Marosvidék, 1885 (15. évfolyam, 1-56. szám)
1885-11-08 / 48. szám
212 MAROS-VIDÉK. XV. évfolyam. lejáratván, állomására teljes elégtétellel visszatétessék, mert helyettessé a két fontos táblát bizony úgy nem kezelheti, hogy a „kecske is jóllakjék, a káposzta is megmaradjon.“ Az 1886-iki költségvetés tárgyalásáról később. Mint legfontosabb tárgy, még kiemelendő Szathmármegyének felhivása a magyar közművelődési czélra 10/0 pótadó kivetésére, a közgyűlés által egyhangúlag elfogadtatván, végrehajtásával a tanács bízatott meg. "Válasz Tiszteletes Kőpataki Gyula ur kiáltó szózatára. (Vége.) De ezek daczára tiszt. Kőpataki úr nem képzelhet magának „oly szülőt,ki képes lenne gyönge leánygyermekét idegenek közé taszítani, midőn maga mellett is neveltetheti; idegenek közé, zárdába, hol még, ha súlyos betegség ágyba szegzi is, még beteg ágyából is azt íratják vele szüleinek: jól vagyok, egészséges vagyok stb.“ valóban kegyetlenség, gyönge leánygyermekeket idegenek közé, még pedig zárdába taszítani, mintha az apácza gyötrője, a zárda sirja volna az ártatlan kis leánykának ! pedig ha czikkiró ur megtenné a fáradságot s megtekintené az általa annyira perhorreszkált leánynevelő intézeteket, közvetlenül meggyőződhetnek arról, hogy a kegyetlen szülőktől zárdába taszított ártatlanok, mennyire nincsenek elzárva a külvilágtól, mily vígan ugrándoznak, vidáman csevegnek, tréfálva szórakoznak különböző játékokban egymás között, semm jelét sem adván annak, hogy el lennének taszítva a szülői háztól; az „idegenek“ pedig, t. i. a czikkíró ur által ócsárolt apáczák mennyire szorgoskodunk a csevegő kisdedek körül, vidám kedélylyel, szeretetben, s versengve részt vevőn a növendékek ártatlan örömeiben. Ha pedig egyiket m' * '*egség érné, mi a szülői háznál is megt kor az „idegenek“ a rendes vntéze és utasítása szerint, mily gonddal vetettel ápolják a szenvedő kisdeg«UM ----------------------ápolásban. Az, hogy ilyenkor ház’ a növendékekkel a szülőknek, az és alaptalan ráfogás. A leánygyer helyen való neveltetésére nézve ez „ , elismert tekintélyű paedagogusok vélem.-je szerint ha valamely gyermek, legyen az akár fiú, akár leány, bizonyos időn keresztül a szülői házon kívül nyer nevelést, ez föltéve, hogy a növendék megbízható kezekben van, csakis előnyére válik. Erre vonatkozólag mondja Czuczor: „A nevelés balirányi részén elvont házi körökben: A csak alig dadogó kisded követelni tanul már, És makacsul paczkáz a tullágy, gyáva szülőkön; Vágya parancsképen szól a kis zsarnok uracsnak, Szófogadatlanság, daczolás feddetlen űzetnek — Ők nem igy edződnek magasabb czélokra törendő Férfiak........“ A zárdás nevelés továbbá azért nem tetszik tiszt. Kőpataki Gyula urnak, mivel amaz állítólag a „kétszínűség“ és „alattomosság“ szellemét fejleszti a növendékekben. Ez privát nézetnek megjár, de hogy a zárda növendékeknek szende, idomos magatartása kétszínűség, alattomosság kifolyása lenne, az puszta ráfogás. Ne keressük a kétszínűséget, alattomosságot a zárda növendékek sorában, hanem keressük künn a nyilvános társadalmi életben, hol a kétszínűség, alattomosság, az újabb társadalmi áramlatok folytán, annyira meghonosodott, hogy az ember sokszor igazán nem tudja: a meleg kézszorítások daczára is, embertársaival hányadán van. A modern társadalom ezen fiait és leányait pedig nem az apáczák nevelték. Továbbá mondja tiszt. Kőpataki Gyula úr: „A zárda szűk falai közt megszűkül a látkör is, míg világi kóláinkban a folytonos látás, tapasztalás utat nyit a szabadabb értelmi fejlődésnek.“ Megengedem, hogy szőkébb a látkör a zárdában, hogy sokat nem látnak és nem tapasztalnak a zárda növendékei; de ennek fejében olyasmit sem látnak és tapasztalnak, minek látása és tapasztalása erkölcsi kárára válnék nekik, míg ellenben a külvilágban mozgó társaikat a sok látás és sok tapasztalás annyira fölvilágosítja, hogy kívánatosabb volna, ha kevesebbet látnának, kevesebbet tapasztalnának. Rousseau azt mondja: „A természet akarja, miszerint a gyermekek, gyermekek legyenek, mielőtt emberré lennének. Ha a rendet meg akarjuk fordítani, idő előtti gyümölcsöt állítunk elő, melynek sem érettsége, sem íze nem leszen soha. Lesznek fiatal tudósaink s vén gyermekeink.