Medgyesi Ujság, 1906 (2. évfolyam, 1-51. szám)

1906-01-01 / 1. szám

■ XMk évfolyam. X. S2ám. Sícerlces^tőség és lciacló- hivatal : Medgyes, Hosszú-utca 20. szám. — Hová a lap szellemi részét illető közlemények és előfizetési dijak intézendök. — Kéziratok nem adatnak vissza.— Névtelenül beküldött cikkek figyelembe nem vétetnek. Megjelenik minden (vasárnap. Főszerkesztő: Ny. Csiky 'W-y> Főmunkatars : Tutsek LipotA'' Felelős szerkesztő: Hihály Bertalan. j Belső munkatárs : S;hőnberger Jenő. Medgyes, 1906, január 1. = Előfizetési ára Is: ; Negyedévre 1 korona. — Egyes szám 10 fillér. — Hivatalos hirdetések 100 szóig 4 korona, azonfelül minden 100 szó 2 kor. — Magán hirdetések megegyezés szerint. — Nyilttér soronként 40 fillér. — Az újév kezdetén. Medgyes, 1905. dec 31. A világ nagy, lázas munkája új­ra kezdődik. Mert az alkotni, a te­remteni vágyás kiolthatatlan szomja már emberi mivoltunkban ott lakozik. És ez a vágy adja meg az erőt a sokszor óriási küzdelmekhez, melyek­kel kitartóan mindenkor eredménye két értek el. Az újév harangjának csengése bele zug a mi füleinkbe is. Belesug, hiv, buzdít a munkára és fántaztikus. csábitó képekben tárja elénk a jövők Á jövőt, melynek egyedüli ára: a kö­zös munka. Amelynek jutalma az egyé­nekre kiható: megnyugtató jólét. — Szoros, elválaszthatatlan ok és okozat e kettő. A fáradtságot követnie kell a jutalomnak! Erről a közös munkáról- kell szólani pár szót. Vagy nem is inkább szólani, hanem buzdítani erre. Meg­dönthetetlen, igaz érvekkel, kézzel fogható bizonyítékokkal. A melyek lerontsák a közöny kéregfalát és érzékenyr szövettel borítsák be lel­künket, Es ezen keresztül kell, hogy hatoljon őszinte szavunk, melynek minden betűje visszhangzik a céltól, hogy erős, ellenálló, életképesebb társadalmat alkossunk. Ha széjjel nézünk és egyéni munkásságunk gyümölcséi keressük, vajmi keveset találunk aíból. Nem találjuk meg azt, ami lékünk gyö­nyörűségére szolgálna, am; elégedetté tehetne . . Nem vád képiin Írjuk ezt ide, mert vádunk senkit m m találhat. Hanem meg akarjuk törni azt a közönyt, amely egyedüli oka volt társadalmunk elzárkozotteágának a társas élettől. Amely társadalmi intéz­ményeinket, egyleti életünket, min­dent mi boldoggá tehet egy vidéki inteligenciát — egyaránt) sújtott. Ennek a megszüntetése vök lapunk indításának is eryik célja. Uj életet kelteni a lelkikbe, fogé­konnyá tenni közönségünk lelkét mindaz iránt, arait eddig észre /em vett, amit eddig meliöz-öttl Hiszen ha nem is oly.ni vágy­sz ab ásu az, amit mi társ; dalinilag produi í íXÁ. l_tJ. "b UÍ.Á4. LLíxií ţ lXcjjULÂj ÍC<*ői5 (jj ík O " zös együttműködéssel, amit feltétle­nül ki kel! fejtenünk úgy az/ össze­ség, mint a saját, az egyesek érde­kében. Számtalan példa tárul szemünk elé nap nap után, amelyek fényes bizonyítékai az egy testben működő, öszpontosulfc 1 eliteknek, az egygyé azonosult gondolatoknak. Ahol egy szív, egy lélekké olvad ezrek érzése, ahol háttérbe szorul minden egyéni érdek a közjó javára. És ezek az egészséges társadalmak, ezek azok, amik ami osztályunkat boldogítani bírják. Amik kedvessé és kívánatossá teszik az életet, melynek rögös utjain oly sok verejtékkel haladunk. Örömökre, a legszerényebb élve­zetekre pedig szükségünk van, mert csak így nem csüggedünk, csak igy meríthetünk kitartást. Ha kínlódá­sunknak ily irányú következményei is