Marosvidék, 1893 (23. évfolyam, 1-60. szám)
1893-01-01 / 1. szám
És Te megelégedtél a hírrovatban közzétett egyszerű jegyzettel, mely — úgy veszem észre — a kamara határozatának egyszerű, pongyola kivonata. Hát az Isten szerelméért, mikor és mely kérdésben fogjátok a szerkesztői tollat igénybe venni, ha ezúttal, ily fontos kérdésben oly feltűnő indoentiát tanusítottak ? És a város és megye mikor, mily ügyben vetheti latba szavát, ha az ilyen kérdésben nem? Hiszen elsősorban Rólatok van szó, az erdélyrészi fiatalságról, esetleg a Ti városotok: Maros-Vásárhely felvirágzásáról, anyagi és szellemi gyarapodásáról! Lásd, én nem vagyok marosvásárhelyi lakos. Csak erkölcsi és rokoni kötelékek fűznek engem városotokhoz és Hozzátok és mégis úgy érzem, hogy ezek a kötelékek rám is rónak némi kötelezettséget. Úgy érzem, hogy ez egyszer fel kell szólalnom, ha más úton nem, egy Hozzád intézett levélben is figyelmeztetni Téged, hogy kár volna az ottani kamara határozatát agyonhallgatni Csak gondoljátok meg, mit kíván a kamara és vegyétek fontolóra, hogy e kívánság teljesülése esetén mily kiszámíthatlan előnyöket nyernének az ország erdélyi részei! Az ilyen határozat, az ilyen kezdeményezés másutt mindenütt általános figyelmet ébresztene és talpra állítaná a sajtót, a várost, a megyét és minden faktorát a vidéknek, amely ezen kérdésben érdekelve van. Másutt az érdekelt vidékek tagjai a-tól z-ig kimerítenék a kérdést minden oldalról, ezáltal anyagot szolgáltatna azoknak, akik a kérdésben dönteni hivatva vannak. És ti hallgattok. Megelégedtek azzal, hogy a kamara felvetette a kérdést. Pedig ha van ez időszerint kérdés, amely égető és fontos, amely a közélet minden lényeges faktorának támogatását jogosan igényelheti, úgy az bizonyára egy második műegyetem felállításának kérdése oly alakban, a mint az az ottani kereskedelmi és iparkamara által felvettetett. Sokkal közelebb állok a kereskedelmi és iparkamara elnökéhez, hogysem a magam részéről opportunusnak tartanám e kérdéshez részletesen hozzászólani. De másrészt bevallom, szakmámhoz sem vág az és ott. Nálatok bizonyára lesznek oly szakférfiak, akiknek nézete és véleménye irányadóbb lesz. De azt érzem, hogy Nektek ott lenne tekintetben tenni kell valamit. Azt tudom, hogy Ti ezúttal agyonhallgattak egy ügyet, amelynek szerencsés megoldása esetleg kiszámíthatlan következményekkel lehet — talán — városotokra nézve is. És most, hogy elmondottam szivem fájdalmait, kérlek, ne vedd tőlem rész néven, hogy ügyeitekbe kontárkodtam. De tudod, hogy szivem, lelkem fele a marosvásárhelyiekhez van kötve és a mint örültem az ottani kamara életrevaló tevékenységéről tanúskodó határozatnak, annyira fáj nekem az, hogy Ti e kérdést agyonhallgatjátok. Az igazságért ne neheztelj! . . . — Eddig tart a bizalmas baráti levél azon része, melyet közreadhattunk. Tökéletes igaza van a levél érdemes írójának. Dehogy neheztelek az igazság nyílt és őszinte kimondásáért! Észrevételeimet külön cikkben fogom megtenni. Szerk. mehetett végre, az első sorban az ő érdeméül róható fel. Csak mi, akik vele dolgoztunk, csak mi tudjuk az ő ténykedését teljesen megítélni. A kora reggel már íróasztalánál találta az elnököt és késő este volt, midőn hivatalát elhagyta, hogy boldog családi körében kipihenhesse a nap izgalmait és fáradalmait. Tudvalevő