“ A társadalmi élethez megkívántató ismeretek és üdvös tapasztalatok szerzésére elég idő jut azutánra is, ha a növendékek iskolai tanulmányaik végzése után, bevezettetnek a nyilvános életbe. Végül ábrándosoknak, képzelgőknek hiszi czikkiró ur a zár£a növendékeket, vagy ha a szigorú komolyság napjai véget érnek, a tulságba csapnak át. Az ábrándosság és képzelgést illetőleg ez az én véleményem : ábrándos, képzelgő többé, kevésbé minden ifjú, minden növendék leány. Ezen ábrándossága, képzelgő természete tart mindaddig, míg az élet komolysága kijózanítja az ábrándból. A nevelés feladata: az ifjú kor természetéből sarjadzó ábrándosságot az élet valóságára visszavezetni, vagy legalább helyes irányba terelni. E részben a kérdésben forgó nevelő intézetekben mulasztás nem történik, s ha mindazonáltal egyik-másik növendéknél a jó szándék sikerhez nem vezet, annak nem az intézet az oka, hanem a növendék egyéni természete. Utóvégre mi az, mi az ifjú kebelben leginkább kelti föl az ábrándot, a képzelgést? bizonyára nem más, mint a rosz olvasmány. Márpedig, ha e tekintetben párhuzamot állítunk a zárda növendékei s a külvilágban mozgó többi növendékek között, újból előbbieknek kell előnyt nyújtanunk azért, mivel utóbbiak kevésbbé ellenőrizhetők lévén, nem ritkán érzelgős regények olvasása által (hisz van példa rá, hogy 12—13 éves leánynövendékek kezében legérzelgőbb regényeket látunk) culcsigázzák phantáziájukat s ha utóbbi az életben légvárnak bizonyí' --•»» ritkán a ki nem elégített ábrándorvé’- ‘pzelgő ányt. Megengedem, ’ dekek itt is egy-egy elve enmegint nem az való-elégugva ingadozó n. megvolta a jószándé iisór■ben gazdag külsőokkal sűrűbben és szembeötlőbben, vendékeknél, kik a külvilágban, az en,„o. .nan nevekedtek, más szóval olyanoknál, kiknél, miként tiszt. Kőpataki Gyula úr mondja: „a folytonos látás és tapasztalás mat nyitott a szabadabb értelmi fejlődésnek.“ Aztán nem tapasztalható-e gyakran, hogy a legjobb szándékú nevelés is, künn az életben, a legtisztességesebb családi köröket sem véve ki, nem termi mindig a remélt gyümölcsöket? Végül tiszt. Kőpataki Gyula úr megnyugtatására még egy körülményt kell fölemlítenem. Nemcsak katholikus, hanem számos más vallású növendék is látogatja az apáczák nevelőintézeteit. Pl. Gyula- Fehárvártt 200—250 tanuló közt van 30—40 protestáns, 60—70 izraelita. Ezek a legbékességesebben férnek meg a katholikus növendékekkel: igen, mert sem apácza, sem más nem bántja vallásukat. Még nem történt eset, hogy akár a szülők, akár a tanítványok vallásbántalom miatt panaszt emeltek volna, mi igen jellemzően tanúskodik azon tan- és nevelőintézetek vallástürelme mellett. — Várjon ugyanazt el lehet-e mondani minden nem katholikus iskoláról, melynek tanítványai között katholikusok is vannak ? Tiszt. Kőpataki Gyula úr meg lehet győződve, valamint mindenben, úgy a tanítás és nevelés terén is, az apáczák odaadó működését a kereszténység alaptörvénye a szeretet lengi át, azon szeretet, mely Szent Pál szerint (Rom. 10. 12) „zsidó és görög között“, mi a hivatás teljesítését illeti, különbséget nem ismer, mely „bűrű és kegyes“, mely „nem irigykedik, nem cselekszik roszszul, nem fuvalkodik föl, nem nagyravágyó, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem gondol roszszat, nem örül a hamisságon, hanem az igazságon örvend, mindent elvisel, mindent elhisz, mindent remél, mindent elszenved“ (I Cor. 13, 4 stb) még a jogtalan és alapnélküli megtámadásokat is. Ha pedig találkoznak, már pedig olyanok sokan találkoznak, kik a védtelen apácák odaadó és önfeláldozó működése iránt elismeréssel viseltetnek. Altorjai báró Apor Károly királyi táblai