Marosvidék, 1888 (18. évfolyam, 14-40. szám)
1888-08-12 / 40. szám
Szigorú törvények és szigorú büntetések alkalmazása mellett, aligha nem ritkulnának, aligha ki" nem pusztulnának, végképen a most annyira elharapódzott párbajozások! Bartók László. Sz. 193—1888. A gazdaság köréből. A választmány határozatából van szerencsém az alábbi pályázatot a birtokos uraknak teljes figyelmébe ajánlani és tisztelettel fölkérni, hogy abba résztvenni méltóztassanak. A marostordamegyei gazdasági egylet igazgató választmányának 76. p. sz. a. határozatából. Marosvásárhelytt, 1888. junius 28-án tartott gyűléséből kiadta: Lokody János, e. titkár. Pályázat erdősítési jutalmakra. A földmivelés ipar- és kereskedelemügyi m. k. ministerium, az országos erdei alapból a magasabb hegységek fensikjainak, tetőinek és gerinczeinek, vagy meredek oldalainak s illetve a közgazdasági érdekből erdészetileg mivelendő oly területeknek beerdősitésére, melyeken hegyomlások, hó-, vagy kőgörgetegek megakadályozása, szélvészek és vizek rombolásának, valamint a futóhomok tovább terjedésének meggátlása végett az 1879. évi XXXI. t. sz. 165. §-ában megjelölt erdősítés közgazdasági szempontból szükséges s a melyeken létrejövő erdők véderdőkül fognak szolgálni, a folyó 1888. évre 3 nagy jutalmat — és 3 elismerő jutalmat — tűz ki. Az l-ső nagyjutalom 1000 frank arányban a 2-ik „ 800 , , a 3-ik „ 500 „ „ Az l-ső elism. jutalom 400 „ „ a 2-ik „ 200 „ * a 3-ik „ 100 „ „ mégpedig a beerdősülés, s illetve a szükséges átalakulás biztosításának megtörtént igazolása alapján, a teljesített erdősítés közérdekű becsének sorrendje és minősége szerint. A bíráló bizottság ítéletének alapjául szolgálnak az illetékes közigazgatási erdészeti bizottságának, s illetve a kir. erdőfelügyelőnek a versenyző erdősítések felett adott javaslatai és a biráló-bizottság részéről esetleg teljesítendő helyi szemlék. Felhivatnak tehát mindazon erdőbirtokosok, kik a folyó 1888. év tavaszi, vagy őszi erdősítési ideje alatt kezdetben megjelölt minősítéssel bíró erdősítést teljesítenek s a kitűzött jutalmakra pályázni kívánók, hogy a folyó évi tavaszon történő erdősítést, illetőleg legkésőbb folyó évi julius hó végéig, a folyó év őszén történő erdősítést, illetőleg edig legkésőbb folyó év deczember 25-én az erősítés helyének, telekkönyvi számának, a terület nagyságának (kát. holdakban) az erdősítésre használt fanemnek, illetve fanemeknek s utóbbi esetben azok elegy arányának pontos megjelölése mellett, annál bizonyosabban jelentsék be a földmivelési-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. ministeriumnál, mert a pályázati feltételeknek bármely legkisebb részben való meg nem tartása esetében a versenyben részt nem vehetnek. *) Budapest, 1888. évi április hó 10-én. A földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. ministerium. *) Munkahalmaz miatt nem jöhetett előbb e közérdekű pályázati felhívási czikk. Szerk. Ezen jutalmakra versenyezhetnek mindazon erdősítések, a melyek a folyó 1888. évben nem állami költségen foganatosíttattak, még pedig a nagy jutalmakra, ha egy tagban legalább 25 (huszonöt) kát. holdra, az elismerő jutalmakra pedig, ha egy tagban legalább 10 (tíz) kát. holdra terjednek. Ehez képest versenyző lehet minden erdőbirtokos vagy birtokos testület, illetve polgári, egyházi, vagy úrbéres község. A