ugyanis, hogy akkortájt lett apává. Nemes szivét leginkább jelzi az, hogy abban az időben, amidőn az államvasutaknál a rend helyreállítására épen ő lett kiküldve, kevesen mertek az új elnök elé kérelemmel járulni. Pedig Lukács Béla igazságos elnök volt. Végighallgatta az illetőt és a méltányos kívánságot mindig teljesítette. Ha pedig az illető nagyszámú családjára hivatkozott, akkor Lukács Bélán erőt vett nemes szívének sugallata és az illető biztosra vehette, hogy az elnök segítni fog baján. Mert ott, ahol valóban szükség volt, ott Lukács Béla soha sem tagadta meg a kérelem teljesítését. . . . Mikor aztán Lukács Béla államtitkár lett, az államvasutak új elnököt kaptak, de a régi elnök keze még mindig ott volt az államvasútak minden fontosabb ügyében látható. Sok dolog, amit Barossnak tulajdonítottak, a Lukács Béla rendkívüli munkásságának, bámulatos munkaerejének köszönhető. Most Lukács B. egész egyénisége arra látszik hivatva lenni, hogy csak csendben, feltűnés és zaj nélkül munkálkodjék. A nagyközönség alig tudott arról valamit, hogy az államvasutak óriási hálózatának főbb szálait még mindig Lukács Béla tartja kezében; hogy a nagy igazgatási aparátusban az ő keze munkája nyilatkozik. Mások tán kikürtölték volna e nagyszabású tevékenységével egybekötött eredményeket. Lukács B. 1 — 2 — Megyei közügyek. Vármegyei közgyűlés. Maros-Torda-vármegyének 2152— 1892 sz Sándor. László alispán, cs. és kir. kamarás ált: az OTST deczember 29-ikére összehívott rendkivü gyűlése Kemény Kálmán báró, val. belső titk tanácsos, főispán vezetés TVH nelleth-nerrraagy részvétel mellett, de annál élénkebben folyt le. A 1 pontból álló tárgysorozat, miniszteri beköszöntőkön kivül, csupa választást ölelt fel, melyre mozgékony ellenzéki férfiak csöndben, de igen ügyesen készültek elő s a meglepett tisztipártot minden vonalon megverték. A közgyűlés sablonszerű miniszteri leiratok felolvasása után Filep Albert kir. tanácsos indítványára kimondotta, hogy a törvény által nem titkos szavazással megválasztandónak határozott bizottságokat accamatio útján válassza meg; de midőn Filep megyebizottsági tag a tisztipárt megállapodását képező névjegyzéket fölolvasta, fölállott Kispál Mihály virilis s egy más listát proponált. Erre érdekes eszmecsere kezdődött, hogy már most az előbbi határozat ellenére legyen-e titkos szavazás? Sándor László alispán, Csongvay Lajos t.-ügyész és Balla Gyula képviselő felszólalása után, ki a közgyűlés határozatát absurdumnak nevezte, mi tisztiügyészi tiltakozást provokált, elnöklő főispán elrendelte a szavazást s az első szavazatszedő bizottság elnökévé Szabó Jánost, tagokká: Filep Albert, Deák Lajos, Vitályos Sámuel és Balla Gyula bizottsági tagokat; a második bizottság elnökévé Kemény Domokos bárót, tagokká: Illyés Lajos, Orbán György, Matskássi István és Kelemen Albert megyebizottsági tagokat nevezvén ki. A közel 3 óra hosszáig tartó választási eljárás eredménye ez lett: I. Igazoló választmányi tagok : Kemény Domokos báró 53, Balla László 31, Kispál Mihály 31, Rozsnyai István 31 és Sántha Károly dr. 31 szavazattal, 53 szavazatból. II. Állandó bíráló választmányi tagok : V. Filep Albert 53, Altzner József 47, Csontos Olivér, Zilahi Gyula és Z. Knöpfler Elek 31—31 szavazattal, 53 szavazatból. III. Közigazgatási bizottsági tagok: V. File Albert 53, Altzner József 37, Tholdalaghy László gróf 36, Szántó Elek 33 és Balla László 32 szvazattal, 54 szavazatból. IV. Központi választmány: Altzner József, Barabási Ferencz, Balla István, Balla László, Csongvay Lajos, Éltető Albert, Farkas József, Pilep Albert, Hosszú László, Hajdú Elek, Jeney Béla, Jeney József, Jeney Károly, Kemény Domokos báró, Kispál Mihály, Knöpfler Elek, Koncz Elek, Orbán György, Pap Máté, Sipos Sándor, Sántha Albert, Szánthó Elek, Szentkirályi Sándor, Rákosi Lajos, Toldalaghy László gróf, Zilahi Gyula. V. Állandó választmány: Altzner József, Barbu Patricius, Balla István, Balla László, Bálintitz József báró, Benedek Dénes, Berzenczey István, Czakó József ifj., Csongvay Lajos, Csontos Olivér, Cseusán Sándor, Csernátoni Alajos, Csiki Károly, Csekme Ferencz, Desbordes Gusztáv, Dósa Elek, Dósa László, Dósa Sándor, Duda Iván, Dániel Ferenc, Éltető Albert, Filep Albert, Gergely Lajos, Hajdú Elek, Illyés Lajos, Jeney Károly, Kemény Domokos báró, Kispál Mihály, Koncz Elek, Knöpfler Elek, Losonczy Dénes, Márton János, Nagy L. Ferencz, Nagy István (szentgericzei), Nagy István (szentlászlói), Orbonás Mihály, Orbán György, Pap Máthé, Rákosi Lajos, Sándor László, Sántha Albert, Szánthó Elek, Szentkirályi Gyula, Szentkirályi Sándor, Szabó János, Sipos Sándor, Tavaszi József, Teleki József (ev. ref. pap), Tholnay Gábor, Tholnay Regináld, Tolvaly Ferencz, Tholdalaghy László gróf, Urmánczy János, Zilahy Gyula, Azisky Ferencz, Vitályos Samu, Wagner Ede, Wermescher Emil, Gellner János és Sántha Károly egyformán 24—24 szavazatot nyertek; elnöki döntéssel Sántha Károly dr. lett a 60-ik állandó választmányi tag. Az igazoló választmányba a főispán a maga részéről kinevezte elnökké Szabó Jánost, tagokká pedig Csongvay Lajos, Molnár Gábor dr. és Erősdi Mihály megyebizottsági tagokat. Leavató bizottsági elnökké az alsó (marosvásárhelyi) körben egyhangúlag Máriaffi Lajos választatott; a felső (szászrégeni) körben Dósa Elek főjegyző Teleki József grófot, Kispál Mihály Matskássi Istvánt ajánlotta s így szavazás történt, erre a helyre is, s mindketten 18 szavazatot nyervén, elnöklő főispán döntő szavával Teleki gróf választatott meg. Még 12 egészségügyi bizottsági tagot választottak, mely után a rendkívüli közgyűlés a főispán éltetésével szétoszlott. Föltünést keltett, hogy Szentiványi Kálmán képviselő csak 20 szavazatot nyert, míg Berzenczey István 51 szóval lett állandó választmányi tag. Szentiványi egy bizottságba sem választatott meg. A közigazgatási bizottságból Illyés Lajos csak6 szóval bukott ki; az állandó választmányba tüntetőleg választatott meg Zilahi Gyula volt főszolgabíró, kit fegyelmileg mozdítottak volt el, de kit minden fórum fölmentett. A választási mozgalom különben némi személyes motívumoktól eltekintve arra irányult, hogy a bizottságokba megválasztani szokott, de ott nem igen sokszor megforduló tagokat és az állami és megyei tisztviselőket buktassák ki, ami — mint látható — sikerült is, miután akiket csak a tisztipárt vitt, mindnyájan kisebbségben maradtak. Alpha megelégedett azzal az öntudattal, hogy többet cselekszik, mint ami kötelessége lett volna. És ezen önzetlen, ezen csendes, zajtalan munkálkodás alatt Lukács B. megtanulta ismerni és megbecsülni a maga szakembereit. Nem egy kiváló tehetségű