Marosvidék, 1885 (15. évfolyam, 1-56. szám)

1885-11-08 / 48. szám

212 MAROS-VIDÉK. XV. évfolyam. lejáratván, állomására teljes elégtétellel visszatétes­sék, mert helyettessé a két fontos táb­lát bizony úgy nem kezelheti, hogy a „kecske is jóllakjék, a káposzta is megmaradjon.“ Az 1886-iki költségvetés tárgyalásáról később. Mint legfontosabb tárgy, még kiemelendő Szath­­mármegyének felhivása a magyar közművelődési czélra 1­0/0 pótadó kivetésére, a közgyűlés által egy­hangúlag elfogadtatván, végrehajtásával a tanács bízatott meg. "V­­á­l­a­s­z Tiszteletes Kőpataki Gyula ur kiáltó szózatára. (Vége.) De ezek daczára tiszt. Kőpataki úr nem képzel­het magának „oly szülőt,ki képes lenne gyönge le­­ánygyermekét idegenek közé taszítani, midőn maga mellett is neveltetheti; idegenek közé, zárdába, hol még, ha súlyos betegség ágyba szegzi is, még be­teg ágyából is azt íratják vele szüleinek: jól va­gyok, egészséges vagyok stb.“ valóban kegyetlenség, gyönge leánygyermekeket idegenek közé, még pe­dig zárdába taszítani, mintha az apácza gyötrője, a zárda sirja volna az ártatlan kis leánykának ! pedig ha czikkiró ur megtenné a fáradságot s megtekin­tené az általa annyira perhorreszkált leánynevelő intézeteket, közvetlenül meggyőződhetnek arról, hogy a kegyetlen szülőktől zárdába taszított ártatlanok, mennyire nincsenek elzárva a külvilágtól, mily vígan ugrándoznak, vidáman csevegnek, tréfálva szórakoz­nak különböző játékokban egymás között, semm jelét sem adván annak, hogy el lennének taszítva a szülői háztól; az „idegenek“ pedig, t. i. a czikkíró ur által ócsárolt apáczák mennyire szorgoskodunk a csevegő kisdedek körül, vidám kedélylyel, szere­­tetben, s versengve részt vevőn a növendékek ártat­lan örömeiben. Ha pedig egyiket­ m' * '­­*egség érné, mi a szülői háznál is megt kor az „idegenek“ a rendes vntéze és utasítása szerint, mily gonddal vetettel ápolják a szenvedő kisde­g«UM ----------------­------­ápolásban. Az, hogy ilyenkor ház’ a növendékekkel a szülőknek, az és alaptalan ráfogás. A leánygyer helyen való neveltetésére nézve ez „ , elismert tekintélyű paedagogusok vélem.-je szerint ha valamely gyermek, legyen az akár fiú, akár le­ány, bizonyos időn keresztül a szülői házon kívül nyer nevelést, ez föltéve, hogy a növendék meg­bízható kezekben van, csakis előnyére válik. Erre vonatkozólag mondja Czuczor: „A nevelés balirányi részén elvont házi körökben: A csak alig dadogó kisded követelni tanul már, És makacsul paczkáz a tullágy, gyáva szülőkön; Vágya parancsképen szól a kis zsarnok uracsnak, Szófogadatlanság, daczolás feddetlen űzetnek — Ők nem igy edződnek magasabb czélokra törendő Férfiak........“ A zárdás nevelés továbbá azért nem tetszik tiszt. Kőpataki Gyula urnak, mivel amaz állítólag a „két­színűség“ és „alattomosság“ szellemét fejleszti a növendékekben. Ez privát nézetnek megjár, de hogy a zárda növendékeknek szende, i­domos magatartása kétszínűség, alattomosság kifolyása lenne, az puszta ráfogás. Ne keressük a kétszínűséget, alattomossá­got a zárda növendékek sorában, hanem keressük künn a nyilvános társadalmi életben, hol a kétszí­nűség, alattomosság, az újabb társadalmi áramlatok folytán, annyira meghonosodott, hogy az ember sok­szor igazán nem tudja: a meleg kézszorítások da­czára is, embertársaival hányadán van. A modern társadalom ez­en fiait és leányait pedig nem az apá­czák nevelték. Továbbá mondja tiszt. Kőpataki Gyula úr: „A zárda szűk falai közt megszűk­­ül a látkör is, míg világi­­ kóláinkban a folytonos látás, tapasztalás utat nyit a szabadabb értelmi fejlődésnek.“ Megengedem, hogy szőkébb a látkör a zárdában, hogy sokat nem látnak és nem tapasztalnak a zárda növendé­kei; de ennek fejében olyasmit sem látnak és tapasz­talnak, minek látása és tapasztalása erkölcsi kárára válnék nekik, míg ellenben a külvilágban mozgó társaikat a sok látás és sok tapasztalás annyira fölvilágosítja, hogy kívánatosabb volna, ha keveseb­bet­ látnának, kevesebbet tapasztalnának. Rousseau azt mondja: „A természet akarja, miszerint a gyer­mekek, gyermekek legyenek, mielőtt emberré len­­nének. Ha a rendet meg akarjuk fordítani, idő előtti gyümölcsöt állítunk elő, melynek sem érettsége, sem íze nem leszen soha. Lesznek fiatal tudósaink s vén gyermekeink.