Maros-Vidék, 1880 (10. évfolyam, 2-51. szám)

1880-07-01 / 27. szám

mely csak vasárnap estig lesz látható városunk­ban. Hirdetési rovatunk részletesebb ismertetést nyújt. Megérdemli a látogatást. * Sztupa Andor színtársulata Kézdi-Vásár­helyről közeledni fog Maros-Vásárhely felé, hol októberben szándékozik megkezdeni előadásait. * A fürdőidény beálltával újólag is figyel­meztetjük t. előfizetőinket és munkatársainkat, hogy lapunkat szives készséggel küldetjük az illető fürdő­helyekre is, csakhogy szíveskedjenek a czimet szerkesztőségünk, vagy kiadóhivatalunk számára megküldeni. * Az ip. önk. és bet. s. egylet július első vasárnapjára választmányi, harmadik vasárnap­jára nagygyűlést szándékozik tartani, melyről az érdekelteket külön összehívók fogják értesíteni. Az érdekeltek tájékoztatása végett annyit szük­ségesnek tartottam előre is közhírré tenni. Maros-Vásárhelytt 1880. jun. 30-án Kerekes Sámuel, e. alelnök. * Az „Egyenlőségi kör“ mindazon tisztelt tagjait, kik lapokat kívánnak olvasni, addig is, mig az „E. K.“ és a már alapszabálylyal biró „polgári olvasó-egylet“ közt fenforgó készletátvé­teli ügy tisztába hozathatnék — egész tisztelettel meghívom — a választmány jóváhagyása reményé­ben — az önk. és bet. s. egylet helyiségébe (N.-Szt- Király-utcza Lázárféle-ház emelet) újságok olvas­­hatására, hol az egylet 34-féle lappal rendelke­zik. M.-Vásárhelytt, 1880. jun. 30. Kerekes Sámuel, mint egyleti alelnök és egyenlőségköri igazgató. * Összejövetelre emlékeztetés. Azon ta­nuló társakat, kik 1870-ben M.-Vásárhelytt érett­ségi vizsgát tettek s ugyanakkor magukat arra kötelezték, hogy „16 év múlva az az 1880. aug. 25-dikén Maros-Vásárhelytt egy kis barátságos összejövetelre családostól megjelenni becsületbeli köteleségünknek tartjuk,“ tisztelettel figyelmeztetem e kötelezettségükre is felszólítom, hogy a fennőrt időben és helyen megjelenni el ne mulaszszák. Ki személyesen el nem jöhet, elmaradása okát, hol­ és milétét a kötelezvény értelmében alólirattal le­vélben tudatni szíveskedjék.“ Budapest, 1880. jun.­­27. Szőts Farkas, theol. tanár. —z Olvasni szeretők s könyvkedvelők szi­ves figyelmébe és pártfogásába ajánljuk Szabó D. V. könyvkötészetét (Sáros-utcza Domokos L. há­zában) hol bárminemű könyvek kiváló figyelem­mel és jutányos árakért, úgy minden egyéb könyv­kötői munkák a megrendelt időre pontosan ké­szíttetnek el. Felelős szerkesztő­ KEREKES SÁMUEL. ^9^, *9^± ^9^ ^^R^ ^^R^ vT r j T KW HUJ M MM MM MM M Pályázati hirdetmény. A marosszéki képviselő bizottmány által 1867-ben létesített tanulmányi alap egyik, 350 forint évi javada­lommal egybekötött ösztöndíjas állása a folyó 1880/81-iki tanéven kezdve üresedésbe jutván, fölhivatnak mindazon ifjak, kik volt Marosszék valamelyik községében illető­séggel bírnak, az érettségi vizsgát jó sikerrel letették, magukat valamely reál­ irányú pályán tovább képezni kí­vánják, de arra szegénységük miatt nem képesek, hogy pályázati folyamodványokat kellőleg felszerelve Maros- Torda megye főispánja méltóságos Báldy Gergely úrhoz, mint az alapkezelő bizottságnak elnökéhez folyó évi au­gusztus 1-ig bezárólag adják be, később érkező folyamod­ványok tekintetbe nem vehetők.