kiadandó jutalmakban azon erdőbirtokosok , illetve azon erdőtisztek részesülnek kiknek tanácsa szerint és felügyelete alatt az erdősítés teljesítetett, feltéve, hogy a jutalom odaítélésének idejében azok a jutalmazott uj erdőnek még birtokában vannak, illetve azt erdőtiszti minőségben kezelik s az erdősített területet, a beerdősités biztos sikerének elősegítése végett, a folyó évtől, vagy az első munkálatoktól kezdve a jutalom odaítélésének idejéig állandóan gondozták s a versenyző területén netalán pótlólag szükséges újabb erődítési munkálatokat is évenként eszközölték. A jutalmak az 1893. évben szolgáltatnak s azok kétharmad része az erdősítés költségeit viselő erdő tulajdonost, egyharmad része pedig az erdősítést, teljesítést teljesítő erdőtisztet illeti. A jutalmakat a földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. ministerium által, az országos főerdőmester, vagy helyettesének elnöklete alatt erdőtisztekből alakított öt tagú bizottság ítéli oda, tűrt lélekkel, csak sok idő múltán részesülhetnek a mennyei boldog életben, így végzi Péter beszédét — mondván : és te barátom nem ép ilyen véleményen vagy-e?! . . — Oh, nem! — viszonzá Pál. Én ugyan hitelt és valószínűséget szavazok véleményednek, de a részben a saját meggyőződésem egészen más, épen ellenkező. Az én nézetem az, hogy a másvilágon épen nem úgy áll a dolog ! Ott nincs menny és pokol. Ott nem küzd és nyomorog az ember. Sem pompától, boldog élettől nincs körülvéve. Ott mindnyájan egyenlők, vagyunk. Ott nincs fájdalom és szenvedés. Ott nincs irigység és gyűlölet, nincs rang és fokozat. Ott nincs örökös harcz és háború, mint e nyomorult, önzéssel teljes rideg földön. Ott nincs sóvárgás, élv hajhászás és epedés semmi után. Ott mindnyájan — senkitől és semmi által nem háborgatva — a legnagyobb csendben nyugosszuk örökös álmunkat, mignem testünk hüvelye elporlad s a természet igazságos és megdönthetően törvénye szerint feloszlik alkotó elemeire, porrá lesz, a miből lettünk. . . Punktum! Barátom! sok valószínűség lehet a te véleményedben is Pál. De tudod-e, mi jutott eszembe? Mi jó ötletem támadt? — Mi? kérdó érdekkel Pál. — Az édes barátom, hogy tegyünk mi egy fogadást. Adjuk baráti kezünket egymásnak és szavunkat, hogyha valamelyikünk előbb-utóbb meghalna, az adja a másiknak tudtára, hogy voltaképen melyikünknek volt igaza. — Természetesen úgy, ha lehetséges onnan visszajönni az embernek — végző beszédét Péter! — Jól van Péter barátom. Ezt épen én is akartam és óhajtottam. És igy baráti, tartós erős, kézszoritással megpecsétlék esküjüket. Ezután lassan-lassan csak telt és múlt az idő. Munkájukat, mint azelőtt szokott szorgalmukkal és pontossággal végzik. Sok-sok idő múltán, évek múlva egyikük beteg lett. Pétert a hirtelen jött gyógyíthatlan, betegség ágyhoz kötő, mígnem egy napon hosszas és kínos szenvedés után az örökös álomra hajtó fejét. — Elköltözött abba a másik hazába, a melyről együtt annyiszor és annyi mindent elbeszéltek, elmeséltek egymásnak! . . . Pál csak egyedül maradott. Ettől kezdve csak egyedül dolgozgatott estvénként az addig oly kedves és most oly néma, rideg szobában. Mintha csak a szoba is gyászolná elköltözött szeretett lakóját édes, nem feledhető jó barátját. Estyénként most még sokkal tovább dolgozott Pál, sokkal jobban mélyedt tanulmányába. A tiricseléssel töltött időt is most mind csak komoly munkával, a lámpa derengő halvány fényinél s a szoba mély csendjében tölté. Egyszer egy ily késő este, mikor az óra épen éjfelet ütött a közeli toronyban; mikor, mint a babonások szokták mondani a szellemek birodalma kezd élénkülni; mikor az elköltözött lelkek szellemei hófehér lepleiket magukra véve, el-el durranva bolygónak szanaszét, akkor egy nem várt és nem remélt rendkívüli esemény történt a szobában egyedül dolgozó Pállal. Egészen mély csend uralgott a szobában, csak az égő lámpa perczegése zavarta meg néha-néha a néma éji csendet. Ekkor egyszer csak mintha Pál az ajtón valami tompa, halk kopogtatást hallott volna. Szive egészen elszorult, s mintha dobogása is megszűnt volna, szóhoz jutni nem tudott, mert a szó ajkához fagyott, torkára forott. A „szabadi Bartók László. 160 — Az Ip. önk. betegsegélyző egylet dalosztályának nyári estélye. Fényes sikerűnek ígérkezik az a nyári estély, melyet a helyi iparos önképző és betegsegélyző egylet Dalkara, a csász. kir. 63-ik sorezred zenekara szíves közreműködésévelés azonfelül népzenekarral rendez folyó hó 12-ikén az „Elba“ helyiségében. Ez estély rendezésének eszméje még a mult hó 15-ikén tartott dalosztályi gyűlés alkalmával pendítetett meg s azóta általános az érdeklődés nemcsak az egylet és a Dalosztály tagjai, hanem azok körében is, kik e törekvő, fiatal és valóban humánus egylet előhaladását, fölvirágzását szívükön hordják. A rendező bizottság élén Tauszik B. Hugó, ügybuzgó dalosztályi- és rendezőbizottsági elnökkel minden kitelhetőt elkövet az est sikere érdekében s arra nézve, hogy nemcsak anyagi, de főkép szellemi tekintetben sikerült legyen. A Dalosztály is minden napon órát tartva igyekszik megoldani az elébe tűzött nemes feladatot. A műsorból előlegesen a következő pontokat említhetjük fel: „Hajós-dal“ Erkertől, „Népdalegyveleg“ Gunes K.-tól, „Sweizi katonadal“ Silchertől. A katonazenekar a legkedveltebb zenedarabokat fogja ez alkalommal előadni. E helyen nem hagyhatjuk említés nélkül a 63-ik gyalogezred mélyen tisztelt ezredesének azon hazafias, önzetlen, dicséretre nem szoruló, eljárását hogy a zenekart ez alkalomra a jótékony czél iránt tekintetből volt szives minden dij nélkül átengedni. E helyen is fölhívjuk a n. é. közönség szíves pártfogását a törekvő, fiatal egyesület irányában, de a közönség saját érdekében is, annyival is inkább, minthogy a szinielőadások megkezdése után, (melyek hallomás szerint már e hó 15—16-án megkezdődnek) kevés kilátás lehet táncrestélyek tartására. A „Marosvidék“ eredeti távirata. Aug. 12-én estve 9 óra. Mint tudósítónk táviratozza, a borszéki fürdőn a vendégek száma a 800-at meghaladta. Bárha a hirtelen változott kedvezőtlen időjárás lehangolta is részben a fürdői közönség kedvét. A vízáradások Romániával a közlekedést megszakították. Iskola javára rendezett tánczestély 156 frtot jövedelmezett. Gyermekbálok, hangversenyek, napirenden vannak. Gerőffi Andor színtársulata a legmelegebb és legrokonszenvesebbpártfogásba részesül. HÍRROVAT. Marosvásárhely, 1888. aug. 11. — Hangverseny. Kun László, a magyar királyi országos zeneakadémia növendéke, ki a jelen czimbalmi művészek egyik legjelesbike, értesülésünk szerint — a jövő héten városunkban két nagy czimbalomhangversenyt fog rendezni. Egyiket helyi jótékony egyleteink javára, a