vannak. Tömörüljünk. Tömörülésünket segítsék elő az erre hivatott vezetők, b ha közös akarattal, egy érzéssel sorakozunk a kibontott zászló alá, — kétségtelen az eredmény. És ha újra eljön, ha újra eltelik egy év, nem találjuk üresen lapjait. — Lesznek emlékeink, talán maradandó hasznos eredmények, amelyeket együtt hoz­tunk össze, együtt értük el. S amely­nek luiiidtíji örömét elégedett szívvel éltük át. A vagyonkezelés politikája. ii. A községi háztartás alapelvei. A község háztartásainak technikája ab­ban áll: a lakosság minél kevesebb, és a vagyon aránylagos megterhelésével, minél 9 Jubileum. Az asszonyomhoz mentem, mint na­ponkint rendesen. Ott pihentek meg a tul- fesziilt idegeim és a folyton működő, dolgozó fántáziám. Ott éreztem igazán, hogy mi az élet. És hogy van ennek a nyomorult seny- vesztö életnek egy-egy olyan pillanata, amely kárpótol, testet-lelket egyaránt enyhít. Az asszonynak szokatlanul csillogott a szeme és az arcán a markáns képe annak az örömnek, amely nem oly gyorsan múlik el és megrögződve születik. Mintegy belefész­keli magát az arc szövetes testébe és ott mo­solyog, ott játszik órákon át. Amint meglátott, felkacagott. Ahogy mondani szokás jóizüen, még a konye is ki­csordult bele. Természetesnek találtam, hogy én is hasonló nevetéssel válaszoljak és ha­tározottan ingert is éreztem arra. Tehát én is nevetni kezdtem. Ö még jobban s e köz­ben a tükör elé vonszolt. Ekkor már négy- arc, négy száj és nyolc szem nevetett hatal­masan. Ö a rózsaszínű ujjával az arcomra i mutatott, a hol egy vörös festékes pacni díszlet. — Ez az hát? — szóltam. No, hogy az én nevetésem se legyen oktalan, nesze neked is. Azzal megöleltem, hozzákentem arco mat az övéhez s a pacni decoratio jelleget öltött; az ő, az én arcomon egyaránt. Va­lami állatfélét ábrázolt ezer lábbal. A nevetési jelenetet befejeztük volna. — Most pedig jöjjön a kis uram, kezdte, súgok neki valami. Ráérünk lemosni a fes­téket. Leültem egy karszékbe, ő az ölembe. Átfogtam a nyúlánk, puha testét és a szájá­hoz nyomtam a fülemet. Szóltam: — No most súghatsz. — Hát először is tudja, milyen nap van ma ? — Február ötödiké, förtelmes nap, ke­veset tudtam dolgozni, azt is rosszul. Azért is jöttem olyan korán. Lehúzta ujjáről a gyűrűt s a szemem elé tartotta. — Mi van ebbe vésve? — A mult évi február ötödiké, felel­tem. Olyan hangon, mint hajdan az iskolá­ba, mikor a házunkhoz járatos tanár kérdé­sével a feleletet is számba adta. — Tovább, tovább, sürgetett.- Igenis, február ötödiké. Egy törté­nelmi nevezetességű nap. Ekkor indított hó­ditó hadjáratott Kemenes festő a maga édes ajkai ellen. És győzött. Cyőzött a heves ellen­állás dacára is. Diadallal leigázta a dacos ellenállást és kevéssel rá a legyőzött térden- állva kért kegyelmet . . . — És . . . — És ekkor a festő nem kegyelmezett, követelte a jussát, az elengedhetetlen hadi- sarcot. — Nem igy volt, hanem mindegy. A fő, hogy ma ennek a napnak va az évfor­dulója. — Igen. Maga azért örvend és tervez is valamit. — Egy kis jubileumot ... Az egyéves kitartása megérdemli, hogy épen ma kirúg­junk a hámból. — Te kis merénylő . . . Még mondtam valamit, de magam sem tudom mit. Mert a csókjaim megakadályoz­tak az érthető beszédben. Ö felkiáltott: — Minek most ez a komédia, várj es­tig­i r> * iú Kői! ( V "i

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék