Medgyesi Ujság, 1912 (8. évfolyam, 316-366. szám)

1912-01-01 / 316. szám

Portrék. MELANIE. Finom volt és törékeny, sápadt, vér­szegény és hallgatag, mint a neve. A puha, az ábrándozó, a daloló Melanie. Büszke, mint a középkor szűz leányasszonya, mél­­tóságos és hideg, mint a néma hercegnők. Együtt dolgoztunk, együtt vergődtük át az étetet, egy pár rövid percig egy piszkos, munkaszagú irodában. A többiek észre sem vették, a maguk víg, hancúrozó életével voltak elfoglalva. De nekem látnom kellett. Éppen szembe ült velem. Ha fölpillantottam, csak őt láttam, csak az ő hajlékony vékony teste szökött elém. És mégse néztem meg. Csak később, akkor is gyáván, félénken. Ő se látott meg engem, még meg sem érzett, olyan mindegy voltam neki, mint az átlátszó levegő, az agyonunott utcák, az ismerős házak. Gyerek, szelíd, lányos szeme sohasem tapadt rám, csak az egymásba kapaszkodó betűket sze­rette, amelyeket a gép ontott egyenletes, buta lassúsággal, bosszantó pontossággal. Tán épp ezért a bántó közönyért, a meg­sértett férfibüszkeségért kószált annyiszor feléje a szemem. Pillantásom halvány alakját magába szívta, mint a legédesebb, legká­­bítóbb parfümöt. Aztán már bárhova nézte,m­a­előttem illatozott. Haja ében fekete, álmosító, sötét illat áradt belőle. Ránehezedett az agyamra, elmosta gondolataimat. Homályo­san tü­nedezett el mellőlem minden, a tekin­tetem remegett, nem láttam semmit, sötétség vett körül, csak a mámorító, mély fekete parfüm őrjített. A szeme is fekete volt, de annyira puha és szerény, mint a mosolygó ibolya. A tavaszt hívó gyönge virágok illatoztak benne, bús, szelid illatot loptak a lelkembe. Az orcáján — mind a kettőn — rózsák nyíltak. Erős, vöröslő, kicsattanó virágok. Pikánsul szállingóztak a szobában a gyön­gyöző rózsacseppek, aztán diadalmasan, bódítón bevették a szobát. A foga fehér volt, mint a liliom és izgatott, kacérkodott velem. Mindig féltem tőle. Talán egyszer egy éjszakára velem marad a fénye, az illata. A fehelete körül­ölel, megfoszt az eszemtől és a meleg párás környezetben megbékülök. Meghalok. El­pusztulok szelíden a fedér virágok között­. De nemcsak a feje izgatott. Megtört tekintetű, megölt fényű szeme érezte — ha nem is látta — a testét, harmatos, üde termetét. Fehér volt, finom, jeges, mint­ a hóvirág. Egyszerű kabátja, rakott szoknyája eltakarta, mintha még a nap csókjától is féltené. . . . Álmodtam sokat róla. Különösen olyenkor sokat, mikor az őszi napsugár keresi a helyét a meghaló faleveleken . . . GITTA: Szép volt, nagyon szép, de nekem nem tetszett. Arca csodás, de hideg, léleknélküli, mint az olajnyomatok agyonpepecselt nő ideáljai. Sima a bőre, semmi indulat a vonásaiban, tán ezért nem tudott felmelegíteni És észre sem vettem volna, de egyik barátom lelkén keresztül sokszor látnom kellett. Barátaim már otthon feküdtek (nyár volt, az ablak tárva nyitva), amikor én odatelepedtem az ablak peremére. Szól­tam is egy-két szót vigyázva, de már ébren voltak. És az egyik — hosszú, sápadt, nagy gyerek — beszélt is. — A Gitta! Istennő, nem, nem, nincs szó, amely hozzá fölérne. Csak ez: Gitta! « Szerkesztőség: Mei­gyes, Vasút-utca 7. A közlemények és hirde­tések e cimen; előfizetési és hirdetési dijak a kiadó­­hivatal címére küldendők. Előfizetési árak: Negyedévre 2 kor., egyes szám 16 fillér. Vk­f évfolyam. Megjelenik minden vasárnap. Med­gyes, 1912. január .„ Hivatalos hirdetések 100 szóig 10 korona, azon­felül minden 100 szó 3 kor. Magán­hirdetések meg­egyezés szerint. Nyikttér soronként 40 fillér. A magyar királyi statisztikai hivatal még el sem készült a multévi népszámlálási anyag feldol­gozásával, de Bécsben már tudni vélik a nemzeti­ségek javára billenő népszámlálási adatokat Erdély 17 vármegyéjéről. Sőt a „Deutsch-ungarischer Korrespondenz“ le is ad egy táblázatot, amely szavahihető pontossággal közli a népesedési viszonyainkat. De persze adatai hamisak. Egy pillantást vetni rá elég, hogy meggyőződjünk erről. Csak Nagykiskün­lővármegyét ragadjuk ki a bécsi táb­lázatból. A