másikat saját maga részére. Kun László többször játszott József főherczeg előtt is, ki játékáról mindig a leghizelgőbb kifejezésekkel nyilatkozott. — Ugyzsintén a főváros zenekedvelő közönsége előtt is előnyösen ismeretes szabatos szép játéka technikája és virtuozitása. Jelenleg a nagyváradi közönség gyönyörködik utolérhetlen vibrátióiban és mély érzelmű czimbalom átirataiban, melyek között különösen sikerüiteknek néhány Mozart féle Sonátát említenek. „Nagyvárad“ júl. 27-iki számából idézzük játékára vonatkozólag még a következőket: A közönség nem is csalódott várakozásában. Kun László olyan művészetet tud kifejezni a czimbalmon, melyet ritkán volt alkalma hallani közönségünknek. Mintha egész „én“-jét öntené a fiatal művész játékába, annyira közvetlenséggel adja elő a legnehezebb és legbiztosabb fogásokat igénylő darabokat. Az élettelen hurok mintha életet nyernének. Egyszerű sírnak és nevetnek azok, egyszerre siratják és nevettetik a hallgatóságot, felfogása helyes és dicséretre méltó is, mert az eredetiség varázsával ruházta fel a hangokat, ami különben természetes is nálla, mint minden öntudatos művésznél. A zene egész költészetét a leghívebben tükrözteti vissza és úgy a klaszikus, mint magyar darabok legfinomabb nanceit meg tudja különböztetni és azokat sikeresen végre is hajtja. Mintha nem is czimbalmon játszanék. A hangok egymásba folynak, simulnak egymáshoz, mint a hullámok Merev elválasztó határ nem létezik azok közt, mert egyik a másikba ömlik. De legcsodálatosabb nála, fiatal korát tekintve, a technika. Az óriási futamok mind egytől-egyig a lehető legpontosabban és hiba nélkül, a pianok, allegrók és allegrettók a leghelyesebb időben és kitűnő sikerrel. Úgy a „Toll Vilmos“ opera nyitányát, mint a „Magyar népdalváltozatok“-ban és különösen „Repülj fecském”ben tűntek ki főleg a fent említett művészi tökélyek. A közönség szót nem birta kiejteni. A kopogtatás után megnyílt az ajtó s fekete habitusában Péter Pál előtt megjelenik. Int jobbjával feléje és alig hallható, de mégis tisztán kivehető félelmet gerjesztett vontatott hanggal mondá: — Barátom! Emlékszel-e még, hogy mi megígértük egymásnak, hameghal valamelyikünk, az jöjjön vissza megmondani, hogy mint van a dolog a túlvilágon ? ! . . . Eljöttem! Szent fogadásomat be akarom váltani! Hallgass’ rám. . . és elégedj’ meg annyival, hogy a másvilágon sem úgy nincsen, amint én mondottam és sem úgy nincsen, amint te mondottad! . . . És ekkor, mintha becsappant volna az ajtó, Péter eltűnt és Pál az ijedségtől és félelemtől csaknem megmerevedetten, elmerengő kínos helyzetéből, a csappanásra mintegy feleszmélve, magához tért, visszanyerte lelki és vele testi nyugalmát is... S csak jó szünet múltán, későre tudott szóhoz jutni! Ez időtől fogva Pál szolgáját mindig szobájában hallatta, nehogy ily kellemetlen képzelgéseknek vagy meglepetéseknek egyedül legyen szem- és fültanuja. S ezután bárki is vitatta előtte a másvilágon létet és helyzetet határozott és töredelmes hangon mindig csak azt felelte vissza: — Az Isten nagy és hatalmas! Ő a kezdet és a végzet. Ő mindenható és mindentudó ! Őt imádni és tisztelni kell! Rettegjük és féljük a halált! A föld alatt és az égben az emberek elől örökre leleplezethetlen sötét fátyollal, megfejthetlen titkok vannak és lesznek elrejtve mindig!!. — És ez így van jól.