Marosvidék, 1896 (26. évfolyam, 1-56. szám)
1896-11-08 / 49. szám
XXVI .évfolyam, 49-ik szám. Marosvásárhelyt. 1896. november 8. Varostordamegye es Marosvasárhely sz.. kir. város társadalmi, közmívelődési, közigazgatásies k közgazdasági erdekeit, kepviselő VEGYES TARTALMÚ HETI KÖZLÖNY. Előfizetési dijak: SZERKESZTŐI SZÁLLÁS: évre érte kr Szentmiklos-utcza 63. szár» Telefon szám 103. Egész évre 6 frt — kr Szentmiklós-utoza 63. szár» Telefon szám 103. Félévre........................ „ — „ A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez, pénzküldemények Temesvári M. ur Negyedévre..............1 , 50 „ könyvkereskedésébe borraöntve küldendők. Egyes szám ára 14 kr. Kiadóhivatal az ev. ref Cetanodai könyvnyomdában Telefon sz. 14. Megbízott kiadóVass Tamás. Hirdetések dija: -Egy háromszor hasábozott garm sor vagy annak térmértéke 5 kr -Bélyegdij minden beigt. után 30 ,, Nyiltter soronként 25 , a hird. és nyiltt. dijak előre fizetendők. A kiállítás eredményei: az ország fővárosában az imént zárultak be annak a tündérkertnek a kapui, melynek egy félesztendőn át csodájára járt az ország, s a melyben elzarándokoltak a távoli Európának czivilizált nagy nemzetei is csodálni egy régi, de kis nemzet bámulatos energiáját, teremtő képességét és a haladás iránt való rendkívüli képességeit. Mi szomorúan állunk meg a bezárt kapuk előtt. Szomorít bennünket, hogy elmúltak a dicsőséges szép napok. Szomorít bennünket, s hogy a tündérkert nemsokára oda lesz dobva a bontó csákányok vashegyének, hogy az a sok szépség, melyet egy nemzet mint egy elit , kaptárba összehordott, szétzüllik,szertemállik, s nem láthatjuk magunk előtt hosszú, hosszú ideig azt a tárlatot, mely bennünket lelkesített ön- érzetünket megdagasztotta bizalmunkat, a nem-zet jövőben erőssé, rendíthetlenné tette. Valóban kár, örök kár, hogy minden elmúlik a földön. De amikor megadjuk magunkat a változhatlannak, fölébred bennünk a praktikus gazda, s mérlegelni, számítgatni kezdjük az eredményeket. Mit eredményezett a megfeszített munka, mennyit ér az aratás eredménye ? És itt szigorúan mérlegelünk, mert a magunk bírái vagyunk. Nem ragadtatjuk el magunkat a lelkesedésnek még most is érzett mámorától, hanem sorra vesszük az eredményeket komolyan, igazságosan. A legfőbb és legtöbbet érő eredménynek azt tartjuk, hogy a külföld fölfedezett bennünket. Évszázadok mulasztásai, és az utolsó évtizedek rosszakarata kommentálni, a külföldön olyannak tüntették fel a magyar nemzetet, mely a kultúra alacsony fokán erőszakkal és jogtalan prepotencziával nyomja el a nálánál sokkal nagyobb számban lévő nemzetiségeket. Jól emlékezhetünk még a közelmúltra is, amelyben a külföld kóbor irkászai rólunk olyan híreket terjesztettek, hogy itt még most is a régi „betyár“-világ uralkodik, s akadtak előkelő komoly emberek, akik állig fölfegyverkezve, mint valami szudáni expedíczióra jöttek el hozzánk Budapestre, hogy a magyar „ pusztán” kalandokra vadásszanak, s megismerkedjenek Rózsa Sándorral, a gavallér betyárral. Akadt egy angol, 10 évvel ezelőtt, aki szörnyű haragra lobbant, mikor Budapestre érve itt európai várost, európai viszonyokat és erkölcsöket talált s nem akartak neki egy „jogász“-t meg egy „kanász“-t mutatni. Egy heti sikertelen kutatás után az angol azzal utazott el Budapestről: — Eh, ilyent találok én Párisban is! Azért nem kell 48 órát utazni! Ilyen vélemények voltak rólunk ez ideig a külföldön. És a kiállítás, mely ide vonzott hozzánk kétszázezer idegent, akik között a külföld legkiválóbb nemzeteinek írói, politikusai szereplő férfiai voltak, akik fölismerték erőnket és hivatásunkat a kultúrában, akik nem szűntek meg a dicséretben, a magasztalásban, — mindezeket az exotikus rágalmakat összetörte; a külföldet alkotóképességünkről, politikai érettségünkről s fölvilágosította. A világnak ezer meg ezer lapjában egy év lefolyása alatt 27.000 czikk és közlemény jelent meg Magyarországról, amennyit nem írtak rólunk az elmúlt ezer év alatt összesen. Hogy mi volt e czikkekben, azt olvashattuk napról-napra, mert hisz a magyar sajtó is reprodukálta őket. Feltétlen elismerés, gyakran magasztalás s igen gyakran bocsánatkérés azért, hogy ezt a nemzetet annyi ideig félreismerték. Ismételjük, ez az