Marosvidék, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877-01-07 / 1. szám

minden egyes fiában, mely egy nagy egészszé, egy magasabb tűzoltó egy­letté egyesítsen bennünket, a haza megmentésére. Mutassuk meg, hogy nem halt ki belőlünk azon erény, mely szerint — ha a jóllét és derű napjai­ban kötődni, czivódni szeretünk is egymással, — a vész perczeiben egyet­értő, compact egészszé tudunk forrni. Most vesszük észre, hogy ismét a politikába tévedtünk. Nem volt-e igazunk, a­midőn azt mondtuk, hogy bajos a borját megő­rizni, hogy bele ne szaladjon a zöld vetésbe. Boldog új évet kívánunk az ér­demes olvasónak is, még azon eset­ben is, ha e rögtönzött czikket egy kis unatkozással lapozta keresztül: —nt— a törvényhozó-testület kifundált és a magas Felség megerősített ?! Nem is volt rosz Ízlése Erdődy Andor­nak, mert Mágori Piroska egyike volt a fő­város legbájosabb növendék leányainak s bárha még nem volt „bál­képes“ és nem hordott uszály-mllát, mégis a fiatalság egyik ideálja volt s nevét a farsang ünnepeltjei közé kezdette sorozni Karneval herczeg ud­varmestere. Mogoriné már 15 éve, hogy járja a bá­lokat, mert a­kit hét leány­gyermekkel ál­dott meg a gondviselés, annak kelletlen is hódolni kell az idény követelményeinek, a farsang pedig a leányos­ anyáknak a legna­gyobb feladatokat szokta kitűzni. Három leányát már férjhez adta, három­mal pedig még mindig járhatja a bálokat, m­íg a hetedik leány, a kis Pirka — a­mint háziasan nevezni szokták — még nem volt szerinte „numerus“ a „vő­szemlészet“-ben. Az 1872-ik évi farsang igen kedélyes volt a fővárosban. Mogoriné hat nagyobbszerű táncz­esté­­lyen vett részt leányaival. Udvarias udvar­lók mutatkoztak ugyan, — különösen a jo­gászok köréből — de parthie kilátáshoz kevés lehetett a remény, pedig Margit kis­asszonynak „ultimátumaként volt e saison fennhagyva, mivel jövőre Pirka következett, a mama harmadik bál­ leányának. Minden remény Mogoriné húshagyói házi estélyében összpontosult. Házi estélyen s éppen otthon hogy ne vehetett volna részt Pirka is, ki a múlt évi novemberi táncziskolában már teljesen le­tette a tánczból az elméleti és gyakorlati S7ícrml!>tnt.. Nem hiába, hoev uav bolondul­ tak utánna a gavallérok s köztük Erdődy is, ki a „házi kisasszony“ hazakisérhetéséhez egész privilégiumot formált vetélytársai között. Aztán csudálkozzék valaki, ha tánczis­­kola és egy valóságos földi angyal mellett nem fogja a jogászt az „állam­tudomá­nyok encyclopaediája?!“ (Folyt. kőv.) 3 Báró Apor Károly­­ elnöki megnyitó beszéde, melyet Maróg- Vásárhelytt az 1876-ik év decz. Casinó-egylet közgyűlésén tartott. *) | Tisztelt Casinóegyleti közgyűlési Az időnek feltartóztathatlan és mindig egy sebességű haladásában utolsó egyleti közgyűlésünk óta a mai napon megint egy év fejeződik be egyletünk, valamint mind­nyájunk életében. Ezen évnek leforgása után, mint ezt eddig is tettük, újra a múltra kell visszapillantanunk s ellen­állhatlanul a jö­vőre tekintenünk. Hazánk bel- és külviszonyai felett a le­folyt és polgárilag is mindjárt elmúló év sötétebb felhőket gyűjtött egybe, hogy sem a hazafias aggodalmak szorongatásitól egész­ben