Maros-Vidék, 1882 (12. évfolyam, 2-55. szám)
1882-10-19 / 46. szám
ill-ik évfolyam. 46-ik szám. Maros-Vásárnidott, 1882. október 19. Marostordamegye és Maros-Vásárhely sz. kir. város társadalmi, közmivelődési, közgazdasági, közigazgatási érdekeit képviselő szépirodalmi közlöny. Megjelenik minden csütörtökön. Szerkesztői szállás Szentgyörgy utcza 1093. számú háznál. A lap szellemi részét illető küldemények a szerkesztőséghez, pénzküldemények a kiadóhivatalhoz bérmentve küldendők. Kiadóhivatal az ev. ref. főtanodai nyomdában. -----------j—-------JkBeP 1 Előfizetési díjait : „4 Egész évre................6 frt — kr. 0 w Félévre......................3 frt — kr- §) Negyedévre...........1 frt 50 kr. I) Egyes szám ára 14 kr. ^ ^ax1 Hk9ti6^----------'xsksMAEOS-VIDEK. AGV5----------joesv/-— —jfe? Hirdetések díja: ^ 0 Egy háromszor hasábozott garm. ([ m sor vagy annak térmértéke 5 kr. e* ■VBélyegdij minden beigt. után 30 kr. ^ 0 Nyilttér soronként 25 kr. X ^ A hord. és nyiltt. dijak előre fizetendők. ^ A Petőfi ünnepélyről. Iluda-Pest, 1882. okt. 15. A német lerakta koszorúit leggenialisabb népköltőjének szobrára. A természet felhős eget borított a fővárosra, talán, hogy annál jobban ragyoghasson a megdicsőített költő emlékszobrának leleplezési ünnepélye. Már kora reggel hemzsegett a nép a szobor környékén. A házak fellobogózva, ablakok szőnyeg- és virág díszítésekkel tarkítva hirdették a fényes ünnepélyt. Az akadémia palotába már 9 órakor kezdett gyülekezni a választékos közönség, s mikor a szoborbizottság kevéssel 10 óra előtt kilépett a nagy terembe, a figyelmes hallgatóság egészen betöltötte a tágas termet. Lapunk szűk tere nem engedi meg, hogy ezen nevezetes országos ünnepélyről részletesen megemlékezzünk. A központi lapokból megolvashatta a közönség az ünnepély lefolyását. A pályanyertes költeményt, valamint a ragyogó irályú emlékbeszédet bemutatjuk. olvasóinknak. Ez alkalommal tüzetesen a városunkat és megyénket érdeklőleg leírjuk, hogy Maros-Vásárhely szabad királyi város közönsége nevében a Petőfi-szoborra tett koszorú egyike volt a legizlésesebbeknek. Maga a koszor társa volt a nemzeti színházénak, csakhogy a miénken kék és fehér széles szalag (városunk színe) a nemzeti színházénpedig fekete és veresszinü drága szalag ékeskedett. A koszorút reggel 9 órakor Deák Farkas miniszteri osztálytanácsos, Erszényes Elek nyug. kir. táblai igazgató és alálírott, mint a város képviselői, Deák Lajos Marostorda megye képviselője társaságában átadták a szoborbizottságnak. Az akadémiában és a leleplezésnél Sándor Kálmán kir. it. táblai fogalmazó, mint a város egyik képviselője együtt volt a küldöttség többi tagjaival, s a megtisztelő megbízatást elvégezve, tiszteletteljes jelentését be is küldötte a városi polgármesternek, melynek szövegét közölni fogjuk lapunkban! A nagyszabású Perdro-ünnepélyről az aristokratia és a zsidóságával tartotta magát. A fényes nemzeti ünnepély értékéből mit sem vesztett, mert a 101 koszorú és az ezerekre menő választékos közönség a sanyarú, hives esős idő daczára is szemmel látható tanúságot tehetett a nemzeti ünnepély sikeréről. A marosvásárhelyi Bemszobor bizottság és a rom. kathi gymn. üdvözlő táviratát a diszebéden zajosan megéljenezték. Jövő számunkban még tartunk egy rövid visszapillantást a Biagy nemzeti ünnepély főbb mozgataira. Kerekes Sámuel, mely ugyanazon czélhoz vezet, de annyival könynyebb, hogy nem kiván pénzáldozatot, csak egy kis jó akaratot, de ha szinte szükségeltetnék is pénz, nem oly túlságos összeg lenne az, sőt merem állítani, hogy azt még közadakozás útján is előteremthetni. Ha hazánk nevezetesebb városai beléletét, s különösen belkezdési szervezetét szemügyre vesszük, mindenütt találkozunk úgynevezett szépítészeti bizottmánnyal, — hogy itt van e? nem tudom, de ha van, akkor bátranelmondhatom, nem teljesíti kötelességét, — mert ha teljesítené, akkor e város utczái már rég befásittattak volna !! Legközelebbről Kolozsvár kezdte meg utczáit befásitani, s vagyon Maros-Vásárhely városa, hol