­­ A pályázati részle­tesebb feltételek alólirottnál megtekinthetők. Az alapkezelő bizottságnak Maros-Vásárhelytt, 1880. junius 21-én tartott ülésében nyert megbízás alapján Deák Lajos, m. k. jegyző. KOÉ KJ kod K­J bed *. j CM KJ Mid KM bői KJ bad K­M 1 íl KM bad KJ tad KJ Il bad KJ tat KJ tat KJ CM KJ bad u u uKM cm I 2—4 lóerőre, fekvő- és oszlopjárgány működéssel, szalmarázó, tisztító és zsákolási készülékkel, egészen vert vasból készült cséplőgépek kézi hajtásra, Baker-féle szer­elő-, választó- és üszögtisztitó-rosták. Gyári raktára az eredeti Mayer-féle „Trieur“-öknek, kon­koly-, bükköny- és zabválasztó-szerkezettel. — Gyári áron, ked­vező feltételek mellett kaphatók . (2—3) TAUFFER FERENCZ kereskedésében Kolozsvárit. KHHH W JtSJWJWWt HHHJfOVOSC W W­­HHHH HHHHHCM MM. WmMMWkMM MM IMMM MM Mm MM MM MM W Jfk MM MM MM MM. MM MM MM. MM M& V mr Legújabb látványosság! Csak vasárnap estig látható, “SW&Q Maros-Vásárhelyet, a Széchenyi-téren, mindennap reggeltől este 10 óráig fényes kivilágítás mellett látható Werin K. NAGY MŰTÁRLATA és Párizsi Terme nagy csataképekkel, mely 1000 legújabb és legérdekesebb látképet tartalmaz s ezek között a legszebb operák, operettek, balettek, színésznők, csoportok és genre-képek a párizsi nagy operából a leggyönyörűbb természeti színben láthatók. Továbbá a legújabb csaták: Boszniából és Herczegovinából. „T­ammi­n»aatát Nnnnlonn fiarrrprr meenletésfi a Znin-Kafferek által. Effészen­ni a béc­si díszmenet a királyi £ & ta El \Z\ \z\ ta © $ I a par hatók: műfényképek Európa legelső városaiban legnagyobb tetszéssel fogadtattak, ennélfogva itt is számos látogatást reménytek és kérek. 2—0 W E R I N R. fiita fii fii (2 fiifSj I In l^ödDdödad&dOdOdDdOdDdödOdDdaaadDdödtidadndDdOdOdfcdfcd ii Jobb a boreczetnélü! || BG Kívánom a t. ez. közönség figyelmébe ajánlani a Bq Bq hires valódi frankfurti Eczet-Essentiát, mely ná- Bq Bq lám úgy kis üvegekben, mint kiló számra kapható. Bq Bq Azonkívül egészen friss, kitűnő, jó és finom­ement- Bq Bq hali , groy , tejfel-, Erzsébet-, fromage de tran- Bq 110 sylvania sajtok, liptai- és székelyturd, debreczeni onka, zalámi, zalomna és keiserfleisch, úgy ^ ll BS Bq B6 szinte többféle borok és liquerek, s minden a fa- ^2 szer czikkhez tartozó tárgyak kaphatók, mit egész tiszte-Bg lettel ajánlhatok Beregszászy B. A. (2—0) Hotel Transylvánia alatt. ^ LdfcdDdDdDdCidödEmiDdRidDdtid&dDdadödad&dndDdOdCldLdDdadOd SSas U M SB ■ ■ SS ■ ■ ■ ■ SS SS SS SS SS. Fürdői jelentés. Van szerencsém a n. é. közönség becses tudomására juttatni, miszerint a tisáhonyicsai fürdőt (U. p. Szász-Régen) a legkényelmesebben rendeztem be úgy meleg-, mint hideg- és zártfü­rdőkkel. Kellően berendezett szállással, ízletes ételek és ita­lokkal kívánom a fürdő közönség tetszését — jutányos ár és pontos szolgálat mellett — kiérdemelni. Zsábonyicza fürdő, 1880. jun. végén. (1—0) Neigeboren Dániel, Ml. Ml •SS SS II SS SS SS SS SE MJM mm SS II II IS II II .11 MM MM Kl IM II MM II MM MM IM IM H haszonbérlő. MM Nyomatott Szabó Gyulánál a rom. kath. leányiskola gyorss. Maros-Vásárhelytt, 1880, iparos

Next