hivatalosan megállapított 1900. évi statisztikai kimutatás •Nagykü­küllővármegye 145.138 lelke közül 17.139 magyart, 61.769 németet, 61.779 románt és a többieket számlál. A bécsi kimutatás az 1910. évi december 31-én foganatosított nép­számlálási eredményképen a vármegyében 148.414 lelket tüntet ki, melyből magyar 17.215, német 63.474, román 53.366 stb. Tehát azt mondja, hogy az utolsó 10 év alatt a vármegyében a magyarság 75 lélekkel szaporodott. Ez nem áll, mert mint a népszámlálási előmunká­latok befejezése után lapunkban is írtuk, Segesváron a magyarság szaporodása 570, Medgyesen 385, hát még a magyar falvakban, hol százalékokkal mutat­tuk ki, hogy mindenütt növekedésben volt a ma­gyarság. És elhiheti-e valaki, hogy Nagykü­küllő­vármegye lakosságának 427°­„ németsége mellett a románság is épen 42’71­ ”-ot tegyen ki. A kimutatás szerint különben Erdély 17 vár­megyéjének 2,664.012 lelke közül magyar 870.806, német 256.834, román 1,498.558 és más nemzeti­ségű 58.945. „Magyaren und Sachsen 1848 bis 1911“. Ein politischer Leitfaden für Deutsche“. (A magyarok és szászok 1848-tól 1911-ig. Politikai vezérfonal németek részére.) Ez a címe a napokban Lipcsében megjelent 100 oldalas „tanulságos“ füzetnek, amely­iyel el van már árasztva a szász városok könyv­piaca. Anélkül, hogy a tiltott politizálás sajtóvét­ségébe ne essünk, nem tárgyalhatjuk e szerzői név nélkül megjelent füzet magyar gyalázkodásait, mindennek dacára megállapítjuk, hogy e könyv méltán rászolgál az elkobzásra. A tartalom jegy­zékében ilyen feliratok fordulnak elő: A magyarok és belügyi politikájuk. A nagyszebeni Petőfi ünnep és az állítólagos összebarátkozás szászok és ma­gyarok között. Elképzelhető-e jelenleg a szász­magyar barátság.'' A magyarok törvényei és tör­vényerejű biztosítékai üres szavak. Törvénysér­tések a magyarok részéről. Bethlen és Bánffy basáskodásai. Magyarosítás a községek pecsétjeinek magyar felírással való ellátása által. Betiltott német népgyűlések. A német iskolák lekicsinyítése. A közoktatási reform rendőri felügyelet mellett a szász­iskolákban. A német kérdés megoldása Magyar­­országon. Svábok és szászokat egyforma veszély fenyegeti. Egy véd és dac szövetség megalakítása az összes magyarországi németajkunkkal az anya­nyelv és a kultúra megvédésére. — Van még ezen kívül néhány száz hason értelmű cikkből, melyek címei után refrénként van megírva: „Magyarische Versprechungen und deren Erfüllung“. (Magyar ígéretek s azok megtartása.) Kétségtelen, hogy a könyv ismeretlen szerzője erdélyi, sőt közelfekvő égyén, ki a római----- - —.................... németséget félrevezetni. A könyvet érdemes minden magyar embernek elolvasni 1 korona 80 fillérért kapható a könyvkereskedésekben. Fordul az év. Lassan, nehézkes léptekkel elértjük az egyik év végét, hogy magunkat felfrissítve rohanjunk tovább az ujjal. Olyan bolondok is vagyunk mi emberek. 316. szám. Előre­ akarunk nézni és egész életünk abban telik el, hogy visszatekintünk, rekriminálunk. Különösen most, az év fordulásakor tűnik ez ki. Nagy, életet betöltő célt tűz ki magának gyerek, fiatalember, családfő, nemzet, mindenki. És mintha új életet, új erőt adna az, hogy a négy szám közül az utolsó megváltozik, hogy az 1-es helyett 2-est írunk, fel­emelt fővel, merev lábakkal lépnek át az emberek az új esztendőbe. S mikor a legelső apró csalódás éri őket, akkor megállnak és vissza­néznek a múltba. Sajnálják azt a kis erőt, amivel előre törtek és busán nézik a múlt évet, szinte visszakivánják azt, amit már a vége felé türelmetlenül iparkodtak elkergetni, hogy jöjjön megint az uj. És ez az első csalódás megrop­panja a merev hátat, lenyomja a fenn­tartott fejet és meghajlítja az egyenes 1/4 ^ 1J / pö­r­nyedt háttal, rozoga lábakkal lépve előre várjuk megint az uj évet, min­dig az újat. Fordul az év. Meleg szobákban pezsgős poharak között ugrik hozzánk az 1912. Fehé­ren, tisztán. A fekete karácsony után a havas, fehér újév jön. S az a sok szállongó pihe mintha elakarná takarni a sok fekete piszkot.

Next