Marosvidék, 1878 (8. évfolyam, 1-100. szám)

1878-02-21 / 14. szám

Vili. évfolyam. M-Vásárhely­, 1878. február 21 Megjelenik hetenként »mHerlikén és vasárnap. Kiadó hivatal a plebania-épül­etben. Előfizetési dijak Egész évre v . . • .­­ • • 6 frt kr-Félévre . ........................... 3 Irt kr. Negyedévre...............................1 írt 50 kr* Egyes szám ára 7 krajczer. ___________ SZERKESZTŐI SZÁLLÁS : Szentmiklós utcza 792-ik számú háznál. A lap szellemi részét illető küldemények a szerkesztőséghez, pénz küldemények a kiadóhivatalhoz bérmentve küldendők. Hirdetések dijai Egy 1 hasábos sor, vagy térfogata, 5 kr. Egy 2 , 2 kr. Egy 3 „ . . . 12 kr. Bélyfladit minden egyszeri közlésnél 30 kr- Nyílttér soronkint azs k­r. Az élet és az ember. .. dr. Knöpfler Vilmostól. (Folytatás.) Igaz , hogy minden tudásunk ez irányban csak szakadozott, mert sza­kadozott mind az, a mi okmányul a földnek rétegeibe letétetett és e sza­kadozott bizonyítékoknak ismét csak morzsáját áshatjuk ki a föld rétegei­ből. De ez okmányok hiányossága mel­lett is a következő két eszme válik ki, először, hogy a mostani alakok­nak fejlődési mozzanatai azon szerves sorozatot tükrözik vissza, mely föl­dünk életkorszakait átvándorolta ; má­­sodszor, hogy a lények különbféle­ségei és a növények és állatok elter- j jedése a szervezetek keletkezésének egymásutánjából és a zöldfelület vál­tozásaiból kimagyarázható Az életformák szüntelen váltásó sokaságát csak itt a földön is fel­fogni alig lehet, nem is említve azo­kat, melyek a nagy égi­testek felüle­tein örökös változásokban tenyészhet­nek. Csak itt a földön mennyi nö­vény- és állatforma veszett már ki és vész ki most is a létérti küzdelemben, újabb meg újabbaknak tért engedve, mert ezen semmisítő küzdelem ter­mészettörvény, mely nélkül az élő vi­lág fennállani nem tud; ez a küzde­lem mindenütt uraló, eredménye: az erősebbnek fennmaradása és az ellent­­állásrai képtelenségnek megsemmisü­lése. Az egyén, a család, a faj, mely ezen harczban megállani nem bir, kénytelen elveszni; azon egyéniségek pedig, melyek ezen életérzi küzde­lemre valami különös előnyt szerez­tek, nemcsak túl fogják élni a ke­­vésbbé harczképeseket, hanem ezen előnyt maradékaikra is örökül hagy­ják. Ezen természeti hajlam, melyet az egyén életpályájára örököl és ezen hajlam kiképzése, mely mint örökség nagyobb vagy kissebb lehet, azon munka menynyiségtől függ, melyet a szerves test gyakorol ; a munka meny­nyi­ség pedig a szervezetre reá erő­­szakoltatik azon küzdelmi szigor ál­tal, melyet önnön fennállhatásáért hor­doznia kell. TÁRCZA: F­ázas illan­dókhoz.*) Ne ott keresd a hű szivet, Hol a vigalmak tarka árja, Ezer színével eltemet A kedv csalékony mámorába; Hol bársony és arany ragyognak, S az egyszerűség árva, megvetett, Ne ott keresd, ne ott keresd ki — Ifjú barátom feleségedet! Ne ott keresd a hű szivet, Hol csak darálnak reggeltől estig S a­mig más küzdött, szenvedett, Henyélve ők meg újra kezdik. Mézes szavukban méreg is lesz, Nem értik ők meg bő szerelmedet. Ne ott keresd, ne ott keresd ki Ifjú barátom feleségedet. Ne ott keresd a hű szivet, Hol a divat tömjéné gőzöl, S úgy ismerik az életet: Halomra olvasott regényből; Ott a divat lesz istenitve S keserve jut csak te neked... Ne ott keresd, ne ott keresd ki Ifjú barátom feleségedet! Ne ott keresd a hű szivet, A nagyvilági büszke nőknél; A béke angyalt fölleled, Az édes otthon tűzhelyénél. Hol megtanítják, hogy mint keresik Fáradva, küzdve ma a kenyeret, Oh itt keresd s ha megtaláltad, Majd boldogithadd feleségedet. Földváry István. *) Mutatványul a tehetséges fiatal költő költemé­nyeiből, melyek márczius végén kerülnek ki a sajtó alól. Előfizetési díj 1 frt. A PÁRTFOGÓ. Elbeszélés. Irta: Vértesi Arnold. (Folyt, és vége.) IV. A beteges öreg asszony mindegyre tehe­tetlenebb lesz, fia halála óta mindegyre job­ban hanyatlik ereje, egészsége, elméje, sze­mei is homályosodnak, már a pápaszemmel is alig lát varrni és mindjárt ki is fárad, nem bir már semmi munkát s úgy látszik, csak a remény tartogatja benne az életet. Most is remél, ismét remél. Alfréd jó fiú, Alfréd nem fogja megcsalni őket, a dölyfös vén ember nem él örökké és akkor nem lesz többé semmi akadály, hogy boldogok ne legyenek. S az öreg tompuló elméje építgeti a fel­legvárakat. Boldogok lesznek, gazdagok lesz­nek, e szűk szobából pompás házba mennek lakni, Berta selyemruhákat fog hordani s a kicsikét hintóban viszik sétálni. — Ne sírj kicsikém, ne sírj ! Az öreg asszony ringatja a bölcsőt. Berta sápadtan, révedező szemekkel áll ott, mintha ő is messze tekintene a jövőbe, de nem látja ott a tündér­kastélyokat, miket anyja lát, csak egy zöld hantot keres ott, egy ki­csike hantot, mely alatt oly jó lesz pihenni. — De mikor ? — susogja magában szo­morúan. Vigasztalódjál, szegény szenvedő fiatal lélek. Nemsokára. Az a tompa köhögés, mely kitör gyönge melledből, az a kerek piros folt, mely kigyul­lápadt arczodon, jelentik, hogy te is azon az utón megysz már, me­lyen bátyád elment s az az út mindegyre gyorsabb léptekkel vezet a temető felé. Alfréd is látja azt s mig szivét elfogja a sajnálkozás e napról-napra hervadozó gyön­géd lény láttára, másrészt valami sajátságos megnyugvást érez a bonyodalom ilynemű el­intézésén. Az ember szeret tisztességes, jó ember maradni, ha csak lehet. És most megkettőzteti gyöngédségét. Tudja, hogy úgy sem tart soká. Miért ne hintené be virágokkal szegény leánynak az útját, mikor az az úr úgyis már oly rövid s mikor ilyen gazdag ember oly könnyen megteheti ? A puffadtképü dölyfös öreg ur nem él már s a koporsóból nem tiltakozhatik az Mai számunkhoz Tanfler Ferencz magánjegyzéke van mellékelve.

Next