Marosvidék, 1934. július-szeptember (2. évfolyam, 145-223. szám)

1934-07-01 / 145. szám

II- ÉVFOLYAM 145. SZÁM Ala 1 fei 1934. JULIUS 1. VASÁRNAP .FŐSZERKESZTŐ: DR­ SEBESTYÉN LÁSZLÓ MAGYAR POLITIKAI NAPILAP SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: TG.-MURES Str. St. c. MARE 4. A cgrotiki­nlis ahogyan az írásbeli érettségi vizsgálatok a kisebbségi diáko­kat megtizedelték Erdélyszerte. Bennünket érintett talán az ösz­­szes városok közül legsúlyosab­ban az érettségi- A ref. kollégi­um 19 diákja közül egyetlen egy sem* a­róni­­kát, főgimnázium 19 diákjai közül pedig mindösz­­sze két diák ment át az éreltsé­­■gi vizsgálaton. Hajmeresztő ered­mény ez! De nemcsak a mi di­ákjainkkal történt ilyen gyászos eredmény, hanem végig az­­egész székelyföldön* valameny­­nyi középiskolában ehhez hason­ló lesújtó eredménnyel jártak az­­érettségi vizsgálatok. Ali ennek az oka? Kétségtelen, hogy nem a?* mintha valamennyi diák teljesen készületlenül ment volna az érettségire. Ilyesmi nem létezik. Minden időben voltak jobb és gyengébb tanulók ,de hogy egy olyan intézetből mint a két helybeli főgimnázi­um* csaknem valamennyi diák áldozata legyen az érettségi vizsgának, ez már nem tudható­­■be annak, mintha a készületlen­ség idézte volna elő ezt a valósá­gos megtizedelt­etést. Az érettségi vizsgák rendsze­re itt a hibás. Anghelescu mi­niszter még kisegítőnyelvnek sem engedi m­­eg a kisebbségi di­ák anyanyelvének használatát. •kv. érettségi bizottság valameny­­nyi tagja regál­i tanerőkből van összeállítva­ A regálban mint tudjuk* a francia tanrendszer van érvényben annyi évtized óta* míg nálunk a régi— német rendszerű­— iskoláztatási rend­szer maradványait néhány év alatt nem­ lehet kiirtani- két szellem ütközik itt össze, ami aztán valóságos véres tragédiák­ra vezet. Azután a kisebbségi diák nem bírhatja a román nyelvet olyan folyékonyan* any­ucira kötetlenül* annyira hibát­lanul, nem tudhat a nyelv mély­ségeibe behatolni annyira* hogy a tökéletesség fokán álló regáti vizsgálóbizottság tagjainak idé­nyeit kielégíthesse. Merjük állí­tani, hog­y ezt még az erdélyi ro­mán fiúk nagy része sem tudja! Aztán ott van az a pszichikai­ körülmény is, hogy a diák egyet­len ismerős tanárának arcát sem látja maga körül, hiszen az­ érettségiztető bizottságokban tanár sincs az illető intézetből ahol a diák nyolc hosszú éven megismerhette tanárját. Ilyen rendszer mellett, a ne­hézségeknek ilyen felduzzasztása folytán igazán nem lehet csodál­kozni, ha a bukási arány 80 szá­zalékos, helyenként pedig száz százalékos. Csak sajnálni lehet a szerencsétlen magyar ifjakat akiknek karrierje már ott törik ketté, amikor az életet tulajdon­­képen még meg sem kezdték. legszehb ívtn ajdoBsigoft ■hhmSh szerszhetők be olcsó áron ««numnm Tpf PFHM ÁOI ntnnmmin IWTOTmuTT | sJl 1 *11/ 1, iTTTTTTnTTTTTTI Megszavazták a költségvetést A hivatalos lap vasárnapi különkiadása már közli is az ■) költségvetési (örvenis Bucuresti* jun 39. A kormány előre meghatározott tervei sze­rint a költségvetést erőltetett ütemben tárgyaltatta le a tör­vényhozás mindkét házában. Különösen nagy érdeklődést keltett