Marosvidék, 1936. január-március (4. évfolyam, 1-75. szám)

1936-01-01 / 1. szám

IV ÉVFOLVAM 1 SEÄM Ara 1 Leu 1136 IANüAR I Sietft FŐSZERKESZTŐ ür SEBESTYnN LÁSZLÓ MAGYAR­­ SZERKESZTŐSÉG ÉS KI­ADÓHIVATAL, POLITIKAI NAPILAP I TG.-MURES Str. St. czt MARE 4 últ esztendő hajnalán milyen gondolatokkal búcsúztatjuk az e­lvet ? Könnyű rá a felelet. A megállapítás hogy ez az év kétségtelenül a legnehezebb esztendeje volt a ki­sebbségbe szakadt magyarságnak, most önkéntelenül is feltör belől­ lünk. Amióta új uralom alá ke­rült Erdély kisebbségi népe, eb­ben az elmúlt 1935 ös évben szenvedett talán a legtöbbet. Nyelvvizsgák, névelemzések, az állami és városi állásokból való elbocsájtások egész sora zajlott le a­­ most távozó esztendőben. Valósággal orgiáját élte a több­ségi huj huj és az igyekezet, hogy bennünket ménnél láthatatla­nabbá tegyenek, egészen addig míg talán véglegesen eltűnünk arról a történelmi földterületről, ahol oly régen mondat­ták már ki az emberi egyenlőséget és iktat­­ták törvénybe a lelkiismereti sza­ba­dságot. Fenékig ittuk a keserűség po­harát az ó esztendő egész folya­mán és még­sem szabad bizal­munkat elveszítenünk a jövő iránt. A magyarság megtud­ háttá, hogy a még menteni valót csak úgy hozhatja a körülötte elterülő ingoványból százasra, ha megtanulja az önmaga iránti kötelességek teljesítését, egymás megbecsülését fokozottabb mérték­ben kifejleszti és megteremti azokat a gazdasági szervezeteket, amelyeken belül valóban meg tud­juk segíteni bajba jutott sors­testvéreinket. Mennél nagyobb a nyomás felülről, annál inkább megfeszített erővel kell dolgoz­nunk nekünk, hogy kulturális és gazdasági értékeinket megőrizzük az utókor számára. Egy egy is­kola, néhány száz gyermek okta­tási lehetősége ma sokat jelent. Kultúrintézményeink ápolása, fej­­lesztése, minden ami a magyar­ság kulturális erejét bizonyítja, kiszámíthatatlan fontosságai lsz reánk nézve. Az eljövendő esz­tendőben nem lehet más felada­tunk mint vállvetve, egymás mel­lett magyar testvér szeretettel dolgozni, egymás ügyét felkarolni és segíteni. Elcsüggednünk nem szabad, mert a csüggedés rossz tanácsadó. Hinnünk kell az el­jövendő időkben és addig is csak a Madáchi idézet lebeghet sze­münk előtt: Ember küzdve küzdj és hízva hízzál.. Eden angol külügyminisz­ter megkísérli a kőolaj­tilalom kimondatását Az angol kormány többsége új béketerv mellett van.­­ Olasz­ország rendkívül megerősítette a Földközi-tengeri szigeteit Páris, Clark angol nagykövet és Laval tegnapi tárgyalásán megbeszélést folytattak a francia és angol katonai szakértők párisi tárgyalásai alapján a Földközi,tengeri kölcsönös segélynyújtás működésébe hozatalának módozatairól. Megvitatták az általános külpolitikai helyzetet és Laval külpolitikai nyilatkozatának Ang­lára tett hatását. Az Ouvre jelentése szerint az angol kormány többsége hajlandó az újabb béketár­gyalások felvételére az olasz abesszín viszály ügyében. Az új béketervezet bizonyos elveket foglalna össze, melyek tanulmányozást a genfi 13 as bizottságra bíznák. Lehet azon­ban, hogy Eden nem csatlakozik a tervezethez. Sőt az is valószínű, hogy Eden előzőleg megkísérli a kőolajtilalom kimondatását. Öt­venezer olasz katona két Földközi-tenoreki szigeten London. A Daily Telegraf azt a feltünést keltő hírt közli, hogy Rhodos és Leros szigeteken az olaszok ötvenezer főnyi hadsereget vontak össze. A tengeri és légihaderőt is rendkívüli módon megerősítették a két szigeten, úgy hogy jelenleg 4 cirkáló, 12 torpedórom­boló és 1 tengeralattjáró tartózkodik ott. Ezeken kívül 200 repülőből álló légiflottát összpon­­tosítottak. Minden pillanatban kirobbanhat a Távolkelet nagy háborúja M­­andzsúria mögött Japán,­­Mongolia mögött a Szovjet ás Feking. A háború Mandzsúria és Mongólia között minden pi­la­­natban kirobbanhat. A feszültség nőttön nő, úgyhogy a puskapo­ros levegőben egyetlen szikra is lángra lobbanthatja a távolkelet nagy háborúját, tudni kell ugyanis, hogy Mandzsúria mögött Japán húzódik meg, míg Mon­góliát a Szovjet támogatja így tehát tulajdonképen a két nagy­hatalom mérkőzése lenne a háború. London: A Daily Mail jelen­tése szerint a mandzsu külügy­miniszter kijelentette, hogy Külső- Mongóliát nem tekinti többé ren­dezett államnak, hanem titokza­tos és rendezetlen területnek. En­nélfogva Mandzsúria az általa helyesnek tartott lépéseket min­dentől függetlenül fogja megtenni. - * estélyi bubák Es SELYEM KOLONIE­­OESSEOEH nagy VÁLASZTÉKBAN l­lieSNAl j1' . vm***—' i ii ,i 1* w 'ni«»!* im Tizenhat ember pusztult el az amerikai hóvihar következtében Newyorkból jelentik Az Egye­sült Államok területén a legutóbbi huszonnégy óra alatt pusztító hó­viharnak 16 halálos áldozata van. Orenwille mellett befagyott a Missisipi, amire még a törté­­nelemben sem volt példa. New­­yorkban olyan hatalmas hóréte­gek emelkednek, hogy a közleke­­dést súlyosan akadályozzák.

Next