elnök nincs többé! A magas állású férfiú, az ősi Apór család ezen kimagasló alakja múlt szombaton, okt. 31-én este 11 9 órakor végezte be földi pályáját életének 70-ik évében. Agy vérömleny — népiesen gutaütós— okozta a nemes báró halálát, ki nem rág érkezett haza Bécsből és a budapesti országos kiállításról, s hazajőve meghűlésről panaszkodott. Egyelőre jobb karján állott elő a merevülés, melyet a báró a hűlés következményének tulajdonított s csak nehány nappal halála előtt következett be a szélhűdás mely halálát okozta. Báró Apor Károly életrajzának főbb adatait a székelyegyleti naptár — a báró jól talált arczképével — közölte volt, s újabban a napisajtó feleveníte azokat, s ezeknek kapcsán mi is ideiktatjuk a következő emléksorokat a boldogult báró Apor Károlyról. B. Apor Károly 1815. decz. 11-én született Altorján. Tanulmányait Nagy-Bányán kezdte és Bécsben folytatta. Az uralkodó magán költségén a Theréziánumba lépett és ott nevelkedett 1835-ig, a mikor V. Ferdinánd király engedelmével a Therézianumból kilépvén, Pozsonyba ment s a kir. jogakadémián magyar jogot hallgatott Mailáth György országbíróval egyidőben. 1837-ben tanulmányait befejezte és julius 15 ikén felesküdött tiszteletbeli joggyakornoknak az erdélyi udvari kancelláriához, ahol 1838-ig, a midőn átment az erdélyi kormányszékhez, szolgált. Ugyanazon év november 11-én átment a marosvásárhelyi kir. ítélőtáblához, s a következő évben letevén az akkor szokásos jogi vizsgálatot, kiváltó munkássága Kurdthollében Halas kora daczára kir. táblai ülnökké kandidáltatok Részt vett az 1841—42-iki országgyűlésen s 1842-ben számfeletti kis táblai ülnökké neveztetett ki. 1848-ban nemzetőr lett s az év végén Galícián át Bécsbe menekült; 1849 végén Mikó Imre gróffal tért vissza Erdélybe, és sok oldalról nyilvánult óhaj folytán szolgálatot vállalt a Kolozsváron felállított törvényszéknél. — 1851-ben az erdélyi törvényszékekeket ő helyezte el;minthogy azonban az idegen tisztviselőkkel folytonos harczban állt, áthelyezték a m.-vásárhelyi törvényszékhez. 1853-ban elnöke lett a fogarasi törvényszéknek és a kamarási kulcsot nyerte. A fogarasi törvényszék feloszlatása után, 1854-ben a nagyszebeni kir. törvényszékhez, mint előadó, majd a marosvásárhelyi törvényszékhez, mint elnök helyeztetett át. 1857-ben az úrbéri törvényszék, 1860-ban pedig az úrbéri főtörvényszék elnökévé neveztetett ki.1860—61-ben Apor vette át a német közigazgatási éstörvényszéki főhatóságoktól az iratokat. 1861. jan. 17-én a főkormányszék egyhangú kandidálásra ő felsége a marosvásárhelyi kir. itélőtábla elnökéül nevezte ki és állásában 1869. május elején alkotmányosan is megerősítettett. A törvényszákok és járásbíróságok rendezése körül szerzett érdemei jutalmául 1872-ben a vaskoronarend másodosztályú keresztjét kapta. Báró Apor, mint törvénytudós és mint biró igen nagy hírnévre tett szert. Igazságossága, becsületessége biztosította neki a közszeretetét. Igazi tudománykedvelő volt. Ő nemcsak elnöke, hanémi alapítója is volt a Kemény Zsigmond-társaságnak, melyet nagy áldozatok árán tartott fenn. Könyvtárában — mely igen terjedelmes — megvan az 1848—49 hírlapok, falragaszok, röpiratok teljes gyűjteménye s a hírhedt balázsfalvi jegyzőkönyvek eredeti példányai. A gyűjtést egész életében folytatta, oly czéllal, hogy a gyűjteményt a nemzeti múzeumnak hagyja. Az Apor családról következő történeti adatokat olvassuk: A legrégibb magyar családok egyikének sarja ő. Attól az Opurtól származtatja le magát az Apor család, kit a hagyomány a székely Rabonbánok közt említ és attól a másik Aportól, ki Ottó, királyt 1307-ben a koronával együtt letartóztatta,, s ezzel együtt Róbert Károly trónját biztosította azoknak a méltányló elismeréssel jutalmazottak telelik a költővel: „Szép, ha nevünk megistenül, Szép, ha dicsértetünk; De még szebb, ha fejtétlenül Hasznot magot vetünk“ (Kis J.) Kovács Ferencz: Báró Apor Károly emlékezete.