Marosvidék, 1896 (26. évfolyam, 1-56. szám)
1896-01-19 / 4. szám
lanak fenn irodalmi körök, melyek ha országra szóló dolgokat nem mivelnek is, ha szélesebb körre kiható tevékenységet nem is fejtenek ki, de világítnak legalább egy szűkebb körben, legalább önmaguknak és mindenesetre kiváló jótékony hatást gyakorolnak e szűkebb körben is a társadalmi közszellem fejlesztésére, a közműveltség továbbvitelére. S bizony ennek szükségét érzi, kell hogy érezze nálunk is mindenki. Ez a mi czélunk a megkezdett irodalmi felolvasóestélyek rendezésével. Készséggel és örömmel sorakozunk, munkatársainkkal együtt ennek a czélnak szolgálatába. A közönségtől az érdeklődésen kívül egyebet nem kérünk, s a szép kezdet, mely belénk igazán lelkesedést öntött, biztat, hogy ezt továbbra is megnyerjük. Fass Tamás: A Kemény Zsigmond társaság ügye. Boldognak vallhatja magát most minden igaz ember hazánkban, hogy Isten megérni engedte neki miszerint szemlélője és a maga kisebb-nagyobb működési körében tényezője is lehessen a magyar nemzet nagy esztendejének, melynek folyamán a honfoglalásnak ezer éves ünnepélyét üli meg , a melyhez hasonló ünnepet nem mutat még fel az emberiség történelme. Ámde e magasztos helyzet a most élő nemzedékre nézve úgy vélem igen szigorú erkölcsi kötelességeket is állapít meg. Ebben az esztendőben úgy kell élnünk, mintha villanyos légkörben mozogva egy nagy, hatalmas gondolat és érzelem általa lelkesítve sokkal többet, nagyobbat kellene alkotnunk, végeznünk, hogy munkánk minden téren maradandó becseset bírjon, hogy ebben az esztendőben, ha lehet egy egész évtizedre való haladást, fejlődést ne csak mutasson, hanem valóban létesítsen is drága hazánk, ezer év óta küzdő, szenvedő, de egy jobb jövő reménységéről soha le nem mondó nemzetünk. Társadalmunkban tehát most minden legkisebb, habár jelentékenynek látszó tényezőt is mozgásba kell hoznunk, a tétlenségben szünetelő kulturális és humánus czélú egyesületeket föl kell ráznunk lethargiájukból, az alvó leányzókat föl kell ébresztenünk , hogy minden vonalon pezsgő tevékenység, hatásos élénkség, lelkes munka jelentse és hirdesse magunk között és a világnak is, hogy itt nem egy nagy múlt befejező gyász pompájáról van szó, hanem egy újabb csodás fényű, nagy dicsősségű ezredévnek hajnali dicshymnusa zendül minden felé; hogy itt még ezután lesz az igazi élet és virágzás, hogy századunk elejének nagy prófétája nem ok nélkül jósolá a magyar nemzetnek szebb jövendőjét, versei elfelejtetik velem, hogy az asszonya nem lehet versenytársa az írásban is a férfinek. Ő bebizonyítá, hogy lehet! Milyen modern — szolidan elegáns, diskréttül kaczér kötésű két könyv a „Gyurkovics fiuk — lányok.“ — Gavallér ember az Írója. — Ép úgy a Brody könyvei. — Hát a vén „Magyar Nábob„ ez is divatos kötést kapott Goro Lajos aquarell képeivel. Szegény Máyer Fanni, ha látná mily divatos fiú, de siecle frizurát kapott és puffos vállakat meg harang szoknyát .... Dóczi „Csókja‘"-ra felírtam jeligének: ez a „csók“ az enyém, a többi mind a másé ! Nekem elég is ez! Legközelebb van a szivemhez mégis az a régi, régi gyermekkori első megértett történet, amivel együtt aludtam ébredtem s a mi a vérembe szállott Tatján szerelme, Tatján csalódása, Puskin Eugénia. Ha a többi könyvem jó barátom, hát ez az egy a szeretőm! Őlelem szivemhez, szorítom ajkamhoz, imádkozom belőle, tudom könyv nélkül s tanulom mégis mindennap újra — újra : „Ki vagy Te szólj védangyalom Kit áldva kelljen áldanom. Vagy fondor szellemű kisértőm S jőve, hogy fájdalmasan sértőn Ábrándaimból felriassz.