neked volnék. — Mit? — Elvinném a köpülőt, meg a Rubis- városról-városra s fejenkint hat sous beléptidíjért mutogatnám a tudományát. — No én nem! — viszonzó Lajos. Engem megölne az unalom, ha egész nap munka nélkül kellene ülnöm. — Igen, de szereznél ám egy csomó pénzt! — Ugyan menj! Megmondtam már, hogy pénzt szerezni és dolgozni nem ugyanegy. S aztán nekem egyéb dolgaim is vannak. Legelőbb is ki fogom javítani a vízhordócsevet, mert anyám azt mondja, hogy hasznavehetlen. Aztán Elme Zsófiának készítek egy targonczát, hogy kicsi öcsét könynyebben hordozhassa, mert már jó nagy gyerek s bizony megfájul a karja, ha egész nap czipeli. Elme Zsófia és Trice Róza, Pálnak s Lajosnak iskolatársnői valának. Igen mulattatta őket az a köpülési mesterség, melyet a Rubis kutya akarva, nem akarva folytatott; s minthogy tudták, hogy a kis mester Rubis-t, ha jól teljesíti feladatát, mindig megszokta egy-két jó falattal jutalmazni, látogatásuk alkalmával mindig vittek valami falni valót a kutya számára. Azonban a Rubis kutya irtózott e mesterségtől s e részben nem volt megbékéltető sem hízelgés, sem jó étel, de még azon hírnév által sem, melyet ügyességével a szomszédok köztt szerzett magának. A mint a köpülőt előtűnni látta, rögtön lekonyítá füleit, farkát behúzta s lestem az alkalmat, hogy a munka elől elillanhasson ; ha pedig a vaj nagyon sokára jött össze, oly keservesen vonított, hogy a kis mester szive megesett rajta s ki kellett a hámból fogni. Egy napon végre, midőn kínzó 170 zafias czél által fellelkesült szive, az akarat tiszta érzelme tudatában a hiúságtól ment léleké, ott végre is nyomoz, utat tör a lankadatlan munka. Ide mellékelt jegyzőkönyvünk híven mutatja lépésről-lépésre úgy a sokszor magasra emelkedett akadályokat, mint a napról-napra kivívott, az időtől mintegy kicsikart eredményeket. Két fődolog állott előttünk: alakuló-társaságunk számára rendes működő-tagokat szerezni s ugyanakkor megvetni a társaságnak, mint egyletnek anyagi pénzalapját is. Legbensőbb figyelmünket e két sarkpont kötötte le. Beható viták, eszmecserék után a lehető legnagyobb fegyelemmel s az érdemeket méltányló kiindulással öszszeállítottuk alapszabályaink értelmében a felkérendő legjobb nevű, erdélyi származású írók névsorát. Nem mondhatjuk, hogy társaságunk czélja ne találkozott volna minden oldalról helyesléssel, de sok felvilágosításra, kérésre, nem egy helytt lelkesítésre volt szükségünk, hogy lassan kint leküzdjük a kételyeket, a félreértést, a kicsinylést, az időknek tagadhatlanul nehéz voltát, míg végre a mai eredményeket felmutathatjuk. A felkért írók közül következők voltak szívesek a rendes tagságot elfogadni . Gróf Bánffy Béla, Balázs Sándor, Balási Ferencz, Balás Antal, Barcsai László, Brassai Samu, Bartalus István, gróf Bethlen István, dr. Csiky Kálmán, dr. Csiky Gergely, Beák Farkas, Dósa Dániel, dr. Frédi Béla, dr. Ferenczy Alajos, Finály Henrik, Gáspár János, Gergely Lajos, Györffy Iván, Hegedűs István, Hegedűs Sándor, Hodor Károly, Imre Sándor (m. kir. egyetemi tanár). *) Mindnyájan egyhangúlag megválasztottak a június 3-án tartott szervező gyűlésen. Szerk. Jakab Elek, Jánossy Ferencz, báró Jósika Kálmán, gróf Kálnoky Dénes, dr. Kolozsvári Sándor, dr. Kovács Ödön, Kozma Ferencz, gróf Lázár Miklós, Lukács Béla, Mártonffy Ignácz, Medgyes Lajos, Moldován Gergely, dr. Molnár Antal, Nagy Péter, báró Orbán Balázs, Réthy Lajos, Sámi László, Salamon Ferencz, Szabó Károly, Szabó Samu, Szamossy János, F. Szathmári Károly, Szilágyi Sándor, gróf Teleki Sándor, Újvári Béla, gróf Vass Ferencz, Veress Ignácz, Weszely