Maros-Vidék, 1880 (10. évfolyam, 2-51. szám)
1880-05-13 / 20. szám
X. évfolyam 20-ik szám. M.-Vásárhelyit. 1880. május 13. előfizetési díjak: gógy évre.......... 6 frt -- kr. Félévre ............... 3 frt — kr. Negyedévre .... 1 frt 50 kr. Egyes szám ára4 krajczár. HIRDETÉSEK DÍJA! Egy háromszor hasábozott garmond sor, vagy annak térmértéke 5 kr. Bélyegdij minden beigtatás után 30 kr. Nyilttér soronként 25 kr. A hirdetés- és nyilttéri dijak előre fizetendők. (Maros-Izerdamegye ésMaros-Vásárhely sz. kir. város társadalmi, közmivelődési, közgazdasági, közigazgatási érdekeit képviselő szépirodalmi közlöny. (Megjelenik minden csütörtökön. Szerkesztői szállás : Iskola (tyukszer) utcza 349. számú háznál. A lap szellemi részét illető küldemények a szerkesztőséghez, pénzküldemények a kiadóhivatalhoz bérmentve küldendők. Kiadóhivatal: az ev. ref. főtanodai nyomdában. Pünkösti ünnepeink. . . M.-Vásárhelytt, 1880. május 12-én. Piros pünköst napja újra közeleg. A Szt.Lélek küldetésének ünnepe nagy jelentősségü a keresztény világra nézve. A hittani felfogás kérdésének tárgyalása nem tartozik e lapok programmjához, de az erkölcsi és szellemi jelentőség horderejét minden igaz lélek elismerheti, méltányolhatja. A Szent Lélek erejét ma is segítségül hívjuk nevezetesebb szellemi munkálkodásaink alkalmával. „Szt. Lélek végy környül bennünket!“ Még egyházi énekeink is ily fohászkodással élnek. Vajha a „Szent Lélek magasztos ereje ez idő szerint is szállana alá a nép apostolaira, hogy szeretett hazánk közjavát törhetlen ügybuzgósággal és lángoló hazaszeretettel munkálják, s biztosítanák számára a békét, melyben az emberi szeretet művei biztos talajra találhatnának! Pünkösti ünnepeinket a rendes egyházi szertartások gyakorlata mellett, a szabad természetben ígérkező örömök szokták változatossá tenni. Népkerteink ilyenkor rendesen telve vannak a hullámzó közönséggel. Hírrovatunk a kínálkozó nyilvános időtöltéseket is jelezni fogja, melyek közül különösen a színházra és a Bem ínségben élő nővérei javára pünköst másodnapján rendezendő hangversenyre hívjuk fel a közönség figyelmét. A színtársulat küzd a közönynyel és szükséggel; Bem nővérei az „északi colossus", vaslárma alatt Siberia hideg lehét szenvedik. A székelyfővárost illeti meg elsősorban a kezdeményezés, hogy a Bem- szobor felállítása alkalmával, a kegyeletes emlékkő mellett, a könyörület nemes cselekedetét is tudhassuk a világ előtt bemutatni! Boldog ünneplés kívánással zárja be sorait Sincer. * * * A tavasz diadala. I. Szalad a tél — a zordon, a mogorva, — Jön a tavasz diadallal mosolyogva, Leheletének fugalma oly meleg, Hogy elolvasztja azzal a dért, jeget. Vissza-vissza fordul a tél, a ravasz, Midőn azt észre sem veszi a tavasz, S úgy rásüvit torkából a viharnak, Hogy jéggyöngygyó dermed arczán a harmat. Mint futása közben a vert ellenség Meg-megáll s szinli, hogy nem csüggedtet még A pánczélos tél is ily cselfogással Vivik a győzelmes tavasz hadával. De a tavasz rásüti napsugárit S a télnek futni kell Szibériáig, Ott megvonulva ■— alkalomra várnak, Hogy betörjön újra, mint a kozák had. II. Puszta volt a rét, mező, erdő, berek, Nyelvükön lekötve a csörgő erek; A virágok lezárva hervadoztak, Mint mohos sírjaikban a halottak. De ütött a szabadulás órája Boldog ébredésre — föltámadásra; Megnyílnak a sírboltok s a pacsirta Lakóikat uj életre szólítja.________ Kiszakított lapok az önvédelmi harcz korszakából. (Barangolás az 1848—49-iki csatatéren Erdélyben. Petőfi Sándor Szelindeken, a vízaknai csatában és Szászsebesben, s Bemnek nehány történelmi nevezetességű tettéről és mondatáról.) Fogyunk nagyon, kik az 1848—49-ki önvédelmi harczban résztvettünk, s épen azért ne mulaszszuk el az utókor számára följegyezni az akkor történt oly csatatéri mozzanatokat, melyekben egyik vagy másik jelesünk, de főkép nemzetünk nagy költője, Petőfi Sándor is résztvett.—Ha majd csak évtizedek múlva jelennének meg ezen, bár most megirtt, igénytelen sorok, midőn az 1848-49-ki szabadságharczosok örök álmukat fogják alutni a néma sirhantok alatt, úgy alábbi állításaim légből kapott mendemondáknak tartatnának; ámde jelenleg még sokan élnek azok közül, kik emlékeik alapján, e közleményt bírálat alá vehetik. Petőfi Sándort Szelindeken láttam először; akkor t. i., midőn az 1849-ki január havában történt első szebeni cszta után oda visszavonultunk; nem épen a visszavonulási, hanem az azutáni napokon. It ne emlékeznék, az ottvoltak közül azon nagyszerű estéli jelenetre, midőn rettenthetlen vezérünk, Bem, egy kis meglepetésben részesítette a fölbátorodott s jókedvvel utánunk nyomuló ellenséget, a