Mathematikai és Természettudományi Közlemények, 30. kötet, 1908-1910.
GOMBOCZ ENDRE: A Populus-nem monographiája. (Monographia generis Populi)
120 GOMBOCZ ENDRE. a másik irányban a Populus Berggreni, hyperboraea, stygia, Harkeriana és Kansaseana a Turanga-sectiohoz kapcsolódnak. Sőt a Potomac-formatio sugaras eredetű leveleinek folytatásaképen egy harmadik typusláncz tagjai is találhatók, melyek közé a kétes P. elliptica és microphylla Newb. volna sorozható. A grönlandi felső krétai atane-rétegek az észak-amerikai Dakota-groupnak többé-kevésbbé megfelelő flórát rejthettek magukban ; erre vall ezen rétegekben a P. Berggreni, hyperboraea és stygia jelenléte ; de a Populites-nek megfelelő levéllenyomatokat hiába keresünk. Az utóbbiak azonban követhetők Észak-Amerikában a Dakota-groupra következő, a turonnak és alsó senonnak megfelelő Montana-formátióban, amelynek az előbbivel meglehetősen azonos flórája van. A grönlandi legfelső krétában, a patoot-rétegekben talán a P. denticulata Heer-t tekinthetjük olyannak, amely emlékeztet a Populites-ekre, elsősorban a P. elegans-ra. Észak-amerikában a Montana-formatióra a Laramiegroup következik, melynek hovatartozósága sokáig vita tárgya volt. Amerikai geológusok a rétegekben talált saurius-maradványok miatt eleinte kizárólag a krétához csatolták. HEFR ellenben, figyelembe véve azt a nagy megegyezést, mely egyrészt az európai és arktikus miocénflórák, másrészt az amerikai Laramie-group flórája között mutatkozik, az alsó harmadkorhoz számítja. A mai amerikai geológusok (KNOWLTON, PENHALLOW) átmeneti rétegeknek tekintik a legfelső kréta és az eocén között. Jellemző a Laramie-groupra a P. nem oly irányban való nagyobb mérvű kifejlődése, mely a Potomac-formatio sugaras erezetű levéllenyomataiban gyökeredzik. Ide tartoznak a WARD által leírt P. speciosa, amblyrhyncha, oxyrhyncha, daphnogenoides, azután a P. cuneata Newb., P. acerifolia Newb., P. Richardsonii Heer, P. latidentata Daws. ; más typusú P.-ok közül egyedül a P. anomala Ward van képviselve. A P. daphnogenoides és P. acerifolia még található az alsó eocénben, a P. cuneata a felsőben, a P. Richardsonii pedig követhető a felső miocénig. Az európai eocénben a legújabb időkig nagyon kevés