“ Fekete fátyol fedi azokat az édes, zamatos, tiszta magyar nyelven irt csodaszép igaz történeteket a Justh barátom könyveit: „Művész szerelem“ „Káprázatok“, „A puszta“, „Faimus“ ! Ezen gondolatok hatása alatt most már ime ünnepélyesen fölkérem azokat, akiknek vezető kezében a szunyadó Kemény Zsigmond társaság ügyeletére van, hogy perczig sem habozva emeljék fel annak zászlóját, hosszú pihenésével a társaság már régen kiheverhette a sok jeles tagjának elköltözése által szenvedett sebeket; azóta városunkban újabb mozgalmasabb társadalmi élet fejlődött ki, amit a legközelebb múlt napok is bizonyítanak. Számos jeles ifjú tollforgató mester növekedett az újabb időben itt is csak úgy mint más vidéki városokban, ahol virágzó irodalmi kisebb társaságok működnek Kölesei, Vörösmarty, Csokonai stb más jeleseink neve alatt. És bizony azok sem mind Jókai Mórokból, Gyulai Pálokból, Rákosi Jenőkből, Beöthy Zsoltokból állanak, de azért képesek a kitűzött czélt elérni egy bizonyos fokú érdeklődésben tartani a társadalmat az irodalmi művek közvetlen élvezése iránt és egyúttal önmagukat is fokozott tettekre lelkesítik a velük lelkesedő közönség meleg kapcsai által. De különbént is nem az lehet a czél, hogy minden szellemi munkásság a fő és még talán egy két nagyobb városban öszpontosuljon, hanem a kulturális életnek minél több kisebb-nagyobb fényű és erejű góczpontját kell megteremtenünk vidéki másod és harmadrendű városainkban, melyek ismét a maguk kisebb vidékére kell, hogy kellemes vonzó hatással bírjanak. De nem is folytatom tovább e kétségbe vonhatlan igazságok fejtegetését csak fölemlítem, hogy e pillanatokban is nagy teendők várnak a felébredő és munkára serkenő Kemény Zsigmond társaságra, ugyanis értesülésem szerint, minden oly kulturális társaság, mely valamelyik jelesünk neve alatt létesült, annak legalább egy gipsz melszobrát vagy roszabb esetben egy jó arczképét fogja kiállítani az ezredéves kiállítás kulturális csoportjában, hát csak mi maradnánk el azon nagy íróval, kinek nevét egykor büszkén tűztük tevékenységünk élénken lobogtatott zászlójára? De tovább menve társaságunknak másfél évtized óta sok jelese hunyt el, akik fött az alapszabályok kötelező módon kimondják az emlékbeszédek megtartását, de mi csak néhányért tettünk eleget, kegyeletes kötelességünknek, hát továbbra is kegyeletlenséggel legyünk vádolhatók ? ! És még sok más kitűzött teendő is vár reánk, fel tehát igen tisztelt vezetőség, hadd zengjen bele a mi szerény dalunk is a nemzet ezredéves ünnepélyének gyönyörű harmóniájába! Deák Lajos: — 22 Hogyan teremtsünk székely piaczot a székely iparnak? (T.) Erdély nemzetiségi kérdése elsősorban gazdasági kérdés, a példaszó is úgy tartja, hogy, aki bírja, marja. E kérdés megoldásánál elsősorban tisztáznunk kell azon körülményeket, melyek népünk gazdasági fejlődésében döntő befolyással vannak. Ez a legutolsó befejezetlen történelmi nevezetességű eleven kép ! Könnyeim hullanak a fekete fátyolra a mikor messze, fagyos sötét kriptájára gondolok. . Fuimus! Mindnyájan felírhatjuk kriptánk ajtajára ezt a szót, mely fagyos borzongással tölt el. Fuimus! Rendre megnépesült a téli alkonyat körültem. Juánka szellemesen udvarol, Petrarca hűségre inti, amit lenevet a mai kor lírikusa Heltay. Pekár is problémákat hoz elém, amit meg nem old Bródy, Herczeg, Gozsdu. Vitatkozom velük és végül belátom, hogy majdnem mindeniknek részben igaza van. Így szent a barátság köztünk továbbra is. A megkönnyezett Justh Zsigmond és a léha Sipulusz kacagtató sziporkái egymás mellé kerülnek . . . „Csend“ és „Hangulat!“ „Nyírfa lombok“, „Aranyfüst“, „Csók“ és „Halál“, („ Bourget“). „Fiúk és Lányok,“ „Tantalus“ és „Asszonyok“, „Katonák“ és „Szonettek“. A legellentétesebb dolgok kerülnek egymás mellé , megvannak békében. Valamennyi kedvencz könyvemnek lényegéből összeszűrődő hangulatos ábránd, ez az amit szül a téli alkonyat. Nem tehetek róla, ha csak ilyen csekélység az egész Sphynxnek képzeltem, pedig csak csalóka reflexe mások lelki világának. Az álmodott hazugság. Visszatükrözött lopott fény. Rezgő árnyéka több kifejlődött tökéletes égitestnek? (inkább földi testnek?) „Elle vonz suit partout“. Madame san Géné. A mai viszonyok között Erdély földje teljességgel elégtelen arra, hogy népességének