szakember, aki azelőtt ismeretének megfelelően nem lett méltatva, Lukács Béla kezdeményezése vagy pártolása által helyeztetett oly állásba, melyet az illető ma minden tekintetben betölt, mert Lukácsnak egyik nagy érdeme az is, hogy a tisztviselő érdemeit méltányolni is tudja. Mióta pedig Lukács Béla miniszterré lett és saját belátása szerint cselekedhetik, most látszik csak a nemes férfiú teljes alakja a maga valóságában. Most is, a karácsonyi ünnepek előtt a miniszter egyenes utasítására tétetett meg az előléptetésre vonatkozó javaslat. Határozottan kijelentette, hogy kívánsága, miként az erre vonatkozó javaslatot még az ünnepek előtt tárgyalhassa nemcsak, de hogy az előléptetett tisztviselők és altisztek még az ünnepek előtt erről értesütesenek is............ Nos hát, ilyen a mi miniszterünk. Én inkább mint embert, mint tisztviselőt igyekeztem őt lefotografálni. Hogy milyen ő, mint politikus és nevezetesen milyen, mint Maros- Vásárhely országgyűlési képviselője, azt ti ott lenni amúgy is tudjátok. Hiszen ismeritek őt mindnyájan.... Én csak azt mondom: adja Isten, hogy Lukács Béla soká maradhasson kereskedelemügyi miniszter és soká Maros-Vásárhely képviselője ! Sem az általa vezetett resort, Sem a város nem fogja azt megbánni. —J —ó. Az Iparos polgári egylet közgyűlése. városunk egyik legfontosabb létjoggal biró egylete, az „Iparos polgári egylet” 1892. decz. hó 27-én tartotta meg évi rendes közgyűlését. Szabó István kerekes tartalmas és ügyesen szerkesztett elnöki megnyitója után László Gyula I. jegyző terjesztette be az igazgatóság évi jelentését. A jelentés szomorú adatokat tárt elő. Hallottuk belőle, miszerint az iparos elem, melynek pedig állandó gyülhelye kellene legyen, kevéssé pártolja az egyletet. Egy kis kaland. — Irta: Néró. — Erősen szép leány volt a faluban Melinda s azért, mert olyan szép volt, hát tetszett is nekem. No meg Szőke Gyuriczának is igen. Az igazi verseny kettőnk között dúlt, mert a többi aspiránsok csak a képzelet rajongó szárnyain röpködtek Melinia körül. Melániának különös ízlése volt a szerelemben, mert szívesebben hajlott a költői érzelmekkel megáldott s a bátor és lovagias természettel bíró ifjak felé. Hiába a régi legendákból tanulta a szerelmet. Persze ezt még elég jókor észrevettem én is, Gyuricza is. Ezért lépett aztán Gyuricza a költészet mezejére vagyis e végett csapott fel lírikus költőnek. Nem mondom, mert valóban tömérdek verset összeírt, s mind Melindához írta. Hogy azonban dicsősége még nagyobb legyen , gyakran párbajozott is azért, hogy lovagias bátorságáról bizonyságot tegyen Melindának, és azért is, hogy ilyenformán végképp leszorítson a küzdtérről. Mindazonáltal felvettem a harczot, mert végül is költögetni egy-egy verset, vagy keresni az alkalmat arra, hogy valakit kardhegyre hányjak a Melinda kedvéért: nem tartottam valami nagy dolognak, lehetetlenségnek épen nem. Megírtam tehát az első verset és elküldtem Melindának. Négy sorból állott és igyekeztem benne nagyokat mondani — a hatás kedvéért. A vers így hangzott: Oh! te földi csillag, te ragyogó nap, Te bájkoronája az angyaloknak, Ha tudnám, hogy szívből szeretsz engemet, Örömömben lehoznám az egeket. Amint később megtudtam, versem nem igen tetszett. Azt mondta, hogy több, mint költőies. Nem volna ellenére ugyan a hősies áldozatnak.