ezredéves ünnep és a kiállítás legnagyobb eredménye. A második fő eredmény a közgazdasági. A kiállítás a nemzet erejének olyan teljességét tárta az ország elé, hogy egy csepp jóakarattal minden igaz magyar ember, minden szükségletét beszerezheti hazai forrásból. Nem kell bevárni, míg a külföldi utazók a helyünkbe jönnek s nyakunkba sózzák a külföldi selejtes termények maradékát, látszólag olcsóbban, mint a hazai, de a valóságban sokkalta drágábban. Az ilyen külföldi gyártmányokat csakis az olcsóság jellemzi, sem csín, sem jó ízlés, sem tartósság dolgában nem közelíti meg a hazai iparos által termett munkát, melynek már azért is jobbnak kell lennie, mert képtelen versenynyel kell szemben állania. A kiállításon láthattuk, hogy nem kell a külföldre szorulnunk, sem ruházati czikkeink, sem házi szükségleteink, sem a gazdasági gépek behozataláért, van itt bőven minden, csak a magyar emberben legyen megannyi bazafiság, hogy megkérdezze a botos- Halottak estvéjén. Rezgő fénytengerén mécseknek, gyertyáknak, Egymásba verődnek temetőn az árnyak. Az apa, az anya, az ifjú, az öreg Némán, hallgatagon könvet hoz a rögnek. Nem a rögnek hozza, a halottnak hozza. Gyászoló, bus szívvel közeledik hozzá, S mig oda borul a hideg rögre, hantra, Fájdalom tépdesi, fájdalom szakgatja. S mikor kialudt a mécsek halvány lángja, A sirt még otthon is maga előtt látja, S halottat virasztva tölti el egész éjét, Én is azt virasztok: szép örömem! téged. Gönczi János. Jördenszky, a gróf. — Irta: Csulak Lajos. --Gróf Jördenszky . . . azaz pardon, nem gróf, igy csak intim barátai szólítják tréfából. Megmondom miért. Arról azt is megtudják, hogy kicsoda voltakép Jerdenszky. — Tehát grófnak hívják, mert a szakála meg a czipője orra hegyes, mert nadrágját felgyűrve hordja, mert monoklit visel, az orrán keresztül beszél, mert botjának faragott csontgombja van, a kutyája valódi uj-fulandi. Grófnak hívják, mert szeret azokhoz dörzsölődni, ami neki jól esik. Ezért hívják grófnak. Máskülönben csak annyiban különbözik a többi hétköznapi emberektől, hogy az apja szalámi gyáros volt (tudvalevő, nem minden embernek az apja lehet szalámi gyáros) és hagyott reá nettó 100 ezer forintot (amit szintén nem mindenki apja szokott megcselekedni.) Egyebekben pedig éppen úgy ússza a sarat — mikor sár van — mint más ; éppen úgy meglepi őt is a por — mikor por van — mint mást; éppen olyan drágán adtak neki is egy zónajegyet, mint másnak s éppen annyi nőt csalt meg, mint más. Hát ez a Jördenszky Pista egyszer maga elé tartotta a két éves kisfiát magasra, nézte merőn sokáig, aztán, mintha az valami nagyon megértette volna, tartott hozzá ilyen beszédet. (Ugyan az inkább monológ lehetne a mennyiben ifj. Jördenszky csak annyit felelt rá, hogy elkezdett bőgni, mintha nyúzták volna. Hanem az id. Jerdenszky már éppen nem alterálta.J — Te gézengúz gazember, már látom, hogy belőled sem lesz semmi. Születéseddel megölted anyádat, ahogy a világra jöttél, már gyilkolással kezdetted. Látom, hogy te is csak olyan semmiházi fráter lesz, mint apád. De oda is meszellek ahoz a falhoz, hogy egy zsírpecsét marad belőled. Ezt vedd be abba a két nagy füledbe, te fülesbagoly. Akarod tudni, milyen ember a te apád ? — No hát akkor hallgass ide. De ne bőgj, arra én úgysem adok semmit. A te apád egy nagy bolond, egy ugri füles, egy vágni való barom. Érted: egy barom. — A te apád lehetne ma egy ur! — Tudod, ur, nem pedig egy szalámis fia. De elrontotta az ostobaságával. Láttad azt a pár embert, ki most hajtatott el itt azzal a fényes fogattal? Nohát jegyezd meg, hogy az a nő egy báróné, egy igazi, edit báróné, csak szegény. Ha a te apádnak csak annyi esze lett volna mint neked most, akkor az a báróné ma a te anyád lehetne. Érted: a te anyád. Mert az szeretett, a család is hozzám adta volna a pénzemért. De nem kellett. Csak fitymáltam őket. Csak gyönyörködtem benne, ha a magok körébe vesznek, ha dédelgetnek, s ha a hátuk megött kinevethetem. Bezzeg az a más nem igy gondolkozott. Látod te buksi, annak esze volt, pedig csak fogalmazó a finánczoknál 100 ezer forint nélkül. De mégis elvette, ma már tanácsos, per te van a felesége szemenczával s lehet belőle miniszteri . . . vaami. Tudod te mi az, valami? Az a valami, a