“ A társadalmi élethez megkí­vántató ismeretek és üdvös tapasztalatok szerzésére elég idő jut azutánra is, ha a növendékek iskolai tanulmányaik végzése után, bevezettetnek a nyilvá­nos életbe. Végül ábrándosoknak, képzelgőknek hiszi czikk­iró ur a zár£a növendékeket, vagy ha a szigorú ko­molyság napjai véget érnek, a tulságba csapnak át. Az ábrándosság és képzelgést illetőleg ez az én vé­leményem : ábrándos­, képzelgő többé, kevésbé min­den ifjú, minden növendék leány. Ezen ábrándossága, képzelgő természete tart mind­addig, míg az élet komolysága kijózanítja az ábrándból. A nevelés fel­adata: az ifjú kor természetéből sarjadzó ábrándos­ságot az élet valóságára visszavezetni, vagy legalább helyes irányba terelni. E részben a kérdésben forgó nevelő intézetekben mulasztás nem történik, s ha mindazonáltal egyik-másik növendéknél a jó szán­dék sikerhez nem vezet, annak nem az intézet az oka, hanem a növendék egyéni természete. Utóvégre mi az, mi az ifjú kebelben leginkább kelti föl az ábrándot, a képzelgést? bizonyára nem más, mint a rosz olvasmány. Már­pedig, ha e tekintetben pár­huzamot állítunk a zárda növendékei s a külvilág­ban mozgó többi növendékek között, újból előbbiek­nek kell előnyt nyújtanunk azért, mivel utóbbiak kevésbbé ellenőrizhetők lévén, nem ritkán érzelgős regények olvasása által (hisz van példa rá, hogy 12—13 éves leánynövendékek kezében legérzelgőbb regényeket látunk) culcsigázzák phantáziájukat s ha utóbbi az életben légvárnak bizonyí' --•»» ritkán a ki nem elégített ábránd­orvé’- ‘pzelgő ányt. Megengedem, ’ dekek itt is egy-egy elv­­e en­megint nem az való­-elé­gugva ingadozó n. meg­volta a jószándé iisór­■­ben gazdag külső­okkal sűrűbben és szembeötlőbben, vendé­keknél, kik a külvilágban, az en,„o. .nan ne­vekedtek, más szóval olyanoknál, kiknél, miként tiszt. Kőpataki Gyula úr mondja: „a folytonos látás és tapasztalás mat nyitott a szabadabb értelmi fej­lődésnek.“ Aztán nem tapasztalható-e gyakran, hogy a legjobb szándékú nevelés is, künn az életben, a legtisztességesebb családi köröket sem véve ki, nem termi mindig a remélt gyümölcsöket? Végül tiszt. Kőpataki Gyula úr megnyugtatására még egy körülményt kell fölemlítenem. Nemcsak katholikus, hanem számos más vallású növendék is látogatja az apáczák nevelőintézeteit. Pl. Gyula- Fehárvártt 200—250 tanuló közt van 30—40 pro­testáns, 60—70 izraelita. Ezek a legbékességeseb­­ben férnek meg a katholikus növendékekkel: igen, mert sem apácza, sem más nem bántja vallásukat. Még nem történt eset, hogy akár a szülők, akár a tanítványok vallásbántalom miatt panaszt emel­tek volna, mi igen jellemzően tanúskodik azon tan- és nevelőintézetek vallástürelme mellett. — Várjon ugyanazt el lehet-e mondani minden nem katholikus iskoláról, melynek tanítványai között katholikusok is vannak ? Tiszt. Kőpataki Gyula úr meg lehet győződve, valamint mindenben, úgy a tanítás­ és nevelés terén is, az apáczák odaadó működését a kereszténység alaptörvénye a szeretet lengi át, azon szeretet, mely Szent Pál szerint (Rom. 10. 12) „zsidó és görög között“, mi a hivatás teljesítését illeti, különbséget nem ismer, mely „bűrű és ke­gyes“­, mely „nem irigykedik, nem cselekszik rosz­­szul, nem fuvalkodik föl, nem nagyravágyó, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem gondol roszszat, nem örül a hamisságon, hanem az igaz­ságon örvend, mindent elvisel, mindent elhisz, min­dent remél, mindent elszenved“ (I Cor. 13, 4 stb) még a jogtalan és alapnélküli megtámadásokat is. Ha pedig találkoznak, már pedig olyanok sokan találkoznak, kik a védtelen apác­­ák odaadó és ön­feláldozó működése iránt elismeréssel viseltetnek. Altorjai báró Apor Károly királyi