Mathematikai és Természettudományi Közlemények, 16. kötet, 1881.
ROTH SAMU: Szepesmegye nehány barlangjának leirása
Ol. Dr. ROTH SAMU. hegység déli oldalán amphisylia paták által van körülvéve, melyek az érintkezés helyén — mint az a reichwaldi patak bal oldalán, nem messze a lipniki úttól, igen tanulságosan látható — majdnem függőlegesen állnak, de valamivel tovább már tisztán mutatják, hogy a mészkő felé hajlanak, s csapásuk is azzal egyenlő irányú. E víz mentében fölfelé haladva (végtére) homokkőre bukkanunk, melynek rétegei az amphisylia patakkal egyenlő irányban dűlnek és csapnak is. A lipniki patak mellett fölfelé haladva, Haligócz falvának utolsó házcsoportjánál láthatjuk, hogy a patak medrének ezen része már amphisylia palák által alkottatik és hogy a hegységnek éjszak felé való beszögellését az amphisylia palák is követik. Itt is a hegységtől való távolsággal fogy a palarétegek dülésszöge. Az említett beszögellés, mely azonban inkább erosio útján keletkezett völgynek mondható, a hegység éjszaki oldalán elterülő fensíkra vezet fel; itt arról győződünk meg, hogy az amphisylia rétegek fedőjét képező homokkő össze-vissza gyűrődzött, de többnyire függőlegesen álló rétegekben követi a kimagasló mészkőgerincz irányát. A helyzeti viszony, melyben a krétakorbeli képletek az őket körülvevő eocénkorbeliekhez állnak, azt gyaníttatja az észlelővel, hogy az elsők az utóbbiakon áttörtek. Minthogy azonban a mészkőhegységben hiányoznak azon tényezők, melyek oly nagyfokú rétegháborgatásokat előidézhetnének, föltehetjük, hogy a mészkőhegység csak mint passiv tömeg, mint más helyen székelő erők eszköze szerepelt az áttörésnél. Valószínű, hogy itt egy a föld felszínén támadt hullámmal van dolgunk, melynek felső rétegei — a homokkő — a nagy hajlás következtében szétrepedve, az alsóbb rétegeket juttatták felszínre. A mészkőhegységben ritkán lehet észrevenni szabatosan határolt rétegeket, nagyjában azonban mégis láthatni bizonyos elválási irányokat, mi, kapcsolatban a csúcsok elhelyezkedésével és azok lejtősségi viszonyaival, nyugat felé való dülést (40—60°) és é. d. irányban való csapást árul el. Az elválási vonalak ezen uralkodó iránya mellett azonban előfordulnak még számos más ilynemű vonalrendszerek is, de még kevesbbé szabályszerű lefutással.