földmivelés útján megfelelő megélhetést biztosítson; a népesség feleslege még a középkor óta iparűzésre volt utalva, s ez ősi kényszer idézte elő, hogy a székely nép között a kézművesség iránti hajlam és tehetség olyannyira általános, mint sehol másutt a magyar anyanyelvű vidékeken. Ez iparűző nép még nemrégiben is aránylag tetemes jólétnek örvendhetett, ma pedig jóformán a tönk és kivándorlás szélén áll, s figyelemreméltó jelenség, hogy az ipari kormány is azt találta a székelyföldi iparűzők gazdasági bajaira nézve leghathatósabb gyógyszernek, ha őket az ország más vidékeire kitelepíti, a munkanélküli kézműveseket és napszámosokat magyarországi gyárakban elhelyezteti, s gyermekeiket még zsenge tanuló korukban más vidékeken képezteti ki mesteremberré. Bár készséggel elismerjük ez intézkedés üdvös voltát azokra nézve, kik ily módon — ha idegen vidéken is — kenyérhez, keresethez jutottak, mégsem tekinthetjük azt a kényszerhelyzet által előírt ideiglenes gyógyszernél egyébnek; nem hihetjük, hogy ezen pillanatnyi csillapítószernél egyébnek alig nevezhető intézkedés a székelység bajainak gyökeres orvoslására vezethetne. Hisz — ha egyébre nem — gondoljunk csak ismét a nemzetiségi kérdésre : ha a székelyeket kitelepítjük, az oláhokat pedig itt benn hagyjuk: váljon előmozdítottuk ezáltal Erdély magyarosodásának ügyét? Majdnem azt találná valaki állítani, hogy hamarább czélhoz vezetne az ellenkező eljárás. Feltétlenül gondoskodnunk kell oly intézkedésről, mely a székelyek exportálásánál hathatósabban és állandóbban teszi meg hatását. Itthon kell adni kenyeret a székelynek, mert ha egyszer azon álláspontra helyezkedtünk, hogy a székelységből ipar-,űző népet csináljunk, nagy tévedés volna azt hinni, hogy túlsűrű a székelyföld népessége. Egyszerű összehasonlítás szemmel láthatóan kitünteti, hogy iparűző vidékek népessége sokszorta sűrűbb a mieinknél, s a nemzetgazdaság rég tisztában van azzal, hogy a sűrű népesség előfeltétele az ipar virágzásának. ...... . . . Jelen közgazdasági fejlettségében a székelyipar , a kis- és középipar stádiumában van, míg a gyáripar még gyermekkorát éli. Ezen kisipart a mai gazdasági verseny jóformán készületlenül találta, megérezte annak összes hátrányait, előnyei nélkül. A székely iparos termelőképessége, kéziügyessége nem változott, de változást idéztek elő az új viszonyok két irányban: egyrészt leszorította az osztrák gyáripar versenye a termények árait, másrészt pedig a fogyasztó közönséget sáskamódra meglepő kereskedelmi és gyári utazók zaja elvonta az iparostól a régi piaczot. Ezen két baj megszüntetése vagy legalább csökkentése képezheti a székely iparosság fő törekvéseit. Kereskedelmi és iparkamaránk a vámközösség kérdésének tárgyalásánál nyíltan állást foglalt azon állapot mellett, mely mindannyiunk benső meggyőződése szerint egyedül felel meg gazdasági érdekeinknek : értjük ezalatt az önálló magyar vámkerületet. Amennyiben kereskedelmi kormányzatunk másként fog e kérdésben határozni, főfontosságú létkérdésként szereplő feladatot fog képezni, hogy a vámközösség által megengedett korlátokon belül kormányzati intézkedések által is biztosíttassák a hazai iparnak azon kétségbevonhatatlan joga, hogy termelőképességéhez viszonyítva a belpiac elsősorban részére biztosíttassák. A kisiparnak a gyáriparral szemben való hátrányos helyzete nemcsak a termelés drágaságában nyilvánul, mert hiszen a kézműipar a helyzet nyomása alatt többnyire megtalálja az ipari terméknek azt a válfaját, melyre nézve e téren a versenyt a nagy iparral szemben felveheti. Hanem nyilvánul legfőképen abban, hogy a kisiparos tőke hiánya miatt csak akkor dolgozhatik, ha munkáját nyomban értékesítheti, míg a gyáripar ezzel készletre, raktárra dolgozik, gyártmányait az értékesítés időpontjáig félreteszi, s a gyári utazók jól szervezett intézményével a legtávolabb fogyasztót is felkeresheti, raktározott gyártmányai felé"