táblai elnök nincs többé! A magas állású férfiú, az ősi Apór család ezen kimagasló alakja múlt szombaton, okt. 31-én este 11­ 9 órakor végezte be földi pályáját életének 70-ik évében. Agy vérömleny — népiesen gutaütós— okozta a nemes báró halálát, ki nem rág érkezett haza Bécsből és a budapesti országos kiállításról, s hazajőve meg­hűlésről panaszkodott. Egyelőre jobb karján állott elő a merevülés, melyet a báró a hűlés következ­ményének tulajdonított s csak nehány nappal halála előtt következett be a szélhűdás mely halálát okozta. Báró Apor Károly életrajzának főbb adatait a székelyegyleti naptár — a báró jól talált arczképével — közölte volt, s újabban a napisajtó feleveníte azokat, s ezeknek kapcsán mi is ideiktatjuk a kö­vetkező emléksorokat a boldogult báró Apor Ká­rolyról. B. Apor Károly 1815. decz. 11-én született Al­­torján. Tanulmányait Nagy-Bányán kezdte és Bécsben folytatta. Az uralkodó magán költségén a Theréziá­­numba lépett és ott nevelkedett 1835-ig, a mikor V. Ferdinánd király engedelmével a Therézianumból kilépvén, Pozsonyba ment s a kir. jogakadémián magyar jogot hallgatott Mailáth György országbíróval egyidőben. 1837-ben tanulmányait befejezte és julius 15 ikén felesküdött tiszteletbeli joggyakornoknak az erdélyi udvari kancelláriához, a­hol 1838-ig, a midőn átment az erdélyi kormányszékhez, szolgált. Ugyan­azon év november 11-én átment a marosvásárhelyi kir. ítélőtáblához, s a következő évben letevén az akkor szokásos jogi vizsgálatot, kiváltó munkássága Kurdthollében Halas kora dac­zára kir. táblai ülnökké kandidáltatok Részt vett az 1841—42-iki országgyű­lésen s 1842-ben számfeletti kis táblai ülnökké neveztetett ki. 1848-ban nemzetőr lett s az év végén Galícián át Bécsbe menekült; 1849 végén Mikó Imre gróffal tért vissza Erdélybe, és sok oldalról nyilvá­nult óhaj folytán szolgálatot vállalt a Kolozsváron felállított törvényszéknél. — 1851-ben az erdélyi törvényszékekeket ő helyezte el;minthogy azonban az idegen tisztviselőkkel folytonos harczban állt, áthelyezték a m.-vásárhelyi törvényszékhez. 1853-ban elnöke lett a fogarasi törvényszéknek és a kamarási kulcsot nyerte. A fogarasi törvényszék feloszlatása után, 1854-ben a nagyszebeni kir. törvényszékhez, mint előadó, majd a marosvásárhelyi törvényszékhez, mint elnök helyeztetett át. 1857-ben az úrbéri tör­vényszék, 1860-ban pedig az úrbéri főtörvényszék elnökévé neveztetett ki.1860—61-ben Apor vette át a német közigazgatási és­­törvényszéki főhatóságoktól az iratokat. 1861. jan. 17-én a főkormányszék egy­hangú kandidálásra ő felsége a marosvásárhelyi kir. itélőtábla elnökéül nevezte ki és állásában 1869. május elején alkotmányosan is megerősítettett. A törvényszá­kok és járásbíróságok rendezése körül szerzett ér­demei jutalmául 1872-ben a vaskoronarend másod­osztályú keresztjét kapta. Báró Apor, mint törvénytudós és mint biró igen nagy hírnévre tett szert. Igazságossága, becsületes­sége biztosította neki a közszeretetét. Igazi tudomány­kedvelő volt. Ő nemcsak elnöke, hanémi alapítója is volt a Kemény­ Zsigmond-társaságnak, melyet nagy áldozatok árán tartott fenn. Könyvtárában — mely igen terjedelmes — megvan az 1848—49 hírlapok, falragaszok, röpiratok teljes gyűjteménye s a hír­hedt balázsfalvi jegyzőkönyvek eredeti példányai. A gyűjtést egész életében folytatta, oly czéllal, hogy a gyűjteményt a nemzeti múzeumnak hagyja. Az Apor családról következő történeti adatokat olvassuk: A legrégibb magyar családok egyikének sarja ő. Attól az Opurtól származtatja le magát az Apor család, kit a hagyomány a székely Rabonbá­­nok közt említ és attól a másik Aportól, ki Ottó, királyt 1307-ben a koronával együtt letartóztatta,, s ezzel együtt Róbert Károly trónját biztosította azoknak a méltányló elismeréssel jutalmazottak te­lelik a költővel: „Szép, ha nevünk megist­enül, Szép, ha dicsértetünk; De még szebb, ha fej­tétlenül Hasznot magot vetünk“ (Kis J.) Kovács Ferencz: Báró Apor Károly emlékezete.

Next