Madgeann ismeretes be­széde, aki mint volt pénzügymi­niszter szakszerűen mutatta ki, hogy a költségvetés 60 százalé­ka személyi célokat szolgál. Ez­ért a nemzeti parasztpárt nem­ szavazza meg a költségvetést. A költségvetés tárgyalása a ké­ső éjszakai órákig tartott és a szavazás eredményeképen a többség szavazataival a költség­­vetési törvény megszavaztatott- A kormány ennek megfelelően, úgy határozott, hogy a költség­­vetést a Monitorul Oficial va­sárnapi különkiadásában teszi közé, hogy az ilyenformán már alkalmazható is legyen. Uite mi «s l»«ilfg«sr rcnJSrscg Mahaik­ooif a maceJcneL «ezeréi A fan­dcNcg a maceticnek ,gu* IcgyBmaklávál ártalmatlanná Idle Szófia, jun­ 39. A bulgár kor­mn­­ny erőteljes kézzel látott hoz­zá a macedónok elleni harchoz. Szófia mellett egyik barlangban sikerült is a macedónok arzenál­ját felkutatni és az ott őrzött rengeteg fegyvert, valamint ha­dianyagot birtokba venni- Egy milliónál többi töltényt, 2400 b­om­bát, 10.000 puskát és közel fel 100 gépfegyvert talált itt a rendőrség. Úgyhogy ezzel a hal­latlan mennyiségű munícióval tízezreket lehetett volna ellátni. Mihailovot, a macedón mozgal­mak vezérét nem sikerült a­ rend­őrségnek elfogni­ Sanki város­ban lévő villájába behatoltak a rendőrök, dee Mihailov valószí­nűleg földalatti rejtekhelyen el­menekült. A rendőrség termé­szetesen minden rendelkezésé­re álló eszközzel üldözi. Az or­szágban a hangulat nagyon nyug­talan, mert sohasem lehet tudni hogy a titkos macedón szervező fele mikor és milyen formában­ bukkannak fel és veszélyeztetik a közbiztonságot. -O- Út­üherc megható lajóttd­éja a­­ Kollégiumban­­ Akik negyven éve érettségiztek és akik ötven évvel ezelőtt jártak az intézetben gyűltek össze Targu-Mures. jan. 30. Saját tűd Az ősi Alma Mater falai között a ré­a­kollégiumban szombat délután 4 órakor megható vén­­diáktalálkozó zajlott le- Azok gyűltek össze, akik ötven évvel ezelőtt folytatták tanulmányai­kat és akik épen most negyven esztendeje tettek érettségit. A véndiákok gyülekezete el­énekelte a Te benned bíztunk­ kezdetű zsoltárt* majd dr. Csiky László­­ közjegyző felolvasta a negyven évvel ezelőtt érettségi­zett növendékek névsorát. A vén diákok közül többiek között meg­jelent Debrecenből dr. Oláh Já­nos ny. postaigazgató is. Az egy­kori tanárok közül— mint szo­morúan állapították meg— már csak Trózner Lajos és Kiss Ta­más él, ezek is nyugdíjban. Az egykori érettségizettek között van ny. államtitkár és ny. kúriai bíró is. Megható volt az egyko­ri barátság felújítása, a sok ré­gi emlék elevenné vált. Kedvessé tette az érettségi ju­bileumot ülők ünnepét, hogy olyan volt tanulótársak közü­, akik nem érettségiztek, hanem más pályára léptek és ebben az intézetben 50 évvel ezelőtt kezd­ték­ tanulmányaikat, szintén m­eg­jelentek vagy tizen-A kedves ünnepségen felszólal­tak dr. Csik­ Lászlón kívül Nagy Endre, a kollégium igaz­gatója, továbbá a diákok közül König Károly a Fodrász Újság szerkesztője és Csiszár Lajos. A sikeres, érdekes találkozót este bankett fejezte be. A MSE NAP zenés felvo­nulása közbejött akadályok miatt elmarad. Többi számok változatlanok.

Next