Medgyesi Ujság, 1913 (9. évfolyam, 367-416. szám)
1913-01-05 / 367. szám
2 ÚJÉV. Nem hiába, hogy az ominózus 13-as szám foglaltatik ebben az évszámban. Ez az új esztendő valóban nem kezdődik a legszerencsésebb auspiciumok között, de azért még boldogoknak érezhetjük magunkat a jelenlegi bajos szituációban akkor, ha a bajok legnagyobbika, a háború be nem következik. A lefolyt esztendő a gazdasági rázkódtatások valóságos láncolata volt. A háború előrevetett árnyékaként már a nyár elején beállt a pénzszükség, amely először a vállalkozási kedvet silányította tönkre, aztán nyomasztó súllyal nehezedett a kereskedelem és ipar minden ágára. Októberben kiütött a balkáni háború, novemberben pedig felütötte fejét a világháború réme és erre már mi is felkészültünk a nagy összeütközésre. Százezer és százezer embert szólítottak fegyver alá, fiakat, apákat és panasztól, jajtól lett hangos város és falu. Ez az állapot aztán katasztrofális hatással sújtotta közviszonyainkat. Az ezernyolcszázhetvenharmadiki nagy krachó óta ilyen gazdasági válságot nem ért meg ez az ország. Most, hogy a fellegek már oszladozni kezdenek és a háború terrorja nem fekszi már meg a kedélyeket, nyugodtabban tekinthetünk vissza a közelmúlt eseményeire és ezekből levonhatunk egy igen súlyos tanulsá-aznap is nagy közönséget vonzott az eladás, amely igen sikerültnek volt f mondható. A medgyesi műkedvelők zenekara nagy tetszés mellett nyitotta meg a műsort. Zapletal karmesterükkel az élén, szép összegyakorlottsággal és mondhatni már rutinnal játszottak. P. Kovács Athanász magas nívója és mégis elég népszerű beszédben rajzolta elénk a mai kort és a gyermeket. Példákat és adatokat gyűjtött a gondatlan anyák figyelmeztetésére és az érdekfeszítő előadást nagy áhítattal hallgatta végig a közönség. Következő számnak Heine: „Kewlari bucsu“-ját hallottunk most először melodráma formában. Zathureczky K. magyar stylusú zenét komponált hozzá, amely "hatásos keret volt Gottfried Genovéva szép, nyugodt és értelmes szavalatának. A hatást és hangulatot tetemesen emelte a szín mögött énekelt zarándok-kal harmoniumkísérettel. Székely Kornélia a zongorarészletet látta el igen ügyesen. Sokat mulatott a közönség a műsor negyedik pontján: „A zsarnok bukása“ sima egyfelvonásos vígjátékban. Werder Elvira egy házsártos anyósmaszkban se tudta elfelejtetni velünk, hogy milyen szép, de játékában annál hűségesebben ábrázolta a házi sárkányt. Közvetlen természeteséggel mozgott és játszott. A darab sikerén még iparkodtak Mátyás Ilus, Mátyás Vilma és Hemmert Mihály. Az élvezetes előadást a zenekar zárta be. Kedvezményes mag a gazdáknak. A segesvári gazdasági felügyelőség arról értesíti a gazdaközönséget, hogy a földművelésügyi miniszter az erdélyi idei rossz gazdasági állapotokon segíteni óhajtván, tavaszi vetőmagvaknak u. m. burgonya, tengeri, zab, lóhere kedvezményes áron leendő beszerzését helyezte kilátásba és pedig minden kérelmező a legközelebbi vasúti állomáson kapja a kérelmezendő vetőmagot. A kedvezmény abban áll, hogy a vasúti szállítási dijat az állam fizeti s a beszerzési árból 30 százalékos engedményt ad. Városiaknak a polgármesternél, aközségieknek az illető főszolgabíróknál kell a kedvezményre való igénytartást bejelenteni január 20-áig. Kigyult a földgáz. A Schemmertben levő egyik, a nagyobbik földgázkút a futómotor robbanása következtében kigyúlt és 3 napon át égett, mintegy 20 méteres lánggal. A robbanás 8 munkást sebesített meg könnyebben. Segesvárt nem hálóznak. Segesvár város polgármestere a december 19-iki városi közgyűlésen utalt a válságos politikai helyzetre, továbbá a gazdasági pangásra és felkérte a városatyákat, hatnának oda, hogy az idei farsangon a mulatságok száma redukálódjon. Felebbezés az erzsébetvárosi választás ellen. A múlt heti számunkban említést tettünk arról, hogy az erzsébetvárosi szász közönség nem bír belenyugodni szerinte azon igazságtalan ténybe, hogy a képviselőtestületi tagsági választásnál a szászság nem jutott be kellő számban a városatyák közé. A választás ellen felebbezést is nyújtottak be, amelynek tárgyalása az igazoló választmány előtt vasárnap volt. Mint Erzsébetvárosról értesítenek, e tárgyalást Csathó Gábor alispán személyesen vezette. A bizottság a felebbezést elutasította, nem vette figyelembe a választás megsemmisítését kérő azon indokot sem, hogy egy újonnan választott képviselőtestületi tag választási jogosultsággal nem bírt, mivel nem tartózkodott 2 