falu végén, a Szeben felé vezető országidtól balra eső dombon felállított hat ágyúval és kétfelől a hegyre felküldött két csatárlánczcal, — melyek midőn a tüzelést (este 7 óra tájban, tehát sötétségben) megkezdték, az ellenséges csapatok gyors léptekkel vonultak a hegyen vissza Szebenbe, hagyván maguk után sok halottat és sebesültet. Szelindekről — miután a szebeni osztrák hadsereg két sikertelen támadást intézett ellenünk . Vízaknára vonult át táborunk. Térjünk át tehát nagy költőnk, Petőfi Sándor szereplésére a vízaknai csatában, mert tudjuk jól, hogy Petőfi nem csak lánglelkű költő, de félelmet nem ismerő bátor katona is volt, hisz épen bátorságának esett áldozatául. Mielőtt a csata egy vasárnap *) reggel kezdetét vette volna, Bem így szólt Petőfihez: — Őrnagy úr! ma csatánk lesz, maradjon ön távol a csatatértől; nem szeretném, hogy a magyar nemzet egyik jeles költője a csatatéren vérezzék el. Szót fogad-e? Köszönöm a figyelmeztetést tábornok úr — válaszoló Petőfi — szót fogadok, de azt nem ígérhetem meg most, hogy mit fogok tenni akkor, midőn az ágyuk dörgését hallani fogom. Hogy Bem tábornok és Petőfi közt ily rövid párbeszéd folyt alig egy pár perccel a vízaknai véres csata kezdete előtt, azt még akkoriban, a csata lezajlása után hallottam bajtársaimtól; én e párbeszédet közvetlenül nem hallottam, de ami azon csatában azután történt, annak szemtanúja voltam. Midőn kivonultunk a városból a szabadba, Vízaknának Szeben felőli határrészén, előttünk fönn a hegyen és lenn a hegy aljában az ellenségnek nagy tömegei foglaltak állást; az ágyuk is föl voltak már állítva.— Az ellenség hosszú csatárláncra vontatott léptekkel közeledett felénk; de a mi részünkről előre küldött csatárláncz is haladt ám velök szembe előre, még pedig lelkesült bátorsággal. Midőn a csatártánczok lőtávolságra közeledtek egymáshoz, megkezd 1849. febr. 4-én, vasárnap, történt meg a vízaknai csata. Emlékszem, hogy a csata előtti napon azon tábori parancs adatott ki, hogy másnap (vasárnap), a tábori rendes őrség kivételével, mindenki templomba menni köteles. — no templomozzunk is aztán másnap 8 óra után, a szabad ég alatt, ágyudörej, apró puskaropogás és bő puskaporfüst közepette. Közlő: Van élet, van zsibongás, van tenyészet, Mindörökre semmi el nem enyészhet. Dicső természet, nagy a te hatalmad, Minden jelenségid Istenre Valinak. III. A földnek rablánczait igy feloldva — Diadalt ül a tavasz. Oh mi pompa! Oltárrá lesz ez az egész szép világ, Rajta annyi tarkakép, szőnyeg s virág. Hála — áldozatját igy bemutatja A nagy természet — Isten e főpapja; Mint oltári szentség, fönt a nap ragyog, Hymnuszokat zengnek a madárkarok. E templomba eljárok én naponta, Elmélkedésem az Isten nagy volta : Mennyi szépség, mily jóság, mily bölcseség! Nagy alkotó, neved dicsőittessék ! Bálinth Gyula. AZ IPARLOVAG. (Elbeszélés.) — Irta:Törös Tivadar.— II. (Folytatás.) — Találhatsz te elég szót, mivel engem félrevezessél. Jól van! Ne is aggódj, többet nem szólok erről. Ha te olyan kevésbé veszed szegény anyád nyugodságát, akkor csak töltsd kedvedet akaratodban! — De hát minek is aggódnál te! Elmész mindennap a műhelybe, ott a többi leányokkal jól eltöltitek az időt.• Nevettek, kaczagtok, kiki maga módja szerint. — Törődsz is te avval, hogy otthon van egy gyámoltalan öreg, ki egész nap majd halálra unja magát minden ösmerős nélkül élve. Hadd töprenkedjék, gondolod, van elég ideje reá. Ugye? — Anyám ! Az istenért ? ! — Ne emlegesd az istent nekem. Gondolj te reá akkor, midőn anyáddal szemben nincs könyörületesség szivedben! Bánom is én várd meg a te Béládat. Te ismered jobban, megérdemli-e ? De azt tudom, hogy boldogságodat én nem fogom látni, mert nem érem meg. Elpusztít ez az egyedüliség. De legalább nem lesz a ki zsémbelien reád s rontsa a kedvedet, ha majd engem is kivisznek . . . oda szegény apád mellé . .. Csak már szedne engem is el minél hamarább az isten ... Nehéz zokogás tette fuldoklóvá utolsó szavait Rózát ez mélyen megindította. Talán nem is volt olyan öntudatos szerelme s ereje olyan hatalmas, hogy anyja iránti szeretetén győzni tudott volna, mert megindulva rohant hozzá félig térdelve dőlt keblére, kényes szemeivel rá nézett s megindulva bár, de nagy elszántsággal kérdé: — Boldog lesz anyám igazán, ha a Csurgóé leszek ?! — a legboldogabb drága gyermekem. Talán felfogadod anyádnak ? — Mondja meg azt neki holnap, hogy az övé leszek! Kadariné e szavakra mintha mindent feledett volna már, mielőbb gyötre — egészen felvidult s nyájaskodva, enyelegve akará kimutatni leánya előtt örömét. Lapunk mai számához féliv melléklet van csatolva. "T®§