nem csak túlságos széles utczák vannak, hanem erdeiből a legszebb fákkal is elláthatók, mert ne tehetné meg azt akkor, midőn az úgynevezett belterület járdával elláttatott, fizetéses kertészt tart, tehát sem a fáért, sem pedig a kertésznek külön fizetést adni nem kénytelen, ezáltal nem csak a közönség óvatnék meg a nap melegétől, sőt egézségesebb levegőt is nyernénk, s mi legfőbb, városunk külcsinjához újabban egy lépéssel közelednénk. Lehet, hogy sokan ellenszenvvel viseltetitek a betásítás iránt oly okokból, melyeket önmaguk sem képesek indokolni, értvén itt azokat, kik azt hozzák fel, hogyha házunk eleibe fa vihetődik, nedves lesz házunk! No már azok keveset értenek a természettanhoz, mert különben tudnák, hogy éppen él- Petőfi.*) Pályanyertes mű. Irta: Endrődy Sándor. * „Szabadság, szerelem.“ 1. Legyen e nap a lelkesedés napja. A diadal, az öröm ünnepelm, köztünk áll a nagy költő alakja S örök tanúságul a múlt vele.] Mint hogy ha szárnyát a fény összekapja S felhőkön villog át tekintete. Való is, álom is. A tenger-árnyból Szelleme az, mely felcsapkod s kilángol. 2. A tüneményes, szilaj, büszke szellem. Fölöttünk fénylő, mint az ideál! Látunk reszketni fenn a végtelenben Szikrázó csillagok sugárinál — Egyedül, magán, utólérbetlen És mégis közelebb mindannyinál, Osztozzék fényeden a föld, az ég Meleged mindörökre a — miénk! 3. Még ott látjuk a zord sivatagot, Melyen az ínség, nyomor vert keresztül, De hirtelen — mily változás az ott? A tájon láng-fuvalmak árja rezdül, Búgnak beszédes, csacska patakok, Millió madárnak bűvös dala zendül, *) A Petőfi-szobor leleplezése alkalmával szavalta Nagy Imre. S pezsdül, bimbózik az egész tavasz Egyetlen hangra . . . Lantod hangja az! 4. Ti dalok, lánglelkének alkotási, Ti csodálatos, örök énekek! Harcznak dicső, munkának óriási, Mit értünk, e hazáért tettetek; Nem is dalok — a század katonái, Megannyi tárogató, fegyverek, Mert a mi áttündöklik azokon Csak félig bűbáj, félig, hiadalom. 5. Ti dalok lelke zengő szárnyai, Ti emeltétek őt is fel az égbe; Nézzétek, hogy mer, hogy tud szállani, A szétszakított lánczokkal kezébe’! Vele röpülnek szilaj álmai, Sötét haragja, zúgó szenvedélye . . . Mi fog történni, ha oda belép? Titánná egy titán nyomul: a nép! 6. Remegjen hát az Olymp gőgös orma S pusztuljanak a bitor istenek! Kuszszék repkény a kőrózsás romokra S támadjon uj világ az ó felett! Az alkotó, teremtő szó kimondva S ott áll a kunyhó, hol a nyilt egek. A mythoszból nincs más csak ingoványa: De fennt ragyog a puszta s délibábja! 7. S repültek, szálltak a dalok tovább, Velők a bűvölet mosolygva, áldva. A nemzet, mint tükörben, önmagát Először tisztán e dalokba’ látta S e nemzetet az ámuló világ Ezekből szereté meg és csodálta . . . Így hódította meg a szent sereg E hont, a nagy világot, az eget! 8. Tegyetek róla fényes tanúságot Tibérezek, rónák, messze tájakig, A hol ábrándok, búk, szerelmek, álmok — Palotában, kunyhóban — szív lakik ; Népek, kik boldogabb időre vártok S remény közt hallgatjátok dalait S kiknek világa büszkén fenn ragyog: Ti is örök, lobogó csillagok ! 9. Mert Sappho nem dalolhat édesebben, Ha lantján zendül a szerelmi dal, Sem a fuvalom, mely susogva lebben, S ingó virág-fejecskék közt kikal, Hulló sugár a titkos éji csendben, S ha kell : dübörgő, menydörgő vihar, Tyrtheus lelke támad fel vele S szótárad az időkön — szelleme! 10. A szabadságnak, hazaszeretetnek Őrtornya volt ő. Szent és tiszta tűz. Csak lángja érje, mozdul, él a nemzet, Széttöri lánczát bús Prométheusz S még sorsa, minden vért arczába kerget, Szeméből minden rémálmot kiűz, Ő az, ki bátran várva a viharra, A vészharangot megkonditja „Talpra!“ 11. S felharsog a hadi trombita hangja, Bömböl az ágyú, Csatára csaták. Ott villog a vészben szelleme, kardja, ott zengi viharzó barezi dalát. Aztán voh ! lebukik véres alakja S bolt tetemén át futó paripák Városi közügyek. Első czikkemben rámutatni igyekeztem, mit kellene tenni, hogy városunk főtere diszesedjék, most már áttérek azon további javaslatra.