éven át Erzsébetvároson. A felebbezők, mint értesülünk a választmány határozata ellen további jogorvoslattal élni nem fognak. — Siegescu József és a román papság. A román papság nagy számban üdvözli levélben és táviratokkal Siegescu József orsz. képviselőt abból az alkalomból, hogy a képviselőházban a román papság érdekében szót emelt. A legtöbben helyeslik Siegescu képviselőnek azt a mondását, hogy ha a kultuszminiszternek sikerül csak némileg is az alsópapság helyzetét kielégíteni, nem lesz hatalom, amely a román papságot hazaellenes tendenciáknak meg tudná nyerni. Ezek az üdvözlések politikai szempontból is jelentősek, mert még néhány évvel ezelőtt is alig lehetett volna arra gondolni, hogy a román papság felszabadulva érezze magát a nemzetiségi párt terrorizmusa alól. Photoplastikon: A Vasút-téren, Lapka-féle vendéglő 10. sz. szobájában. 13. rész január 3—10-ig: “Ausztriai Rivira“ — Nyitva csütörtök, szombat és vasárnap. — Belépődíj 20 fillér, 6 eladásra 1 K. Gyermekek a felét fizetik. Szilveszter éjjel. Mikor elhagyták a város határát, megálltak ketten és visszanéztek. Az utolsó bíboros sugarak még a felhőkárpitok peremén játszadoztak és alattuk a város vibráló lámpafoltjai váltak ki. Morajlást, csilingelést hozott a szél. A hatalmas sötét faltömbök felől jött az élet szava, városi álomjárók hivogató himnusza, mely csodálatosan megenyhül éjjelre, mint mikor a hegedűre sordinót tesznek. A fiúk megálltak. — A város, — mormolta Pál. Fölér egy párisi hajnallal, válaszolta Leó. Integettek, csillogtak a fényfoltok. Az imént kialudt bíborsugarak helyét megmegvillanó, zöldes, átetsző tónusok foglalták el az égen. Csodálatosan villogtak, ragyogtak. Leo keményen harapta fogai közt a cigarettát, Pálnak remegett a keze. Egypár tónus, mondotta Pál, cinóberzöldet a közepére, smaragdszintre ott a szélén azokat a megvillanásokat. Alája a várost neutrállal. A sárga és fehér fényfoltokban kobaltsávok rezegtek; ezeket a lámpákat sötétkék tónusok közé ékelném. Remek, nagyszerű, ezt meg fogom festeni. Ühüim, szép, mondotta rá Leo. Ez a hümmögés a föleszmélést jelentette. A némán hivogatóba nem tett álmok requiescat in pacejét. Élettörténetük összes keserű impresszióit a lelkükben érezték ebben a pillanatban. A pazar, mesés színfoltok alatt és ragyogó fény közt meglátták az embert, a gyarlóságot, az undort, kínlódást és lelki nyomorúságokat. Tovább mentek az éjbe. Elmaradt a városvégi villasor, most az útszélen toldott-foldott vityillok bújtak el a sötétbe a kerítéses házak közt. A rendőrök kettesével posztosak az út lucskos fordulóinál, mert egyedül féltek. Mentek és örömmel siettek a város felé, amelynek fiai voltak. A vasúti vágányon mentek keresztül. Elrobogott előttük a bécsi vonat. Még sokáig látták a letiltó vörös lámpásokat. Beértek a faluba. Az utcák sírtak a csöndtől, hallgattak a bezárt boltok. Itt-ott, egyegy fénysáv esett a sárra, amint a világosság az ablakon vagy a boltajtók üvegjén keresztül kiszűrődött. Valahol a sarkon egy gyerek ment és maga mellett vezette hároméves kisöccsét. Elérték az Árpád gyereket, aki egy nagy udvariházba vezette őket! Bent ültek a vendégszobában a leányok. Csevegtek, kedveskedtek, durcáskodtak a fiukkal. — De ma itt maradnak éjfélig, csicseregték. Szilveszter este van. Majd iszunk egy pohár likőrt. Rózsi egy erősen kifejlődött, mosolygós leányka, elfoglalta helyét a zongoránál és elkezdett szonátázni. — Nagyon kedves volt az arca és szemei barátságosan integettek felénk, ha három billentyű helyett négyet ütöttek le ujjai. Szidóka, a másik leány a szomszédba való aki másfél perc előtti vizitet adott vissza, minden percben elmosolyogja magát. Leo megfogja a kezét. Szidóka, kire haragszik. Palira. Miért? Hagyjon békét! Szidóka. Miróka, ne haragudjék. Mondja, voltaképen mit remél maga. Mit, reményt. Az a sors alamizsnája, nekem nem kell alamizsna. A leány csodálja a férfit. A többiek kimentek a szobából, hogy valami kottát keressenek meg, Leo tovább beszél Szidónkának. — És minden históriának ugyanaz a vége, lángra lobbanunk és elvesztjük a fejünket. Szidóka megremeg. És ha a mi históriánknak is ez lenne a vége ... A fiú hozzásimul, megcsókolja a száján. És a durcás leány lehunyja a szemét, az arcát. Leónak tágul a melle, zsongott körülötte a levegő, egy tizenhét éves leány csókját kapta ő, a sokat élt, sokat lumpolt fiú. Az óra ünnepélyesen kongatta el a tizenkettőt. Szerda Elemér: MEDGYESI ÚJSÁG, 1913. január 5.