mentek, szabadok lehetnénk. Mit rejt magában a jövő: fognak-e a ma összetor­nyosult felhőkből vészthozó villámok kitörni, vagy szétoszolván, termékenyítő sugarak ál­dás­teljes hatásának fogják e megnyitni a tért? Ki tudná megmondani, vagy jósolni ma ? Ám­de azért, hogy aggodalmak száll­ták meg kebleinket, nem szabad, hogy meg­lepjen a honfiba is. A legnagyobb magyar­ gróf Széchenyi István, mint a casinók alapítója, igy szóllott, volt egykor a pesti Casinóról: „Ha csak arra adott vagy fog adni egykor a legtávo­labbról is alkalmat, hogy a magyar bíz­zék magában, több hasznot tett volna vagy teendene, mint a­mennyit legforróbb vágyakozásaim egykor csak sejtetének is.“ Sohasem volt nagyobb szükségünk ezen ön­bizodalomra, mint most, sohasem lehetett nagyobb szükségünk tehát arra is, hogy meleg gonddal, hazafias teljes odaadással ápoljuk azon köröket, melyekben ezen ön­bizalom felkeltésére és megszilárdítására alkalom nyílik. A nagy alapító felemlített szavaiból ki­sugárzó eszmének megvalósítására irányult Casinó-egyletek feladata lehet most is csak­nem egyedül nyugodt érintkezési alkalmat szolgáltatni az egymástól hova tovább mind inkább elzárkózó különböző politikai és tár­sadalmi nézeteknek úgy szólva egy centrális területet képezni, melyen még az egymással szembenálló ellenségek is barátságosan kö­zeledhetnek egymáshoz s a nélkül, hogy azonkívüli álláspontjukat megtámadnák, nyu­godt kedélyességgel ismerkedhetnek meg kölcsönösen a különböző nézetek alapjául szolgáló eszméknek a politikai és társadalmi életre ható horderejével, mert csakis itt, hol a társalkodási illem nemcsak eltűrést, de tiszteletet is parancsol kölcsönösen egymás irányába, lehető az érintkezésre oly alkal­mat találni, mely egyfelől a tartózkodás nél­küli nyíltságot biztosítva, másfelől a gyanú­sítást és sérülékenységet eltávolítva, egy­másnak kölcsönösen megértésére s talán sokoldalróli elfogultságnak eloszlatására ve­zethet. Valameddig ez nem történik társa­dalmi életünknek vérforgása sem változik rendszeressé, hogy és­ fejlődést és ebben a nemzeti önbizalomnak kiemelkedését bizto­síthassa. Semmi sem válhatott károsabbá Casinó­­egyleteinkre s azokkal együtt társadalmi életünkre nézve is, mint az, hogy politikai életünk ujjabb korszakában a Casinó-egyle­­tek nagy részben politikai párt­színezetet öltöttek magukra, úgy szólva elkülönült esz­mék körül csoportosult politikai és társa­dalmi klubokká alakultak. Megoszlott és el­különült ezzel a társadalom is és elvesztette azon tért, a­melyen a különböző és gyak­ran egészen ellentétes nézetek is komoly, de még­is a kedélyt nem zavaró és az ön­érzetet nem sértő nyugodtsággal érintkez­hettek és tárgyaltathattak. Meg van bizonyára a párt­köröknek s fejlettebb társadalmi viszonyok között az egyes kluboknak is értelme, de a Casinó­­egyletek létezésük czélját tévesztették, mi­helyt azokká váltak. A mig­amazok termé­szetüknél fogva különvált eszmék és törek­vések körül különítik el az egyeseket, ezek­nek annyival mellőzhetlenebb feladata a ha­zafiéig és nemzeti érzület közös tűzhelyé­nél egyesíteni a társadalmat, kellemetes érintkezésbe hozni az egymástól elvált né­zeteket