Károly, Ladányi Gedeon, Gyarmatiiy Sámuel, v Oly névsor ez tisztelt Társaság, mely irodalmunk számos kitűnőségét, legjobbjai közül többeket sokat foglal magában. Eredmény, melyet legmerészebb álmainkban sem reménylettünk, eredmény, melyet csak a legszentebb ügy adhatott. A második leglényegesebb ponti teendőink között az alapító és pár-toló-tagok gyűjtése volt. Erre nézve tájékozásul összeállítottuk Erdély legjobb családainak névsorát. Felszólításokat nyomattunk úgy a rendes tagokhoz, mint az alapító- és pártoló-tagokhoz külön-külön, mellékelvén a rendes tagok és alapítók gyűjtőihez a kinyomtatott alapszabályok egy-egy példányát. E nyomtatványok jelentékeny költséggel járó kiadásait — minthogy egyelőre pénztárunk nem volt oly állapotban, hogy fedezhette volna — bizottságunk elnöke előlegezte sajátjából. Kiküldtük az alapító- és pártolóíveket s bár csak kevés ideje, hogy ez ívek szétmehettek, a régebben tett alapítványokkal együtt alaptőkénk már is elérte, sőt meghaladta az első ezer forintot. Álljon itt az alapítók névsora: Báró Apor Károly 100 frt, Jeney Albert 100 frt, Filep Albert 100 frt, Kovács Ferencz 50 frt, Karácsom Márton 50 frt, Z. dr. Knöpfler Vilmos 100 frt, báró Józsika Kálmán 50 frt, gróf Bethlen István 150 frt, Fogarasy Mihály püspök 100 frt, Bélde Gergely 50 frt, báró Kemény János 50 frt, báró Kemény István 50 frt, gróf Bánffy Béla 100 frt, Takács János 50 frt, gróf Kálnoki Dénes 50 forint. A pártoló tagok száma is naprólnapra növekedik. Itt állunk tisztelt Társaság. A jelent megszereztük lankadatlan, de édesen eső munkával, a jövőt azoknak adja isten, kik a munkában, lelkesedésben sohasem fáradnak ki. És most Tisztelt Társaság, megköszönve a minket oly igen megtisztelő és kitüntető bizalmat, leteszszük önök kezeibe tisztünket, azzal a legbensőbb óhajtással, hogy a kitartás, egyetértés, bátorság, lelkesedés emelje a „Kemény Zsigmond társaság“-ot a magasra; tegyék templomává a jónak, szépnek, igaznak; e templomot népesítsék be a múzsák; s e templomot a fogyó buzgóság és puszta oltárok, miatt ne hagyják el istenei soha! Maros-Vásárhelyet, 1877. junius 3. (Aláírás betűrendben.) Báró Apor Károly, b. elnök. Deák Lajos, Fekete Gábor, Filep Albert, Gyárfás József Kerekes Sámuel, Kovács Ferencs Száva Farkas és Tolnay Lajos, b. jegyződ A levéltárak fontossága nálunk átalápos szer- Jakab Elektől (Folytatás.) A levéltárak tesznek arról is tanúságot , mint jár el az ország tisztviselő-kara a tárgyak formai feldolgozásában. A ki e század eszközét előhozták, megugrott s az egész napot az erdőben tölté. A köpülés rendszerint pénteken történt s ezt az eszes kutyát annyira megfigyelte, mondhatni számon tartotta, miszerint csütörtökön este rendesett eltűnt s csak szombaton reggel került haza. Merchant úr erre azt indítványozd, hogy egy nappal azelőtt meg kell kötni. Úgy is történt, de nem volt köszönet benne, mert a midőn Rubis magát ismét befogva érezte, oly keservesen vonított, mint azelőtt sohasem s ez a működés egész ideje alatt tartott, a nap hátralevő részét pedig mély szomoruságban tölté el. — Eh, isten neki! — monda Lajos. —* Hagyjuk őt nyugodtan, ha neki az oly nagy szenvedést okoz. Ha ő képes megszökni és egész nap étel nélkül maradni, nagyon ellenére lehet az. Különben a szegény állat úgy sem kap soha egy cseppet sem abból a vajból, amelyért annyit fárad. Ha én forgatom a mankót, az engem fáraszt mindenesetre, de meggondolom, hogy anyámnak segítek s e gondolat erősít. Ami Rubis-t illeti, ő elégtétel nélkül fárad, mert nem tudja, hogy saját fáradozása által másnak, könnyebbséget okozott.