sőt érintkezésbe hozni a társadalom különböző rétegeiben uralkodó vágyakat és reményeket is, megakadályozni különösen azon már­is érezhető károkat okozott el­zárkózást, melyet az elkülönült párt­körök eredményeztek. Nyomorúságainknak egyik kútforrása a helyzetünkkel, viszonyainkkal és állapotaink­kal helyesen számot vető szabad közvéle­­mény fejlődhetésének hiánya. Ma az egyes *) A politikai vonatkozások kihagyásával, mintegy kivonatban, közöljük e kitűnő elnöki beszédet. Szerk. Regék, Erdély múltjából. Közli: Harmath Lujza. Kútfő: Orbán Balázs Székelyföld leírása. Szent Anna-tava. A ki valaha látta, vagy hallott a Szent Anna-taváról, mely a természeti és történelmi kincsekkel bővelkedő székelyföld egyik legszeb éke, azt bizonyára érdekelni fogja e rege, mit a néphagyomány e helyhez fűzött. Élt e vidéken két gőgös, elbizakodott, részlelkü testvér, kik nem csak a közel és távol környék lakóinak, hanem legfőképpen egymásnak voltak halálos ellenségeik. Min­den alkalmat felhasználtak, hogy vérig bo­­szantsák egymást, sőt legédesebb álmaik voltak, ha a másiknak a bosszú könyeit saj­tolhatták kőszeméből. Valóságos díszpéldányai voltak a testvéri szeretetnek, mintha csak a tizenkilenczedik század szülöttei lettek volna. Természetesen nem férhettek meg egy vár­ban, hanem mindkettő külön építtetett ma­gának szebbet, fényesebbet, büszkébbet, mint a más. Ha egyik bevégezte a homlokzaton kiszökellő tornyot, a másik okvetlen kettőt rakatott helyébe. Ha az egyik négy szöglet­bástyát épített, a másik már nyolc­at, ha erős védfalakkal kerítette várát, a másik már olyan magasra huzatta, hogy nyakfájást ka­pott, ha udvaráról az ég titokzatos fényében akart gyönyörködni, s mind­ez csupa őszinte testvéri szeretetből ! Egyszer aztán arra éb­redtek, hogy fogyatékán van a kimeríthet­­lennek hitt anyag. Már bevégezték az építést, elrabolták egymás kedvesét, elvagdalták egy­más lovainak lábikráit, elhajtották jobbágyai­kat, felégették erdeiket, s összerombolták egymásnak a várba vezető utakat stb. Midőn a legkívánatosabb időben egy idegen úr vetődött e tájra, kinek oly hatalmas négyes fogata volt, milyenről e kedves testvérek még álmodni sem mertek volna. Az idegen az ifjabbikhoz, a „Büdös“ béreztetőjén épí­tett várba szállott meg. A házi ur szemet vetett az ezüst és aranynyal gazdagon fel­­ezsezomázott fogatra, s mesés árakat ígért érette, mert ördögi lelkében megfogamzott az eszme, hogy ezzel bátyjának talán örökre elűzi nyugalmát. De az idegen mit sem akart tudni a vásárról. Végre borozás közben kocz­­kázni kezdettek, az idegen folyton vesztett, s végre a fogat is a „koczká“-ra került, s on­nan a házi­gazda ördögi kezébe. Alig is várta felvirradni a másnapot, a­mikoron nagy csengésen, szemkápráztató fénynyel behajta­tott a bátyja udvarába- Az majd megpukkant mérgében. „Azért is különb lesz nekem !“ — kiáltott fel magán kívül. „Különb ? — köte­kedők az ifjabb — azt nem találsz a föld kerekén.“ „De találok, fogadjunk !“ — „Áll az alku, összes birtokomat reá.“ „Jól van összes birtokomat — ordított az öregebb — vagy különb fogattal jövök, vagy meg ne lássam a napvilágot!“ (Vege kov.)

Next